Az esküvő előkészületei egy kis szünetet tartottak, és Natsu a céh egyik csendesebb sarkába vonult, hogy elgondolkodjon. Ahogy az ablaknál állt, és kinézett a naplementében fürdőző Magnoliára, halkan sóhajtott. Az utóbbi napok eseményei szinte túl gyorsan történtek, és még mindig nehéz volt feldolgoznia, hogy hamarosan Lucy férje lesz. Az esküvő gondolata izgalommal és egy kis félelemmel töltötte el.

Ahogy a gondolataiba merült, halk lépteket hallott maga mögött. Erza volt az, aki lassan közeledett felé. Az arca, ahogy mindig, most is nyugodt és erős volt, de a szemében egyfajta lágy melegség tükröződött, amit csak azok láthattak, akik igazán közel álltak hozzá.

– Natsu – szólította meg halkan. – Látom, hogy valamin gondolkodsz.

Natsu egy pillanatra elmosolyodott, majd megfordult, hogy szembenézzen Erzával.

– Csak az esküvő miatt van – felelte Natsu kicsit zavartan. – Nem hittem volna, hogy valaha is eljutok idáig.

Erza mosolyogva odalépett mellé, és ő is kinézett az ablakon.

– Tudod, Natsu... soha nem kételkedtem benne, hogy egyszer megtalálod azt, aki igazán fontos neked – mondta Erza lágyan. – És most, hogy itt vagyunk, azt hiszem, mindenki számára világos, hogy Lucy az a személy.

Natsu csendesen bólogatott. Bár mindig is bátor és vakmerő volt a harcokban, most egyfajta sebezhetőség sugárzott belőle.

– Néha attól félek, hogy nem leszek elég jó neki – vallotta be halkan. – Mindig a harcra összpontosítottam, és... most ez valami teljesen új dolog. Egy kapcsolat. Egy élet együtt.

Erza komolyan nézett Natsura, majd finoman a vállára tette a kezét.

– Natsu, te mindig is erős voltál. De az igazi erő nemcsak a harcban mutatkozik meg. Az igazi erő abban rejlik, hogy képes vagy szeretni és vigyázni valakire. Lucy mellett te nemcsak harcos vagy, hanem valaki, aki képes megadni neki a biztonságot és a boldogságot, amire szüksége van – mondta Erza őszintén.

Natsu a szavait hallgatva mély lélegzetet vett, és érezte, hogy ezek a szavak megérintik a szívét. Erza mindig is olyan volt számára, mint egy nővér, aki segített neki az élet nehéz pillanataiban. Most is ugyanezt tette, de ez a pillanat valahogy más volt – mélyebb, komolyabb.

– Tudod, Erza – kezdte Natsu halkan –, te mindig mellettünk álltál. Mindig vigyáztál rám és Wendyre is, mint egy igazi nővér. És én sosem mondtam el neked, mennyit jelent ez nekem – vallotta be Natsu, miközben a szemét a földre szegezte. – Köszönöm, hogy mindig vigyáztál ránk.

Erza szemeiben könnyek gyűltek, de erős maradt. Ez volt az a pillanat, amikor megértette, hogy Natsu nemcsak egy barát, hanem valaki, akit mindig is testvéreként szeretett. Finoman megfogta Natsu kezét, és halkan válaszolt:

– Natsu, te és Wendy számomra mindig is családom voltatok. És bár sok csatát vívtunk együtt, az, hogy vigyázhattam rátok, volt az egyik legnagyobb örömöm. Mindig mellettetek leszek, bármi történjen is.

Natsu most már nem tudta visszatartani az érzelmeit. Bár harcos volt, és mindig is az erőt képviselte, most úgy érezte, hogy Erza szavai megnyitották a szívét. Csendesen átölelte Erzát, aki szorosan visszaölelte őt. Ebben a pillanatban mindketten érezték, hogy ez több mint egy barátság – ez egy olyan kapcsolat, amely örökre összeköti őket, mint testvéreket.