Kilenc órakkor aztán megérkezett a műsorvezető, akinek már illene megjegyeznem a nevét. Talán Zalán vagy Zoltán? Nem tudom, majd megjegyzem egyszer. Mindannyiunkat arra kért, hogy fáradjunk ki a kertbe, ahova már ki voltak pakolva a székek és Krisztián a rengeteg székkel szemben foglalt helyet. A homlokomat ráncolva próbáltam rájönni arra, hogy most mi fog következni, lábujjhegyen pipiskedve próbáltam elolvasni a Krisztián előtt lévő papírt. Annyit sikerült csak kivennem belőle, hogy egy kvízről van szó, mielőtt eltakarta volna a lapot. Azonnal ránéztem, ő pedig vigyorogva megcsóválta a fejét. Rossz kislány – üzente felém a tekintetével. Ártatlan mosolyt villantottam rá és elfoglaltam a helyem két nő között, akik szerintem már jóval 30 felett voltam. Sajnáltam őket egy kicsit. Ennyi fiatal nő között, itt vannak és küzdenek a 30 éves Krisztián szerelméért, mondjuk, még itt vannak, szóval biztos tudnak valamit.

-         Drága hölgyek el is érkeztünk az első feladathoz, ami nem más lesz, mint egy kvíz. A kvíz kérdései mindenkinek más lesz, hogy ne lehessen csalni és a kérdéseket maga Krisztián állította össze mivel róla fog szólni a kvíz. Az első öt ember, aki a legtöbb helyes választ adja, megnyer egy randit Krisztiánnal, amikor már kettesben zavaró tényezők nélkül ismerkedhetnek másfél órán keresztül. Kérem, adják le a telefonokat, hogy még csak kísértést se érezzenek a csalásra.

Elsőként pattantam fel és vittem az asztalhoz a telefonomat, szándékosan képernyővel lefelé fordítva, hogy lássa a tokomat Krisztián, amin természetesen az ő idézete volt. Ne csodálkozz, ha semmi sem történik, ha csak egy helyben toporogsz! Krisztián ajka azonnal mosolyra rándult, és amikor a tekintetünk találkozott egy pillanatra feléledtek a gyomromban a pillangók, de aztán elkaptam a tekintetem és vissza leültem. Amint mindenki leadta a telefonját a műsorvezető már szólította is az első nőt és feltette neki a legelső kérdést.

-         Mi volt Krisztián legelső megjelent regénye?

Nagyon kicsin múlott, hogy ne vágjam rá azonnal a választ, mert természetesen tudtam. A legelső regénye még 18 éves korában jelent meg, Álmodj nagyot címen, ami egy olyan fiúról szólt, aki utazni akart, de az anyagiak nem engedték meg, aztán egy menedzser felfedezte őt és tehetségét, felkarolta így a fiú eljutott azokra a helyekre, amikről eddig csak álmodni, mert, ám aztán mégis abban a kisvárosban telepedett le ahol felnőtt.

-         A Sorscsapás – érkezett a bizonytalan válasz, nekem pedig kikerekedett a szemem és elhűlve fordultam a nő felé.

-         Inkább Álmodj nagyot – javítottam ki a szememet forgatva.

-         Adrienn kérem, ne szóljon bele, nem ön a soros – szólt rám a műsorvezető.

-         Bocs, legközelebb majd jelentkezek – tartottam fel a kezem bocsánat kérően és fájdalmasan Krisztiánra pillantottam, aki lesütött szemmel elmosolyodott.

Már négy lány vérzett el a kvízen, fájdalmasan alacsony ponttal, de mind azzal magyarázta ki a dolgot, hogy ők megismerni akarják Krisztiánt és nem készültek fel az életéből. Nyugtassák magukat ezzel nem bánom, de tényleg olyat nem tudni, hogy hány díja van már Krisztiánnak? Ki az, aki idejön úgy, hogy nem tudja, Krisztián két könyve is elnyerte az Aranykönyv díjat és, hogy a Vágyak szava megihlette a magyar filmeseket is és mindenáron forgatni akartak belőle egy sorozatot? Lélekben készültem már az ötödik nőre, amikor Krisztián odahajolt a műsorvezetőhöz és súgott neki valamit. Azonnal levágtam, hogy rólam van szó, ugyanis mindketten felém pillantottak, így tudtam, hogy én következek.

-         Bartha Adrienn, most te következel.

-         Végre – csúszott ki a számon, és nem törődtem a többiekkel, akiknek tekintetét magamon éreztem.

-         Melyik könyv karakterével tud leginkább azonosulni Krisztián?

-         Rolanddal, mindketten van, hogy úgy érezik az életük megrekedt, és lassan remetévé vállnak, mert nem talál rájuk a szerelem, de ilyenkor mindig erőt ad nekik a rajongók szeretete és Rolandnak az a bizonyos szomszéd lány is – mosolyodtam el.

-         Helyes. Miért nem szeretett általános suliba járni Krisztián?

-         Mert csúfolták a pattanásai miatt és ezért senki sem akart vele táncolni nyolcadikban keringőn. Ugyan ezek a lányok ma mélyen bánják, hogy a külső alapján ítélkeztek.

-         Helyes, de annyi elég lett volna, hogy pattanások miatt.

-         Hogy hívják a kutyáját?

-         Artaxnak.

-         És miért ez a neve?

-         Mert mindig is egy lovat akart magának, de mivel ez nem volt lehetséges, a kutyáját hívja így – nevettem el magam.

-         Milyen országokban járt már Krisztián?

-         Angliában és a kis szerencsés Görögországban is.

-         Általában mikor szokott írni?

-         Éjszaka.

-         Melyik könyvére a legbüszkébb?

-         Mindig a legújabbra így jelenleg a Csapnivaló testőr, szexi szeretőre.

-         Mikorra várható a legújabb regénye?

-         Ősszel fog megjelenni, ha minden igaz és azt ígérte, hogy valami teljesen újat fogunk olvasni tőle.

-         Mi Krisztián végzettsége?

-         Villanyszerelő.

-         Mi volt Krisztián gúnyneve az iskolában?

Elakadt a lélegzetem és elborzadva meredtem a műsorvezetőre, majd Krisztiánra, kezem pedig ökölbe szorult. Mégis, hogy tehet fel nekem egy ilyen kényes kérdést? Mikor tisztába kéne lennie azzal, hogy Krisztián szeretné elfelejteni azt az időszakot, mert rossz emlékeket idéz fel benne? A fejemet rázva néztem vissza a műsorvezetőre, tőlem aztán nem fog erre választ kapni. Ha nem is lesz maximális a pontszámom, nem fogom elmondani ezeknek a nőknek, kamerák előtt, hogy hogyan gúnyolták Krisztiánt. Idegesen néztem Krisztiánra, aki le se vette a tekintetét az arcomról, és azt hiszem tetszett neki az, amit látott.

-         Nem fogom megmondani! Tudom, de nem mondom meg!

-         Helyes válasz – mosolygott rám a műsorvezető. – Te már biztosan randizni fogsz Krisztiánnal, hisz az összes kérdésre tudtad a választ.

Elégedetten bólintottam és hátra dőltem, hogy aztán Melisszára szegezzem a tekintetem ugyanis ő következett. Az első öt kérdésre azonnal rávágta a helyes választ, én pedig bevallom egy kicsit megijedtem, mert azért na, jó lett volna, ha egyedül én szerzek max pontot ezen a kvízen, mert az azt jelentette volna, hogy egyedül én figyeltem oda rá. Nincs olyan élő, amit ne néztem volna meg, minden interjút elolvastam, ami vele kapcsolatos és tagjai is voltam annak a csoportnak, ahol tavaly megosztotta velünk, hogy minek gúnyolták őt. Na, de visszatérve Melisszára az ötödik kérdés után, már nem volt olyan magabiztos, három kérdésre egyáltalán nem tudta a választ, kettőre pedig csak késve válaszolt, de helyesen. Így ő 7 pontot szerzett. Nála jobb pontot pedig senki sem kapott már így végül az első öt úgy állt fel, hogy én 10 pontot kaptam, Melissza 7-et, ahogy Sára is, Kinga 6-ot, Anita pedig 5-öt. 15 nőből egyedül csak nekem sikerült 10 pontot szereznem, amire gondolni is fájdalmas volt. Volt egy nő, aki egyetlen egy helyes választ se tudott benyögni, pedig volt köztük nagyon könnyű is.

-         Megvan a legjobb öt. Természetesen a randikra úgy kerül sor, hogy a legtöbb pontot szerzett személy mehet először randizni. Köszönöm a figyelmet, nektek szabad a délután. Adrienn kérlek, menj és készülj el a randidra.

-         Aha, oké – bólintottam oda se figyelve a műsorvezetőre, mert egyáltalán nem terveztem át öltözni.

A széken ülve csendben figyeltem a többieket, ahogy visszaindultak a villába, időnként hátra néztek rám. Nem lettem valami népszerű, de csak nem fogok hazudni, vagy rosszat mondani, hogy ők jobban érezzék magukat.

-         Ahhoz képest, hogy nem akarsz itt lenni, te tudsz rólam a legtöbbet – lépett elém Krisztián.

-         Nagy a különbség aközött, hogy nem akarok itt lenni és aközött, hogy kedvellek. Mert igen kedvellek, a kedvenc íróm vagy, de semmi esélyt nem látok, hogy köztünk szerelem legyen, itt – mutattam körbe.

-         Miért nem?

-         Mert a szerelemhez őszinteség és bizalom kell, én pedig nem fogok neked kamerák előtt megnyílni, hogy aztán az ország megtudja a magánéletemet – néztem a szemébe. – Na, de akkor menjünk randizni – pattantam fel és várakozásteljesen néztem rá.

-         Oké – biccentett és elindult a part felé.

-         Ez komoly? Kettesben, zavaró tényezők nélkül. Az nem számít zavaró tényezőnek, hogy 14 nő, és egy tucat kamerás nézi a kis románcunk bontakozását?

-         De sok bajod van – nevette el magát.

-         Krisztián ne mond, hogy neked ez tetszik, kérlek! – könyörögtem mellette lépkedve. – Mond meg, hogy mivel kényszerítenek! Oké, ha bajban vagy, vakard meg a tarkódat és ígérem, megszöktetlek – suttogtam a fülébe.

Krisztián rázkódó vállal húzódott el tőlem és szórakozottan mosolyogva felém nyúlt és a fülem, mögé tűrt egy kiszabadult hajtincset, ujjai a kelletnél tovább időztek az arcomon. Megfogtam a kezét és elhúztam az arcomtól, tekintetem közben villámokat szórt felé, de nem tudtam letagadni magam előtt, hogy tetszett ez a futó érintés.

-         Mi lenne, ha csak rám koncentrálnál és élveznéd a társaságomat?

-         Nem megy, ha közben kamerák vesznek körbe!

-         Csak próbáld meg! Hé, legyél egy kicsit büszke magadra, az első vagy, akivel randizok! Érd el, hogy veled érezzem magam a legjobban. Elfogadod a kihívást? – vigyorgott rám.

-         Nem az én hibám lesz, ha belém szeretsz és összetörik a pici szíved.

-         Ha beléd szeretek itt tartalak a legvégéig – vágta rá.

A szememet forgatva néztem rá, majd lerúgtam a cipőm és leültem a pokrócra, ami egy diófa árnyékában volt leterítve, rajta egy piknik kosárral. Hátamat a fa törzsének vetettem, nem törődve azzal, hogy a kérgek fájdalmasan a hátamba vájtak. Csendben figyeltem, ahogy Krisztián leveszi a cipőjét, majd letelepedik velem szembe, aztán hallgattunk. Én a Balatont figyeltem, és a strandról ide hallatszó zajokat hallgattam, Krisztián pedig engem nézett. Nem láttam ugyan, de éreztem, hogy engem figyelt.

-         Olyan borzasztó velem lenni? – kérdezte hirtelen.

-         Egyáltalán nem, csak… - pillantottam a kamerások felé egy nagyot sóhajtva.

-         Megdumáltuk, hogy megpróbálod. Kezdem azt gondolni, hogy nem vagyok jó társaság – sóhajtott fel, mire halványan elmosolyodtam és előre hajolva felnyitottam a piknik kosár tetejét.

-         El fogsz hízni, ha minden randin ennyit kell enned – vettem ki egy fürt szőlőt és egyesével kezdtem a számba dobálni őket, majd egyet gondolva Krisztián felé dobtam egy szemet és legnagyobb döbbenetemre csont nélkül a szájában landolt. – Ha ezt látta volna a tornatanárom, akkor átgondolta volna, hogy megbuktasson-e.

-         Buktál tesiből? – nevette el magát. – Hogy lehet tesiből megbukni?

-         Úgy kérlek szépen, hogy utáltam a testmozgást, elég volt nekem reggelente rohanni a buszhoz, majd lesétálni 2 km-et, hogy beérjek az iskolába. Ezek után engem senki se kérjen arra, hogy még tornázzak is – háborodtam fel.

Általánosban tényleg ki nem állhattam a tornaórákat. Akkoriban vezették be azt a hülye törvényt, hogy minden nap kell tornaórának lennie, mert a gyerekek csak így tudnak fittek maradni stb. Jó oké, elismerem, hogy kell a testmozgás, meg minden, de azért van egy határ, amit nem kéne átlépni. Nem elég, hogy napi 8 órát bent kellett lenni a suliban, de még a tornaórák is rátettek egy jó nagy lapáttal. Főleg amikor iskola köröket kellett futni, na, azok a napok voltak a kedvenceim.

-         Mit szólt a tornatanár?

-         Melyik? Mert volt egy pár.

-         Annyira ki idegelted őket, hogy felmondtak?

-         Látszik, hogy nem ismersz – néztem rá lesajnálóan. – Egyébként attól függetlenül, hogy nem szerettem mozogni, mind szerettek. Jókat beszélgettem velük, és látták milyen értelmes kislány vagyok. Nyolcadikos koromban az új tornatanár be sem írt nekem jó pár egyest, pedig jártak volna – emlékeztem vissza mosolyogva, majd a tekintetem a villa felé vándorolt és bosszúsan felmordultam.

-         Na, jó gyere – pattant fel hirtelen és felém nyújtotta a kezét.

Azonnal a kezébe csúsztattam a kezem és hagytam, hogy maga után húzzon ki a stégre, egészen addig, míg a sűrű nád el nem takarta előlünk a villát. Megkönnyebbülten huppantam le a stégre, levettem a zoknimat, majd kibújtam a pulcsimból, aztán a vízbe lógattam a lábam és a nap felé fordítottam az arcomat.

-         Miért itt keresed az igazit?

-         Te miért jöttél el? Valamiért kételkedek benne, hogy csak azért, hogy megmosd a fejem.

-         Pedig elhiheted, hogy ennyi volt a szándékom, sőt még ennyi se. Meg se fordult a fejemben, hogy beválogatnak – nyitottam ki a szemem és ránéztem.

-         De ha már itt vagy, nem akarnád kiélvezni?

-         Nem. Nem hiszem – haraptam az ajkamba. – Nem leszek egy a sok közül. Ha elkezdem élvezni ezt az egészet, akkor megkedvellek téged, és elhiszem, hogy lehet esélyem, majd szépen beléd zúgok, te pedig a legvégén mást választasz. Nem akarod megtudni, hogy milyen vagyok féltékenyen.

-         Volt már párkapcsolatod, ami szar véget ért?

-         Nem.

-         Akkor nem tudom. Azt hittem, hogy valaki miatt nem akarod átadni magad az érzelmeidnek, mert félsz a csalódástól.

-         Ez igaz is. Annyi fájdalmat és szenvedést láttam már magam körül, hogy megfogadtam nem fogom a szerelmet keresni. Csak hagyom magam sodródni az árral, és ha eljön, az Igazi azt úgyis tudni fogom.

-         Szerintem pedig élvezned kéne az életet és ki kéne lépned a komfortzónádból.

-         Az, hogy itt vagyok, már jócskán a komfortzónámon túl van – nevettem el magam. – Igazából nekem van egyfajta ideálom, amit nem vagyok hajlandó elengedni, így hiába udvarolnak nekem, egyiknek sem adok esélyt, mert nem ugorják meg azt a bizonyos mércét.

-         Velem is ez a probléma.

-         Na, látod! Amúgy is a te hibád. Kell neked olyan tökéletes férfiakat létrehoznod, mint Lakatos Benjamin. Miattad vannak olyan nagy elvárásaim – dobtam meg egy szem szőlővel, ami ismét a szájában landolt.

Vigyorogva másztam hátrébb és újra felé dobtam egyet, ami újfent a szájába landolt. Ezzel szórakoztam, amíg el nem fogyott az utolsó szem szőlő is és már azon gondolkodtam, hogy visszamegyek a kosárért, de nem szerettem volna újra szem elé kerülni, ezért maradtam ott ahol voltam és a gondolataimba merülve elkezdtem tépkedni a szőlő szárát. Krisztián megköszörülte a torkát mire felpillantottam rá és a tekintetünk összeakadt.

-         Hogy tudnám elviselhetőbbé tenni neked az ittlétet?

-         Ne legyenek kamerák, se a csajok és minden oké – vágtam rá azonnal, majd felsóhajtottam. – Nem tudom. Most biztos azt gondolod rólam, hogy folyton hisztizek és mindenbe belekötök, de ez az egész tényleg nem az én világom.

-         Nem gondolom azt, éppen ezért szeretném, ha maradnál. Felrázol, azt hiszem, nem véletlen mentem oda hozzád tegnap este sem. Kellett a szurkálódásod, hogy el ne aludjak.

Elmosolyodtam, majd felálltam és elgondolkodva lepillantottam a víz irányába. Vajon elég mély már itt a víz, ahhoz, hogy fejest ugorjak. Miközben ezen, gondolkodtam, Krisztián hátulról finoman meglökött, én elveszítettem az egyensúlyom és nem túl kecsesen a vízbe csapódtam. A meglepettség és a düh fortyogott bennem, ahogy a felszínre küzdöttem magam és levegő után kapkodva pánikszerűen felkiáltottam.

-         Nem tudok… nem tudok úszni – ziháltam és a fejem lebukott a víz alá, majd nagy nehezen újra a felszínre küzdöttem magam.

Krisztián, úgy ahogy volt ugrott be utánam a vízbe és felém nyúlt, hogy segítsen, de én gyorsabb voltam és nevetve lenyomtam a fejét a víz alá. Krisztián ujjai a víz alatt rátaláltak a bordáimra és elkezdett csikizni. Visítva nevettem fel és ellöktem magam tőle, majd úsztam pár métert, aztán mosolyogva visszafordultam Krisztián felé, aki kecses karcsapásokkal közeledett felém, majd megállt velem szembe és dühösen végig mért.

-         Nem volt jó vicc!

-         Hé, te voltál az, aki belelökött – fröcsköltem le, mire behunyta a szemét és mosolyogva kisimította a szeméből a vizes tincseket.

Le se tudtam venni róla a tekintetem. Leplezetlenül bámultam az arcát, a szempilláján végig gördülő vízcseppet, ami aztán lefolyt az arcán, a mosolyra húzódó ajkát, az állának édes vonalát. Sosem gondoltam volna, hogy valamikor is azt fogom mondani, hogy tetszik valakinek az álla, de neki tetszett. Nem tudom miért, egyszerűen csak tetszett. Annyira figyeltem őt, hogy észre se vettem, hogy már ki volt nyitva a szeme és engem figyelt érdeklődve. Zavartan megköszörültem a torkom, elkaptam a tekintetem a strand felé fordultam, majd az óriáskereket észre véve, vágyakozva kitágult a tekintetem.

-         Soha nem voltam még óriáskeréken – magyaráztam Krisztiánnak.

-         Nem? – kérdezte meglepetten.

-         Féltem a magasban, aztán amikor úgy volt, hogy megyünk, nem lett belőle semmi. Pedig olyan gyönyörű lehet, főleg itt a Balatonnál. El sem hiszem. Voltam vagy 17, amikor utoljára itt jártam, és most itt fürdök a Balatonba – nevettem el magam izgatottan.

-         És utána?

-         A szüleim házassága válságba került és nem jöttünk egy ideig, de elvileg már minden rendeződött köztük. De úgyis régen volt – legyintettem. – Aztán én felköltöztem Pestre és nekem az volt a nyaralás, hogy hazamentem.

-         Elvigyelek óriás kerekezni?

-         Az jó lenne – mosolyodtam el azonnal, aztán elhúztam a szám és megráztam a fejem. – Nem, nem kell elvinned. Nincs semmi jó benne, ha egy kamerás a nyakunkban liheg – fordítottam neki hátat majd távolabb úsztam a parttól egészen a bójáig, ahol már nem ért le a lábam.

Perceken keresztül mást se csináltunk csak úsztunk, aztán Krisztián hirtelen elkapta a bokámat és vissza felé kezdett húzni magához. Azonnal megpróbáltam elhúzni a lábamat, ugyanis nagyon allergiás voltam rá. Anya szerint azért mert a Vízöntőknek a bokájuk az erogén zónájuk. Nem tudom, hogy merjek-e hinni neki vagy sem, mindenesetre utáltam, ha valaki a lábamat piszkálja.

-         És ha elküldöm addig lángost enni? – kérdezte, mire elmosolyodtam.

-         Igen, akkor mehetünk – egyeztem bele. – Ú, kipróbálhatok valamit? – kérdeztem hirtelen.

-         Persze – fürkészett gyanakodva.

-         Fogd meg a derekam – ragadtam meg a kezét és a derekamra helyeztem. – Jó, én megfogom a vállad és… - magyaráztam, de addigra már Krisztián kitalálta a gondolataimat és a magasba emelt, de mivel nem készültem fel, előre dőltem és őt húztam magammal így mindketten a víz alá kerültünk.

-         Nem is a derekát fogta – röhögött fel Krisztián.

-         Jó, akkor mutasd meg, hogy csinálta – néztem rá duzzogva.

-         A csípőjét fogta te nő! Hát milyen rajongó vagy?

A szememet forgatva néztem rá, aztán a nyaka köré fontam a kezem és a szemébe nézve visszaszámoltam, majd amikor Krisztián kitolt, elengedtem őt és a karomat széttárva megpróbáltam egyensúlyba maradni. Nem sikerült, megint a vízbe csobbantunk, majd megint és megint. Folyamatosan nevetve próbáltuk újra meg újra, míg végül sikerült fent maradnunk és ezt úgy életük meg mindketten mintha megnyertünk volna egy versenyt.

-         Na, ki a legjobb Baby és Johnny? – kiáltottam büszkén, aztán kikerekedett a szemem ugyanis a víz vészesen közeledni kezdett felém, és még idejében sikerült becsuknom a szemem mielőtt a fejem a víz alá bukott volna.

Nevetve rúgtam magam a felszínre, aztán Krisztián felé fordultam és átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamra csúsztatta a kezét.

-         Mi vagyunk a legjobbak. Simán leforgathatnánk a filmet itt Magyarországon.

-         Nem vagy kicsit telhetetlen? Sikeres író vagy! A színészetet hagyd meg másnak – vigyorogtam rá.

-         Neked mi az álmod? Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

-         Nem tudod? Azt hittem, hogy mindenkiről kapsz egy komplett kis életrajzot – néztem rá döbbenten.

-         Csak annyit tudok rólad, hogy Bartha Adrienn a neved, 22 éves vagy és meghalsz könyvek nélkül. Na, meg azt, hogy a legnagyobb rajongóim egyike vagy, ami kiderült a kvíz során.

-         Ne is mond. A fejem vertem volna az asztalba a helyedben. Bár még így is. Ekkora baromságot, hogy… nem is tudok egyet felhozni példának – ráncoltam a homlokom, mire elnevette magát.

A nyakába kapaszkodva hajtottam hátra a fejem és lehunyt szemmel fordultam a nap felé, aztán kinyitottam a szemem és sóhajtottam egy nagyot.

-         Mi volt ez a sóhaj?

-         Csak egy sóhaj!

-         Ami sok feszültségről árulkodik.

-         Áldozattal járt az, hogy most itt vagyok, de nem mondom meg, mert elbízod magad – egyenesedtem fel és ránéztem.

-         Kapcsolatban voltál?

-         Idióta – húztam össze a szemem. – Gondolod, ha együtt vagyok valakivel, eljövök ide?

-         Nekem már volt olyan kapcsolatom, aki elhagyott egy énekes miatt, mert a kedvence volt, szóval…

-         Az ő, én pedig én vagyok! – szögeztem le.

-         Adrienn, Krisztián – kiáltotta a nevünket a műsorvezető, mire minden jókedvem elszállt és gúnyosan elmosolyodtam.

-         Műszakcsere – toltam el magamtól Krisztiánt és a part felé kezdtem el úszni, majd megragadtam a lépcső korlátját.

A vízből kiérve azonnal dideregni kezdtem, ruhám teljesen a testemre tapadt. Hálásan vettem el a műsorvezetőtől a törülközőt, amit magam köré csavartam, majd felkaptam a zoknimat és hátra se nézve visszamentem a plédhez a cipőmért. A villa felé tartva, összefutottam Melisszával, aki átöltözve egy csinos fehér nyári ruhában közeledett felém.

-         Na, milyen volt?

-         Mint amikor két testvér marhul – vontam meg a vállam. – Jó szórakozást és csak őszintén – tanácsoltam és már mentem is volna tovább, ha nem kapja el a kezemet.

-         Tényleg semmit nem mozgat meg benned?

Elgondolkodva néztem rá, majd Krisztián irányába, aki a haját dörzsölgetve állt a pléd mellett és közbe minket figyelt, bár próbálta nem feltűnően tenni. Néztem őt, ahogy ott áll félmeztelenül és sajnos nagyon tetszett a látvány, de nem éreztem többet szerencsére.

-         Nem. Megmozgatna, de ebben a helyzetben nem. Jó a társaságában lenni, de ennyi – néztem vissza Melisszára.

-         Úgy tűnt nagyon jól elvagytok és el is tűntetek, azt hittük, hogy…

-         Nem érdekel, hogy mit hittetek – vágtam a szavába ingerülten. – Menj, értékes percek telnek el az első randidból – morogtam elhúzva a karom.