Cass a nővérem székének támlájára fekteti a karját, és mosolyogva ránk néz.

– Igazi meglepetést okoztál, Josh.

Ökölbe szorítom a kezem. Cass mosolya nagyon hamis, és a szavai... Semmi melegség nincs bennük. Vajon Joshnak is feltűnik?

– Végül is, arra gondoltam, tudod, hogy én is szarul érezném magam, ha te nem jönnél el az esküvőnkre, és minden követ megmozgattam.

Nyelvem hegyén a csípős válasz, hogy nem kellett volna seggfejnek lennie, és már rég itt lehetne velünk. Cass bólogat, nagyon, de nagyon átlát a szitán, és ez a fejére van írva.

– Szóval, akkor ti is tervezitek? A lagzit?

A fogaim egymáshoz koccannak. A tányéromba meredek. Meg akarom fojtani Casst. Miért csinálja ezt?

– Lagzi? – hajol közelebb Cass anyja. Akinek hatalmas hangja van, és semmit sem tud magában tartani... – Lilykém, te is férjhez mész?

Az áhítatottságtól úgy beszél, hogy azt mindenki hallja körülöttünk. Mindenki. Torkomra forrnak a szavak.

Josh elemében van, válaszol helyettem.

– Egészen kedvet kaptunk ezt a gyönyörű vacsorát látva.

– A vacsoráknak ösztönző hatásai vannak – mormolja Cass, és elnéz valahová: sokatmondó pillantást váltanak Nicóval.

A tökéletes esküvőnek semmi köze a tökéleteshez. Eltoltam az egészet, és Iris megmondta, hogy el fogom tolni. Szinte szíven szúr a gondolat. Helyre kell hoznom, amit még lehet, így mire a nővérem visszaér, csillapítom a kapkodó lélegzetvételeimet, és boldog arcot festek magamra. Ragyogót.

A fogások között a zenekar latin zenét játszik, nevetés harsan, táncolók nyüzsögnek a parketten, rég nem látott rokonok kapaszkodnak össze. Nem tűnök ki a társaságból, követem a többieket. Hárítok minden feszültségkeltő helyzetet, és elhalmozom szeretettel a nővéremet és Casst, szerencsére sikerül elolvasztani a korábbi neheztelésüket.

A buli amúgy szuper. Kár, hogy nem tudom úgy élvezni, ahogy kéne. Egész életemben bánni fogom.

Mindenki táncol mindenkivel, még én is, nagyjából két embert leszámítva. Az egyik Josh: nem bírok közel húzódni hozzá, és nem állhatom az érintését sem. A másik Nico. Rendesen fájdalmat okoz, hogy folyamatosan elkerüljem a pillantásommal. Annyit észreveszek, hogy egyik pohár italt dobja be a másik után, és nagy ívben elkerül minket.

Josh is piálgat. Gyűlölöm, amikor két sörnél többet iszik, mert nem bírja, és utána mindig veszekszik velem.

Hajnali egy körül, miután a gyerekek és az idősebb vendégek egy része visszavonul a szállodába, a vőlegény a tanúival eltűnik a parton, Iris meg a koszorúslányai körében ül, és nyugodt szívvel kihasználja a felajánlott talpmasszázst.

– Vajon mit csinálnak a fiúk? – vigyorog Beate.

Iris legyint.

– Egymásnak tolják a falkás szöveget. Hogy mostantól így meg úgy lesz, és tanácsokat osztogatnak meg filozofálnak.

Ja, igaz. Mindig filozofálnak, ha isznak egy kicsit. Legalább senki nem üvölt senkivel. Akaratlanul is Josh felé pillantok: tisztes távolságban beszélget Cass apjával.

Nemsokára visszatérnek a tanúk, kivéve magát a vőlegényt és Nicót. Az ösztöneim azt súgják, hogy menjek ki, és nézzem meg, hol vannak. Az érzés iszonyú erővel diktál bennem, nem tudok nyugton ülni, nem tudok gondolkozni, amíg nem engedelmeskedem az ösztönnek.

– Mindjárt jövök – mondom a nővéremnek, és kihasználom a lehetőséget az olajra lépésre, amíg senki nem figyel rám.

Sötét van kint, csak a fehér, langyos homok világít, de az épp elég, hogy rábukkanjak a homokban ücsörgő alakokra. Még hunyorítanom sem kell. A szívverésem a fülemben dobol, amint elindulok feléjük, fogalmam sincs, mit fogok mondani, hogy egyáltalán miért jöttem ki, de most ezt kell tennem, mert hócipőm tele a halogatással.

Még nem vagyok olyan közel hozzájuk, hogy meghalljanak, amikor Cass feláll, vállon veregeti Nicót, megfordul, és elindul visszafelé. Nico ott marad a homokban. Lecövekelek, Cass észrevesz, és meggyorsítja a lépteit.

– Minden rendben? – kérdezi.

– Igen. Csak beszélni akartam vele...tek.

Cass érti a hangom törését, és szomorúan megrázza a fejét.

– Ne most, Lily. – Olyan gyengéden szól hozzám, akár egy óvó báty. Szeretem Casst, és általában hallgatok rá. Általában.

– De... de mondanom kell valamit – dadogok.

– Hacsak nem azt akarod mondani, hogy mégsem mész hozzá ahhoz a faszfejhez, most hagyd magára.

Nem mondhatom ezt, mert még én sem tudom, mihez fogok kezdeni. És Cass tökéletesen tisztában van ezzel.

Átöleli a vállamat, együtt megyünk vissza. Éppen arra toppanunk be, hogy a társaság az I say a little prayert énekli. Cass a szívére tett kézzel a kör közepére megy, és a legnagyobb előadóművészként produkálja magát a nővéremnek, a vendégek meg tapsolnak és hangosan éltetik őket.

Vibrálnak a rögtönzött jelenet közben. Le sem lehet tagadni a vonzást és a szerelmet, ami közöttük van. Basszus, még én is belebizsergek.

Rögtön ezután az If I A'int Got You dallamaira lassúznak. Szívfacsaróan gyönyörű jelenet, ahogy egymást ölelik ezekre a sorokra: „But everything means nothing, If I ain't got you."

Szóval így telik el a nővérem esküvője. Tökéletlenül tökéletesen, hiszen ahol két ember ennyire szereti egymást, az maga a teljesség.

Két nappal később hazarepülünk. Nem találkozom Nicóval, még csak véletlenül sem látom – mintha kínosan ügyelne rá, hogy az összes étkezésnél, de még a parton se fussunk össze. Szeretném látni, a szemébe nézni, mondani neki valamit, és egyszerűen csak a közelében lenni, mert ez a bizonytalanság kikészít, és mert hiányzik, azt hiszem. Josht ezzel ellentétben nem tudom távol tartani magamtól, állandóan kérdezget és sasszemmel figyel, biztosan sejt valamit. Simogatni akar, szeretkezni velem, aminek még a gondolatától is rosszul vagyok. Mindenféle indokot kitalálok, csak ne kelljen összebújnom vele.

Azt hittem, a sziget a gond, hogy csak ott nem tudok tisztán gondolkozni. Pár nap, és visszaáll minden a régibe.

Hát, nem áll.