Luna

Miután Lokit visszavittem a szobájába, ahol végleg elbúcsúztunk, a sajátomba igyekeztem. Egy csomó gyertyát gyújtottam, csakhogy lássak valamit. A régi táskámba összepakoltam a kardomat, pár asgardi ruhát, amik nélkül képtelen lennék élni és nekiálltam írni egy levelet.

Kedves Thor!
Tudom, a dolgok mostanában igen jól alakultak, de szomorú hírt kell közöljek veled. Az öcsédtől már búcsút vettem, remélem távozásom nem ront a kapcsolatotokon.
Őszintén megmondom, hiányozni fog Asgard és az itt elők. Oly sokat kaptam tőletek, otthont, családot, szerelmet, amit biztos nem tudnék viszonozni.
Most nyilván azon gondolkozol, hogy miért?
A válasz egyszerű. Annyira sok bajtársam és barátom halálát kellett végignézzem, hogy felsorolni sem tudom.
Nekem el kell mennem, a szívem ugyan ide húz.
Csak jókat tudok nektek kívánni! Hogy visszajövök-e még valaha?
Lehet.
Ha ezt a levelet olvasod, én már távol leszek. Ez úton is köszönök mindent.
Ég veletek!

-Ééés, pont. Vége.- mondtam, majd megkértem egy őrt, hogy vigye el a királynak. Aztán felkaptam a táskámat és kilovagoltam a Bifrosthöz. A lovaglás egyike volt az újdonsült képességeimnek, amiket az itt töltött évek alatt sikerült elsajátítanom.

-Szervusz Heimdall! Jó látni téged.- köszöntem a nekem háttal állónak.

-Láttalak. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb viszontlátlak...- mondta szokatlanul magas hangon.

-Parancsolsz, kapuőr?- nem tagadom, megijedtem.

Nem volt szokása így beszélni velem.
Az aranypáncélos test összecsuklott és hangos csattanással találkozott a padlóval. Legszívesebben sikítottam volna.
Ott állt velem szemben Ebony Maw. Az az Ebony Maw akit Loki majdnem megölt és a sebeit nyalogatva visszavonult. Mégis itt van.

-Csak nem meglepődtél?- jött egy morgásra emlékeztető hang mögülem. Pompás! Corvus Glaive is itt van. Ketten együtt veszedelmes párost alkotnak.

-Nem sok dolog tud meglepni.- jelentettem ki halkan, ám magabiztosan.

-Hát ez meg fog!- jött a sötétből egy női hang. Proxima Midnight- Csak nem tényleg nem azt hittétek, hogy ha Thanosnak babráltok az emlékeivel, a hagyatéka is elpusztul? Naiv ifjú...- csóválta a fejét lesajnáló arckifejezéssel.

-Ez tényleg meglepett.- bólogattam- Hazudtam!- láttam a fogsorukat, hiszen vicsorgás közben kivillan- Mit akartok itt?

-A Tesseractot!- hörögte Corvus.

-A Végtelenség Őrzői birtokában van! Pip, a troll őrzi! Nincs itt Asgardban!

-Tényleg elhitted a Csínytevés Istenének, hogy átadott egy végtelen követ annak az ostoba trollnak? Te aztán naivabb vagy, mint azt hittük. Hamisítvány volt.- magyarázta meg Ebony.

-Hát így állunk... Loki mindeddig Jotunheimben uralkodott. Nincs kizárva, hogy ott őrzik.- füllentettem. Ha valóban nála van, akkor nyílván a szobajában tartja, mindig magánál.

-Nála van. A markában. Szó szerint.- állította Proxima- A felderítőink mindig pontosak. Engedj át minket, vagy úgy végzed, mint ez a barom.- mutatott a holttest felé felé.

Nagyot nyeltem és hátrálni kezdtem mindaddig, amíg ki nem értem a kupola alól. Egy kis jelzőfényt lőttem az égre, amit csak Loki ért, hogy mi az.
Talán látta.
Talán...

-Ez nagy hiba volt.- mondta Proxima.

-Szokásom nagy hibákat elkövetni. És ami rosszabb, sosem tanulok belőlük.- kivontam a kardomat a hüvelyéből.

Éreztem, ahogyan megremeg a föld a lábaim alatt. Pici, finom rezgés volt, aztán egyre erősödött. Ezt az ellenségeim is észre vették és mintha elbizonytalanodtak volna.
Megjelent a Bifrost kapujában egy hatalmas fekete farkas, hátán a Csínytevés Istenével.

-Csak nem meggondoltad magad?- vigyorgott.

-Ha valóban így lenne azt tudnád és nem farkasháton jöttél volna, páncélban.- vágtam vissza, mikor kiléptem a bifrost-pallos súlyos csapása elől.

Loki leugrott a farkasról, majd együtt hátráltunk, hogy kicsaljuk őket az épület fedezékéből. Telepatikusan odaszóltam Lokinak, úgysem jön be. nem ilyen bolondok, de a fejével feléjük bökött. El sem hittem, de kifele jöttek utánunk.

Ebony megpróbálta a híd cölöpjeit rácsavarni Fenrir lábára, de azok makacsul egyhelyben maradtak. Ezeket nem tudják a telekinetikus képességekkel rendelkező személyek az asgardiak ellen fordítani. Kihasználva döbbentségét, Loki egy kést hajított felé, ami kis híján a feje közepébe állt volna bele, így viszont csak pár tincset vágott le amúgyis szegényes, fehér hajából. Proxima megindult felém, de a farkasunk gyorsabb volt és a szájába vette, majd messzire elhajította. Egyről le van a gond... gondoltam.

Corvus Glaive felém hajította a lándzsáját én pedig sikeresen elhajoltam, de mindez annyira hirtelen történt, hogy a mozdulat lendülete levett a lábamról. Mire felálltam, eltakarta a szemeimet egy csízmatalp (Máté mindig szeretni fog! írta: getbored221 imádom, mikor bowlingozás közben beleírnak a sztorimba 😂).

Mikor feltápászkodtam, megkönnyebbülve vettem észre, hogy Fenrir a szájában tartja Corvus halott testét. A lándzsája egy lépésre hevert tőlem, én pedig nem haboztam felkapni. Épp időben, mert pont akkor támadott meg Proxima. Az ütését hárítva a fegyverem hátulja felfelé lendült és ezt kihasználva fejbe vágtam.
Összeesett.

Loki észrevétlenül nyitott egy Strange-féle dimenziókaput Ebony mögött, majd arrafelé terelte. Egy utolsó lökés és átzuhant a kapun, ki a hideg űrbe. Haját kisimítva az arcából közeledett felém.

-Ezzel mi legyen?- böktem a nő felé, kérdő ám nem kétségbeesett tekintettel.

-Megöljük. Pont. A többivel is ezt tettük, neki miért járna kegyelem?- kérdezett vissza.

-Bezárjuk. Tudod, ő hagy más választást, nem kell mindenkit lemészárolni, mert...- leszúrta. Csalódottsággal vegyes visszafolytott nevetés látszódhatott az arcomon.

-Tudtad, hogy úgyis megteszem! Hiába papolsz itt nekem..

-Végülis, jogos.- merengtem el.

-Ezt rád akartam bízni. Nem mint teher, ezért vissza is utasíthatod...- ezzel levett a nyakából egy láncot, amin egy kék kő lógott. Csak ámultam.

-Tudtam, hogy nem hagytad Pipnél a Tér-követ.- bokszoltam vállon.

-Hááát, igazából de.- tartott egy rövid szünetet- Viszont mikor csatároztál, meglátogattam Adamet és nem bírtam megállni.

-Elfogadom, viszont most már ideje indulnom.- mosolyogtam keserűen- Segítenél?- néztem Heimdall holtteste felé.

-Ne okold magadat! Heimdall három hete eltűnt. Nem halott, azt érezném. Ő a helyettese volt, vagy tanonca, ha úgy tetszik. Nem alakított fényesen. Na gyere!- nyújtotta felém a kezét, amit aztán elfogadtam.

Odaálltam a kapu elé. Loki megemelte a hatalmas Bifrost-pallost és működésbe hozta a szerkezetet. Odarohantam hozzá és magamhoz szorítottam még egyszer, közben beszívtam isteni (ba-dam tsss) illatát, puha hajába temettem az arcomat, csakhogy ne lássa a könnyeimet.

-Készen állsz?- kérdezte halkan.

-Igen.- bólogattam lassan. Háttal álltam a kapunak, csakhogy ő lehessen az utolsó dolog, ami Asgardból nekem megmarad- Szeretlek!- suttogtam és máris az űrben száguldottam hihetetlen sebességgel.

Hogy miért mentem el? Mert nem bírom ezt a szintű érzelmi ingadozást? Nem bírnák az idegeim?

Dehogy.

Azért, mert sosem éreztem magamat itt itthon. Sosem éreztem jól, vagy kényelmesen magamat. Jó volt, meg minden, de ez nem az én világom. Minden egyes bájcsevegés a vadidegenekkel csak engem igazol. Nem volt közös témánk, de még a gondolataink is különböztek. Lokin kívül nem voltak igaz barátaim. Eleinte még benne is kételkedtem. De aztán elültek ezek is, és sikerült gyökeresen megváltoztassam. Hála nekem, ma már egy jó ember. De mennem kell. A honvágy is hazahív, ugyanis nem Asgardban nőttem fel! Midgardi emberek neveltek fel. A családom és mindenkim ott van, nem pedig itt, az Örök Városban.
Ez nem az én világom.
Nem ide tartozom.