Mikor felkeltem levettem a telefont töltőről és visszafeküdtem az ágyba.

Őszintén tegnap este Felix megijesztett egy kicsit. Ahogy a mély hangján beszél, és a rideg arcát veszi elő nagyon félelmetes tud lenni. Vagy csak én vagyok ilyen beszari. Nem tudom.

Ezért áll jobban neki, ha mosolyog. Nem olyan ijesztő. Mikor a mosolya fülig ér, beteríti egész arcát, mintha boldogság sugarakat lőne ki arcából. Ez Felix. Nem az, aki gyilkos szemekkel néz.

Délig feküdtem az ágyban. A gyomrom korgássa volt az ami arra késztettet hogy menjek le enni. Amikor leértem a nappaliban Felix ült és valamilyen filmet nézett. Halkan mentem be a konyhába. Előszedtem a hozzávalókat egy szendvicshez és elkezdtem meg kenni a kenyeret. Hirtelen két kart éreztem meg a derekam körül. Ijedtemben sikítottam egyet.

- azért ennyire ijesztő nem vagyok. - dörmögte a fülembe amire kirázott a hideg.

- Felix engedj el. - mondtam lehunyt szemekkel. Tudom mit kéne tennem, mégsem tudom ellökni. Valahol mékyen jól esik, hogy ilyen közel van hozzám.

- miért? - kérdezte és belepuszilt a nyakamba.

- mert ez nem helyes!- próbáltam szabadulni öleléséből. Elengedett én pedig szembe fordultam vele.

- szerinted nem helyes, mégis vörös az arcod. - mondta miközben lehajolt hozzám. Elpirultam volna?

- nem is vörös! - mondtam.

- ühüm.- bólogatott. - jó étvágyat baba. - mondta és kiment. Az étvágyam el is ment, helyette inkább adtam Kuma-nak enni.

Visszamentem a szobámba és kerestem valami ruhadarabot. Felvettem egy fekete cica nadrágot és egy bő fekete pólót. Kapcsoltam zenét és leültem rajzolni. Szeretek rajzolni, általában ha szabad időm van ezzel töltöm.
A zenét hallgatva rajzoltam. Elmerültem a gondolataim közt. Arra lettem figyelmes hogy valaki az ajtóban áll. Oda kaptam a fejem és megláttam, hogy Felix áll az ajtóban. Elmosolyodott és leült az ágyamra. Nem mondott semmit csak engem nézett. Próbáltam nem foglalkozni vele. Annyira égető érzés ahogy néz. Közelebb ült, felnéztem rá, kinyújtotta a jobb kezét és az arcomra simított. Kirázott a hideg, a reakcióm láttán elmosolyodott. Elvette a kezét és a rajzomat kezdte nézni. Elvette a lapot és jobban szemügyre vette.

- nagyon jó lett. - dicsérte meg.

- köszi. - mondtam és a lapot néztem.

- ezek ti vagytok? - kérdezte. A lapon a lányok és én vagyunk amikor találkoztunk.

- igen. - bólintott és visszaadta a lapot. Elfeküdt az ágyon és kényelembe helyezte magát.

Folytattam a rajzolást. Még pár simítás és szinezhezhetem ki. Amikor kész voltam felálltam és a ceruzatartóért mentem. Minden mozdulatomat figyelemmel kísérte. Visszaültem az ágyra és színezni kezdtem. Felült és úgy nézett tovább.

- Kuma? - néztem fel rá.

- lent alszik. - mondta mosolyogva.

- ha végeztem ezzel elviszem sétálni.

- megyek veletek. - mondta.

- nem muszáj. - tiltakoztam.

- de, az. - vette fel a szigorú arckifejezését.

- de nem kell. - mondtam amire felállt és felhúzott engem is. Neki tolt az egyik falnak és lehajolt.

- de az! - dörmögte a fülembe. Megráztam a fejem hogy nem, a két kezét megtámasztotta a fejem mellett és velem egy magasságba hozta magát. - úgy is az lesz amit én mondok. - nézett szigorúan a szemembe.

- nem zsibbad a lábad? - mutattam a lábára.

- nem. - mondta és adott egy puszit a számra.

- Felix! - szóltam rá mire egy vigyor ült ki az arcára.

- szólj, ha készen vagy a rajzzal. - mondta vigyorogva és kiment.

Sóhajtottam egyet és színeztem tovább. Amikor kész lettem elraktam a rajzot és elpakoltam. Lementem a nappaliba.

- Kuma! - szóltam a kutyusnak aki egyből rohant hozzám. - gyere megyünk sétálni. - mondtam és rá adtam a pórázt. Felvettem a cipőmet és már indulásra készen is voltunk.

- mondtam, hogy szólj! - jött le Felix az emeletről.

- mi megyünk. - mondtam és indultam is ki. Az ajtó be volt zárva.

- kéne a kulcs? - kérdezte Lix és felmutatta a kulcsot.

- igen. - indultam a kulcsért. Felnyújtotta a magasba, így nem értem el. - add ide! - ugráltam.

- kapok egy puszit, vagy veletek megyek. - mondta a feltételt. Inkább jöjjön.

- gyere. - duzzogva indultam el és fogtam meg Kuma pórázát. Felix kinyitotta az ajtót és miután kiértünk bezárta azt. Megfogta a kezem és elindultunk.

- mond csak, hogy tekintesz rám? - jött a kérdés.

- úgy, ahogy eddig. A bátyám maradsz, akár vérszerinti akár nem. - mindig is az fog maradni.

- még úgyis, hogy tudod mit érzek irántad? - nézett rám.

- ez csak átmeneti. Majd elmúlik, ne aggódj. - amikor megtudtam hogy nem a vérszerinti bátyám valami megváltozott. Nem merem megölelni se megpuszilni.

- elég nehezen akar elmúlni. - kezd kínos lenni ez az egész. A bátyám szeret és nem testvéri szeretetből. Őszintén én nem tudom mit érzek iránta. Szeretem, mint testvéremet. De amikor nagyon közel van, mint ma reggel vagy, a szobámban, a szívem hevesebben kezd dobogni és pirulok is.

- majd el fog, hidd el. - csendben sétáltattuk Kuma-t. Egy kisebb parkba mentünk, ahol Kuma kedvére tudd szaladgálni. Ki van alakítva egy kis terület a kutyáknak, amíg Kuma játszott mi leültünk egy padra.

- beszéltem Minhoval. - nézett rám.

- hogy?

- hogy tetszik-e neki valaki. Azt mondta hogy nem, de szerintem hazudik.

- akkor lehet tetszik neki Lisa? - fordítottam felé a fejem mosolyogva.

- lehet.

Este hét órakor indultunk haza. Élveztem Felix társaságát. Otthon csináltam vacsit, amit a nappaliban ettünk meg egy film társaságában. Valamilyen vígjáték ment. Vettem a bátorságot és oda bújtam mellé. Elsőnek meglepődött, de utána átkarolta a derekam és úgy néztük tovább a tévét.