Amikor kitárult előttünk az ajtó, lesokkoltam. Amit ott láttam, az nem volt semmi...

A teremben egy csomó asztalt és rouletett lehetett látni. Minden asztalnál ott ült legalább két osztálytársam. A csodálkozástól megdörzsöltem a szemem, hogy tényleg igaz-e, amit látok.

- Mi a baj Deku-kun? - kérdezte aggódással a hangjában Uraraka.

- S-semmi... N-nekem most haza kell mennem! Szia! - mondtam, majd úgy ahogy voltam, kifutottam a teremből.

- Várj! - hallottam még Ochako hangját, de nem fordultam vissza.

Azonnal meg akartam tudni, hogy mi folyik itt. Azonnal. Felhívtam anyát, hogy ma Uraraka-sannak nem volt jó az időpont, és így nem tudtunk találkozni.

- Oh, szegény. Vajon mi jöhetett közbe?

- Biztos valami fontosabb dolga akadt, így nem akartam zavarni - haraptam ajkaimba, majd egy kis idő után folytattam mondandómat - Haza tudnál vinni kérlek?

- Persze Izuku. Máris indulok.

- Okés, köszi anya.

Pár perccel később anya meg is érkezett. Ahogy beszálltam az autóba, csak ennyit mondtam:

- Anya, amilyen gyorsan csak lehet, azonnal vigyél haza - lihegtem.

- Miért, Izuku? Rosszul vagy? És hol a ruhád? - zúdította rám a kérdéseit anya, miközben elindította a kocsit.

- Egy; Nem, nem vagyok rosszul. Kettő; Háát... - néztem bele a hátizsákomba, és óriási szerencsémre ott volt - Itt van.

- De miért cserélted le? - kérdezte a nő értetlenül.

- Az nem fontos...

♠

Amikor hazaértem, rögtön belevetettem magam a nyomozásba. Csak ez számít. Most csakis ez.

Azonnal meg kell tudnom mi van itt...

Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem a híreket, hátha valamit találok. Találtam is;

A U.A Hősképző 1/A osztályos diákjainak furcsa szokása

Furcsa dolgokat csinálnak mostanában a híres 1/A osztályosok

Megdöbbentő; A U.A Gimnázium 1/A -ja minden délután Yaoyorozou-kun háza előtt tolonganak

Ilyesmiket találtam. Igazándiból semelyikből sem tudtam meg semmit. Óránkon át gondolkoztam, hogy most tulajdonképpen mi is folyik itt.

Egyszer csak homlokon csaptam magam. Eszembe jutott, hogy amikor hazajöttem, mit is hallottam a TV -ben;

(Flashback:)

Az előbbi vidámságról elfeledkezve, fáradtan dőltem be az ágyba. Újra itthon. Újra itthon vagyok. Szememet csukva tartva gondolkodtam el, hogy mit is tanultam az utóbbi 13 hónapban. Végigfutott az agyamon a Mirio-Senpai - al töltött napjaim összes emléke. Hogy fürödtünk a tengerbe egymást fröcskölve, mint az 5 éves óvodás kisfiúk. Hogy mennyit nevettünk és beszélgettünk elalvás előtt. Hogy mennyit járőröztünk a tűző napon a meleg hősruhánkba. És mennyi kis piti bűnözőt kaptunk el.

Gondolatmenetemet a TV -ből megszólaló ismerős hang szakította meg. Az NHA riporternek komoly, szigorú hangja. [Írói megj.: Gomene', de nem tudom a nevét.]

- A U.A Gimnázium 1/A osztálya az utóbbi időben nagyon megváltozott. Minden délután Yaoyorozou-kun házába jönnek - a pletykák szerint - szerencsejátékozni. Ez a család hírhedten gazdag, szóval lehetséges, hogy a pletykáknak igaza van.

(Flashback Vége)

- Szerencsejátékozni? De ilyet csak a gonosztevők szoktak ilyet csinálni - hűltem el. - Mindegy - ráztam meg a fejem - Majd ha lejárt a pihenő hetem, akkor kiderítem ezt...

♠

Egy héttel később:

- Nagyon vigyázz magadra Izuku! - kiáltott még utánam anya.

- Persze! Szia! - köszöntem el a zöld hajú nőtől, majd izgatottan és egyben kicsit félve indultam el a Hősképző felé.

Még sohasem volt úgy, hogy féltem volna bemenni arra a helyre, ahova mindig is beakartam jutni. De most valahogy... Ezekkel a gondolatokkal a fejemben, egy kicsit meginogtam. Nem azt mondtam, hogy nem szeretnék bemenni, csak félek ettől az egész változástól. Gondolatmenetemet egy ismerős lány hang zavarta meg;

- Áhh~, szia Deku-kun! - köszönt nekem Ochako.

- Szia Uraraka-san - mosolyodtam el.

- Miért szaladtál el tegnap? - nézett rám gyanakvóan a barna hajú lány.

Úgy tudtam, hogy megfogja kérdezni...

- Csak eszembe jutott, hogy ott hagytam valamit a repülőtéren. Hehehe - húztam kínos mosolyra ajkaimat, miközben vakarásztam meg a tarkómat.

- Deku... - sóhajtott egyet - Látszik rajtad, hogy hazudsz - tette csípőre a kezét Ochako.

- Téged nem lehet becsapni - haraptam ajkaimba.

- Furcsa volt az, hogy YaoMomoékhoz mentünk? - kérdezte halkan, amire csak bólintottam egyet - Akkor suli után elmondok neked mindent, amit erről csak tudnod kell! - mosolygott rám vidáman, majd mindketten elindultunk az osztály felé.

♠

- Akkor mára ennyi lenne. - fejezte be az órát Aizawa-sensei, majd kiment a teremből.

Én még gyorsan felírtam a házi feladatot, aztán elkezdtem napi rutinom kedvenc részét; a folyamatos Kacchan bámulást. Kézfejemmel megtámasztottam a fejem, és elkezdtem bámulni férfias hátát.

Olyan sokszor gondolkodtam olyan dolgokon, hogy milyen lenne Kacchan karjaiban lenni. Vagy együtt összebújva aludni. És milyen lenne az, hogyha én ébreszteném föl. Lágy puszikat adnék a nyakára, a kulcscsontjára, és utána...

- Midoriya-kun? - szakította meg Iida-kun az álmodozásomat.

- I-igen? - ráztam meg a fejem, de sajnos még mocskosabb dolgok jutottak az eszembe.

- Jó újra látni Midoriya! - bokszolt bele játékosan a vállamba Kirishima.

- Ja. Nagyon hiányoztál már mindannyiunknak - helyeselt Kaminari is.

- Azért nem mindenkinek... - mutatott Mina Katsukira, amire csak sóhajtottam egyet.

- De tudjátok milyen - tártam szét karjaimat - Ha neki nem hiányoztam, akkor nem. Bele kell törődni - rántottam meg a vállam.

Igazából nem tudtam beletörődni. Soha nem. Soha.

- Oi, szaros Deku - fordult hátra a szőke - Ha most nem húzod ki a segged a terem elé, akkor megöllek - robbantott párat a tenyerében, amire csak nyeltem egy aprót. Erre vágytam.

Kettesben leszünk Katsukival.

Nem érdekelt, hogy mit fog mondani vagy tenni. Csak az számít, hogy ott leszünk mi édes kettesben.

- Deku? Figyelsz te rám egyáltalán? - nézett rám szúrósan.

- B-bocsánat Kacchan, m-mit mondtál? - kezdtem el pásztázni a cipőmet.

- Tch~ - csettintett a nyelvével - kettő dolgot akartam. Egy; hogy haladsz a képességed használatával?

- J-jól...

- Remek - tördelte meg ujjait - Kettő; Tegnap láttam, hogy a Gombócfejjel jöttetek Ponytail-hoz. De téged sehol sem láttalak. Hol voltál? - nyomott neki a falnak, egyik kezét pedig a fejem mellé emelte.

- V-visszamentem a r-repülőtérre, m-mert otthagytam valamimet...

Remélem beveszi, de túl jól ismer...

- HAZUDSZ, NYOMI! - vágta be a másik kezét is a fejem mellé, amire összeszorítottam a szemem - BIZTOS, HOGY NEM MENTÉL VISSZA! VELEM NE SZÓRAKOZZÁL NYOMIKÁM!

- H-haza mentem... - nyögtem ki végül. Katsuki egyik lábát benyomta az én lábaim közé, és ennyit mondott;

- Ma... Kihívlak... - sziszegte.

- M-mire hívsz k-ki? - kérdeztem bizonytalanul.

Tudom mit fog mondani.

- Egy nagyon jó és egyben szórakoztató játékra - vigyorodott el - Kb olyan, mint a kő, papír, olló, csak lapokkal. Majd ott mindent elmond a játékvezető - kúszott egy még nagyobb vigyor ajkaira, aztán odahajolt a fülemhez - El kell jönnöd. Nincs más választásod.

♠

Délután:

Suli után Uraraka-san átjött kioktatni szerencsejáték céljából. Őszintén örülök neki, hogy ilyen jó barátaim vannak.

- Nos, Deku-kun... - emelte rám barna íriszeit - Mindent értesz?

- Mindent - húztam ki magam magabiztosan.

- Jó. De egy valamit még el kell mondanom...

- Micsodát? - néztem kicsit félva Ochakora.

- Ugye a szerencsejáték a pénzről és a magas tétekről szól. Itt nálunk van egy amolyan ranglista. Ezen a listán a legfelsőbbtől a legalsóbbig vannak felsorolva. Tessék, itt van egy - nyomott a kezembe egy lapot, amit már rögtön olvasgatni kezdtem - Sajnos YaoMomo apukája eléggé beteg lehet, amilyen szabályokat hozott létre. Amint látod, hogy a legnagyobb és legjobb rang az az elnök. Ő irányítja ezt az egészet. A közepes rang az a normál ember. Ehhez nincs hozzáfűzni valóm. De a legrosszabb az a háziállat.

- H-háziállat? Az m-meg mit jelent? - egyre rosszabb ez az egész.

- Pontosan azt, amit igazából is jelent, Deku. Ha valakinek százmillió yen fölött tartozol, és nem tudod megfizetni rögtön, akkor annak a személynek leszel a háziállata, amíg meg nem fizeted neki az összeget. De amúgy ugyanolyan kedvesek maradnak hozzánk - fejezte be Uraraka.

- És kinek van már háziállata? Ha szabad tudnom - kérdeztem halkan.

- Momo, Todoroki, Tokoyami, Jirou és Bakugou. Ezeknek a személyeknek van legalább kettő. Óvakodj tőlük, mielőtt olyan sorsra jutsz mint ők vagy én - el keserűen Ochako.

- Mi? T-te is? - hűltem el hallottaktól.

- Igen. De szerencsére Momo nem olyan velem, mint Bakugou vagy Todoroki - nevette el magát, de én térdre rogytam - D-Deku? Mi a baj?

- Engem kihívott Kacchan...

- B-bakugou... A-az nem lehet... - kerekedett el Uraraka szeme.

- De. De mindent bele fogok adni! - szorítottam ökölbe a kezem.

- Mindenképpen megfogom nézni - kacsintott a lány.

♠

Este, 19:00:

Nagyot nyelve léptem át Yaoyorozou-kun házának küszöbét. Féltem. Féltem, hogy Kacchan "háziállat" -ta leszek. Pedig most itt lenne a lehetőség! De mi van, hacsak kihasználna? Vagy a játékszerének tekintene? Áhh~, miért gondolkodom ilyeneken?

Odaadtam a portásnak a kabátomat, és elmentem átöltözni.

Bakugou szemszöge:

2 órával ezelőtt:

Amilyen gyorsan csak tudtam haza mentem. Útközben csak azon gondolkodtam, hogyhogy tehetném Dekut a háziállatommá. Nehéz volt magamnak bevallani, hogy bejön nekem az a hülye nyomi. Hányszor volt már miatta álmatlan éjszakám, amikor csak azon gondolkodtam, hogy milyen mocskos dolgokat tehetnék vele.

De biztos hogy nem viszonozná az érzéseimet, mert ahogy kiskorunkban viselkedtem vele... Az nem volt se szép, se jó. Még arra is emlékszem, amikor a farkam csattogtattam a zuhany alatt a brokkolira. És most megszerezhetném...

Valahogy ettől egy zseniális ötletem támadt. Felhívtam Kirishimát, hogy segítsen, hiszen csak ő tudja, hogy mit érzek a kis szaros iránt;

- Szia Bakubro! Mi kéne?

- Hali. El tudod intézni, hogy Deku veszítsen a mai meccsen? - kérdeztem.

- Persze. De hogyan?

- Tudod ma az a kő, papír, olló jellegű játék lesz, - kezdtem el - és úgy intézd el, hogy Deku egyszer nyerjen, de én kétszer.

- És honnan tudjuk, hogy melyiket rakja le?

- Annyira ismerem már, hogy ezt is tudjam. Valamivel jelöld meg mindegyik kártyát, de legyen ugyanolyan a jelölés. - vázoltam fel.

- Tehát, mi lenne ha az olló lenne a két kör, a papír egy négyzet és a kő pedig csak egy kör.

- Nekem úgy jó lesz. Akkor ott tali.

- Okés. Szia Bakubro!

Ez el van intézve. Már csak a leszámolás van hátra...

♠

- Szia Bakubro! - köszönt oda nekem a Vulkánfejű.

Most biztos felmerült bennetek az a kérdés, hogy miért ennyire engedelmes a Furahajú. Ez most nem a baráti szálak miatt van. Aki okos, az rájöhetett már, hogy Ejirou a háziállatom. Igen.

- Szia - morogtam, majd odaadtam a portásnak a kabátom - Minden úgy van, ahogy mondtam?

- Igen. Midoriya már meg is jött - mutatott a fiúra a vöröshajú.

- Oké. Az első szinten tartsuk meg ezt a "harcot"- javasoltam, mire Kiri csak bólintott egy aprót.

Odasétáltam az öltözőkhöz és gyorsan átöltöztem. Amikor készen voltam, a Gombócfejűék felé vettem az irányt.

- Oi - szólítottam meg a zöldikét - Azok a szemek, basszameg...

- Ahh~ Kacchan! M-már itt is vagy? - kérdezte félénken.

- A Gombócfejű mindent elmondott? - néztem a remegő lányra - Úgy tűnik. Nos, mindegy. Most szépen húzd föl a segged az első emeletre vagy tudod mi lesz - robbantottam párat a tenyeremben - Na menjünk már! - ragadtam meg a csuklóját.

- Várjatok! Én is jövök! - hallottam meg a végtelen csaj hangját - Látni szeretném, ahogy Deku győz.

- Azt lesheted, mert én fogok győzni - vigyorodtam el.

- Kacchan, megjöttünk - nyitotta ki előttem az ajtót Deku.

- Tch~.

Amikor beléptünk nagyon megkönnyebbültem. Kirishima a játékot. Ő már majdnem visszafizette az összes tartozását, úgyhogy ő már vezethet játékot.

- Sziasztok! Én leszek a játékvezetőtök! Nyugodtan üljetek le! - villantotta meg cápa fogait Ejirou, miközben mi helyet foglaltunk - Bizonyára tudjátok melyik játékot fogjátok játszani, ezért nem fogom elmagyarázni. A paklikat előre kiosztottuk, hogy ne legyen csalás. Tessék, itt vannak - rakta le elénk a paklijainkat - Nos, mielőtt még elkezdődne a játék, kezdjetek tételeket ajánlani. Első körbe mennyit raktok fel?

Zsetont is kaptunk bőven nem mondom. 50 -et. Ami azt jelenti, hogy 50.00000 yen lehet a max.

- Én felrakok 3 -at! - toltam elő a mennyiségnek megfelelő számú zsetont.

- Én pedig 2 -őt! - követte a példámat Deku is.

- Chh~, beszari... - jegyeztem meg.

- Mivel már meg vannak az első köri tétek, elkezdődhet a játék!

Deku tüzetesen vizsgálta végig a lapjait. Ahogy látom én nagyon szerencsés helyzetben vagyok. Kiri nagyon szépen csinálta. Egy kő és két papír.

Ahogy látom Dekunak is így osztott a kis nyavalyás. Most nagyon kell figyelnem a jeleket. Egy ollót fogott meg. Akkor enyém az egyik papír.

- 3... 2... 1... Showdown! - kiáltotta Kiri. [Írói megj.: Showdown=Terítés]

- Eddig Deku vezet!

- Azta, ezt nem gondoltam volna!

- Még nincs vége emberek! Következő tétek! - folytatta a Vulkánfejű.

- 4 -et rakok fel! - jelentette ki Deku magabiztosan.

- Az összes! - toltam előrébb a zsetonokat.

- Kártyát kiválasztani! - adta ki az utasítást Ejirou.

Deku most a papír után nyúlt. Jöhet a kő!

- 3... 2... 1... Showdown!

- Bakugou nyert! Egy-egy az állás! Utolsó kör! Tétek? - nézett végig rajtunk és a közönségen Kiri.

Látszott Dekun, hogy nagyon ideges. Most odamennék hozzá, és úgy ölelném, hogy onnan ne szabadulna egy könnyen. De most itt az esély, hogy az enyém legyen...

- Deku, ez csak egy játék - tettem fel a lábamat az asztal szélére - Nem kell annyira komolyan venni.

- Felrakom az összeset! - ordította torka szakadtából a fiú.

- Oké, ha már így játszunk - vontam meg a vállam - Én is.

- Akkor Showdown! - üvöltötte el magát Kirishima.

Leraktuk a lapokat. Ahogy látom Deku nem nagyon örül a hírnek. Mindössze egymillió hétszázezer yennel tartozik nekem. Amit nem lesz könnyű megfizetni. Tehát jó sokáig lesz ebben a pozítcióban.

- Az eredmények szerint mostantól Midoriya Izuku Bakugou Katsuki háziállata lesz.

Ohayouu Explosion Friends!
Hát ezt is meghoztam. Jó hosszú rész lett. Nekem eddig nagyon tetszik ez a könyv? Ti hogy vagytok vele? Igyekszem hamarabb hozni a részeket. Na, de következő részig legyen veletek Bakugou és a Baku-power! PLUS ULTRA ÉS BAKU-GOOO!💥💥

/Words:2119/