Az autóban ülve már több órát zötykölődve úgy, hogy nem tudom hová megyünk frusztrált voltam. Folyamatosan csak a hosszú autópálya aszfalt csíkján lévő felező vonalakat figyeltem. Majd egy táblára az volt kiírva, hogy 25 km a legközelebbi kisváros East Greenwich.

-Oda megyünk?-kérdeztem a melletünk elhaladó táblára mutatva.

-Igen, szép környék.-jegyezte meg.

-Oké.-nyöktem ki.

Pár perccel később már a város táblánál voltunk, majd a városba hajtottunk. Szép hely volt, a város fölött közvetlenül egy hatalmas erdőség húzódott. A városban lévő házak színesek volt, kicsit régebbi stílust övezve mint Newport.

-Hol fogunk lakni a várson belül?-kérdeztem kíváncsian.

-Az erdőben van egy hasonló ház mint a miénk, és ott.-mondta majd jobbra kanyarodott a kocsival.

-Rendben van.-húztam el a szó végét.

A kis utcákon vezető utakon menve játszó gyerekeket, szüllőket láttam. A gyerekek boldogok voltak, ők még nem tudták, hogy Isten ajándéka az élet néha milyen nehéz is tudd lenni. Majd pár utcával később megérkeztünk a ház. Az új házunkhoz. A becuccolást követően körbe mentem a házban, ennek a háznak az alagsorában nem rendelő volt hanem edzőterem, egy kis konyha volt a nappali azonban hatalmas volt. Összesen csak három szoba volt a házban, abból az egyik a gyerekszoba volt. A gyerekszoba előtt egy pillanatra megálltam és befelé kezdtem bámulni, aztán olysok időre megállhattam ott, hogy Kade jött oda és ölelt meg majd csókot nyomott a fülemre. Így már ketten néztük az a szobát.

-Hirtelen nincs harag?-kérdeztem felé fordulva.

-De, még haragszom, hogy nem írtál nekem aznap hova mész.-mondta mosolyogva.

-Mit gondolsz a szobáról?-kérdeztem és újra a szoba felé fordultunk.

-Szép, azonban rózsaszín nem kék. A fiamnak nem tetszenne.-mondta majd a hasamra tette a kezét.

-Te olyan hülye vagy.-nevettem, akkor még nem tudtam valamit.

-De egyszer úgy is lesz egy kis Nelson.-mondta majd megcsókolt.

-Ahhoz előbb vámpírrá kell változtatnod.-mondtam majd a konyhába indultunk.

-Kizárt dolog.-fagyott le.

-Miért?-kérdeztem a konyhában állva.

-Mert nem akarom, hogy te is egy szörnyeteg legyél.-mondta ingerülten.

-De hisz te sem vagy az.-fogtam közre az arcát.

-Nézd meg mit tettem a nyakaddal, legszívesebben most kiszívnám az összes véred.-nézett komolyan a szemembe.

-Tedd azt.-mondtam és a nyakamról elvettem a hajamat.

-Nem, kizárt. Inkább megyek vadászok valami állatott.-mondta.

-Abból nem lesz erőd.-mondtam.

-Honnan tudod?-kérdezte.

-Olvastam, hogy a vámpírok az állatt vértől csak jól laknak azonban olyan erejük nem lesz mint az ember vértől.-mondtam határozottan.

-Dicséretre méltó a tudása Mrs. Clark.-mondta majd felrakott az asztalra.

-Otthon, hogy volt véretek?-kérdeztem érdeklődve.

-Apámhozta a kórházból, ezért volt lent az a rendelő is.-mondta nyugodtan.

-Szeretném ha innál a véremből.-mondtam komolyan.

-Biztos?-kérdezte.

-Igen, hisz látom, hogy éhes vagy.-mondtam, majd azzal a pillanattal már szívni is kezdte a vérem. Fájt, hisz éles szemfogait a bőrömbe vájta. Addig szívta még már alig láttam valamit és a világ is forogni kezdett velem.