Valaki rázogatta a vállamat.
- Natiiiii, ébredj már feeel! - suttogott.
- Mindjárt... - nyöszörögtem
Valaki odanyúlt a szemhéjamhoz és nemes egyszerűséggel felhúzta. Erre már felültem.
- Te paraszt! - nyögtem.
Sűrűn pislogtam, aztán mire végre valamennyire kitisztult a látásom, egy alacsony, göndör hajú kisfiú arca jelent meg előttem.
- Chuckie?
- Személyesen - vigyorgott a kissrác.
- Mi van? Miért ébresztettél föl? - nyűgösködtem. A francba is! Korán volt még, alig világlott.
- Jeff hív, ma nála dolgozol. Adott fél órát, hogy összekapard magadat.
- Jó, megyek már. Valahol fürödhetek? - kászálódtam ki a függőágyból. A kisfiú elindult, én pedig követtem. Egy kisebb épülethez vezetett.
- Itt tudsz fürdeni. Csak hideg víz van. Nagyon hideg víz - tájékoztatott Chuck.
Bólintottam és beléptem a helységbe. Kicsi volt és lehangoló, de zuhanyzásra megfelelt, és nekem ennyi épp elég volt. Gyors voltam, ami a jéghideg víznek volt köszönhető. A tegnapi ruháimat vettem fel, mondván, hogy "nem annyira koszos". A számat is többször kiöblítettem, fogmosás gyanánt. Másra nem volt lehetőség.
Barna hajam vizesen az arcomba lógott, ezért kihasználtam, hogy nedves és hátrasimítottam.
Kilépve az épületből sebes léptekkel a "kórház" felé vettem az irányt. Jeff és Clint bent pakolászott, amikor megérkeztem.
- Gyors vagy. Jó. - mondta Jeff - És pontos.
- Mi a dolgom?
- Mennyire értesz a sérülésekhez? - kérdezett vissza Clint.
Felrémlett egy halvány emlék, hogy valakit éppen összefoltozok. Mármint elláttam egy hosszú és mély vágást egy lány alkarján. Halvány,szinte láthatatlan heg maradt utána.
- Elég jól. Legalábbis az alapján, ami eszembe jutott elég jól. - feleltem magabiztosan.
Oké, állj. Mikor és miért varrtam sebeket? Nővér voltam, vagy mi a franc?
- Mi jutott eszedbe?
- Hát, jó durva és egyenetlen vágásokat és egyebeket foltoztam össze. Nem maradt utána heg, ami elméletileg nem lehetséges, de összehoztam.

- Az ügyes. Hasznunkra leszel - biccentett elismerően Jeff.
- Nati, segíts nekem! Ki kéne válogatni ezeknek a tartalmát, utána a helyére rakni - mutatott három nagy faládára.
Letelepedtünk a földre és dolgozni kezdtünk. Már két dobozzal végeztünk, amikor két fiú berontott egy harmadikat támogatva. A bal combja vérben úszott, és ahogy láttam a fiú nem volt eszméleténél.
Jeff azonnal intézkedett. A két fiú felrakta az asztalra. Clinttel együtt dolgozni kezdett, én pedig kikérdeztem a másik két fiút.
- Mi történt? Mikor?
- Az új ház tartóelemeit húztuk fel, amikor elszakadt a kötél, és ráesett Sean-re. Egy böszme nagy, vastag gerenda volt. Majdnem kilapította. Végül ki tudtuk cibálni a gerenda alól. Veszettül ordítozott, tekintve, hogy kiállt a csontja a lábából. Minden tiszta vér volt. Aztán idehoztuk Connorral. A francba is, megijedtem! - hadarta az egyik, szőke fiú zaklatottan. A keze remegett. Leültettem egy székre és adtam neki egy gyenge nyugtatót.
- Tessék. Edd meg, jót tesz - megdörgöltem a hátát, aztán odasiettem Jeffékhez.
- Hogy álltok?
- Nyílt törés. Combcsont. Majdnem átvágta a combcsonti artériát, azért vérzik ennyire. Siess, szólj Albyéknak! Gyerünk! - sürgetett a fiú. Megfordultam és elfutottam.
Nem figyeltem, csak mentem. Hirtelen nekiütköztem valaminek.
Egy nagy, széles mellkasnak.
- Uhh, bocsi! - nyögtem halkan. Gally volt az.
- Az a fiú... Sean. A kóroncoknál van. Nagyon durván megsérült.
Gally biccentett, aztán elsietett.
-Hé, Nat! Úgy futsz, mint egy futár!- harsant egy kiáltás. Minho volt az.
Megráztam a fejemet. Most nincs erre idő! A fiú idesétált.
- Minho! Merre van Alby? - támadtam le.
- A Térképszobában. Miért?
- Köszi! - üvöltöttem vissza a vállam fölött, miközben már el is sprinteltem. Berontottam a házba.
Alby felém kapta a fejét.
- Mit keresel itt, zöldfül? Ide nem jöhetsz be.
- Tudom! Jeff küldött. Seanről van szó. Azt kérte menj oda. - lihegtem. Eddig észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan futottam.
- Azonnal megyek - mondta a fiú. Csak bólintottam. Albyval a nyomomban visszaindultam.
- Mi történt?
- Seanre ráesett egy gerenda. Nyílt törés. Combcsont. Az artéria is megsérült - címszavakban beszéltem. A fiú megszaporázta a lépteit.
Már majdnem odaértünk, amikor bentről kiáltás hallatszott:
- Natasha!
Beléptem az ajtón.
- Mi a helyzet?
- Nem tudjuk rendbe hozni. Itt nem. Nincsenek megfelelő eszközeink. Messze nincs. - csóválta a fejét - Ezt le kell vágni.
Kiszáradt a szám.
- Biztos nem lehet mást csinálni?
- Tudom, hogy ez egy elég drasztikus megoldás lenne, de máskülönben belehalna a vérmégezésbe, és így se biztos, hogy sokáig húzza. Szinte teljesen szétroncsolódott az alsó lábszára.

Kint üvöltözni kezdtek, mire kinéztem a kunyhóból. Mindenki a konyha felé tódult, gondolom ebédidő lehet.

- Hozzak nektek enni? - fordultam újra Jeffhez. A fiú halványan elmosolyodott.
- Az jó lenne,köszi.
Feszülten visszamosolyogtam, aztán besoroltam a többiek közé.
- Serpenyő! Elvihetném Clint és Jeff adagját is? Nem tudnak most idejönni.

Válasz gyanánt előkapott egy fémtálcát, rápakolt öt tányért, és a kezembe nyomta.

- De... - ráncoltam a szemöldököm.

-Vidd - válaszolt tömören.
Nem ellenkeztem.
Valaki megragadta vállamat.
- Mi van? - fordultam meg. Newt volt az.
- Nati, jól vagy?
- Igen, persze. Miért ne lennék? - hunyorogtam. Newt nem válaszolt.
- Na jó, figyi, nekem mennem kell. Jössz velem? - toporogtam. Tényleg mennem kellett, aggódtam Seanért, noha nem is ismertem.
- Hát, éppen megüresedett egy hely a naptáramban, szóval ráérek - vigyorgott rám a szőke fiú.
Kuncogni kezdtem, amiből aztán fuldoklós-könnyezős röhögés lett.
A könnyeimet törölgetve szabadkoztam.
- Bocsi, csak elég stresszes napom volt, gondolom kiszakadt belőlem.
Tudom, elég idegbetegnek tűnhetek.
- Egyáltalán nem tűnsz idegbetegnek. Ez a második napod ezen a bökött helyen, és rendesen kiveszed a helyedet a munkából. Mások ilyenkor még sírnak és a gatyájukba plottyolnak. Teljesen normális a reakciód. Valahogy le kell vezetned a felgyülemlett feszültséget - mondta komolyan Newt - Natasha, te egy nagyon erős lány vagy. Tisztellek ezért a tulajdonságodért.

Egyik kezével megszorította a vállamat, aztán elengedett.

- Köszönöm, Newt - húztam bágyadt mosolyra a számat. Hálás voltam neki, mert mindig el tudott lazítani. Folyamatos görcsben voltam, amióta megérkezem a Tisztásra, pedig ez csak a harmadik napom, ha az érkezési napot is beleszámoljuk, de akkor már inkább kettő és fél.

- Newt, viszont menjünk, nem kéne tovább váratni Jefféket, így is nagyon éhesek lehetnek - indultam vissza a kunyhó felé. Newt jött utánam, és végignevettük a konyhától a kunyhóig tartó utat. Mindenféle humoros történetet mesélt a Tisztáson folyó életről.
A végén már komolyan bekönnyeztem,de Newt sem volt jobb állapotban. Vettem néhány mély lélegzetet, hátha le tudom nyugtatni magamat, de nem igazán jött össze. Aztán eszembe jutott Sean és elszállt a jókedvem. Gyorsan beléptem a kunyhóba és letettem egy szabad asztalra a kezemben lévő tálcát
- Bocsánat a késésért.
- Semmi, baj, nem késtél - mondta fáradtan.
- Hogy van? - kérdeztem
- Nincs jól. Nem tért magához, de nagyon magas láza van. Folyamatosan figyelni kell - sóhajtotta. Letelepedtem az ágy mellé.
- Hagyd Jeff. Átveszem.
- Nem kell, hagyd.
- Jeff, azt mondtam átveszem - nyomtam meg a mondat végét.
A fiú némán felállt a székről, ahol eddig ült, én pedig elfoglaltam a helyét. Oldalra pillantottam. Gally a falnál állt, és Seant nézte. Állkapcsa feszes volt.
Megfordultam a széken.
- Kértek enni? Elhoztam az adagjaitokat is - kérdeztem tőle és Albytól, akit már korábban fölfedeztem a szobában.
Jeff és Clint már javában ettek, a fiatalabb kóronc már be is tömte a tányérján lévő ételt.

Egyik fiú sem válaszolt. Megvontam a vállamat és visszafordultam Sean felé. Az arca izzadságtól csillogott, és hullasápadt volt. A combján nyomókötés feszült.
Hullámos, vörös haja nyirkosan az arcára és a nyakára tapadt. Nem lehetett több tizenhat évesnél, ennek ellenére jól megtermett, magas, izmos fiú volt. Nem volt olyan bikanyakú böhöm állat, mint Gally, de nem sokkal maradt le mögötte.

~~~

Időközben besötétedett. Gyertyákkal világítottuk be a teret, vigyázva, nehogy meggyulladjon valami. Jeffel együtt végül levágtuk Sean lábát, muszáj volt. A csonkot sterilizáltuk és bekötöttük. Utána másfél-kétóránként kicseréltem a kötést, mert már szinte tocsogott a vérben. Nagyon vérzett, és ez nem volt jó. Attól féltünk, hogy elvérzik, de aztán stabilizálódott az állapota.
Úgy tűnt, túléli. Hajnaltájt Jeff leváltott, én pedig visszavánszorogtam a fekhelyemre.
Út közben összefutottam Minhóval.
- Hát te, Nat? Hogy hogy ilyen korán?
- Inkább későn. Amúgy, hány óra van?
- Reggel hat.
- Oh, szuper. - nyögtem fel halkan.
- Miért? - kérdezte Minho.
- Mindegy, csak hosszú napom volt. Remélem tudok aludni pár órát, mielőtt újra beszállok a buliba - ráztam a fejem.
- Amúgy tényleg, mi volt az a nagy rohanás tegnap? Gyors voltál. Csak nem a szerelmedhez futottál? - vigyorgott.
Válaszul tarkón csaptam, de ő csak vihogott.
- Na menj a francba!
Még mindig nevetve megrázta a fejét.
- Na jó, Minho, befejezted? Mert akkor elmondanám.
- Igyekszem, de láttad volna a fejedet, amikor megkérdeztem...
- MINHO! - kiáltottam rá.
- Jó,jó, nyugi! - emelte maga elé a kezeit.
- Köszönöm. Na akkor, az volt, hogy szólnom kellett Albynak, mert az egyik Építő srác nagyon durván megsérült, és szükség volt rá.
Végül combközéptől lefelé le kellett vágni a lábát. Nem csak a combcsontja, hanem sípcsontja is tört. Sőt, igazából abban a lábában minden tört. Többszörösen. Nem tudtuk rendbe hozni, és még be is gyulladt, szóval muszáj volt.
- Ki az? - kérdeze komolyan. Már régen nem nevetett.
- Sean.
- Az a vörös,magas?
-Igen,ő az - bólogattam - még nem tért magához, de amióta Clint leváltott, bármi megtörténhetett.
Most viszont mennék, mert mindjáhárt elalszom - ásítottam a mondat közepén.
- Jó, menj csak, Tasha. Pihend ki magad.
- Te meg vigyázz magadra, pöttöm! Nehogy eltévedj!
- Hé! Nem is vagyok alacsony! - méltatlankodott a fiú.
Én csak rávigyorogtam, és folytattam az utamat a függőágyam felé.
Még mindig mosolyogva halkan beledőltem, lehunytam a szemem, és azonnal elnyomott az álom.

Sziasztok! Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy ennyit csúsztam. Tényleg sajnálom, és bocsánatot szeretnék kérni. Szóval, bocsánat!
Csak annyit kérek, hogy ne gyilkolásszatok meg nagyon, oké? Szeretem ezt az életet, kár lenne érte.
~
A megtekintések száma átlépte a
350-et, már lassan 400. Imádlak benneteket, de komolyan! A csillagok száma is növekszik, ezért szintén nagyon hálás vagyok!

Puszi: Melody