Lucy szíve szinte kiugrott a helyéről, ahogy Natsu szavai eljutottak hozzá. Ott ült mellette, a jól ismert Natsu, aki most olyan határozottan beszélt, mintha minden kérdésre tudná a választ. De Lucy nem tudta, mit mondjon. Még soha nem érezte magát ennyire zavarban.

Natsu szemei őszinték és nyugodtak voltak, de Lucy úgy érezte, mintha az egész világ ránehezedne. Tudta, hogy most már nem kerülheti meg a saját érzéseit, de mégsem volt biztos abban, hogy készen áll szembenézni velük.

– Natsu... én... – kezdte halkan, de a szavak elakadtak a torkában. Nem tudta, hogyan fejezze ki mindazt, ami a szívében kavargott.

Natsu türelmesen figyelte, nem szakította félbe. Tudta, hogy Lucynek időre van szüksége.

Lucy elfordította a tekintetét, próbált elmenekülni a helyzet elől, de mélyen belül érezte, hogy most már nincs visszaút. Az elmúlt hetek eseményei mind arra kényszerítették, hogy végre tisztába kerüljön az érzéseivel, de most, hogy eljött a pillanat, hirtelen félt attól, hogy kimondja.

– Nem tudom, mit érzek – suttogta végül, mintha saját magát próbálná meggyőzni. – Az utóbbi időben minden annyira zavaros volt. Nem tudom, mi a helyes lépés.

Natsu elmosolyodott, de nem próbálta siettetni őt.

– Lucy, nem kell most azonnal tudnod a választ – mondta halkan. – Csak azt akarom, hogy őszinte legyél magaddal. Nem kell sietnünk, de ha valamit érzel, azt nem kell elrejtened.

Lucy szemeiben könnyek gyűltek, ahogy szembenézett ezzel a belső küzdelemmel. Félt kimondani, amit talán már tudott mélyen belül, de Natsu szavai megnyugtatták. Talán tényleg nem kell sietnie, de végre be kellett vallania önmagának, hogy az érzései többek egyszerű barátságnál.

Néhány pillanatig csend volt közöttük, Lucy belső vívódása pedig egyre érezhetőbbé vált. De Natsu türelmesen várt, és ez a csend most megnyugtatónak tűnt.

Lucy csendben ült Natsu mellett, a szavak még mindig nehezen jöttek elő. Az elmúlt hetek eseményei szinte újra lepörögtek előtte, és mindazok az érzések, amelyeket eddig próbált elnyomni, most hirtelen felszínre törtek.

– Nem tudom, hogyan kezdjem... – suttogta Lucy halkan, majd mély levegőt vett, ahogy összeszedte a bátorságát. Natsu türelmesen figyelte őt, nem szakítva félbe.

– Amikor láttam, hogy Mirajane flörtöl veled, valami... valami furcsa történt bennem – kezdte Lucy halkan, és a szavak egyre könnyebben jöttek elő. – Azt hittem, hogy csak barátok vagyunk, de valamiért zavart, hogy mások ilyen közel kerülnek hozzád. Olyan érzés volt, mintha valami, amit nem akartam elveszíteni, eltávolodna tőlem.

Lucy keze remegett, ahogy beszélt, de most már nem tudta megállítani a szavakat. Natsu csendben figyelt, arcán türelem és együttérzés látszott.

– Aztán ott volt Lisanna... Amikor vele mentél el a cukrászdába, próbáltam magamnak azt mondani, hogy ez nem jelent semmit, de... de ez sem segített. Zavart, hogy nem én voltam melletted, hogy mások tölthették el veled az időt – folytatta Lucy, miközben a szemébe könnyek gyűltek.

– És Juvia... Cana... Levy... mindannyian fontosak neked, és ezt mindig is tudtam – mondta, ahogy a könnyek lassan lecsordultak az arcán. – De valamiért minden alkalommal, amikor láttalak velük, mintha valami megfeszítette volna a szívemet. Nem akartam elismerni, de akkor már kezdtem rájönni, hogy ez nem csak egyszerű féltékenység.

Lucy most már sírt, de a szavai tiszták és őszinték voltak.

– A legrosszabb az volt, amikor a szórakozóhelyen láttalak – vallotta be remegő hangon. – Ott voltak azok a lányok körülötted, és flörtöltek veled. Valami bennem azt súgta, hogy el kell mennem, hogy nem szabadna ott lennem, de mégis maradtam. Mert tudni akartam, hogy miért fájt annyira látni téged ilyen helyzetben. Akkor jöttem rá, hogy amit irántad érzek, az több, mint barátság.

Lucy végre Natsu szemébe nézett, könnyektől csillogó tekintettel.

– Azt hiszem... azt hiszem, mindig is több volt köztünk, mint amit eddig bevallottam magamnak. És ez az egész csak azért volt olyan fájdalmas, mert féltem szembenézni azzal, hogy... hogy talán nem csak barátként tekintek rád.

Natsu lassan előrenyúlt, és finoman megfogta Lucy kezét, szorosan, de gyengéden tartva.

– Lucy, én is így érzek – mondta halkan. – És most már tudom, hogy nem akarok többé elrejteni semmit.