Hild

Strange úgy gondolta, hogy kell egy eldugott hely, amiről esetleg a kreek sem tudnak. Jól védhetőnek kell lennie, olyannak ami nem csapda. Persze olyasvalakiket nehéz csapdába ejteni, akik tudnak teleportálni.
-Nekem lenne egy tippem- mondta Loki. Sejtettem mire gondol- Van egy titkos kert a palota tetején. Oda csak egy bejárat van, könnyen védhető.
-Legyen hát.- mondta Thor.
Loki megnyitott egy dimenziókaput, mindenki meglepődött hogy ezt a megoldást alkalmazza és nem teleportál.
-Loki? Te ezt mióta...- kezdte Thor. Szegény sok mindenből kimaradt.
-Hosszú.- mondta gyorsan.
Átmentünk a kapun és ott termettünk a tetőn. Alkonyat volt, a nap most ment le. Odaszaladtam a korláthoz.
-Remek időzítés.- mosolyogtam rá Lokira, aki odasétált mögém és átölelt.
-Miről maradtam le?- hallottam Thort suttogni Strange mellett.
-Sok mindenről.- bólogatott a mágus.
Mi csak néztük a napot, ahogy leereszkedik előttünk. Olyan szép volt, még talán könnyeztem is. Loki rámnézett, de én nem viszonoztam ezt, így ő is elfordult. Egy hirtelen mozdulattal szembefordultam vele és megöleltem. Ő rámhajtotta a fejét (magasabb volt, mint én).
Odafönn voltak padok, azokon aludtunk. Szóltam a szöszinek, hogy próbáljon beszélni Heimdallal. Hátha jön segítség. A padok ott fönn elég kényelmetlenek voltak, de ennek ellenére remekül aludtunk. A fáradtság hamar elaltat.
Az éjszaka közepén felkeltem. A csillagos eget néztem. Azon tűnődtem, hogy ez mind csak egy álom-e vagy a valóság. Hisz fél éve még csak egy grafikus voltam, egy játékfejlesztő cégnél, illetve egy cosplayer, de az csak hobbiból. Rájöttem, hogy milyen rég nem hallgattam midgardi zenét. Előhalásztam a telefonomat, kerestem rajta valami zenét.
-Mert én láttam a Halált... szép arca volt- énekeltem- A házába hívott engem és meghajolt aztán legyintett csak és felnevetett amikor azt feleltem hogy még nem nem nem. Nem mehetek...
-Úgy érzed ez lenne a sorsod?- hallottam Loki hangját mögülem.
-Nem. De mindegy most az, hogy én mit hiszek vagy remélek. Holnap vagy egy hét múlva ígyis halottak leszünk.
-Talán...- sétált oda mellém- de akkor is együtt fogunk meghalni.
-Nem olyan biztos az.- húzódtam el tőle.
-Baj van.- mondta.
-Lehet...- vontam meg a vállam- de az az én gondom, nem a tiéd. Elmegyek, felderítek. Nem sokára felkel a nap, kihasználnám a sötétet.- engedtem ki a szárnyaim, felálltam a korlátra, dobtam egy hátast és már suhantam is messze a palotától.

Loki

Komolyan mondom néha nem értem. Az előbb még önként ölel meg, most pedig elhúzódik. Látom rajta, hogy baja van, de nem beszél. Esküszöm remek nő: vagy megölöm, vagy mégjobban beléesek. Ilyen gondolatokkal a fejemben képtelen voltam visszaaludni, úgyhogy leteleportáltam a fegyverterembe, ami a palota alatt volt. Csakhogy "körülnézzek". A jégóriások szelencéje még ott volt, ahogy az örök láng is. Aggamoto igazi szeme is rendben van, a Tesseract meg ugye nálam volt. Semmi olyan amit használni tudnék, így visszatértem a tetőre. Hild már újra aludt, nyilván kicsit egyedül akart lenni. A szárnyaiba burkolta magát, gondolom az jobban melegítette hajnalban. Lassan napfelkelte lesz, visszaaludni már nincs sok értelme. Leültem Hild mellé és csak néztem. Pirkadatkor fordítottam el a fejem, mikor a nap felkelőben volt. Finoman meglökdöstem, hogy keljen fel. Neki ennyi is elég volt, felült, de még mielőtt kinyithatta volna a szemét, letakartam a kezeimmel. Odakísértem a korláthoz és elemeltem a tenyerem a szemétől.
-Meglepetés!- suttogtam a fülébe. Ő csak szipogott. A nap gyönyörűen festett a még csillagos égen. Én a vállát fogtam, ő pedig felnézett rám. Lejjebb hajoltam, majd egy lágy csókot nyomtam az ajkaira. Ő sem hagyta magát, viszonozta.
Erre ébredtek fel a többiek, hogy mi a nap előtt romantikázunk. Bár ne keltek volna föl. Vártam a röhögést, ugyanis még senki sem látta ezt az oldalam. Még én magam sem. De nem jött semmi komment, vagy gúnyos megjegyzés. Elengedtem Hildet, mire ő is kinyitotta a szemeit, mégegyszer megölelt, majd gúnyos vigyorral az arcán elballagott Thor mellett. Tanul tőlem a kiscsaj, habár a gonosz mosolyt még gyakorolni kell...
-Öcsém... te egy hatalmas mázlista vagy!- mondta egy nagy sóhajtás kíséretében.
-Tudatában vagyok.- feleltem neki minimálisan elpirulva. Hild megfordult, úgy látszik mondani akart valamit.
-Tehát. Figyelemeltereléssel lenne esélyünk elcsalni a katonákat a palotából, így itt kevesebben lennének. Aki(k) itt marad(nak) annak (azoknak) több esélye lesz. A tervem ennyi. Valami ötlet?
-A segítséget nem játtszuk!- néztem rá Thorra. Ő csak vigyorgott.
-Mi magunkrahúzzuk őket a város egy távoli szegletében. Időbe fog telni, míg odaérnek. Addigis több időtök lesz.- mondta Thor.
-A "mi" alatt kit értesz?- nézett rá Strange. Ő már gyanította, hogy a palotában fog maradni. Én persze még nem...
-Lokit. Ki mást?
-Ó ne...- suttogtam. Sajnos mindenki hallotta.
-Akkor eljött a búcsú, ugyanis mind meghalunk.- vigyorgott Strange. Odaléptem Hildhez. Nem félt ahogy én sem. Egymás szemébe néztünk, úgy tettünk mintha senki sem látna minket.

-Hild- kezdtem. Ő csak lecsitított.
-Azt hittem most jön egy szarkasztikus beszólás, semmi lelkizés. De ha erre kényszerítesz.
-Azért vagy ilyen, hogy megutáljalak? Mert akkor nem jársz sikerrel.
-Ki tudja? Ha túléljük, ígérem válaszolok.
-Most indulnom kéne. Ne halj meg, ha lehet!- mondtam.
-Ölelj meg mégegyszer...- suttogta elhaló hangon, miközben a könnyeivel kűzdött. Nagyobb csatát vívott most, mint a kreekkel valaha is fog. Odaléptem és átkaroltam. Finoman a fülébe súgtam.
-Most sírj, ameddig senki sem látja!
-Hogy a jó Isten tegyen oda ahova gondolom!- nevetett könnyes szemekkel, majd eltolt magától.
-Indulás!- adta ki a "parancsot".

Offtopic
Ezt csak zárójelesen megjegyzem, most ez a történet 42. a rangsorban.
Nem tudom ki ismeri a Galaxis útikalauz stopposoknak-ot, de a szám története kb ennyi:
Kívácsiak voltak az élet értelmére, ezért építettek egy szuperszámítógépet, ami megmondja a választ. Fel is tették neki a nagy kérdést: mi a válasz az életre, az univerzumra és mindenre. A gép 7,5 millió év múlva válaszolt. A válasz pedig 42 volt.