Zoé nem hazudtolta meg magát, fél órával a telefonbeszélgetésünk után már be is rontott a lakásba, nyomában a csajokkal, majd amikor észrevette, hogy a gép előtt ülök, mint egy buldózer nekem jött és lelökött a földre.

-         Idióta – röhögtem el magam hitetlenkedve.

-         Ez meg mégis mi? – kiáltott rám idegesen. – Komolyan képes lettél volna visszalépni? Hahó! Molnár Krisztiánról van szó, órákat álltál a fagyban, csakhogy dedikálja a könyved! A legrosszabb pedig, hogy engem is magaddal rángattál! A semmiért fagyoskodtam veled?

-         Ne dramatizáld túl – kértem és segítség kérően a többiekre néztem.

-         Szerintem is el kéne menned. Ha nincs meg a kémia köztetek, akkor úgyis hazajössz hamar – mutatott rám Timi.

-         Rita! Legalább te állj mellém!

-         Csajszi, épp itt az ideje, hogy elkezdj egy kicsit élni. Végre történne valami a szerelmi életedben, ha más nem is, már az nagydolog lesz, hogy Molnár Krisztiántól kapod az első csókodat.

-         Én nem fogok vele csókolózni, mert el sem megyek – pirultam el tetőtől talpig.

Mind a hárman rám meredtek, én pedig pár pillanattal később belesikítottam a párnámba, mert tudtam, hogy de, nagyon is elfogok menni! A fenébe már, hogy ennyi akaratos barátnővel vettem körbe magam, akik mindig képesek befolyásolni engem! Komolyan, néha már azon gondolkodtam, hogy eladom őket és veszek helyettük újakat.

Utáltam vásárolni, de tényleg. Ha már meghallottam azt a szót, hogy shopping, legszívesebben a világból kiszaladtam volna, mert tudtam, hogy az azt jelenti, hogy órákat fogunk tölteni a plázában, ruhaboltról, ruhaboltra járva. Általában ilyenkor én mindig leváltam tőlük, és a könyvesboltba ragadtam, de most ezt nem tehettem meg, mert ma miattam róttuk az Etele pláza folyosóit.

-         Ne, már csajok. Tele a szekrényem ruhákkal – sóhajtottam elcsigázottan.

-         De most olyan ruhák kellenek, amikkel magadra vonod Krisztián figyelmét – jelentette ki Timi és belém karolt. – Bízd csak rám magad, tudom, mit csinálok!

Timi volt a csapatunk két lábon járó divatikonja. Mindig a legújabb trend szerint öltözködött, ruhatárjában egy olyan ruha sem volt, ami nem illett az éppen aktuális divathoz. Éppen ezért, amikor már nem voltak trendi a ruhái, hagyta, hogy kedvünkre garázdálkodjunk és haza vigyük magunkkal azokat, amik tetszenek. Timivel együtt vásárolni, egyet jelentett, a legdrágább boltokba kalauzolt minket és általában sikerült is rábeszélnie minket a méregdrága darabokra. Sajnálatos módon néha engem is, de mivel egyedül éltem, egyedül tartottam fenn egy lakást, így tudnom kellett hol a határ. Jól kerestem az irodai munkámmal, de azért nem voltam gazdag, még úgy se, hogy az ország legmenőbb magazinjának dolgoztam. Én voltam a kisfőnök, titkárnőjének a helyettese. Persze bármikor hazamehettem volna a szüleimhez, vagy kérhettem volna tőlük pénzt, de leszögeztem, hogy ha Pestre költözök, a saját lábamon fogok megállni. Magam fizettem az egyetemet, amíg ösztöndíjas nem lettem, de utána is dolgoztam, hogy ki tudjam fizetni a lakbért, mégpedig azért, mert ismertem magam és tudtam, hogy jobban meg becsülöm a dolgokat, ha tudom, hogy megdolgoztam azért a pénzért és nem a fenekem alá tolták a szüleim. Most, hogy megvolt a diploma, nekiálltam félre tenni a jogsira és teljes állást vállaltam a magazinnál, ahol eddig csak délutánonként dolgoztam. Fogalmam sincs, hogy fogják megérteni, hogy elutazok négy hétre, mert szerepelek a Sztárszerelemben. Ettől a gondolattól kellőképpen be paráztam és oda se figyeltem Timire, aki sorra pakolta a kosárba azokat, amikről úgy gondolta muszáj magammal vinnem.

-         Térj vissza a földre édesem, mert Timi elég merész darabokat választott neked – könyökölt oldalba Zoé, én pedig pislogtam párat és lenéztem a kosár tartalmára.

-         Ez meg mi? – emeltem fel egy falatnyi tanga bugyit, ami inkább volt cérna, mint rendes bugyi.

-         Le fogsz feküdni Molnár Krisztiánnal, hidd el kelleni fog! – mosolygott rám Timi bizalmasan.

-         Nem fogok vele lefeküdni – vörösödtem el, aztán szépen sorban visszapakoltam azokat a darabokat, amik nem tetszettek.

Egyedül csak a fekete melltartót és a hozzá tartozó francia bugyit hagytam a kosárban, és egy fekete fehér csíkos bikinit, aminek az alsó része bár tanga volt, de a felső része nagyon megtetszett, mert pánt helyett ujja volt és én imádtam az olyan ruhákat, amik szabadon hagyták a vállamat, de azért takartak is.

Timi bármennyire is erősködött, ezzel a két darabbal léptem oda a kasszához fizetni, de majdnem vissza is fordultam, amikor meghallottam mennyibe kerül. Végül a fogamat összeszorítva kifizettem őket, abba a hiú hitbe ringatva magam, hogy Krisztián vet majd rám legalább egy pillantást is. Nem mintha annyira szerettem volna, hogy ilyen módon, ilyen körülmények között ismerkedjünk meg. A fehérnemű boltból kilépve, megacéloztam magam és nem hagytam, hogy Timi döntsön helyettem, ő pedig duzzogva bár, de a háttérbe vonult. Utunk következő állomása, az estélyi ruhás bolt volt, ahol a csajok azonnal szétszéledtek, mert hát szabály volt, ha betérünk egy ilyen boltba, mindenki felpróbálja azt, amibe beleszerelmesedett, függetlenül attól, hogy senki nem veszi meg. Kivéve én, nekem muszáj volt, mert egy estélyi göncöm se volt.

-         Segíthetek valamiben? – lépett oda hozzám az eladó kedvesen.

-         Hát… még nézelődök, aztán majd szólok, ha kell segítség – hárítottam el a segítségét kedvesen és beljebb sétálva az üzletbe végig hordoztam a tekintetem.

Fogalmam se volt, hogy milyen ruhát kéne választanom, hogy melyik ruha lenne az, ami se nem túl feltűnő, de nem is túl semmilyen. Viszonyítási alapom nem volt, mert eddig egy évadot se néztem meg, ha meg véletlenül bele is futottam, nem jegyeztem meg a lányok öltözékét, így nem tudtam, hogy milyen ruha lenne a megfelelő az első alkalomra.

-         Segíthetek? – kérdezte Timi reménykedve.

-         Rendben – adtam meg magam némi gondolkodás után. – De kérlek, ne legyen olyan drága!

-         A csajokkal azt beszéltük, hogy beszállunk, szóval az ár nem probléma.

-         Nem, ezt nem fogadhatom el! Ne költsetek ilyen hülyeségre!

-         Ez nem hülyeség Adri! Mind a hárman azt szeretnénk, hogy végre rád találjon a boldogság és Krisztián is pasiból van, szóval muszáj felkelteni a figyelmét.

-         De én nem akarom őt megismerni, vagy felkelteni a figyelmét! Utálom az egészet – húztam el a szám idegesen.

-         Dehogy utálod – mosolygott rám, majd betolt az egyik próbafülkébe. – Kezdj el vetkőzni, majd adok be ruhákat!

Megtehettem volna, hogy nem vetkőzőm, de aztán átgondoltam a dolgot, jó alaposan és elkezdtem megszabadulni az utcai göncöktől. A tükör előtt állva, alaposan szemügyre vettem magamat, kihúztam magam, majd felvettem a szokásos görnyedt testtartásom, mire a hurkák azonnal megjelentek. Újra kihúztam magam, megfigyeltem magam hátulról, majd újra elölről és megállapítottam, hogy sehol sem vagyok a többi nőhöz képest, akik majd ott lesznek a villában. Nem mintha annyira rájuk szerettem volna hasonlítani. Épp ellenkezőleg.

-         Próbáld fel – nyújtott be Timi egy piros strasszokkal teli minit, én pedig tiltakozás nélkül elvettem.

Mikor aztán a tükörképemre néztem, kirobbant belőlem a nevetés és a függönyt félrehúzva végig sétáltam a csajok előtt, mintha épp a kifutón lennék. Én a két lábon járó diszkógömb.

-         A fogason jobban nézett ki – sóhajtott Timi, és a kezembe nyomott egy fehér ruhát.

Ez így ment még három ruhán keresztül, amikor elegem lett és az épp aktuális hupikék ruhában kiléptem a próbafülkéből és odaléptem az első állványhoz, ami az utamba került.

-         Oké, akkor most csukott szemmel végig sétálok itt, ti hátat fordítotok és sorban mondjátok, hogy állj, én pedig megállok az adott ruhánál. A három ruhából egy csak jó lesz.

-         Ez a Tiktok trend? – kérdezte Rita.

-         Aham, ott láttam ilyesmit – bólintottam, majd megvártam, míg a csajok hátat fordítanak nekem, aztán behunytam a szemem és lassan elindultam.

Ujjaim minden egyes ruha anyagán végigsiklottak, volt, amelyiktől azonnal felállt a szőr a karomon, olyan rossz volt a tapintása.

-         Állj – hallottam Zoé hangját, mire megálltam az adott ruhánál kinyitottam a szemem és leemeltem a meggypiros ruhát az állványról.

-         Akkor megvan az első – adtam oda Zoénak az estélyit, aminek amúgy tökre tetszett a fazonja, de nem voltam benne biztos, hogy jól is állna.

Újra megindultam és ezúttal Rita szólt, hogy álljak meg, mire leakasztottam egy fekete ruhát, aminek anyaga lágyan siklott ki az ujjaim közül. Utoljára Timi választott, nála egy orgonalila, sellő fazonú ruhát sikerült kifognom. A három estélyivel együtt bementem az öltözőbe és sorrendbe magamra öltöttem őket. Először a meggypiros ruhát, ami hátul hosszabb volt, mint elől, felsőrésze szorosan a mellemre simult és tök jól kiemelte mennyire nincs cicim. Tudtam, hogy nem ezt választom, ám azért megmutattam a csajoknak, akik egyet értettek abban, hogy hanyagoljam a ruhát, mert nagyon nem én vagyok. Következőként a fekete ruhát próbáltam fel, aminek alja a földet seperte, combközépig fel volt hasítva, dekoltázsrésze konkrétan a köldökömig ért, így félő volt, hogy oldalról bármikor villanthatok. Hiába tetszett az anyaga, nem ez mellett döntöttem. A voksomat végül az utolsó estélyi mellett tettem le, mégpedig azért, mert amikor belebújtam úgy éreztem mintha rám öntötték volna. Tökéletesen a komfortzónámon belül maradtam, de mégis egyfajta magabiztosságot adott. A ruha a testemre simult, combközéptől elkezdett kiterebélyesedni, mint egy sellő uszonya, felül pedig egy ezüst pánt futott, amit meg bírtam kötni, így nem fenyegetett az a veszély, hogy esetleg lecsúszik a ruha.

-         Azt hiszem, hogy megtaláltam – húztam el a függönyt és mosolyogva körbefordultam a csajok előtt.

-         Istenem, olyan, vagy mint – kereste a szavakat Rita.

-         Mint Giselle. Olyan, vagy mint Giselle a Bűbájból – ölelt át Zoé szorosan. – Ez a tökéletes ruha Adri!

-         Igen, én is úgy érzem, de ennyit nem ér meg. Ez az egész nem ér meg ennyi pénzt és fáradtságot.

-         Egyszer élsz csajszi! Kérlek, kezdj el egy kicsit élni! – könyörgött Zoé.

-         Jó ötlet szerinted? Elmenni? – néztem a szemébe.

Zoé véleményére adtam a leginkább, ő volt a legjobb barátnőm, az egyetem legelső napján jóba lettünk, és azóta töretlenül kitart a barátságunk. Vele osztottam meg minden egyes nyűgömet, ha történt valami neki szóltam először így nyilvánvaló, hogy ha ő azt mondja, el kell mennem, akkor elmegyek. Komolyan ki merem jelenteni, hogy jobban ismer engem, mint én saját magamat néha. Mert amíg én mindent túl parázok, ő mindenben a lehetőséget keresi, mindenben a pozitívot.

-         Igen – biccentett. – Nagyon bánni fogod, ha kihagyod ezt a lehetőséget!

-         De ha nem tetszik a dolog, akkor ki ejtem magam – húztam össze a szemem.

-         Szerintem tetszeni fog – mosolyodott el.

1 órával később már a Mekiben ültünk, körülöttem nem egy táska és közvetlen közelemben, az egyik zacskóban, ott lapult az estélyi is, amit nem hagytam, hogy a csajok vegyék meg. Magamnak fizettem és miközben beütöttem a pin kódot, lelki szemeim előtt láttam is, hogy örökkön örökké tömeg közlekedni fogok, mert nem lesz meg a jogsim.

-         Oké, most pedig készüljünk fel Molnár Krisztiánból – csapta össze a tenyerét Rita.

-         Felesleges. Mindent tudok róla, amit tudni kell – vontam meg a vállam és beleharaptam a hamburgerembe. – Egyébként pont azért megyünk elvileg, hogy megismerjük. Nem állíthatok úgy oda, hogy kívülről fújom az egész életét.

-         Igen ez igaz – biccentett Rita tűnődve. – Akkor jöhetnek a villám kérdések?

-         Jaj, ne már Rita – sóhajtott fel Timi. – Mindannyian tudjuk, hogy Adri ismeri Krisztiánt. Emlékeztek? Lemondott egy talit, csak mert aznap estére Krisztián beígért egy élőt. Nem lesz gond, tudnak majd beszélgetni.

-         Meglehet, hogy beszélgetni tudunk majd, de a kémia lehet nem lesz meg. Nem lapozhatnánk? – kérdeztem türelmetlenül sóhajtva. – Inkább beszéljünk arról, hogy te hamarosan indulsz külföldre – néztem Ritára irigykedve.

Szerencsére a többiek azonnal rákaptak a témára, hogy Rita a nyarat Los Angelesben tölti, a dúsgazdag producer apjánál, aki bevezeti őt a Hollywoodi filmesek világába. Rita mondhatni az apja miatt, jelentkezett az egyetemre, és lett rendező, őt akarta lenyűgözni és neki szerette volna bebizonyítani, hogy kár volt őket annak idején elhagynia. Azt hiszem sikerrel járt, ugyanis kitűnőre sikeredett a diplomája, az apja pedig dagadt a büszkeségtől, csúnya lett volna, ha le se szarja, hogy mekkora tehetség lakozik Ritában. Komolyan a közös kisfilmünk, amit ő rendezett meg valami atom király lett. Én írtam a forgatókönyvet, Rita rendezte meg, Timi biztosította a jelmezeket, Zoé pedig a főszereplő lányt játszotta. A kisfilm egy felnőtt kor küszöbén álló tini mindennapi gondjairól szólt, mi pedig annyira beleástuk magunkat a témába, hogy a legjobbak közé kerültünk. Büszke mosollyal az arcomon néztem a folyamatosan csacsogó barátaimra és ezúttal is hálát adtam az égnek, amiért megismerhettem és ma a legjobb barátaimnak mondhatom őket. Ritka kincs az igaz barát manapság, és én ki merem jelenteni, hogy az igaz barátok közül magaménak tudhatok hármat.

Vásárlás után a csajok elkísértek engem a munkahelyemre, de biztonságosabbnak gondolták, ha odalent várakoznak a hallban és szórakoztatják a recepciós srácot, amíg én odafent a harmadikon próbálok fizetett szabadságot kunyizni a főnökömtől, amit úgyse fog megadni tuti biztos. Bertolddal bírtuk egymást, nekem ő volt a főnököm, nem az apja, aki a nagyfőnök és Bertolddal tényleg még szerencsés is voltam, mert viszonylag rugalmas volt, de fogalmam sincs, hogy fogja fogadni, hogy pár nappal azután, hogy megbeszéltük teljes állásban leszek, hirtelen bejelentem, hogy egy hónapig mégse leszek.

-         Nocsak, Adri. Ennyire hiányzunk? – mosolygott rám Joci, kezében két nagy pakk papírhalommal.

-         Ti mindig – vágtam rá azonnal.

-         Hé, gratulálok a diplomádhoz – szólt utánam.

-         Köszi! Bertold bent van?

-         Aha. Jó kedve van – tette hozzá, mintha érezné, hogy valami fontosat akarok vele megbeszélni.

Bertold irodájának ajtaja előtt megtorpantam, illedelmesen bekopogtam, és amikor kiszólt, hogy bemehetek, csak akkor nyomtam le a kilincset és libbentem be az irodába. A levegőben most is frissen főzött kávé illata terjengett, elkeveredve Bertold parfümjének illatával.

-         Ó, szia, Adri! Mi járatban? Úgy volt, hogy csak hétfőn kezdesz – pillantott fel rám. – Kávét kérsz?

-         Szia, és nem köszi – köszörültem meg a torkom. – Azért jöttem, mert… nos…

-         Ülj le – tanácsolta, én pedig azonnal lehuppantam a kényelmes kanapére és Bertoldra néztem, aki felállt az íróasztaltól és át ült velem szembe a fotelbe.

Mint mindig most is makulátlanul nézett ki, sötétkék öltönyében, meglazított nyakkendőben, hanyagul összeborzolt sötétbarna hajjal, és élénken csillogó barna szemekkel, amik most engem fürkésztek kisé aggódva. Hogy ne kelljen visszanéznem rá, inkább az iroda dekorációját kezdtem el bámulni, mintha nem láttam volna, amúgy vagy ezerszer. Az éppen aktuális magazinunknak a címlapja, a parafatáblán rengeteg terv a jövő havi lapra vonatkozóan. Hírességek, modellek fényképei, hogy kivel legyen készítve a címlapsztori. Eleinte nagyon is féltem, egy újságnál elhelyezkedni, mert nekem az újságírás egyet jelentett a hazugsággal, és szennylapokkal, de rá kellett döbbennem, hogy a Spark tényleg a legjobb, akik csak az igazságot írják meg. Bármit is közlünk, minden egyes mondatnak alaposan a végére járunk, hogy még véletlenül se írjunk olyat, ami nem a valóság. Mivel én Bertold titkárnője voltam, hétfőtől lettem volna az egyedüli, így nem tudtam belekóstolni az újságírás művészetébe, de én voltam az, aki a mellett, hogy elkísérte Bertoldot megbeszélésekre, találkozókat egyeztettem le, az én feladatom volt a beérkező anyagok szűrése is. Ha rosszul válogattam össze az anyagokat, akkor az ostor rajtam csattant, de eddig ilyen csak egyszer fordult elő.

-         Adri – hajolt előre Bertold és megérintette a térdem. – Mi a gond? Látom, hogy valami nyomaszt.

-         Valószínűleg meg fogsz utálni, sőt tuti, és talán még ki is rúgsz, ami még tutibb.

-         Át álltál a sötét oldalra? – kérdezte.

A sötét oldal természetesen egy másik feltörekvő magazin volt, akik elérték, hogy a fiatalabb korosztály is elmenjen az újságoshoz és megvegye az újságot, Bertoldnak pedig ez nem tetszett, így az utóbbi pár hétben mindenkit meghajtott és ötleteket várt, hogy milyen cikkekkel tudnánk bevonni a fiatalságot. Az én ötletem volt, hogy meghirdethetnénk egy olyan részt az újságnak, hogy fiatal tehetséges írók és költők beküldhetnék a novellájukat, a legjobbakat pedig megjelentetjük a magazinban. Bertold és az édesapja beleegyeztek, így az e havi magazinban már benne volt a három kiválasztott novella, és vers.

-         Az van, hogy tudnál nélkülözni egy hónapig? Illetve nem biztos, hogy egy hónap, lehet, hogy csak pár nap – túrtam bele a hajamba és szorosan behunytam a szemem.

Bertold semmit sem válaszolt, én pedig nagyot nyelve kinyitottam a szemem és ránéztem. Nem lepett meg a komor arckifejezés, amivel méregetett engem.

-         Egy hónapig? Mit kezdek egy hónapig titkárnő nélkül? Elküldtem Zitát, mert úgy volt, hogy hétfőn munkába állsz!

-         Tudom – préseltem össze a szám.

-         Nem szerintem meg nem tudod. Ha tudnád, akkor most nem jöttél volna ide hozzám, egy ilyen baromsággal – mordult fel. – Ez egy munkahely kisasszony, nem pedig az óvoda, ahova vagy mész, vagy nem! Itt kötelességed van, amiért megfizetlek!

-         Én is tudom, de váratlanul jött és…

-         Beteg vagy? – vágott a szavamba. – Vagy belekeveredtél valamibe? Mondjuk, vadászik rád egy sorozatgyilkos és a kommandósok biztonságos helyre visznek?

-         Ez elég valószínűtlen – mutattam rá.

-         Akkor mi a probléma? Tudod, hogy segítek, ahol tudok neked! Csak mond el mi történt és együtt megoldjuk! – sóhajtott fel.

Valamiért kételkedtem benne, hogy Bertold segítene megoldani azt, hogy ne kelljen elmennem a Sztárszerelembe.

-         Nem fogsz kinevetni ugye?

-         Én már ezt nem értem – dőlt hátra hitetlenkedve.

-         Tudod, van az a valóság show a Sztárszerelem.

-         Aha, akik lekopizták a Nagy Ő-t.

-         Igen, és amikor a csajokkal ünnepeltük a diplomamegszerzést én jelentkeztem – motyogtam zavartan elvörösödve. – Ők pedig beválogattak, reggel kaptam az e-mailt.

Bertold pár pillanatig hallgatott aztán jóízűen felnevetett én pedig megkönnyebbülten vele együtt nevettem, mert bár fogalmam se volt, hogy miért nevet, de örültem, hogy nem szedi le a fejem, vagy, hogy nem gúny céljából nevet ki. Már ismertem annyira, hogy tudjam, mikor nevet szívből és ez most a szívéből jött neki. Bertold folyamatosan nevetve állt fel a minihűtőből kivett egy energiaitalt, amit aztán kitöltött egy pohárba és jókedvűen rám nézett.

-         Nagy mókamester vagy, te ám Adri, ezért is imádlak. Mindig jókedved csempészel a napjaimba. Már tényleg megijesztettél, hogy le akarsz lépni, jó poén volt – vigyorgott rám.

-         Olyan hihetetlen, hogy beválogatnak? – sértődtem meg.

-         Nem, csak az nem válogatna be, aki vak, de te sose jelentkeznél egy ilyenre, még részegen se. De viccnek esküszöm, hogy jó volt!

Sóhajtottam egy nagyot, elővettem a telefonom megnyitottam azt az e-mailt, amit a Sztárszerelem küldött nekem, majd Bertold felé nyújtottam a készüléket, aki értetlenül elvette, majd az asztalnak dőlve a ráncok egyre jobban mélyültek a homlokán, minél tovább olvasott. Az arcán láttam, hogy még mindig nem hisz nekem, ám amikor már harmadjára is elolvasta, már elkezdett komolyan venni, és a korábbi jókedvének nyoma veszett.

-         Tisztázzunk valamit! Te jelentkeztél erre? – emelte rám a tekintetét elborzadva.

-         Igen, poénból.

-         Poénból? Ha ez poén lett volna, akkor most nem állítottál volna be azzal, hogy egy hónapra lelépsz.

-         De nem biztos, hogy egy hónap lenne. Elmegyek, megnézem milyen, aztán kilépek – húztam el a szám bizonytalanul.

-         Sajnálom Adrienn, de nem! Én ezt nem tudom vállalni. Tartottam a hátam érted, amikor az apám nem értette, miért alkalmazlak félállásban, de ezt ne kérd tőlem! Szükségem lenne a segítségedre! Úgyhogy válasz, vagy maradsz, hétfőn munkába állsz, vagy pedig elmész erre a hülyeségre és elveszíted az állásod! Nem kell most döntened, nyugodtan gondold át – fordított nekem hátat.

-         Képes lennél kirúgni?

-         Nem szívesen teszem, elhiheted. Nagyon jó munkaerő vagy, remek meglátásaid vannak, de ezt nem tehetem meg! Ez egy munkahely és te most az állásoddal játszol! Menj el Adrienn – ült le a székébe, és felnyitotta a laptopját.

A könnyeimet visszanyelve talpra kászálódtam, majd kisiettem az irodából, anélkül, hogy bármit is mondtam volna. Próbáltam nem elsírni magam, addig, míg elhaladtam a munkatársaim irodája mellett, de a liftbe belépve a könnyeim eleredtek és a csajok azonnal előttem termettek, amikor a földszinten kiszálltam a liftből.

-         Basszus ilyen rosszul ment? – kérdezte Zoé aggódva és szorosan átölelt.

-         Döntenem kell. Vagy maradok és megmarad az állásom, vagy elmegyek, és állás nélkül maradok – hunytam be szorosan a szemem.

Lelkileg nagyon megviselt a gondolat, hogy az eddig betonbiztosnak hitt jövőképem, elkezdett repedni, hogy aztán szépen lassan összedőljön. Én mindig is olyan ember voltam, aki szerette a biztosat az életében, és utált sodródni az árral. A Sparknál megvolt a helyem, ez volt az én biztos pontom, ami köré az életemet építettem, na meg az egyetem köré, de ez a munka biztosította nekem a megélhetést. Most, hogy munkanélküli lettem mi lesz velem? Mi lesz a lakásommal, ha nem tudom kifizetni a lakbért?

-         Maradok itthon csajok. Nekem a munka sokkal fontosabb – suttogtam. – Poénnak tényleg jó volt a gondolat, hogy elmegyek, de nem teszem meg!

-         Ne csináld már Adri – könyörgött Zoé. – Most gondolj bele…

-         Belegondoltam és nekem nem éri meg! Fontosabb a munka, minthogy 19 másik csajjal versengjek a nagy Molnár Krisztiánért – fújtattam. – Kérlek, engedjük el ezt a témát – néztem körbe ingerülten.

A csajok belátták, hogy tényleg jobb nem erőltetni a témát, és miután ezt tisztáztuk, Ritához vettük az irányt, hogy segítsünk neki összepakolni. Ám miközben a szobájában ültem, ruhákkal körülvéve a gondolataim folyamatosan a Sztárszerelem és azon belül pedig Krisztián felé terelődtek. Tényleg nem akartam elmenni, de már csak azért is el kéne, hogy elmondjam neki, mekkorát csalódtam benne, amiért elvállata ezt a hülyeséget.