Amilyen jól indult a reggelem, olyan pocsék lett az estém. Fogalmam se volt, hogy hol vagyok, csak futottam el minél messzebb a villától, minél messzebb a szégyentől, amiben részem volt. Mert igen, pontosan ez történt. Szégyenbe hoztam magam a csajok előtt, Krisztián előtt. Mikor a könnyeim elapadtak, csak akkor kezdtem el aggódni azon, hogy mégis hol a fenébe vagyok. A környék egyáltalán nem volt ismerős, bármerre forgolódtam csak házakat láttam. Még ha a Balatont láttam volna, az adott volna táppontot, de nem láttam, ám ahogy forgolódtam a tekintetem megakadt az óriáskeréken. Azt tűztem ki célnak, csak mentem előre, karomat összefontam magam előtt, mert már kezdett lehűlni az idő, és amikor végre kiértem a főútra a megkönnyebbüléstől elsírtam magam. A főútról már könnyedén eltaláltam a mólóig. Kisétáltam a végébe és közbe irigykedve néztem minden fiatal párra, akik elhaladtak mellettem. Egy párocska fényképeket készítettek, a lány hasa már jól láthatóan kerekedett, arcukon földöntúli boldogság, mellettük nem sokkal egy idős házaspár etette a kacsákat. Három generáció találkozott a mólón és voltam én. Mert a szerelem nem csak boldogsággal járt, hanem könnyekkel és rengeteg fájdalommal.

-         Kisasszony! Magyarázatot várok!

Először semmit se reagáltam, mert azt hittem, hogy nem nekem szólnak, de aztán az illető újra megtörte a békés csendet.

-         Apa ki fog nyírni, ha ezt elmondom neki!

Ekkor már a hang irányába fordultam és kikerekedett szemekkel néztem a bátyámra, aki sietősen közeledett felém a mólón, majd hozzám érve szorosan a karjába zárt. Az ismerős karokban újra kirobbant belőlem a zokogás, testemmel szorosan Achilleshez simultam, aki megnyugtatóan dörzsölgette a hátamat és közben idegesen magyarázott arról, hogy már nem 16 éves vagyok, aki lelépett mamához, ha konfliktusba keveredett. Meg, hogy képzelem magamról, hogy csak úgy kirohanok a nagyvilágba, telefon nélkül és mindenki betegre aggódja magát miattam, és, hogy Krisztián már a rendőrséget akarta hívni. A nevének említésére csak még jobban zokogtam, Achilles pulcsiját teljesen eláztattam a könnyeimmel.

-         Na, jól van, nyugodj meg! – suttogta gyengéden. – Gyere, meghívlak egy sütire – mosolygott rám kedvesen.

Nem fogok hazudni, iszonyatosan jól esett Achilles figyelme, és, hogy vett nekem sütit, mert tudja, hogy a süti mindig fel szokott vidítani. A bátyám mellett ültem a padon és egyre csak tömtem magamba a franciakrémest, ami a kedvenc sütijeim közé tartozott és lassacskán a szívverésem is visszaállt a normális tempóra, ám a hangulatom csak egy fokkal lett jobb. Még mindig pocsékul éreztem magam, mintha meztelen lettem volna. Védtelennek éreztem magam a többiek előtt, soha nem szerettem volna, ha megtudják, megváltoztak az érzelmeim. Örültem volna, ha megmaradnak abban a hitben, hogy nem szeretem Krisztiánt, csak kedvelem. De így? Miután látták, hogy kizokogom a szívemet, hogy mondhatnám nekik azt, hogy nem vagyok szerelmes? Hogy védhetném meg a szívemet Krisztiánnal szemben? Adjam neki a szívemet, hogy ő aztán porrá zúzza, és oda adja a sajátját valaki másnak?

-         Hagyd abba – tette a térdemre a kezét Achilles, és a földhöz nyomta a talpamat, hogy ne remegjen a lábam. – Utálom, amikor ezt csinálod!

-         A földbe fog tiporni és alaposan meg is tapos majd – suttogtam. – Én pedig elé vetettem az egész lelkemet – nevettem el magam keserűen.

-         Hercegnő, nem értelek. Mi történt?

-         Kb. mindenki előtt nyilvánvalóvá tettem, hogy szerelmes vagyok Krisztiánba. Én hülye, elbőgtem magam a Világítótorony miatt, amivel Krisztián a kapcsolatunkat jellemezte és ők látták! Végig nézték, ahogy ott zokogok, mint egy gyerek! Elé hajítottam a szívemet, hogy összetörje.

-         Miből gondolod, hogy összetörné?

-         Mert kurvára azt fogja tenni! Mégis ki választana magának engem? Mégis ki jönne össze egy olyan lánnyal, mint én? Senki! Nem akartam, hogy tudja érted? Nem akartam, hogy tudja, hogy szeretem! Addig, nem míg vége nincs ennek az egésznek! Mert akkor legalább azzal a tudattal mentem volna haza, hogy nem szégyenültem meg előtte azzal, hogy naivan szerelmet vallottam! Neki persze nincs nehéz dolga. Kiválaszt magának egy csajt a sok közül, és leszarja, hogy a többinek fájdalmat okozott. Kurvára nem fogja érdekelni, hogy tönkre tette a másik kettő életét!

Achilles hosszasan sóhajtott és magához ölelt, majd megpuszilta a homlokomat és hallkan dúdolni kezdett. A helyzet ellenére elnevettem magam, amikor felismertem a Bogyó és Babóca dallamát, mire ő is felröhögött.

-         Martin imádja és néha már én is ezt énekelgetem.

-         Ragályos meg kell hagyni – bólogattam kuncogva.

Egy ideig egyikünk se szólalt meg, csak hallgattuk a strand felől szűrődő zenét és figyeltük a kacsákat, akik egymással versenyeztek, hogy ki tud több eledelt megenni. A kis gyerekeket figyelve, eszembe jutott, hogy annak idején mennyi kacsát etettünk Achillessel ugyanitt. Én kis óvodás voltam, Achilles már általános sulis és minden baja volt, hogy fognia kell a kezem, nehogy a kövek közé másszak és megpróbáljak megfogni egy kacsát. Az emlék kicsit jobb kedvre derített, de aztán újra eluralkodott rajtam a szomorúság és a bénító félelem. Teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam és utáltam ezt az érzést.

-         Nem tudom, mihez kezdjek – suttogtam. – Nem jött be, a kockáztass, élj, szeress! Jól hangzik, de én nem tudom alkalmazni.

-         Helyetted nem mondhatom, meg és azt sem fogom mondani, hogy Krisztián szerelmes beléd, mert fogalmam sincs, hogy érez. Amit biztosra tudok mondani, az az, hogy rohadtul aggódott érted, amikor felhívott. Nem is tudott összefüggően beszélni, csak hebegett habogott, úgy vette el tőle Zalán a telefont. Szombaton, pedig amikor elvittem magammal kerítést csinálni rólad beszélgettünk egész végig. Teljesen bekebelezted azt a pasit hercegnő! Bolondul érted!

-         Hát aztán? Bolondul, amíg meg nem kapja, amit akar – motyogtam.

-         Ti csajok annyira túl bonyolítotok mindent. Fanni is ugyanezt csinálta. Emlékszel? Még rád is féltékeny lett, mert nem tudta, hogy a húgom vagy.

-         Persze, hogy emlékszem – vigyorodtam el. – De a helyzet teljesen különböző. Én nem akarok az elkövetkező két hétben azzal a tudattal élni, hogy lehet nem engem választ. Túlságosan fájdalmas. És tudod mi a vicces? Hogy mielőtt kijöttem abból a rohadt szobából, mielőtt teljesen megszégyenültem pont az ellenkezőjét gondoltam. Ki akartam élvezni azt a kis időt, amit Krisztiánnal tölthetek, akkor is, ha a végén darabokra töri a szívemet. Annyira elcseszett vagyok – túrtam idegesen a hajamba. – Miért? Miért mindig a legrosszabb emberbe szeretek bele?

-         Krisztián nem rossz ember! Nagyon is helyén van a szíve, ezt te is tudod.

-         De miért mindig olyan kell, aki nem lehet az enyém? – néztem rá a könnyeimmel küszködve.

Achilles sóhajtva megsimogatta az arcom, aztán megfogta a kezemet és felhúzott a padról. Nem szóltam semmit, hagytam, hogy maga után húzzon, miközben fázósan közelebb húzódtam hozzá, ugyanis estére jócskán lehűlt a levegő. Achilles azonnal kibújt a cipzáras felsőből és rám adta, mire hálásan rámosolyogtam és belekaroltam. A strand elé érve, aztán belevetettük magunkat az élő zenére mulatozó tömegbe, átverekedtük magunkat rajtuk és a rengeteg stand felé indultunk. Achilles vett nekem egy pohár forralt bort, és kürtös kalácsot. Az előbbit azért, hogy felmelegedjek, az utóbbit pedig azért, hogy legyen valami a gyomromba a sütin kívül. Apró kortyokban iszogattam a forralt bort, a szememet behunyva élveztem a fahéjas ízt, ami elkeveredett a bor édes aromájával. Most ittam először életembe bort, de egy percig se hezitáltam. Ha Achilles vette nekem, akkor biztos nem lehet rossz. Ő már ismeri az ízlésemet, és tudja mi a jó nekem. Nos, igen, kénytelen volt megjegyezni miután ráköptem két éve szilveszterkor a Törley pezsgőt.

-         Elviszel óriás kerekezni? Most biztos gyönyörű – pislogtam Achillesre boci szemekkel.

-         Elvigyelek? – billentette oldalra a fejét.

-         Olyan régen volt már, hogy csak mi voltunk ketten. Élvezzük ki! – fogtam meg a kezét és rángatni kezdtem. – Na! Légyszi!

-         Jó nem bánom – adta meg magát és hagyta, hogy magam után rángassam az óriás kerékig.

Az óriáskerék előtt volt egy kis bódé onnan lehetett megvenni a jegyeket. Szerencsére az óriáskerék éppen nem mozgott, így amíg Achilles megvette a jegyeket én beléptem a fülkébe, majd izgatottan megfordultam és lefagytam. Krisztián állt velem szemben, mögötte a kezelő becsukta az ajtót és mielőtt reagálhattam volna megindultunk. Néztem, ahogy egyre távolabb kerültem a földtől és az áruló bátyámtól, majd hátat fordítottam Krisztiánnak és kibámultam a fákra. Merthogy csak azokat láttam egyelőre, ugyanis az óriáskerék megint megállt, hogy újabb utasokat vegyen fel. Egyáltalán, hogy lehetséges, hogy csak ketten vagyunk? Achilles képes volt kabinjegyet váltani? Ó, hogy mennyire meg fogom én még verni ezért!

-         Aggódtam érted kis Írónőm.

Testem minden egyes négyzetcentije érzékelte, hogy közelebb lépett hozzám. A levegő kiszorult a tüdőmből, a szívem hevesebben kezdett verni, a könnyek a szememet mardosták, ujjaim őrült erővel kulcsolódtak a kürtös kalács köré. Krisztián még közelebb lépett, keze a vállamra simult és gyengéden, de határozottan maga felé fordított. Nem néztem rá, kitartóan meredtem a kezemben lévő kürtös kalácsra, hátamon izzadságcseppek folytak végig, mert iszonyatosan melegem volt. Vagy a kabin volt eleve ilyen meleg, vagy pedig az alkohol hatása volt.

-         Kérlek, ne szégyelld az érzéseidet, én sem teszem – suttogta és a hajamba fúrta a fejét.

Veszekedni akartam, el akartam hordani őt, minden szemétnek. A képébe akartam vágni, hogy úgyis csak össze töri a szívemet és nem fogja érdekelni, hogy mi van velem. Hogy ki fogja használni az érzelmeimet, a szerelmemet, aztán ott hagy egyedül egy hatalmas tátongó sebbel a mellkasomban. Mindezt el akartam neki mondani, de képtelen voltam megszólalni. Krisztián keze felcsúszott a karomon, lágyan megcirógatta a nyakamat, majd beletúrt a hajamba és megcsókolt, miközben másik keze a derekamra simult. Ajkam azonnal elnyílt a csókja alatt, testem magától mozdult és úgy fontam a nyaka köré a karom, mint ahogy a napraforgó nyújtózkodik a nap felé. A kürtös kalács a földön landolt, de nem számított. Krisztián édes ajkán kívül semmi sem számított. Az óriáskerék újra nekilendült, mire megtántorodtunk, de az ajkunk nem szakadt el a másikétól.

-         Nem tudom mi volt az, de kapsz másikat – ígérte és két keze közé fogva az arcomat még nagyobb hévvel csókolt.

Nem tudom miről beszélt, talán rátaposott a kürtös kalácsomra, de nem nagyon tudott izgatni. Sokkal fontosabb dolgom volt. Teljesen beleszédültem a csókba, karommal a bicepszébe kapaszkodtam, és ez tartott csak vissza attól, hogy össze essek. Krisztián soha nem csókolt még így engem, soha nem volt még, ennyire állat. Most minden egyes mozdulatából, ahogy egyre szorosabban tartott, ahogy az ajkával az ajkamat falta sugárzott, hogy nem bírja türtőztetni magát. Az óriáskerék megint megállt, mi pedig borultunk, és csak azért nem estünk el, mert Krisztián megragadta a korlátot. Kinyitottam a szemem, levegő után kapkodtam és ráemeltem a tekintetem, ám aztán a pillantásom tovább is siklott a kilátásra. Még nem teljesen értünk fel, de már innen is csodás látvány tárult a szemünk elé. Megbabonázva néztem a tájat, Krisztián pedig engem, aztán megelégelte, hogy csak állok ott és gyönyörködök, újra magához húzott és megcsókolt. Ajkam már teljesen duzzadt és érzékeny volt, de eszembe se volt leállítani. Ha kiharapja a számat, az se érdekelt volna, csak csókoljon engem minél tovább. Csókoljon, hogy ne keljen a valósággal törődnem!

-         Soha többé ne tedd ezt velem! – húzódott el tőlem és mélyen a szemembe nézett. – Van fogalmad róla mennyi forgatókönyv játszódott le a fejemben? Hát persze, hogy van, hiszen te és én ugyanolyanok vagyunk – húzott szorosabban magához, csípőjét hozzám nyomta, nekem pedig elakadt a lélegzetem. – Pokolian akarlak téged Adrienn! Akarom a tested és a lelkedet, azt akarom, hogy végre elhidd, hogy megengedd nekem, hogy bebizonyítsam, én nem vagyok olyan, mint azok, akiket eddig szerettél!

-         Ne mondj olyat, amit úgysem fogsz bebizonyítani – kértem csendesen. – csak kérlek, ne mondj semmit! Ne mondj semmit, mert komolyan veszem, magadba bolondítasz, aztán a végén eldobsz magadtól, mint egy megunt játékot!

-         Soha nem tennék ilyet veled!

-         Majd meglátjuk – néztem rá, aztán a mellkasának döntöttem a fejem és szorosan behunytam a szememet.

Az óriáskerék után készen álltam rá, hogy le vadászam a bátyámat, de képtelenség lett volna megtalálni ekkora tömegben, így inkább meghívattam magam Krisztiánnal még egy kör forralt borra. Az első adagról nem tudott, így szerencsére ellenkezés nélkül vett nekem egy pohárral, magának pedig egy alkoholmentes sört kért, aztán távolabb sétáltunk a tomboló tömegtől, vissza a móló felé, ami mögött a játszótérnél parkolt Krisztián a kocsijával. Néma csendben sétáltunk végig a parton, ő kortyolgatta a sörét, én a forralt bort, aztán bementünk a játszótérre és leültünk a hintára. Fél pohár után, már éreztem, hogy kezd megütni és, hogy talán nem kéne meginnom a maradékot, de nem akartam, hogy kárba vesszen így tovább iszogattam, közben lábaimmal löktem magamon, hogy ne csak egy helyben üljek.

-         Senki sem nevetett ki! A csajok ott sírtak mellettem, és utána elindultak téged keresni. Még Anna is aggódott!

-         Remek egy csapat felnőtt, keresett egy kislányt – mosolyogtam gúnyosan.

-         Én nem egy kislányt látok, ha ránézek, hanem egy érett nőt, aki túlságosan is jó erre az elcseszett világra – nézett a szemembe. – Ez a műsor tényleg nem neked való, most jöttem rá erre, de megismertelek és szeretném, ha ott lennél a legvégén!

Semmit sem válaszoltam. Amit először mondott az tetszett is, de amit utána hozzá tett az már kevésbé. Persze tudtam én, hogy nem nekem való a műsor, és ezt neki is elmondtam, de az nem tetszett, hogy erre azért jött rá, mert összeroppantam egy dal miatt. Sebezhető lettem előtte, és mindenki más előtt. Rápillantottam a szemem sarkából és a tekintetünk találkozott a sörösüveg pereme felett.

-         Plusz pénz jár neked, amiért bent tartasz engem?

-         Micsoda? – ráncolta össze a homlokát. – Jézusom Adrienn, gondolod, hogy engem megvettek kilóra és csak azért teszem neked a szépet, hogy bent maradj? Ennek semmi értelme – fújtatott dühösen.

Morcosan rántottam meg a vállam és felhajtottam a pohár tartalmát, aztán kidobtam a kukába a műanyag poharat és felmásztam a libikókára. Veszélyes mutatvány volt, főleg, hogy volt bennem két nagy pohár forralt bor, de hajtott a kíváncsiág, hogy vajon végig tudok-e rajta sétálni, anélkül, hogy kitörném a nyakamat.

-         Adrienn! Azonnal szállj le! – termett mellettem Krisztián. – Az unokahúgaim nem ennyire felelőtlenek!

A vállamat vonogattam és egyensúlyozva kitartottam magam mellé mind két karomat és tettem előre egy lépést. Krisztián morgolódva lépkedett mellettem, készen arra, hogy bármikor elkap, ha zuhannék. Addig semmi baj nem volt, míg el értem a közepéig, ám amint a jobb lábamat előre tettem a libikóka átbillent, én pedig előre zuhantam volna, ha Krisztián nem kapja el a derekam és lendít a vállára, mint egy könnyű kis zsákot.

-         Na, de hé – kiáltottam döbbenten. – Maradjunk még!

-         Nem! Hazamegyünk és ágyba duglak!

-         Dugsz velem az ágyban? – vihogtam fel, mintha valami vicceset mondott volna.

Talán tényleg megártott egy kicsit a bor. Nem bírom az alkoholt ez tény és való.

-         Igen dugok veled az ágyban! Bár azt hiszem már megállapodtunk, hogy szeretkezni fogunk, de azt nagyon – morogta.

-         Tényleg? Mert szerintem azt kéne tennünk!

-         Mit?

-         Szexelnünk kéne!

Krisztián olyan hirtelen rakott le a földre, hogy megszédültem és pár pillanatig csak pislogtam, majd amikor már mindenből újra egyet láttam rámosolyogtam Krisztiánra.

-         Hogy mi? Várj ne is válaszolj! Részeg vagy! Fogadjunk, hogy nem én vettem neked az első pohárral.

-         Szexelnünk kéne – ismételtem meg figyelmen kívül hagyva azt, amit utána mondott. – Szerintem jó lenne, mert távozna belőlünk ez a sok feszültség, meg az egymás iránt érzett elfojtott vágy végre felszínre törhetne, és nem lennénk ilyen frusztráltak – magyaráztam hevesen bólogatva.

-         Ha még egyszer kiejted a szádon, hogy szexelnünk kéne, megfoglak, hátra döntöm a kocsiban az ülést és olyan szexben részesítelek, hogy azt örökre megjegyzed és könyörögni fogsz a következő alkalomért! – villant meg a tekintete.

Kuncogva léptem oda hozzá, megsimogattam a mellkasát, majd a nyaka köré fontam a karom és a szemébe néztem.

-         Szexelnünk kéne – suttogtam a szájába és megcsókoltam.

Krisztián azonnal viszonozta a csókomat, keze becsúszott a cipzáras felső alá, tenyere rátalált a meztelen bőrömre, mire a testem azonnal lángolni kezdett. Krisztián ekkor a karjába kapott, ajka elszakadt az ajkamtól, hogy lássa hova lép, addig én a nyakát csókoltam, csípőmmel hullámzó mozdulatokat tettem, hogy kínozzam. Hirtelen aztán már a motorháztetőn találtam magam, Krisztián egész testével hozzám simult, csókokkal borította be a nyakamat és a kulcscsontomat, keze eközben a combomat cirógatta és bátran egyre feljebb vándorolt, majd végigsimított a legérzékenyebb pontomon. Megfeszült a testem, a kezéhez szorítottam magam, ő pedig tovább simogatott, nedves bugyim, ha lehet még nedvesebb lett.

-         Menjetek szobára baszki – ordította valaki, mire többen felröhögtek.

Mint akit nyakon öntöttek egy nagy vödör jeges vízzel úgy józanodtam ki egy pillanat alatt. Krisztián azonnal visszahúzódott, bemutatott a részeg bandának, aztán megfogta a kezem és kinyitotta nekem a kocsiajtót. Beültem az anyós ülésre, tekintetemet magam elé szegeztem, és rá se pillantottam Krisztiánra, amikor beszállt mellém.

-         Adri – kezdte.

-         Ne mondj semmit – kértem, ő pedig hallgatott.

Az ablaknak döntöttem a fejem, bámultam a mellettem elsuhanó házakat, aztán behunytam a szemem és az álom magával ragadott.