Szuperhősök világában

9. Fejezet – A hazug lány és kutyája

Alexa szemszöge

Éppen az ágyon ültem, még alig múlt el a napkelte. Félig betakarózva üldögéltem, s közben a telefonomat néztem. A galériában lementett fotókat szemléltem, miközben az ujjamat végighúztam a telefon kijelzőjén. Az egyik képen én voltam rajta a bátyámmal és a nővéremmel, éppen az udvarunkon fociztunk. Egy másik képen egy nagy tál aszalt szilvával töltött csirkével szerepeltem. Elég nehéz recept volt, de örülök, hogy megtudtam csinálni. Mint tudod, szeretek sütni-főzni. Az egész életemet annak szenteltem a szupererőm felfedezéséig, hogy kitűnő szakács legyek, s hogy minél több receptet megtanuljak. A harmadik képen én és a kutyám, Lila üldögélt. Gyönyörű szép husky kutya, fekete és fehér mintás szőre olyan puha volt, hogy a párnád is lehetett volna. A képen éppen otthon pihentünk, csuromvizesen, miközben az eső odakint esett. A fotóhoz egy rövidke kis történet is kapcsolódik, amely az őszinteségről szól. Azonban ne menjünk ennyire előre, kezdjük az elején!

Miután elkészültünk, s kimentünk a házból, Stella-val elkezdtük a kiképzésünket. Mikor megpróbáltam összpontosítani az erőmre, nem történt semmi. Stella megkérdezte, hogy sikerült-e használni a képességemet, mire azt hazudtam, hogy igen, azonban hamar kiderült, ez nem igaz. Sokszor volt az életemben, hogyha elrontottam valamit, hazudtam, mert féltem a következményektől, még akkor is, ha tudtam, semmi nincs belőle, ha néha valamit elrontok, vagy nem tudok. Miután senkinek sem jött össze először az ereje használata, Stella elvitt engem is egy speciális helyre. Néhány perc után el is értünk oda, amit mutatni akart nekem. Egy nagy pusztán szálltunk ki a dzsungel közepén. A fűszálak és a körülöttünk lévő fák lombjain lévő levelek csak úgy lebegtek a lágy szélben. A mező közepén egy kutyát ábrázoló szobor volt található. Emlékeztetett Lila-ra. Elbámulva álltam a totem előtt, s csak a fák susogását lehetett hallani.

- Miért hazudtál? – tette fel a kérdést Stella.

Kicsit kimásztam a képzelgéseimből, s értetlen fejjel Stella-ra néztem, mivel nem figyeltem, mit kérdezett.

- A bázison miért hazudtál, mikor megkérdeztelek az erőd használatáról? – kérdezte ismét.

- Nem is tudom – válaszoltam. – Csak nem szeretem, ha valami nem jön össze egyből.

-72-

- De ugye tudod, hogy előbb-utóbb úgyis kiderült volna az igazság?

- Igen, tudom – feleltem lehajtott fejjel. – Csak sokszor egyfajta félelem tölt el, ha valamit elrontok. Félek, hogy leszidnak miatta.

- Hisz te nem rontottál el semmit. Nem foglak leszidni, csak mert nem tudtad első alkalommal használni az erődet. Azért vagyunk itt, hogy ezt megtanuld.

- Na és miért hoztál el ehhez a szoborhoz? – töprengtem.

- A kutya sok helyen az őszinteséget jelképezi – mondta Stella a szoborra nézve.

- Azt hittem a hűséget – vágtam rá.

- Tudod, az őszinteség nagyon sok-, szinte minden esetben a hűségből fakad. Ha használni akarod az erődet, nem szabad hazudnod, s muszáj, hogy mindig őszinte maradj.

- Na és miért jöttünk a szoborhoz? Esetleg segíthet nekem valahogy?

- Talán – mondta Stella. – Bár régen az itt élő indiánok sokat jártak ehhez a szoborhoz, hogy tanácsot kérjenek, én nem ezt akarom tőled. Azt akarom, hogy légy őszinte. Nézz szét ezen a tájon, és mondd el mit látsz!

- Semmit – feleltem rövid szétnézés után.

- Pontosan. A mezőnek sincsenek titkai. Az összes rejtély az erdőben, a fák közt bujkál. Itt minden nyitott. A táj miatt hoztalak ide, hogy erőt meríthess belőle.

- A tájból? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Meglepődnél, hogy a fák susogása, egy patak csobogása, vagy csak szimplán a táj látványa mennyire pozitívan tud hatni az emberre – bámult messzire Stella.

Ekkor elővettem a hátsó zsebemből a telefonomat, s ismét egy pillantást vetettem arra a képre, melyen én és a kutyám voltunk rajta. Eszembe jutott a történet arról a napról, mikor az a kép készült.

Éppen a cukrászdában dolgoztunk a nővéremmel, Ashley-vel, illetve a bátyámmal Mike-kal. Ott volt még Lila is. Én és Ashley hátul a konyhában éppen a süteményeket sütöttük, miközben Mike az üzletben szolgálta ki a vevőket. Lila éppen a földön feküdt, egy lepedőn pihent. Egyszercsak hívást kaptunk az egyik nagyobb cég főnökétől. Éppen a fiának tartották az esküvőjét. Tőlünk szerettek volna az ünnepségre tortát rendelni. Nővérem messze földről híres csokis-kekszes tortáját kérték. Megbeszéltük, hogy estig kész lesz a sütemény. Ashley elkezdte kikeverni a tortához szükséges csokikrémet, amely olyan titkos recept alapján készült, hogy még én se tudtam. Nővérem állítása szerint még a nagyanyánk hagyta ránk a receptet.

-73-

Miután Ashley már majdnem elkészült a krémmel, a végén szembesült a ténnyel, hogy nem volt ott a konyhában az utolsó hozzávaló: vaníliapor. Engem hazaküldött a cukrászdából, hogy tegyek a krémbe egy kis vaníliaport, illetve egy-két óráig hagyjam pihenni a hűtőben. Így is tettem, gyorsan biciklivel hazatekertem, Lila is jött velem. Ashley kérésének eleget téve tettem a krémbe a szükséges hozzátevőket, majd beraktam az edényt a hűtőszekrényünkbe. Vártam néhány órát, miközben Lila-val játszottam. Volt egy kis labdája, azzal szeretett szórakozni. Mikor elhajítottam, ő érte ment, visszahozta, jutalomként pedig mindig arra vágyott, hogy megsimogassam a füle tövét. Attól nagyon boldog lett. Odakint rengeteget játszottunk. Egyszer Lila akkora sebességgel rohant felém, hogy véletlenül elgáncsolt. Én elestem, rá Lila két hátsólábára, mire ő nyüszített egyet. Miután felálltam azonban, s leporoltam magam, hangosan elkezdtem nevetni, ő pedig odajött hozzám, s elkezdte a kezem fejét nyaldosni. Ott Kansas-ban több helyen is dombra épültek a házak, a miénk is ilyen volt. A legtöbb lakásnál még kerítés se állt, így a kertet és az utcát nem választotta el semmi. A mi házunknál nem így volt. Egy alacsony, zöld színű barikád különítette el az udvarunkat a kinti nagyvilágtól. Mikor hangosan felnevettem, az utakon közlekedő emberek fura tekintetekkel felém néztek, azonban nem érdekeltek. Egyszerűen jól szórakoztam a kutyámmal. Annyit játszottunk odakint, hogy még a telefonom csörgését is alig hallottam. Mikor ránéztem, láttam, hogy a nővérem hívott. Azt mondta, vigyem vissza a krémet a cukrászdába, hiszen már délután volt, s estére el kellett készülnie a tortának. Gyorsan berohantam a házba, s a hűtőajtót kinyitva, már nyúltam is a tálért, azonban mikor kivettem, annyira siettem, hogy összeakadt a két lábam, elestem, a krém pedig kiömlött a földre. Lila megragadva az alkalmat, a konyhába sietett, s elkezdte felnyalni az öntetet a földről, én pedig gyorsan elzavartam onnan, hiszen a sok csokitól hamar meg is halhatott volna. Nagyon megijedtem. Tudtam, hogy egy rettentően fontos dolgot tettem tönkre, illetve azt is tudtam, hogy Ashley dühös lesz rám. Az a torta kulcsfontosságú lett volna, hisz több száz dollárt is kaphattunk volna érte, azonban akkor a legfontosabb alapanyag, mely a süteményhez kellett, ott hevert kiömölve a földön. Eléggé rémült voltam, de mihamarabb magamhoz ragadtam a felmosót és feltakarítottam a kiömlött krémet a földről. Ekkor vettem észre, hogy Ashley éppen a bejárati ajtón tolta befele biciklijét. Hirtelen az adrenalinom az egekbe szökött, a szívem hevesen dobogott. Felkészültem egy alapos leszidásra. Mikor Ashley benyitott a ház ajtaján, rám nézett, aztán a mellettem lévő felmosóra, majd végül a mosogatóban lévő üres tálra.

- Mégis mi történt itt? – kérdezte.

Nővérem ezen kérdésére nem érkezett válasz. Lila-ra pillantottam, aki a szája szélét nyaldosta. Beakartam vallani, hogy én rontottam el, azonban féltem, hogy nővérem le fog szidni, így ezt mondtam kisvártatva:

- Mikor... - kezdtem, miközben nyeltem egyet. – Mikor kivettem a hűtőből a krémet, Lila rám ugrott és kiverte a tálat a kezemből.

Ekkor Lila rám nézett, mintha pontosan értette volna, amit mondtam. Nővérem odament, s rácsapott egy kanállal az orrára, majd a kertben lévő kis házába zavarta.

- Rossz lány vagy! Menj a helyedre! – mondta a nővérem Lila-nak.

-74-

Szegény kutya kiballagott a házból, miközben vissza-vissza tekintgetett.

- EREDJ! – mondta Ashley hangosan.

Erre Lila már nagyobb léptekkel hagyta el a házat, miközben én eléggé rosszul éreztem magam. Mondani szerettem volna valamit, de nem mertem. Segítettem Ashley-nek összetakarítani a maradék koszt, majd kimentem a kutyaházhoz. Lila ott feküdt előtte a füvön. Mikor meglátott, elfordult. Egyszerűen látszott rajta, hogy nagyon megsértettem. Régen azt mondták nekem, az állatoknak nincsenek érzelmei, azonban tudtam, ez nem igaz. Akkor, mikor a kutyámra néztem, láttam rajta, hogyha beszélni tudna, akkor se szólna hozzám. Mikor lassan megpróbáltam megsimogatni a hátát, rám morgott. Hirtelen elhúztam a kezemet, majd lehajtott fejjel a szobámba mentem. Hatalmas bűntudatom volt, de akkor sem mertem semmit se mondani nővéremnek az igazságról.

Akkor már késő délután lehetett, a távolból pedig egy vihar közeledett felénk. Hamarosan elkezdett cseperegni az eső, majd már a szél is olyan erősen fújt, hogy rendesen bent a házban is lehetett hallani. Mike ekkor ért haza, teljesen elázott. Egy ideig az ablakon keresztül néztem a kinti pusztítást. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna, a szél pedig úgy seperte a cserepeket a tetőkről, mintha bowling-bábuk lettek volna. A távolban még azt is láttam, ahogy a szél kicsavart egy fát a szomszéd udvarból. Egy kicsike, de annál szebb almafa volt, a szemközti kertben növögetett. Sajnáltam, mivel a szomszédunk csak néhány éve ültette oda, s bár sokat szenvedett vele, hogy szépen nézzen ki az a fa, azonban most ez a fránya időjárás teljesen tönkretette kemény munkáját. Egy kicsit néztem még a kinti időjárást, mikor meghallottam Ashley kiáltozását a nappaliból. Beakarta hívni Lila-t, hogy ne kelljen a zivatart odakint átvészelnie, azonban a kutyaházban nem talált senkit. Lila megszökött. Nagyon megijedtem, egyből elkezdtem rettegni, hogy Lila-nak valami baja fog esni, illetve a bűntudatom is egyre nagyobb lett. Végül bevallottam, hogy az én hibám miatt ment tönkre a krém, Lila-nak semmi köze nem volt hozzá. Biztosan nagyon megbántottam akkor szegényt, ezért szökött el. Hatalmas meglepődésemre, Ashley egyáltalán nem szidott le, s hamar meg is bocsátott. Mike megpróbált megnyugtatni, hogy Lila biztos elbújt valahova, és hogy semmi baja nem lesz, azonban a próbálkozásával nem sokat ért. Még leülni se akartam, annyira féltettem Lila-t. Sokszor volt az életemben, hogy nem gondoltam végig alaposan a dolgokat, és emiatt még többször bajba is kerültem. Akkor se gondoltam bele a tettek következményébe, egyedül csak a kutyámon járt az eszem. Így történt az, hogy miután egy kis kabátot a hátamra vettem, a szakadó esőben kirohantam a házból, hogy megkeressem Lila-t. A kinti sárban többször is majdnem elestem, a szél pedig olyan erősen fújt, hogy már majdnem felkapott és elvitt engem is, mint a rengeteg falevelet a földről. A házunkhoz közel egy kis patak folydogált, én és Lila gyakran sétáltunk ott, ezért odamentem keresni, miután az udvarunkon és a szomszédságban nem találtam sehol. Már a sok esőtől alig láttam valamit. Egy földből kilógó gyökérben megbotlottam. Ezen a ponton már nemcsak az esőcseppek folytak az arcomon, hanem a könnyeim is. A patak mentén, ahol mentem, nem találtam meg Lila-t. Kétségbeesve a nevét kiáltottam hangosan. Ekkor hirtelen minden elsötétedett körülöttem, majd Lila szemszögében láttam magam. Éppen egy nagy ordas fa tövében feküdt, a hatalmas ágak megvédték az esővíztől.

-75-

Meghallotta a kiáltásomat. Erre felkapta a fejét, majd elkezdett felém futni. Ezután csak arra emlékszem, hogy a földön feküdtem ájultan. Akkor jöttem rá, hogy nekem is van szupererőm. Képes vagyok kommunikálni az állatokkal, illetve láthatom az ő szemszögükből a világot. Néhány perc után Lila futott oda hozzám. Meghatódva, könnyek közt bocsánatot kértem tőle, s mintha most is értette volna, mit mondtam neki, elkezdte az arcomat nyaldosni. Olyan volt, mintha így törölte volna le a könnycseppeket. Megpróbált felsegíteni a földről, s a sok sártól nehezen, de végül feltápászkodtam. Ekkor az ég hirtelen megvilágosodott körülöttünk, a felhők közül egy villám csapott be mellénk az egyik fába. Majdnem szívinfarktust kaptam, annyira megrémültem. Gyorsan elindultunk vissza a főúthoz a patak mentén, de nem telt sok időbe, találkoztunk a testvéreimmel. Mike és Ashley kocsival jöttek velünk szemben, gyorsan megálltak mellettünk, mi pedig megörülve beültünk az autóba.

- Hogy gondoltad ezt?! – kérdezte Ashley egyszerre mérgesen és megkönnyebbülve.

- Nem lett volna szabad egy szó nélkül elmenned. Mit csináltunk volna, ha bajod esik? – kérdezte Mike.

- Sajnálom, hogy rátok ijesztettem, de féltem, hogy Lila megsérül, s muszáj volt tennem valamit – magyarázkodtam.

- Mindegy, a lényeg, hogy nincs bajotok – reflektált Mike.

- Kivéve azt, hogy olyan vizesek és sárosak vagytok, mintha egy disznóólban aludtatok volna – nevetett fel Ashley.

Ezután egy kicsit elgondolkodtam azon, ami a pataknál történt. Először nem akartam elmondani a többieknek, hogy Lila szemszögéből láttam a dolgokat, és hogy valahogy ő megértette azt, amit mondtam. Eléggé fáradt voltam már akkor, nem szerettem volna több izgalmat. Nem akartam, hogy a testvéreim aggódjanak értem, de ekkor jutott eszembe, hogy ezt az egész galibát a hazugságok okozták, így egy gyors elhatározás után végül elmondtam, mi történt. Elhatároztam, hogy mindig, minden helyzetben megpróbálok őszinte lenni. Az események után Ashley felhívta a H.E.R.O.-t, így csatlakoztam én.

Miközben ezen a történeten gondolkodtam, néhány papagáj szállt le mellénk a földre. Elkezdtem fókuszálni az erőmet, a két kezemet kitartottam magam mellé, majd csak halkan ezt mondtam:

- Gyertek ide!

Erre az összes ott ülő madár felrepült, majd rászállt a kezemre. Stella örömmel kijelentette, hogy képes vagyok uralni az erőmet.

Aznap este felhívtam a testvéreimet, elmondtam mi történt, és még videóhívás keretein belül Lila-t is láthattam. Jó érzés volt, s bár nem tudtam megsimogatni, örültem neki, hogy nincs semmi baja, és minden rendben van.

-76-