Az előre jelzés mára is jó időt mutatott, ez talán még eddig sosem fordult elő. Még azok sem emlékszenek hasonlóra akik már 50-60 éve itt élnek, de nézzük a jó oldalát legalább két napra felre tehetjük a gumicsizmát és a kabátot. De a napsütés nem mindenkit csalógat elő az otthonából, vannak ugyanis családok akik inkább elhagyják erre az időre a települést,ilyen a Nelson család is. Gondoltam ha a városban nincsenek itt akkor az iskolában sem lesz ott Kade, és hát igazam is lett. Az iskolában mindenkin rövidnadrág és rövid ujjú póló volt papuccsal, hasonló öltözetben még nem is láttam az epületbe járókat. Kivételesen mindenki boldog volt, hogy nem kell ahhoz mérföldeket utazniuk, hogy egyszer ők is lengén öltözhessenek.

-Jó reggelt kedves diákok!-köszönt Mrs. Melorn és egy hatalmas mosolyt engedett magának.

-Jó reggelt.-köszönt egyszerre az osztály.

-Ma is csak Kade Nelson hiányzik ugye?-kérdezte és helyet foglalt az asztal mögött.

-Nekünk nem.-felelte Ian.

-Gyerekek most komolyan kérdeztem.-nézett kicsit szigorúan.

-Igen, ő hiányzik csak.-mondtam.

-Köszönöm Olivia.-mondta.

-Ma nem tanulni fogunk.-mondta Mrs.Melorn de nem tudta befejezni mert mindenki hangosan örülni kezdett a hírnek.

-Kérlek titeket hadd fejezzem be.-szólt kicsit hangosabban és már csönd is lett.- Tanulás helyett figyelemfelhívó papírokat kell az egész városban kiragasztanunk.-mondta majd elővette a lapokat.

-És ezt miért kell megcsinálnunk?-kérdezte Ian.

-Az egyre csak sokasodó állattámadások miatt Ian.-mondta a tanárnő és az ajtóhoz lépett. -Mehetünk?-kérdezte tőlünk.

-Igen.-mondtuk.

Kifelé menet az osztáylból mindenki kapott a kezébe kereken ötven darab figyelemfelhívó papírt, amit majd a kerítésekre, villanyoszlopokra kell majd ragasztanunk.

-Kérlek titeket párokban menjetek, ha végeztetek itt találkozunk.-mutatott az iskolára.

Természetesen én Margerettel indultam el, nem mondom, hogy nem volt meleg sőt majd meghaltunk a forróságtól menet közben. A papírlapok kiragasztása közben a lakosok megállítottak bennünket és kérdezőskődtek, néztek bennünket. Mindenki furcsának tálálta, hogy már figyelemfelhívó papírokra van szükség a városban, és magamnak is feltettem a kérdést: Ekkora lenne a baj?

-Mi maradt még ki?-kérdezte Margaret.

-A Nelson család házának környéke.-mondtam és ragasztottam tovább a lapokat.

-Szerinted ők hol lehetnek?-kérdezte Margaret már a házuk felé sétálva.

-Szerintem valami esős, hideg helyen.-mondtam és közelükben lévő villanyoszlopra ragasztottam a piros felkiáltójelekkel teli lapot.

-Olyan helyen nyaralnának?-kérdezte furcsán.

-Miért honnan tudjuk, hogy nyaralni vannak?-kérdeztem kíváncsian.

-Mrs. Melorntól kérdeztem meg tegnap.-mondta és Nelsonék kerítéséra ragasztotta a lapot és ezzel véletlenül megnyomva a csengőt.

-Ki az?-szóltak bele a kapucsengőbe.

-Olivia Clark és Margaret Harris.-mondta hangosan Margaret.

-Egy pillanat és beengedi magukat a takarító.-mondta a hangjából ítélve Dr. Robert Nelson.

-Igazából mi sietünk, a csengőt pedig véletlenül nyomtuk meg.-szóltam bele végül már én is.

-Most már jöjjenek be.-mondta és a takarító pont akkor lépett a kapuhoz.

-Milyen furcsa, hogy nem ők engednek be minket.-mondta halkan Margaret.

Miután beértünk a házba Mrs. Nelson kinált minket hideg limonádéval. Ahogy körbe néztem a házban mindenhol elvoltak sötétítve az ablakok, természetes fény sehol nem jutott be a házba.

-Hogy hogy itthon tetszenek lenni?-kérdezte Margaret.

-Nemrég érkeztünk haza, hiszen holnaptól már ide is rossz időt mondanak.-nézett a szemünkbe.

-Csak maguk vannak?-kérdezet és csak kérdezet Margaret.

-Nem a fiúnk is itthon van.-mondta már Mr. Nelson.

Miközben ők Margarettel beszélgettek én addig kíváncsian körbejártam a házat, furcsa bizsergést éreztem a nyakamnál ezért hirtelen megfordultam hátha van ott valaki de senki nem volt mögöttem. Majd kesőbb egy könyvekkel teli polchoz értem, amim volt egy régi, szakadt könyv inkább album. Az albumra 1932-volt írva és a család neve, fogtam és kinyitottam azt és akkor láttam meg, hogy Kade Nelson született 1954. jan. 4.-én. A vér az ereimben megfagyott, gyorsan visszatettem az albumot és az ajtó irányába indultam de meglepetésemre Kade állt ott.

-Mit kerestél idebent?-kérdezte és közelebb jött hozzám.

-Én se..se.seeemit.-mondtam dadogva.

-Ilyen zavarba hozlak kislány.-nézett rám.

-Nem csak.-mondtam de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Mi csak?-kérdezte.

-Megijedtem.-mondtam de csak félig volt igaz.

-Hazudsz.-mondta és arcát az arcom elé helyezte.

-Nem hazudok.-mondtam a szemébe nézve ami világos színnűről sötét színűre váltott.

-Hát jó.-mondta és távolabb hajolt.

-A szemed..-léptem hozzá most én közelebb.

-Miről beszélsz?-kérdezte nevetve.

-Sötét fekete volt a szemed aztán pedig világos barna már szinte arany szinű.-mondtam.

-Ugyan már!-fordult felém. A szeme immár újra a régi állapotban volt látható.-Csak a mesterséges fény miatt láthattad más színűnek.-húzta egy féloldalas mosolyra az ajkait, majd egy hirtelen mozdulattal közelebb húzott magához és megcsókolt.