Zsombival kocsikázni nem volt olyan vészes mit gondoltam és azt hiszem az elején félre értettem a dolgokat. Megint. Ugyanis Zsombi nem akart többet tőlem, egyszerűen csak megörült, amiért látott, mert neki mindig is olyan voltam, mint egy kishúg. Ez fájt hallani, még úgy is, hogy már nem tápláltam iránta semmilyen gyengéd érzelmet.

Reggel már hajnalban felkeltem a kakasszóra, felöltöztem, rendbe szedtem magam, belebújtam a sportcipőmbe, megkerestem Dolfit és kimentem vele futni. Fülemben folyamatosan váltották egymást a remixek, vádlim fájdalmasan feszült, de nem álltam meg. Szüksége volt a testemnek az e fajta fájdalomra és, hogy az agyam ne tudjon másra koncentrálni. A bolthoz érve, kikötöttem Dolfit a kutyaitató közelében és beléptem a kisboltba.

-         Csak nem a kis Adrienn? – ismert fel azonnal Márti néni

-         Csókolom – mosolyogtam rá és felkaptam egy kosarat. – Hogy tetszik lenni?

-         Öregesen kedvesem. Öregesen. Mi már csak öregszünk, ti fiatalok meg a nyakunkra nőttök – magyarázta. – Hallom meglett a diplomád. Kár, hogy eltékozoltad a tehetségedet a forgatókönyvírásra.

A kedves mosoly azonnal az arcomra fagyott, a csípős válasz már a nyelvem hegyén volt, de visszaszívtam, amit mondani akartam és eltűntem a sorok között. Amikor kikerültem a látóteréből a mosoly azonnal leolvadt az arcomról és fintorogva pillantottam hátra a vállam felett. Ezért utáltam hazajönni. Mindig volt valaki, aki belém kötött és kritizált, csak mert nekik nem tetszett, amit csináltam. Az évek alatt már megszoktam, a magukat tökéletesnek vélt idős hölgyeket, akik folyton azt keresték mikor köthetnek bele az emberbe, de amióta Pesten éltem, mindig újdonságként hatott, amikor hazalátogattam. Hiába diplomáztam le, nem számított, mert nem abból szereztem diplomát, ami nekik tetszett volna. A falu ahol éltem igazi vasutas falu volt, szinte minden családban volt vasutas, ez alól csak a mi családunk lógott ki, mert mi mezőgazdaságban utaztunk. Hihetetlen, de már ez miatt máshogy bántak velünk. Épp a pudingokkal szemeztem, amikor anyu hívott.

-         Igen?

-         Szia, kincsem! A boltba mentél ugye?

-         Aha.

-         Nagyszerű. Ott vagy még? Most nézem, hogy elfogyott a cukor. Tudnál hozni? Meg tejet is. Aztán csinálok neked és a kis barátnődnek palacsintát. Meg vegyél magatoknak nasit, tudod, mint régen a barátaidnak.

-         Rendben anyu. Akkor cukor és tej?

-         Igen. Köszönöm.

Mosolyogva nyomtam ki a telefont és összeszedtem mindent, majd engedve a csábításnak a kosárban landolt még két sajtos chips, és egy doboz vajas popcorn. A kasszához lépve, feltettem a kosarat és mosolyt varázsoltam az arcomra.

-         Hogy vannak az unokái? – kérdeztem kedvesen.

-         Á… az egyik nem tudja, mit kezdjen magával, a másiknak meg a tánc az élete. Én nem értem a mai fiatalokat. Mindent elkövetnek, csakhogy ne kelljen a kétkezi munkát végezniük. Piroska néni múltkor mondta, hogy a kis Krisztike influ valami akar lenni.

-         Influencer – segítettem ki.

-         Az! – fújtatott miközben sorra húzta le a termékeket. – Az én időmben még televízió se volt, nemhogy az emberek videózásból éljenek meg.

-         Fejlődik a kor Márti néni – vettem elő a kártyámat, hogy fizessek, majd lehajoltam a pénztárcámból kihulló fényképekért.

Könny szökött a szemembe, ahogy a képet megfordítva Krisztiánra esett a tekintetem. Olyan boldogok voltunk, az arcomról sugárzott a szerelem és Krisztián is boldog volt. Ha boldog volt, akkor miért tette ezt velem? Vagy csak megjátszotta volna, az irántam táplált érzéseit?

-         A szerelem milyen szép is az – sóhajtott Márti néni.

-         Igen nagyon szép – vágtam rá a kelleténél kicsit élesebben és kifizettem a termékeket, aztán gyorsan bepakoltam a táskába mindent és elköszöntem.

Dolfi azonnal felállt, amikor meglátott és a farkát csóválva várta, hogy eloldozzam és folytassuk az utunkat. Visszafelé már nem futottunk, ráérősen sétáltunk, hisz még volt fél óra Timi vonatjáig.

Az állomásra kiérve megkerestem Dolfi jutalom falatját és teszteltem, hogy mennyi mindenre emlékezett abból, amit tanítottam neki.

-         Ül – szóltam rá szigorúan mire leült, én pedig mosolyogva felé dobtam egy jutalomfalatot.

Dolfi felugrott a levegőbe és elkapta a falatot, majd a farkát csóválgatva várta az újabb falatot, ahhoz viszont meg kellett dolgoznia.

-         Okos kutya – szólalt meg Zsombi.

-         Tudom. Hát te? – néztem rá csodálkozva.

-         Egy pillanatra megijedtem, hogy haza akarsz menni – vallotta be.

-         Dehogy. Nem tudom, meddig maradok. Egy barátomat várom, most jön a vonattal – magyaráztam és eltettem a jutalomfalatos zacskót.

-         Uh, akkor én le is lépek. Még szükségem van a faszomra – hátrált egy lépést és óvatosan körbe kémlelt.

Az arckifejezése láttán elnevettem magam és a fejemet csóválva néztem, ahogy hátrálni kezdett és közbe folyamatosan ide oda tekintett, majd nevetve visszasétált hozzám.

-         Vállalom a kockázatot.

-         Timi igazából rendes csaj! Csak túl mocskos a szája.

-         A tegnap esti beszélgetésből nem az jött le nekem – vonta fel a szemöldökét. – Utál engem.

-         Dehogy utál – legyintettem türelmetlenül, majd kijjebb léptem a peronon. – Már jön is a vonat.

-         Oké. Akkor én már itt se vagyok. Bár amilyen pechem van, nem tudok elhúzni időben – ölelt át szorosan, majd megvakargatta Dolfi füle tövét és elsietett.

Nevetve néztem utána, aztán türelmetlenül bámultam a vonatra, ezzel próbálva gyorsabb tempóra ösztökélni. Persze azzal, hogy folyamatosan néztem, nem jött gyorsabban. Timi elsők között pattant le a vonatról, majd szélesen rámosolygott a srácra, aki lehozta neki a bőröndjét, majd a srác vissza pattant a vonatra, Timi pedig megfordult és felcsillant a szeme, amikor észrevett.

-         Megjöttem – kiáltotta és felém kezdett szaladni, maga mögött hagyva a bőröndjét.

Nevetve tártam ki felé a karom és a lábamat megvetve vártam a becsapódást, de még így is megtántorodtam. Timivel szorosan öleltük egymást, én egyszerre nevettem és sírtam, aztán kibontakoztam az öleléséből és a szemébe néztem.

-         Köszönöm, hogy itt vagy!

-         Ugyan már! – legyintett és visszasétált a bőröndjéért. – Remélem felkészültél a délutánra. Vásárolni megyünk, kozmetikushoz, fodrászhoz, csináltatunk neked körmöt – sorolta a mai tervet. – Utána pedig beülünk a moziba és megnézzük az új Legendás állatokat.

-         Az utolsó programba benne vagyok, a többi viszont – húztam el a szám.

-         Nem ellenkezel! Tudom, hogy szüksége van rá a lelkidnek!

Timinek igaza volt. Tényleg szüksége volt a lelkemnek egy kis kényeztetésre. Bár én általában könyvekkel kényeztettem magam, ezúttal belekóstoltam, hogy milyen az, ha ruhákkal és egyéb csajos dolgokkal tettem. Először vásárolni mentünk, Timi a ruhaboltban folyamatosan azon bosszankodott, hogy a városban miért csak kínai üzletek vannak és miért nincs márkás ruha bolt, de aztán felcsillant a szeme, ugyanis az utcákon sétálgatva megpillantott egy Mayo Chix ruhaboltot és mivel én sokkaltam az árakat, a saját pénzéből vásárolt nekem egy tucat ruhát. Köztük egy iszonyatosan szexi fehér miniruhát, amibe teljesen beleszerelmesedtem. Vásárlás után a kozmetikushoz mentünk, ahol egy teljes órát töltöttünk, különböző maszkokkal az arcunkon, és babapopsi puhasággal távoztunk onnan, hogy aztán átsiessünk a körmöshöz. Nem sokáig válogattam, egy egyszerű körmöt kértem, így fekete franciám lett, a gyűrűsujjakon apró kövekkel. A körmös után pedig jöhetett a fodrász, és anélkül, hogy az én véleményemet kikérték volna, megbeszélték, hogy teljesen új fazont csinálnak nekem, így lettem tépett és frufrus. Akkor bosszankodtam, de 5 perccel később már boldogan nézegettem magam a tükörben.

-         Na, milyen volt életed első igazán csajos délutánja? – karolt belém Timi.

-         Őszintén? Nagyon tetszett, meg tudnám szokni – vallottam be, mire elégedetten kihúzta magát.

-         Te voltál a legnehezebb projektem és már kezdtem azt hinni, hogy kudarcot vallottam, de láss csodát!

A film vége után tudatosult bennem, hogy lekéstük az utolsó buszt és sehogy se tudunk hazajutni. Taxira soha nem adtam volna ki pénzt, hiába akart Timi azzal menni, hajthatatlan maradtam és a pláza előtt álldogálva azon gondolkodtam, hogy kit kéne felhívnom, hogy jöjjön fel értünk.

-         Szólj apudnak – vetette fel.

-         Focimeccset néz, ilyenkor nem lehet zavarni. Ráadásul már késő van. Talán…

-         Nem! Nem hívod Zsombort!

-         Pedig ő gyorsan fent lenne értünk. Szeret száguldozni – mosolyogtam, mert tudtam, hogy Timi imádja a száguldozó pasikat.

-         Hát aztán?

-         Timi!

-         Adri!

-         Tímea!

-         Jó, hívjad, ha annyira akarod – fintorgott, mire mosolyogva megcsóváltam a fejem és felhívtam Zsombit.

Ő fél órával később már le is fékezett a pláza előtt és vigyorogva kiszállt a kocsiból.

-         A hintó előállt gyönyörű hölgyeim!

Vártam, hogy Timi gúnyos megjegyzést tegyen és elküldje Zsombit a francba, de ez elmaradt, és amikor rápillantottam, kikerekedett szemekkel, tátott szájjal nézte Zsombit, aztán megérezte magán a tekintetem és komoran megrázta a fejét.

-         Mintha azt mondtad volna, hogy száguldozik – vetette oda nekem és beszállt a hátsó ülésre.

-         Köszi, hogy eljöttél értünk – mosolyogtam Zsombira és beszálltam a kocsiba.

-         Semmiség. Úgyis unatkoztam – vonta meg a vállát és hátra pillantott Timire. – Nem csatolod be magad?

-         Talán félsz egy kis veszélytől? – kérdezte vissza Timi.

Zsombi elvigyorodott és beindította a kocsit, én pedig mellette ülve magamban folyamatosan mosolyogtam, mert szinte tapintani tudtam a Zsombi és Timi között felszikrázó feszültséget. És ez a feszültség a vágyból eredt.

Timi a kocsiból kiszállva nem egyszer hátrapillantott Zsombira, aki a kocsinak támaszkodva telefonon beszélt valakivel. Azon se lepődtem volna meg, ha senkivel se beszélt, csak élvezte a figyelmet, ami rá irányult.

-         Miért nem megy már el?

-         Nem szeret telefonálás közben vezetni. Ezt az egyet betartja.

-         Hm…

Ezután újra hátrapillantott a válla felett, tekintetét végig járatta Zsombin, majd megrázta a fejét és idegesen felsóhajtott.

-         Amúgy rosszabbra számítottam, de egész tűrhető!

-         Igen, tűrhető – mosolyogtam, majd felnevettem, amikor újra Zsombi felé pillantott. – Hé, csak nyugodtan.

-         Nem! Most csaltak meg Zoéval, én nem leszek olyan, mint Zoé! Zsombi a te szerelmed volt! Nem helyes a legjobb barátod exével összejönni!

-         Te soha nem leszel olyan, mint Zoé! – tettem a karjára a kezem, mire felsóhajtott.

-         Akkor sem! Veled egykorú vagyok, csak egy kislány hozzá képest!

-         Tímea! A Holdról is látszik, mennyire szikrázik köztetek a levegő – tettem a vállára a kezemet és alaposan megráztam.

-         Nos, csajok. Én el köszönök – lépett hozzánk Zsombi. – Ha bármikor fuvarra lenne szükségetek, akkor szóljatok bátran!

-         Nem lesz olyan alkalom – szögezte le Timi és összefonta maga előtt a karját.

-         Ó, dehogynem – vigyorgott rá, majd mosolyogva feldobta a levegőbe a kocsikulcsot, elkapta aztán a kocsihoz sétált és anélkül, hogy visszanézett volna beült és elhajtott.

Timivel hosszasan néztünk a kocsi után, aztán egymásra, majd széles vigyor terült el az arcomon, ő pedig fájdalmas grimasszal az arcán toporzékolni kezdett, hogy nem akarja. Nevetve karoltam belé és behúztam magammal az udvarra.