A tegnap történtek után vártam, sejtettem, hogy egyszer csak elfognak értem jönni. Tudtam, hogy a hír, hogy hol vagyok előbb vagy utóbb elfog jutni Kadehez. Éppen az orvoshoz készültem kontrollra menni, mikor Bernarda az ajtóban állva megfogta a vállamat.

-Vigyázz magadra.-mondta, majd nekem hátat fordítva elsátált.

-Rendben Bernarda.-mondtam.

Az ajtón kilépve a szabadra jó érzéssel töltött el. Az idő itt mindig jó, mióta itt lakom egyszer nem esett az eső, és egyszer sem volt köd. Nem úgy, mint Nemportban, ahol ezen a két dolgon kívül más időjárási tényező nem lelhető fel. Az orvoshoz vezető után minden rendben volt, bár nem mondom, hogy egyszer-kétszer nem álltam meg. Hát tudjátok azért az a has nagyon nehéz is tud lenni, főleg mikor a kisfiam rakoncátlankodik odabent. Hogy hiányzik-e Kade? Természetesen, minden egyes nap eszembe jutt, és azt is tudom, hogy a fiam életében is megkorra űr fog keletkezni nélküle, egy apa nélkül. A rendelőhöz érve már kicsit fáradt voltam, és nagyon melegem is volt, de hála istennek a rendelőben van klima felszerelve a falra. Nem sokat kellett várnom miután szóltam, hogy megérkeztem. Talán előttem egy hölgy volt, majd nem sokkal utána már szólítottak engem a vizsgálóba.

-Jó reggelt, hogy van a kismama?-kérdezte Suzette doktornő.

-Tökéletesen.-válaszoltam.

-Nem volt görcs, se szédülés, illetve nem érezted azt sem ugye, hogy vérre lenne szükséged?-kérdezte határozottan.

-Nem.-feleltem egyszerűen.

-Akkor jó, most megfogom nézni a pocak lakót.-mondta, majd felkente a hideg zselét a hasamra.

Még vizsgálta a pocakomat Suzette, addig én csak a fehér plafont bámultam, és néztem ki a fejemből.

-Minden rendben van.-törölte le a zselét a hasamról.

-Mikor kell legközelebb jönnöm?-kérdeztem a vizsgáló asztalon már ülve.

-Pontosan 4 hónap múlva.-mondta, én pedig leszálltam az ágyról, és a kilincsre helyeztem a kezemet.

-Köszönöm doktornő.-mondtam, majd a kilincset lenyomva kiléptem a fehér ajtón, és egyből a csöndet ami a vizsgálóban volt, átvette a beszélgetés, és az egyéb zajok keveréke. Nem sokat időztem az épületben, ahogy végeztem már kifelé siettem, azonban a lépcső alján egy nem várt személy fogadott engem.

-Szia Olivia.-köszönt rám Nivard.

-Mit akarsz?-kérdeztem.

-Már nem is köszönönsz nekem?-kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.

-Nem, és újból megkérdezem, hogy mit akarsz tőlem?-lettem ideges.

-Az életedet akarom.-válaszolta lazán.

-Kade küldött, hogy ölj meg?-kérdeztem, és félve vártam a választ.

-Nem, a szerelmed otthon sír utánad.-felelte könnyedén.

-Akkor mégis mit akarsz tőlem Nivard?-szólítottam a nevén ezt az idiótát.

-Elveszem Kadetől azt amit a legjobban szeret, téged.-mutatott rám, és én még mindig a lépcső teteén álltam.

-Mégis miért tennéd ezt? Ti nem családtagok vagytok?-kérdeztem.

-Ő is elvette azt amit én a legjobban szerettem.-mondta és közeledni kezdett felém.

-Ki volt az?-kérdeztem.

-Mary.-mondta majd a torkomra szorította fehér kezeit.

-Mary meghalt?-kérdeztem, és az első könnycsepp megjelent az arcomon.

-Igen, és ráadásul ő is terhes volt.-mondta, majd elengedte a torkomat, így én újra kaptam levegőt.

-Sajnálom.-mondtam ki őszintén.

-A sajnálatod nem hozza vissza őt, és a gyermekemet. Csak azért nem öllek meg most mert rengeteg ember látná, hogy mi történt itt, és nehogy valamelyik még segíteni tudjon neked a végén.-mondta majd egyszer csak eltűnt előlem.

Amilyen gyorsan csak tudtam haza sétáltam, és elmondtam mindent Bernardának. A beszélgetés után a cuccaimat egy kupacba készítettem, hát ha indulnom kéne valahova más hova, ahol újra biztonságba lehetünk.