Luna

Asgardra sötétség borult.
Végre béke volt.
Magányosan ácsorogtam a saját szobám erkélyén nézve az arany-hidat, amelyet a nap tükörképe alkotott a csillámló tengeren.
Asgardra sötétség borult.

Egy magányos gyertyaszál mellett befontam a hajamat, majd kiválasztottam egy szép ruhát. Egy ruhát, ami illik a búcsúhoz. Szandált húztam hozzá, hogy ne mezítláb kelljen mászkálnom, bár tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis leveszem.

Vagy százszor elpróbáltam tükör előtt, hogy mit fogok neki mondani... Ezt már ezer éve tervezem, na jó, nem olyan rég óta.

Kiléptem az erkélyem szélére, majd átrepültem Lokiéra. Oly csendesen suhantam az éjszakai égbolton, mint egy árnyék: senki sem látott, senki sem hallott. Nesztelenül landoltam, majd szárnyaimat összehúztam. Benézve az üvegajtón láttam, hogy alszik. Kinyitottam egy lopott kulccsal, majd az ágyon fekvő isten felé vettem az irányt, de hátulról valaki befogta a szemeimet és a fülembe suttogta.

-Csak nem azt hitted, hogy alszok? Én hívtalak ide, ennyivel megtisztellek.

-Gondoltam, hogy nem te vagy az... sosem alszol ilyen kitekert pózban.- nevettem halkan- Mehetünk?

-Hová?- kérdezte meglepetten.

-Le a kertbe. Sétáljunk egyet, mint a régi szép időkben.- mosolyogtam, mint egy kifinomult úrihölgy (nem nevetni getbored221 , inkább adj hálát az istennek, hogy egy úrihölgy vagy!).

-Menjünk.- bólintott, majd leteleportált minket a kert egyik eldugott, ám gyönyörű szegletébe.

Az ezüsttel kirakott út szinte világított a sápadt holdfényben. Körülöttünk fák sokasága, de annyira szellősen, hogy fel sem tűnik mennyi van belőlük. Nem messze egy kis ér csobogott tökéletes harmóniában a bogarak zümmögésével és a baglyok huhogásával. A fű másfajta volt, mint a kert többi részében. Ahol ráléptünk halványan világítani kezdett.
Szörnyen hangulatos hely volt.
Finoman Lokiba karoltam, így sétáltunk csendben. Valahol a lelke mélyén megértett, bár ki nem mondta.

-Hoztam egy döntést...- kezdtem bele.

-Tudom.- gondoltam odaszólok neki, hogy ne Han Solozzon nekem, de nem tettem. Úgy sem értené.

-Nem szép más gondolataiban túrkálni!- színleltem felháborodást- Szóval, ott tartottam, hogy hoztam egy döntést. Nem fog tetszeni, nekem sem tetszik, de meg kellett tennem.- megálltunk. Láttam rajta, hogy egyre feszültebb, bár remekül leplezte.

-Nem csigázz már tovább! Mondd el, hogy mi az, nem kell itt balettozva hányni a rizsát!- nevetett.

-Haza fogok menni.- nyögtem ki végül.

-Haza, mint...?- azt hitte, hogy itt maradok Asgardban. Úgy sajnálom szegényt.

-Haza, mint New Yorkba.- egy könycsepp folyt le az arcomon, majd az övén is, és a fűbe érkezve találkoztak.

-Ezt nem értem.- csóválta a fejét.

-Elmagyarázom. Imádlak Loki. Te voltál a legjobb ember az életemben. Annyit törődtél velem a magad durva stílusában, mint még senki. De én Asgardot már nem bírom. Gyönyörű hely valóban, de akárhányszor úgy érzem, hogy semmi sem mehetne jobban, mindig történik valami. Vagy meghalnak a barátaim, bajtársaim, vagy elárul a pasim, vagy meg akar ölni, vagy én akarom megölni...- itt elcsuklott a hangom és szaporábban gyűltek a könnyek a szemem aljában. Loki szorosan magához húzott és nem engedett el addig, amíg újra lelassult a légzésem és a szívverésem.

-Shhh. Teljesen megértem. Ez a világ, ez az élet neked sok és nem bírod ezt az érzelmi ingadozást, azt a sok veszteséget. Teljesen megértem, hogy el akarsz rohanni, de hogy mindent el is dobj, amiért pár éve még ölni tudtál volna.- hát ezzel a vígasztalással nem mentem sokra.

-Ha ez vígasztal... öltem is érte!Szeretlek. És mindig te leszel az első pasim. Komolyan. De mennem kell. Visszatérek-e még valaha? Lehet. Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy holnap indulok és most búcsúzunk.- szegtem le a fejemet. Képtelen voltam a szemébe nézni. Az állam alá nyúlt finoman és felemelte az arcomat.

-Sosem foglak elengedni, de ha menni akarsz, nem tartalak vissza szerelmem.- majd ajkaink összeforrtak az utolsó csókunk alkalmából.

-Sétáljunk tovább kérlek!- mosolyogtam rá. Alig láthatóan biccentett és a karját nyújtotta, amit egyből el is fogadtam.

Lehet, hogy tudatosan, de a kültéri táncparkett mellett lyukadtunk ki 10-15 perc néma séta után. Egymásra pillantottunk, egyből tudtuk, hogy mire gondol a másik. Gyorsan levettem a szandáljaimat (mondtam) és elővettem a telefonomat. Igen, még mindig megvan, nem dobtam el a sok év alatt. Bár Midgardon már biztos vannak modernebb darabok. Beraktam az egyik kedven számomat, majd odasiettem Lokihoz, aki csak rám várt.

Egész este csak táncoltunk és táncoltunk. Hihetetlen volt. Ennyire felszabadultak ritkán vagyunk, úgyhogy kihasználtuk. 3-4 óra után fáradtan ültünk le egy fa tövébe és beszélgettünk. Próbált meggyőzni arról, hogy maradjak, hiába mondtam neki, hogy hajthatatlan vagyok.

Kisétáltunk a tenger egyik természetes partjára. Háborgott. Fodros hullámain csillámlott a lemenő hold fénye. Finoman átkarolt, miután rám terítette hatalmas zöld köpenyét.
Olyan puha volt...
Még egyszer...
Utoljára...