10 óra körül léptem ki a szobámból, tele energiával. A hangulatomat a mai ruha választásom is tükrözte. Egy púder rózsaszín ejtett vállas ruhát viseltem, fehér balerina cipővel, a hajamat pedig begöndörítettem így most sűrű lokniba omlott a vállamra.

-         Szép jó reggelt – léptem be vidáman a konyhába, ahol Tündi éppen az ebédet készítette.

-         Neked is jó reggelt – mosolygott rám.

-         Mi lesz az ebéd?

-         Sültkacsa, hagymás tört krumpli, lila káposztával és májgaluska leves.

-         Nyami és nyami – mosolyogtam rá. – Holnap én vagyok a soros igaz? – léptem oda a táblához.

-         Igen, de annyit csinálok, hogy lesz holnapra is.

-         Ja, jó, akkor viszem a szerdát. Többiek? – kérdeztem kinyitva a hűtőt.

-         A medencében hűsölnek, nagyon meleg van. Krisztián pedig nem olyan régen lépett le pár kamerással.

-         Ó – biccentettem.

A hangulatom ettől a hírtől kicsit rosszabb lett, de a lendületem vissza jött miután alaposan megreggeliztem és megettem az összes paprikás szalonnát, amit a hűtőben találtam. Még úgy is megettem, hogy hatalmas betűkkel rá volt írva, hogy Krisztián.

-         Csajok gyertek át a szalonba egy kicsit – dugta be a fejét Zalán.

-         Éppen főzök.

-         Majd küldök valakit, hogy nézzen rá a kacsára – ígérte és elsietett szólni a többieknek is.

Tündivel átmentünk a szalonba és hamarosan törülközőbe bugyolálva csatlakozott hozzánk Anna és Melissza is. A kanapén ültünk várva, hogy Zalán is megérkezzen és elmondja miért hívott össze minket.

-         Nos, hölgyeim. Itt is vagyok – vágta le magát a fotelbe Zalán és mosolyogva ránk nézett. – Hogy érzitek magatokat? Milyen érzések vannak bennetek az elmúlt két héttel kapcsolatban? Sikerült megszokni a környezetet?

Egyikünk se mondott semmit, majd Melissza aki a legbátrabb volt közülünk elmesélte a saját érzéseit és tapasztalatait. Elmondta, hogy jelen állás szerint, szerinte én vagyok a legesélyesebb, ami tiszta vicc, mert én pont ezt gondoltam róla. Bár a héten a kapcsolatuk mintha egy kicsit meglazult volna, de azért elcivakodtam vele, hogy melyikünk a legesélyesebb.

-         Drága Adri, ha már ennyire beszédes kedvedbe vagy, neked mik a tapasztalataid? Sikerült megbékélni a helyzettel, hogy továbbra sem mehetsz haza? – mosolygott Zalán.

-         Sok időbe telt, de igen beletörődtem – bólogattam és a szívemre szorítottam a kezemet. – Viccet félre téve, az elején valóban túlságosan küzdöttem azért, hogy haza mehessek, és az ellen még inkább küzdöttem, hogy ne kedveljem meg Krisztiánt annál is jobban, mint mielőtt ide jöttem. De most már nem küzdök tovább. Megfogadom a legjobb barátom tanácsát és élem az életemet – pillantottam Alexander felé, aki a kamera mögött állt.

-         Nagyon helyes! Tündi, Anna?

Még meghallgattuk őket is, aztán Zalán rátért a lényegre, vagyis a következő feladatunkra.

-         Elkezdtük átnézni a felvételeket és azok alapján mindegyikőtöknek összeállítottunk egy 10 kérdésből álló feladat lapot. Csak olyan kérdések lesznek, amikre a válasz tudnotok kellene, hisz ti beszélgettetek róla Krisztiánnal.

-         Nekem ehhez nem jó a memóriám – sóhajtott fel Anna.

-         Kapunk a válaszadásra időd? – kérdeztem.

-         Nem, villám kérdések lesznek. 10 másodpercetek van a válaszadásra!

Össze villant a tekintetem Melisszával és elhúztam a szám. Jó memóriám volt, de 10 másodperc alatt megválaszolni egy kérdést, az még nekem is nagy falat volt.

-         Hogy ne legyen semmi zavaró tényező, egyesével bejöttök a hazugságvizsgáló szobába, ahol a kérdések megválaszolása után, megnézhetitek Krisztián, hogyan szerepelt. Ki olyan vállalkozó szellemű, hogy elsőként méretteti meg magát?

-         Majd én – szólaltam meg pár másodperc néma csend után.

-         Szuper, kérlek, gyere velem – állt fel.

Követtem Zalánt a hazugságvizsgáló szobába, lehuppantam a kényelmetlen székre és az asztalon lévő papírért nyúltam, de Zalán rácsapott a kezemre.

-         Veled egy kicsit bajba voltunk!

-         Miért?

-         Azért drágám, mert szinte soha nem a kamerák előtt beszélgettetek, ezért te másfajta kérdéseket kapsz!

-         Másfajtákat? Az nem kivételezés?

-         Tudok tenni bármit ellene? Megtaláltad a kiskaput – forgatta meg a szemét, mire felnevettem.

-         Na, jöhetnek a kérdések – csaptam össze a tenyerem és kíváncsian az asztalra könyököltem.

-         Első kérdés. Mit mondott neked Krisztián először?

-         Köszönöm, hogy eljöttél – vágtam rá kapásból.

-         Emlékeim szerint nem – ráncolta össze a homlokát Zalán. – Mindegy a válasz nem helyes.

-         Miért nem helyes? Ezt mondta nekem először! Mikor először találkoztunk ezt mondta nekem! Órákig álltam sorban a dedikáláson, le rohadt a lábam, de mindez nem érdekelt, mert rám nézett és mosolyogva megköszönte, hogy elmentem – hadartam.

-         De ez nem a villa alatt történt.

-         Ó. Hát azt mondta először, hogy megérte várni, mire én…

-         A válasz nem helyes Adri – nevette el magát fáradtan. – Mostantól kérlek, figyelj és koncentrálj!

Megfogadtam Zalán tanácsát. Figyeltem és koncentráltam, így a maradék kilenc kérdésre tökéletes választ adtam. Amikor Zalán azt mondta, hogy másfajta kérdéseket fogok kapni, azt hittem, hogy olyan kérdésekre gondol, mint amiket az első feladat alkalmával kaptunk, de nem így volt. Az én kérdéseim azért voltak mások, mert nem Zalán állította össze őket, hanem Krisztián.

-         És Krisztián kérdései?

-         Na, igen, te most nem nézel felvételt. Állítsd össze a saját kérdés listádat kérlek. Amint Krisztián hazaérkezett feltesszük neki őket. Kapsz egy bónusz kérdést. Ha rá gondolsz, milyen dal jut az eszedbe?

-         Rosario Montes: Fiera Inquieta.

-         Ez a dal jellemezi a kapcsolatotokat?

-         Ja, hogy úgy értve, akkor… Kasza Tibi: Ez annyira te. Ha lesz, bejátszás menjen a 15 perc csúcsos rész – kértem vidáman és felálltam.

-         Csak nem tapasztalat? – szólt utánam.

-         Ki tudja – kacsintottam rá sejtelmesen mosolyogva és felkaptam egy üres lapot, hogy összeállítsak Krisztián számára egy kérdéssort.

A könyvtárszobába mentem, bevackoltam magam a fotelbe, a lap alá tettem egy vastag könyvet és a toll végét rágcsálva, elgondolkodva a rengeteg könyv felé pillantottam. Krisztián direkt olyan kérdéseket állított össze nekem, amik jelentéktelenek voltak, mégis sokat jelentettek. Csakhogy én mindig a jelentéktelen részletekre figyeltem, és erre már ő is rájött. Mosolyogva írtam össze neki a kérdéseket, aztán elégedetten lobogtatva a papírt kiléptem a könyvtárszobából.

-         Nem sietted el – kapta ki a kezemből a lapot Zalán és gyorsan átfutotta aztán sóhajtva rám nézett. – Tudnom kéne a helyes választ?

-         Ó a macska rúgja meg, de sok bajod van – sóhajtottam és leírtam neki a válaszokat is.

Krisztián csak késő délután érkezett vissza, én akkor éppen a szobámban zokogtam egy filmen és kijelentettem, hogy soha nem leszek szerelmes! Nekem nem kell az, hogy a szerelmemről kiderüljön halálos beteg, én nem akarom végig nézni, ahogy meghal, hogy aztán nélküle éljek tovább! Ezért is féltem az öregedéstől. Nem akartam megöregedni, nem akartam végignézni, hogy a szerelmem megöregszik mellettem és hamarabb meghal, mint én. Teljesen padlóra kerültem a film után, és a rossz hangulatomra rátett egy lapáttal a tudat, hogy igaz történeten alapult.

-         Írónőm, bejöhetek? – kopogott be Krisztián.

Felkaptam a fejem, kiugrottam az ágyból feltéptem az ajtót és a karjaiba vetettem magam. Krisztián döbbenten ölelt magához, betolt a szobába, becsukta az ajtót és az ágyhoz vezetett.

-         Mi történt? – kérdezte csendesen, ám aztán rápillantott a rengeteg elhasznált zsebkendőre, a popcornos tálra és a laptopomra. – Te mindig sírós filmeket nézel? – simította hátra a hajam és mosolyogva megcsóválta a fejét.

-         Csak elindítottam, nem gondoltam volna, hogy ilyen szar. Mármint nem szar, mert rohadt jó, csak… szeretem a happy endet! – szipogtam. – Én nem akarok ilyet! Utálom az ilyen filmeket, amik, szerelmesek és igaz történeten alapulnak! Jack is simán felfért volna arra a hülye ajtóra! – dörzsöltem meg a szememet dühösen.

-         Olyan aranyos vagy ilyenkor. Felhúzod ezt a pisze kis orrodat. Imádom! – puszilta meg az orrom hegyét, aztán az ajka rátalált az ajkamra, keze a vállamra simult és lenyomott az ágyra.

Belefeledkeztem a csókjába, lábam a csípője köré fonódott, kezem a hátára simult, ő pedig a combomat simogatta, csókja egyre szenvedélyesebb lett.

-         Merre jártál? – kérdeztem csendesen. – A csajok azt hiszik, hogy meglepetést csináltál nekünk.

-         Nem mondhatom meg – dőlt le mellém és megsimogatta az arcomat.

-         Szóval tényleg meglepetés? – támasztottam a tenyerembe a fejem és kíváncsian néztem rá.

-         Hát az biztos, hogy meglepetést fog okozni.

A homlokomat ráncolva fürkésztem az arcát, egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy biztos külsős lánnyal találkozott, akit vasárnap ide fognak hozni. Tavaly is megcsinálták ezt, lehet idén is megteszik. Sőt tavaly pont egy olyan lány lett a győztes, aki később érkezett a villába, bár a kapcsolatuk nem tartott tovább 2 hónapnál, hisz egy hét alatt nem alakulhat ki, akkora bizalom, mint egy olyannál, akivel 1 hónapig együtt élt.

-         Jelen helyzetben ki helyére tennéd be a csajt?

-         Tessék? – kerekedett ki a szeme döbbenten.

-         Ugyan már – forgattam meg a szemem és a plafonra meredtem. – Biztos, hogy idén is megcsinálják. Le merném fogadni, hogy egy csajjal találkoztál, aki majd vasárnap idejön, és te haza küldesz engem vagy Melisszát.

-         Persze pont azt a két csajt küldeném haza, akikkel a legjobban érzem magam. Amúgy meg, ha tudni akarod, tényleg egy csajjal találkoztam! A családommal töltöttem a napot, és anyu csajból van.

-         Ó – pillantottam rá zavartan. – Tetszik, hogy megengedték. Jól érezted magad? Artaxal is találkoztál?

-         Igen – mosolyodott el és felült. – Gyere le, megválaszoltam a kérdéseidet. Nézd meg a felvételt, aztán Zalán eredményt hirdet.

Össze szedtem magam, kikapcsoltam a gépet, majd Krisztiánnal együtt lementünk a szalonba. Ő csatlakozott a csajokhoz, én pedig a hazugságvizsgáló szobába mentem, ahol Zalán már várt rám.

-         Cuki, hogy megengedted, hogy találkozzunk a családjával – mosolyogtam rá és leültem velem szembe.

-         Ja, aha – biccentett némi késéssel, de fel se tűnt, mert elindult a tableten a felvétel.

Krisztián nem okozott csalódást, mindegyik kérdésre 5 másodpercen belül megadta a választ. Emlékezett a kutyám nevére, emlékezett arra, hogy mit kérdeztem tőle, amikor legelőször odajött hozzám, a szalonba. Emlékezett a film címére, aminek a végét együtt néztük meg. Mosolyogva néztem végig a felvételt, tekintetemet az ajkára szegeztem, ami minden egyes helyesen megválaszolt kérdés után elégedett mosolyra húzódott és a kezére, amivel gyakran a hajába túrt és a szemeire, ami mindegyik kérdés után megcsillant. Bónusz kérdésnek ő is megkapta, hogy melyik dal jut a kapcsolatunkról az eszébe. A válasza meglepett. Berkes Olivér: Világítótorony.

-         Meghallgathatnám a dalt? – kérdeztem csendesen.

Zalán az arcomat látva csak biccentett egyet, én pedig ki is kerestem a tableten a dalt, majd letettem az asztalra a tabletet és magam elé meredtem. Nem igazán hallgattam ezt a dalt, egyszer kétszer mikor szólt a rádióban végig hallgattam, de nem figyeltem a szövegére. Most igen. A szöveg beleivódott a szívembe és a csontjaimba, szemembe könnyeket csalt. Nagyokat nyelve néztem magam elé, majd behunytam a szemeimet és elsírtam magam. A dal a lelkimig hatolt és darabjaira szedett. Innen már tényleg nem volt visszaút. Beleszerettem Krisztiánba, a dalt halva csak még inkább szerettem őt. Azt hittem, hogy ő is lazára veszi a dolgot, hogy elvicceli egy könnyed dallal, de nem… ő komolyan vette a kérdést, és ha valóban ezt érzi, ha valóban így érez irántam, akkor nincs mitől félnem. Bárhogy döntesz, tudnom kell, hogy ő vagy én. Van a világítótorony tetején. Egy életen át. Az utolsó sorok még sokáig ott visszhangoztak a fejemben.

-         Minden rendben? – kérdezte Zalán.

Rá emeltem a tekintetem és szerettem volna megkérdezni tőle, hogy mennyi esélyt lát arra, hogy sérülés nélkül megyek el innen? Hogy ő, mint külsős, mit gondol? Krisztián engem választ majd a végén? Van okom a reménykedésre? Szerettem volna megkérdezni, a szavak ott voltak a nyelvemen, de végül nem tettem meg. Nem akartam tudni a választ. Nem akartam tönkre tenni a boldogságomat, azzal, hogy meghallgatom Zalánt és esetleg olyat mond, ami nem tetszik. Boldog akartam lenni, igazán boldog, még ha az a boldogság azzal is jár majd, hogy jövőhéten begyógyíthatatlan sebbel a szívemen távozok.

-         Igen, minden rendben – suttogtam. – Köszi – toltam felé a tabletet, aztán kifújtam az orromat, megtöröltem a szemem és kimentem a szobából.

A szalonba minden tekintet rám szegődött, amikor beléptem, majd az elsötétedő Tv-re. Nem kellett sok, hogy össze rakjam magamban a dolgokat. Én hülye, hogy felejthettem el, hogy ők mindezt látni fogják? Mi másért lettek volna a szalonban mind? A fejemet rázva hátráltam meg, karomat összefontam magam előtt, ezzel védve magam a tekintetüktől. Krisztiánra rá se mertem pillantani, nem akartam látni a szemében a szánalmat. A kis hülye Adrienn elsírja magát egy dal miatt, ezzel nyilvánvalóvá teszi mindenki előtt, hogy szerelmes.

-         Adri – szólt Krisztián.

Kirohantam a házból mielőtt a sírás kirobbant volna belőlem.