Az este lassan közeledett Magnolia fölött, és a Fairy Tail céhben mindenki kezdett visszavonulni a szokásos napi tevékenységeihez. Natsu a céh egyik félreeső zugában ült, és azon gondolkodott, hogy hogyan közelítse meg Lucyt. A barátai tanácsai ott visszhangoztak a fejében, de még mindig bizonytalan volt, hogy hogyan hozza szóba ezt az egészet.

Végül elhatározta magát, és meglátta Lucyt az egyik sarokban, ahol éppen a naplójába írt. Összeszedte a bátorságát, majd odaindult hozzá.

– Hé, Lucy! – szólt hozzá könnyedén, ahogy leült mellé az asztalhoz.

Lucy felnézett, és mosolyogva üdvözölte.

– Szia, Natsu! Minden rendben? – kérdezte, miközben becsukta a naplóját.

– Igen, persze – válaszolta gyorsan, de érezte, hogy a szíve egy kicsit gyorsabban ver. Nem akarta rögtön a lényegre térni, ezért próbált természetesen viselkedni. – Csak... gondolkodtam valamin.

Lucy kíváncsian felvonta a szemöldökét.

– Tényleg? Min? – kérdezte, és felé fordult.

Natsu egy pillanatig habozott, majd úgy döntött, hogy finoman tereli a beszélgetést a kívánt irányba.

– Tudod, te író vagy, és... biztosan sokat gondolkodsz az érzésekről meg ilyenekről – kezdte. – Szóval arra gondoltam... mit gondolsz, milyen a szerelem?

Lucy kissé meglepődött a kérdésen, de elmosolyodott.

– Hát, igen, az írásaimban gyakran előkerül a szerelem témája – mondta gondolkodva. – Számomra a szerelem... valami mély kapcsolat. Amikor két ember megérti és elfogadja egymást, még a hibáikkal együtt is. Amikor törődnek egymással anélkül, hogy elvárnák a viszonzást. Ez valami, ami nem csak vonzalom vagy fellángolás, hanem valami, ami hosszú távon fennmarad.

Natsu figyelmesen hallgatta, és a szíve egyre hevesebben dobogott. Lucy őszinte válasza közelebb hozta hozzá a saját érzéseit, de még mindig próbálta titokban tartani, amit valójában gondolt.

– És szerinted milyen az ideális partner? – kérdezte Natsu, próbálva közömbösen viselkedni.

Lucy egy pillanatra elgondolkodott, majd halkan nevetett.

– Hát, nem hiszem, hogy létezik tökéletes partner. De... szerintem az ideális partner valaki, aki mellett biztonságban érzed magad. Valaki, aki támogat, megért, és mellette önmagad lehetsz. Valaki, aki mellett nem érzed szükségét annak, hogy elrejtsd az érzéseidet.

Natsu a válasz hallatán elgondolkodott. Biztonságban érezte magát Lucy mellett, és úgy érezte, hogy mindig ott van neki, függetlenül attól, hogy mi történik. De vajon Lucy is így érez irányába?

Lucy kíváncsian nézett Natsura, majd visszakérdezett.

– És te? Te mit gondolsz a szerelemről, Natsu? – kérdezte mosolyogva.

Natsu zavartan vakarta a fejét.

– Nem tudom – mondta bizonytalanul. – Azt hiszem, a szerelem valami, amit nem igazán értek. De... ha szeretsz valakit, akkor mindent megtennél érte, nem igaz? Valahogy... olyan, mintha az életed fontos részévé válna, és mindig a közelében akarnál lenni.

Lucy bólintott, és látszott rajta, hogy mélyen átgondolja Natsu szavait.

– Igen, azt hiszem, igazad van – mondta csendesen.

Pillanatnyi csend telepedett közéjük. Lucy visszafordult a naplója felé, de egy apró mosoly játszott az ajkán, míg Natsu azon tűnődött, vajon megérintette-e őt valamilyen módon a beszélgetés. Még mindig nem fedte fel az érzéseit, de talán most közelebb került hozzá, hogy jobban megértse, mit gondol Lucy a szerelemről.