Thor

Hild kiejtette a kezéből a kardomat, hiába kérte Loki, hogy végezzen vele. Már a kard után nyúlt, de én gyorsabb voltam és ráléptem. Az öcsém gyorsan elkapta a kezét a fegyver közeléből és a falnak támaszkodva menekült előlem.

-Csak ne bánts! Csak ne bánts! Hagyjál békén! Menj innen! Tünés!- szajkózta megállás nélkül.

Megelégelve az öklömmel rácsaptam a fejére, mire összerogyott. Hild arcán könnyek csillogtak a gyér fényben. Ezt Lokinak sosem ismertem be, de mindigis gyönyörűnek láttam a lányt és kezdetekben, nem kizárt, hogy még vonzódtam is hozzá. Mikor az öcsémet választotta nem mutattam, hogy fájt, inkább támogattam őket. Örültem, hogy valaki ki tudta rántani a mély depressziójából, mégha az én boldogságom rovására is. De most...

-Hild! Gyere innen.- szóltam neki- Menjünk fel a trónterembe. Ott beszéljük meg Loki sorsát. Gyere!- ragadtam karon és elráncigáltam mellőle.

-Él még, ugye?- kérdezte rémülten.

-Hogyne! Nekem is van szívem, a saját öcsémet csak nem ölöm meg!- háborodtam fel egy kicsit.

A folyosón akik elmentek mellettünk mind jól megbámultak. A király, aki Jane óta csak egyedül mutatkozik és Hild, aki vagy Loki oldalán, vagy egyedük járt ki a szobájából. Furcsák lehettünk így, egymás mellett, pláne, hogy a nő szobája felé igyekeztünk. Ő összedobálta az itt-ott széthagyott ruháit, ezzel felszabadítva a fél ágyát és egy karos széket nekem. Helyet foglaltunk és nem láttam jónak tovább húzni ezt a beszélgetést.

-Nézd, Hild, az öcsém nem maradhat itt. Senki sincs biztonságban, amíg Asgardban őrizzük. Közveszélyessé vált azzal, hogy elborította elmélyét a téboly.- finoman közelebb húztam a székemet hozzá és megfogtam a kezét.

-Meg akarod ölni?- döbbent rá a valóságra.

-Nem akarom. De meglehet, hogy az lenne a legjobb megoldás.- kikapta a kezét az enyémek közül.

-Talán a legkönnyebb, de nem a legjobb. Nem várhatod el tőlem, hogy végignézzem, míg elvágod a torkát.- olyan ellenkezésbe kezdett, hogy még odébb is ült, jóval messzebb tőlem.

-Hild... ha van valami ötleted, ne tartsd vissza. Én is segítenék neki, csakhogy tippem sincs. Segíts!- bíztattam.

-És ha... ha Vanaheim varázslói és gyógyítói meg tudnák...- nem engedtem neki, hogy végigmondja.

-Nem. Nem képesek rá. Nem tudnak segíteni.- horgasztottam le a fejemet.

-És ha valahova oda küldnénk, ahol senkinek sem árthat?- reménykedett.

-Ez nem hülyeség. A sötét világ, Svartalfheim szinte lakatlan. Ott nem bánthatna senkit. Ez remek ötlet!- mosolyogtam megkönnyebbülten.

-Elmondom neki. Viszont egyedül mennék most. El szeretnék tőle búcsúzni. Hátha még tudok vele értelmesen beszélgetni.- mélyen a szemébe néztem, ő viszonozta és nem kapta el a fejét. Félresimítottam a haját az arcából és kezemet selymes bőrén pihentettem- Muszáj beszélnem vele!- tolt el finoman magától.

-Természetesen... ne haragudj! Mit is képzeltem...- mondtam a végét inkább magamnak, mint neki.

Kirohant a szobából, meg sem állt Loki cellájáig. Halkan én is utána osontam, mert hallani akartam, hogy miket beszélnek. Ahogy leértem, Loki mégrosszabb állapotban volt, mint vártam. Sápadt, kicsit beesett arc, a szokásosnál sokkal ziláltabb haj, és egy rakás új karmolás a falon. A tekintete most elég józan és tiszta volt.
A keze az energiarácson pihent, ott, ahol Hildé is, csak a túloldalt. Ott térdelt a földön, mesés halvány sárga ruhája piszkos lett a sártól.

-Loki... ne haragudj. Nem volt erőm megtenni. Nem ment.

-Nincs okom haragudni rád. Tudtam, hogy nem fogod megtenni.- rekedt volt a hangja, a régi csínynek nyoma sem volt benne.

-El fognak vinni a sötét világba. Sajnálom. De nem itt fogsz penészedni.- vázolta fel neki a tervünket.

-Tudom.- mondta- Logikusan következett. De akkor is meg kellett volna ölnöd. El foglak titeket árulni.- mosolyogni kezdett- A világotok égni fog...

-Loki! Figyelj a hangomra. Kérlek, ne most add fel. Kűzdj! Kérlek...- elhalt a hangja a mondandója végére- Kérlek...

-Menj!- kiáltotta- Ne nézd végig, ahogy elhurcolnak. Menj!- akkor még azt hitte, hogy erőszakkal fogják kitoloncolni, ám nem ez történt. Meg sikerült őriznie a tudatát még egy kicsit.

-Szeretlek.- ezzel elkapta a kezét és lassan elindult a lépcső felé. Mikor hallótávon kívül ért, Loki felém fordult.

-Mindent hallottál?- lassú bólintással válaszoltam.

-Még ma este indulsz. Én foglak kísérni. Indulhatunk most, feltéve ha összeakarsz még csomagolni.

-Gúnyolódj csak testvér. A köpenyemet, a sisakomat és a tőreimet vinném. A többi holmim a tiéd lehet. Vigyázz az epres cukorkákkal. Meg vannak mérgezve.- halkan kuncogott.

-El se hiszed, de ezek pont itt vannak nálam.- átadtam neki a cuccait, amiket azonnal felöltött.

-Legalább méltósággal távozzak a második otthonomból.

Egész Asgard kijött, hogy végignézze Loki Laufeyson útját a Bifrostig. Bilincs nem volt a kezén, a köpenye és kifésült haja szinte egyszerre lobogott maga után a lenge szélben.
Nehéz volt a népnek elfogadni, hogy Loki hős is lehet és megmentheti Asgardot. Most még nehezebb volt elengedni a hősüket.
A Bifrostnél ott állt Heimdall és Hild. A nő a nyakába ugrott és még egy könnycseppel áztatta Loki zöld köpenyét, mire az levette, és a lány hátára kanyarította. Tőlem egy kézfogással búcsúzott, ahogy a kapuőrtől is.

-Indulhatunk, Heimdall.- mondta félelmet nem ismerő hangon.

Bár a bátrakat gyakran összetévesztik az őrültekkel...