Dobozok mindenütt. Sikerült találnunk egy nagy házat a városon kívül. Csendes hely, csak fárasztó lesz minden nap bejárkálni, de ha ez kell ahhoz, hogy biztonságban éljünk, legyen. A dobozokba pakoltunk bele. Vagyis csak Yiren és én. Eunsoo inkább kipakolt.

- drágám. Ne pakolj ki, most be kell pakolni, majd a másik házban kipakolhatsz. - tett vissza Yiren az egyik dobozba egy plüssöt.

- de miért megyünk ? Én szeretek itt lenni ! - Yiren tehetetlenül nézett rám.

- ezt már megbeszéltük, nem is egyszer. - vettem ölembe.

- jó, de akkor is ! Hagyjam itt a szobámat ? - mutatott körbe.

- lesz egy nagyobb. - mosolygott rá Yiren. - festek neked a falra unikornisokat, vagy amit szeretnél. - csak hallgatott.

- lesz medence is. Nem úgy, mint itt. Lesz nagy udvar, ahol tudsz majd játszani. Itt csak bent tudsz játszani. Lehet kutyád, vagy cicád is.

- lehet háziállatom ? - kerekedtek el a szemei.

- amennyit csak szeretnél. - bólintott Yiren.

- mire vártok még ? Pakoljatok ! - mászott ki az ölemből. Megfogott egy játékos kosarat és szó szerint borította bele a karton dobozba a játékokat.

- beszélhetnénk ? - suttogta a fülembe Yiren. Egy bólintás keretében álltam fel és mentünk ki a konyhába. - az van, hogy ebben a pár napban, ahogy teltek a napok valami megváltozott bennem. - miközben beszélt a kezét a hasára tette.

- mit szeretnél ezzel mondani ? - ültem le az asztalhoz.

- ígérd meg nem fogsz lekiabálni.

- ígérem. - bólintottam.

- azon gondolkodtam, hogy miért egy ártatlan lélek bűnhödjön egy ember hibája miatt.

- nem értelek. - sétáltam elé.

- jó...- mélyen szívta be a levegőt. - meg szeretném tartani a gyereket. - szavai sokkos állapotba hoztak.

- meg akarod tartani Daehyun gyerekét ? Az öcsém gyerekét ?

- igen. Miért pont ő bűnhődjön Daehyun hibái miatt ?

- ezt nem engedhetem. - ráztam fejemet. - ő Daehyun gyereke. Megszületik, aztán válunk is el tőle.

- de Felix ! Kérlek !

- nem, Yiren ! Mi lesz, ha Daehyun megtudja, hogy megtartottad ? Hogy mondanád el a gyereknek, hogy nem én vagyok az apja ? - fogtam meg mindkét vállát.

- nem mondjuk meg neki. Daehyun meg börtönben ül. Nem tudná meg.

- és ha a gyerek rájön ?

- eltűntetünk minden bizonyítékot.

- nem, Yiren ! - egy pillanatra belém csapot a felismerés. - már értem, hogy értették azt anyuék, nem akarják, hogy a múlt megismétlődjön ! Mi lesz, ha majd nagyobbak lesznek és szerelmesek lesznek egymásba ? Úgy, mint te és én. Vagy anyu és apu...?

- ....igazad van. - hajtotta le a fejét. Ajkamat beharapva néztem rajta végig. Vállánál fogva öleltem meg.

- ha akarod meglátogathatod majd. De nem tartjuk meg. Én nem akarom a családomat a véletlenekre bízni. Szeretlek téged is és Eunsoot is. Nem akarom, hogy veszélyben legyetek. - pusziltam meg homlokát.

- én is szeretlek.

- inkább koncentráljunk az esküvőre.

- Felix, én nem akarok túl nagy esküvőt. - hátrált.

- hirtelen azt hittem esküvőt nem akarsz. - tettem kezemet a szívemre. - miért ?

- mert nincs itt anya, aki segítene a ruhával, vagy a sminkeléssel, és apa sincs, aki kísérne az oltárhoz. Én nem akarok olyan nagy esküvőt nélkülük. - csordult ki a könnye. Igaza van...nélkülük nem lenne olyan, mint amilyen négy évvel ezelőtt volt.

- akkor csak mi, a lányok, és a fiúk. Meg aki kell még hozzá alapból. Így jó lesz ?- nyúltam álla alá.

- igen. - bólintott halvány mosollyal az arcán. - szeretlek.

- én is. - hajoltam ajkaira.

𝓥𝓮́𝓰𝓮