Iskola után igyekeztem haza. Felix már otthon van, neki pénteken kevesebb órája van. Még mindig nem tudom kiverni a fejemből azt a puszit, a puha bőrét, az illatát, a közelségét, ölelését. Miért olyan emberekbe tudok beleszeretni akikbe nem lehetne ? Nem szerethetem így, az ő szemében csak egy legjobb barát vagyok.
Szomorúan lépkedtem tovább a járdán. Mire haza értem azt hittem meghalok, olyan lassan haladtam. Betérve a ház ajtaján ledobtam a cipőt magamról aztán mentem a szobámba.
A nappaliban Felix ült közben tévézet.

- szia !- ugrott fel.

- szia, mi ez a nagy vidámság ? - erőltettem magamra egy mosolyt.

- holnap este átjön a barátnőm, Byul. - még a táska is leesett a vállamról.

- az a Byul ? - vettem fel a táskát a földről.

- igen, talán baj ?- váltott szomorú arckifejezésre.

- nem dehogy ! Csak meglepődtem. - ráztam a fejemet.

- akkor jó. - ölelt magához.

- örülök hogy boldog vagy. - váltam el tőle. - holnap este ne várj haza, Jennie elrángatott bulizni. - húztam el a számat.

- csak óvatosan. Figyelj...felejtsük el azt ami történt. Legyünk újra jóban. - nézett rám reménykedve.

- rendben. - örülve ugrottam nyakába.

- ne fojts meg ! - mondta fulladozva.

- bocsi.- váltam el tőle. Végre péntek, felmentem a szobámba és leváltottam az egyenruhát valami kényelmes itthoni cuccra. Majd holnap tanulok. Vissza mentem Felix társaságához, lehuppantam a kanapéra és néztem a bátyámnak a műsorát.- ma volt egy kis bunyó a suliban. - szólaltam meg pár perc csend után.

- mikor ? - hallatszott döbbent hangja.

- utolsó óra előtti szünetben. - pár percig nem mondott semmit.

- kik verekedtek ? - mintha sokkolta volna a hír, pedig ő is volt már benne egy-két verekedésben.

- Daehyun és az egyik felsőbb éves srác. - pupillái még nagyobbra nőttek.

- Daehyun ? Miért ? - tett egy párnát az ölébe.

- azt mondta, beszólt neki az a srác és így akart megvédeni. - figyeltem arcát.

- tökös srác. - tapsolt aprókat.

- de még mennyire. - makogtam halkan.

- hogy mi ?! - kúszott egy hatalmas vigyor az arcára. - csak nem...? - húzogatta szemöldökét vigyorogva, amitől egy kicsi pír jelent meg az arcomon, fejem elfordításával próbáltam takarni arcomat. - szerelmes a húgom ! - kiáltotta és eldobta a párnát, ami neki repült egy vázának, ami leesett a földre és darabokra tört. - hoppá...- kuncogott.

- ezt a te számládra írjuk. - néztem rá komolyan.

- szerelmes a húgom ! - ölelt magához és eldőlt velem a kanapén. - igaz, hogy az egyik legjobb barátomba, de szerelmes !

- jobban örülsz neki, mint én. - tornáztam fel magam ülőhelyzetbe.

- mióta ? - ült fel ő is.

- nem rég óta, pár napja. - rántottam egyet vállamon.

- Yihyun ! - ordította.

- mi ? - tekintetem zavarodott állapotban nézte az előttem fangörcsölő fiút.

- a Daehyun és a Yiren egyben, te buta ! Ha szeretnéd lehet Daeren is...- a mondat végére egyre inkább hallgatott el.

- inkább egyik se ! - tiltakoztam hevesen.

- elsőnek Minho, aztán Hyunjin, utána Chan, most pedig a húgom ! - ujjait összekulcsolta és megrebegtette a szempilláit.

- Hyunjin és Chan ? - kezdem elveszteni a fonalat.

- hát tudod...erről nem szabadna beszélnem..deee mivel a húgom vagy...Hyunjinnek tetszik Jennie, Channak pedig Jisoo és szerintem Minhot tudod. - mesélte, amire az állam a padlót súrolta.

- Jisoonak szintén tetszik Chan... Jenniet nem tudom, hogy bejönne-e neki Hyunjin. Habár szerintem igen, helyes pasi. - a végét szinte suttogtam.

- te csak maradj meg Daehyunnal. - szegezte nekem a tekintetét.

- legjobb barátok vagyunk. - tekintetem azonnal felvette a szomorú szó jelentését.

- szerintem bejössz neki. - vett egy másik párnát az ölébe.

- ma megpusziltam. - húztam el a szám.

- hogy mi ?!- dobta el újra a párnát, ami most egy fényképet talált el, az pedig a földre esett és a keret az üveggel együtt tört el.

- ez is a te számládra megy. - néztem az immár törött keretű képet.

- mondj olyat amitől nem repülnek kitömött alakzatok ! - durcizott.

- párnának hívjuk. - vettem a kezembe az utolsót.

- add ide ! - kapta ki a kezemből.

- na még mit nem ! - nyúltam utána. Kiskorunkban is így szakítottunk el egy párnát, de most ez nem fog megtörténni, mert érett tinik vagyunk.

- én akarom fogni ! - húzta magához a kék puha anyagot.

- de én fogtam meg hamarabb ! - rántottam rajta egy nagyot, így az anyag ketté szakadt és a tollak, amikkel meg volt töltve a párna, szanaszét szálltak. A párna egyik fele az én kezemben maradt a másik Felix kezében.

- ez a te számládra megy !- kiáltottuk egyszerre. Félve néztünk egymásra, majd a párnára. Szóval ma elpusztult egy váza, egy képkeret, és egy párna és még csak délután három lesz. Azt hiszem tévedtem mikor azt mondtam, nem szakítjuk el ezt a párnát.

- anyáék megölnek ha megtudják. - nézte a szakadt párnát.

- amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Én kitakarítok, te pedig elmész és veszel képkeretet, vázát, és párnát. - szedegettem a széthullott tollakat.

- miért pont én ?- hangjában egy kicsit érződött egy pici sértettség, igazságtalanság és egy kis harag.

- mert te tettél tönkre több dolgot. - tettem csípőre a tollakkal teli kezemet.

- de akkor is ! - nyafogott, én közben már a seprűvel tértem vissza. - el ne repülj. - morogta.

- sötét vagy mint az éjszaka. - ráztam fejemet.

- mégis jobban ragyogok, mint te. - figyelemmel követte végig mozdulataimat.

- mert olyan vastagon kented be magad naptejjel. Nyomás a boltba mielőtt ezzel teszlek ki innen ! - emeltem fel a seprűt.

- már sajnálom szegény Daehyunt.

- kiteszlek ! - váltottam komoly arckifejezésre.

- jó, megyek ! - vette a cipőjét.

- de ugyan olyan vázát hozz. - mondtam mire megforgatta szemeit.

- értettem. - távozott a lakásból. Kapcsoltam zenét és neki álltam takarítani. Összeszedtem a törött váza maradványait és a képkeret is. A tollakat kidobtam meg a szakadt párnát is.
- megjöttem !- hallottam bátyám hangját.

- ez gyors volt. - álltam elé.

- kocsival mentem. - vont vállat. - itt van a vázád, és a képkeret meg a párna. Csak fehérben volt.

- de nekem kék kell. Fehérrel mit kezdjek ?

- tud be előkarácsonyi ajándéknak.

- hahaha...valahonnan kell kék párna. - sóhajtva dobtam a párnát a kanapéra. Kék a kanapé, kék a másik kettő párna. Anyáék biztos kiszúrják a fehér párnát.

- fessük be. - vont vállat. - úgyis szeretsz festeni.

- te hülye vagy ? - nehezen fogtam vissza a nevetést.

- van más ötleted ? - nézett kíváncsian rám.

- igen, elmegyünk a boltba és nézünk egy ugyan ilyen párnát. - emeltem fel a kék színű párnát.

- de az én ötletemhez nem kell menni sehova.

- de egyszerűbb az én ötletem.

- az én ötletem meg izgalmasabb.

- az enyém pedig gyors.

- az enyém mókás.

- az én ötletem....szexi ! - már nincs semmi más érvem amivel kiállhatnék az ötletem mellett.

- szexi ?- értetlenkedett.

- csak gondolj bele - ültem le mellé. - felveheted a legmenőbb ruhádat egy napszemcsi meg beállítod a hajad és úgy vonulsz végig az utcán. - a szemei szinte ragyogtak ahogy lelki szemei előtt megjelent a jelenet.

- nem. - oltotta ki a remény szikráját.

- ne már ! - nyafogtam.

- marad a festés. - ez az az arc amit akkor vesz fel mikor nem tágít az ötletéről.

- ha valami baj lesz a te hibád !- nyújtottam a kezem amibe belecsúsztatta az övét és kezet ráztunk.

Jaj lesz nekünk.