Ahogy előttem tartotta a gyűrűt, reményteljes szemeivel vizslatott sírni kezdtem. Pedig mindig azt hittem engem sose fog meghatni az ilyen.

- igen ! Kétezerszer is igen !- ugrottam nyakába. Gyűrűt felhúzta az ujjamra, karjait derekam köré fonta és megpörgetett a levegőbe. Kezeimmel megfogtam arcát és egy csókot kezdeményeztem. A földre lerakott és érzékien mozgatta ajkait, felvéve az én tempómat. Nyelvét lassan csúsztatta át szájüregembe.

- menjünk vissza. - harapta el alsó ajkamat.

- rendben. - kezünket összekulcsoltuk és mentünk vissza.

Hamar eltelt ez a három nap, amit Cancúnban töltöttünk. Még mindig nehezen hiszem el, hogy anyuka és mennyaszony leszek. A pocakom is kezd növekedni. Egy kicsikét félek a szüléstől, mindig is féltem. A vizsgálatok során kiderült, hogy kislányunk lesz. Talán rá tudjuk szoktatni a kocsis cumisüveget.  Most jelenleg a nappalinkban ülök Felix, anya, apa társaságában és Barbiet nézzük. Apa elaludt, Felix szendereg, anya meg én izgatottan várjuk mikor változik át Barbie tündéré. A telefonom csörögni kezdett amire Felix felriadt. Chaeyoung neve vibrált a kijelzőn.

- szia Unnie !- mosolyogtam.

- szia Yiren, figyelj csak, mi van akkor, ha a szobámban a gyertya gyorsabban kezdett égni, de nincs semmi szellő ?- hadarta ideges hangján.

- umm...van oxigén a szobádban. - néztem anyára.

- hu, akkor jó. Köszi !- tette le. Fejemet ingattam mosolyogva.

- ki volt az ?- mosolygott anya.

- Chaeyoung, azt kérdezte mit jelent az, ha a szobában nincs szellő, de a gyertya gyorsabban ég.

- és te erre mondtad azt, hogy oxigén van a szobájában. - kuncogott.

- az oxigén az égés egyik feltétele. - vontam vállat.

- mikor lesz az esküvő ?- mosolygott.

- jövő héten. - ásított Felix.

- meg van minden ?- döbbent le anya.

- igen, a lányokkal elintéztük a ruhát, a helyszínt, az ételt, a vendégeket, a tanúk is megvannak, a koszorúslányok is, a meghívók is. - számoltam kezemen a dolgokat.

- milyen ruhád lesz ?- kíváncsiskodott Felix.

- az titok. - cipzároztam be a számat.

- azt megkérdezhetem, hol is lesz az esküvő ?- firtatta anya mosolyogva.

- majd a meghívóban benne lesz. - kacsintottam.

- utálom, hogy rám hasonlítasz. - forgatta szemét.

- mégis azt mondják, hogy apja lánya. - vontam meg a vállam.

- az észt apádtól örökölted, a szépséget tőlem. - söpörte hátra vállig érő szőke haját.

- kérdezhetek valamit ?- ült Felix anya elé. - ezt sosem kérdeztem még.

- persze. - bólintott anya.

- az én igazi szüleimmel mi van ?- támasztotta meg öklével állát. Anya egy nagyot nyelt, majd torkát köszörülte meg.

- autó balesetben meghaltak. Vagyis, apukád a helyszínen szörnyet halt, anyukád csak a kórházban vesztette életét. Te pont nem voltál ott. Még kisbaba voltál.

- hogy hívták őket ?

- azt nem mondták el. - rázta a fejét csalódottan. - de akár mi lesz, ránk tekinthetsz úgy, mint igazi szüleidre. - mosolygott bíztatóan.

- köszönöm. - mosolygott vőlegényem is.

- mit szólt a menedzseretek a házassághoz ?- ivott bele az almalébe.

- ezt még nem mondtam, de szerelmünk záloga jeléül nem gyűrűt fogunk húzni egymás ujjára, hanem egy nyakláncot fogunk a másik nyakába akasztani. - préselte össze ajkait.

- hogy hogy ?- lepődtem meg én is.

- a menedzser azt mondta, hogy a rajongók simán észrevehetik a jegygyűrűt az ujjamon, így a nyakláncot tanácsolta.

- mikortól vállalhatod fel a kapcsolatodat ?

- az első két évben biztos nem, talán négy év után. Nem tudom, erről nem beszéltünk.

- na és te kislányom ?

- amint nagyobb lesz a hasam felbontjuk a szerződést és személyes okok miatt hagyom ott a bandát.

- és miután meg van a debüt össze kell köktöznöd a srácokkal ?- fordult vissza Felixhez.

- igen. Hétvégente jövök haza. - rossz lesz nélküle, annyi biztos.

- az nem túl sok idő. - csóválta fejét anya.

- hát nem.