Reggel volt. Egy sötét és borongós reggel. Ám én boldogan ébredtem mivel szülinapom volt. Felpattantam az ágyból, kiszaladtam a nappaliba. De ott nem az a látvány fogadott amire számítottam. Anya és Apa gondterhelt arccal ült egy-egy fotelben. Ahogy beléptem a szobába apa felpattant, és kivezetett a szobából. 

-Apa mi történt...?

-Éva. -mondta és az arcán egy eddig nem ismert érzés ömlött el. -most bátornak kell lenned. 

-De hát...

-Erre most nincs idő. Figyelj kérlek. Mint azt már nyilván tudod nagy a baj. Háború van és senki nem tudja mit tegyen. Anyád beteg és bármennyire fáj kimondani, hamarosan meghal. -Az arcán egy könnycsepp gördült végig. -Téged nem veszíthetlek el! Engem nem ölhetnek meg, a rangom miatt, de megtennék hidd el! Ezért most a családom kiszipolyozásával próbálkoznak, de azt én nem élem túl. -és akkor rájöttem. Apa félt. Tudtam, mindjárt sírva fakadok. -most bátornak kell lenned. -ismételte. 

 Ekkor azonban az egyik közeli épület belövést kapott, a ház felrobbant. Apa visszaszaladt a szobába és felkapta anyát. Az arca hullasápadt volt. Ekkor láttam őt utoljára.

Belövést kaptunk, a ház egyik oldala teljesen lerombolódott. Katonák jöttek be és az arcomat megcsapta a hideg, decemberi szél. Aztán a katonák valami gázt fújtak szét a ház megmaradt sarkaiban, engem észre sem vettek. Aztán minden elsötétült.

Mint egy rémálom, olyan volt az egész.  De aztán rájöttem, hogy ez rosszabb mint egy rémálom. Ez a valóság. Valószínű valami mérges gázt fújtak szét a katonák aztán meg kihúztak a porba és ott hagytak egy kapualjban. Felálltam és Körülnéztem. Minden sivár volt és poros. Odaléptem a romba dőlt házunkhoz, és Körülnéztem. Nem maradt semmi, semmi az égvilágon. Elindultam a romok között és egyszer csak megláttam egy poros könyvet. Közelebb léptem és felemeltem. Egy napló volt. Anya naplója. Felvettem és belelapoztam. Üres volt. Végig pörgettem az összes oldalt, mindent, de csak egyetlen bejegyzés volt benne:

December 20. Az elrablóink, lassan ideérnek, és tudom, hogy hamarosan meghalok. Az utolsó szavaimmal minden birtokot a lányunkra, Évára hagyok. Mikor már nem leszek, remélem megváltozik a világ, és vége lesz a háborúnak. Az utolsó erőinkkel is ezen fogunk dolgozni. Magyarország a szabadvilág jelképe legyen. Itt vannak. És most pedig...

Az utolsó mondta nem volt befejezve, de egyet tudtam. Befejezem amit az anyám elkezdett, felszabadítom a világot. De hogy hogyan, arról halvány lila gőzöm sem volt...

Nagyon rövid lett, de azért remélem tetszik:)

Puszi, ölelés: Amy<3