Szegény Józsi jól kifogott engem. Nem elég, hogy miattam 20 perces csúszással indultunk el, de végig hallgathatta, ahogy a hátsó ülésen Bertold leüvölti a fejem, én pedig visszafeleselek neki, aztán zokogok és elátkozom az egész világot, köztük Krisztiánt is, aki miatt ez az egész van. Józsi még inkább a háta közepére kívánhatott, amikor Székesfehérvár környékén rám jött a pisilés, ezért megint meg kellett állnunk, viszont a mosdóban sor volt, így ott vesztegeltem vagy 15 percet, mire sorra kerültem.

-         Gondolja, hogy így lesz esélye Krisztiánnál? – érdeklődött Józsi, majd idegesen rám nézett, amikor beültem mellé az anyósülésre. – Mit művel?

-         Beszélgessünk. Elsőként avatom be magát az igazságba. Nem szeretném, hogy legyen esélyem Krisztiánnál, csak kérdezni szeretnék tőle valamit, és tudom, hogy neten nem válaszolna rá – magyaráztam.

-         Én így nem indulok el! Üljön vissza hátra!

-         Tökéletesen el vagyok én itt elől is.

-         Az eszem megáll – morogta beindítva a motort. – Almádi közelébe érve, azt ajánlom, üljön vissza hátra. Így is minden figyelem önre fog irányulni, amiért elkésett.

Stílusosan ráöltöttem a nyelvem, majd az ablaknak döntöttem a fejem, egy ideig a mellettünk elsuhanó tájat bámultam, majd a limuzin motorjának doromboló hangjától lassacskán elnyomott az álom.

Arra ébredtem fel, hogy Józsi a vállamat rázva próbál felébreszteni, ami ellen én erősen tiltakoztam, de végül ő nyert és kinyitottam a szemem. Először a Balatont pillantottam meg, aztán vándorolt a tekintetem Józsira, aki dühtől vöröslő arccal nézett vissza rám.

-         Üljön be hátra most és szedje össze magát! Egy órás késésben vagyunk maga miatt!

Kómásan még nem igazán volt energiám visszavágni, ezért szó nélkül, kiszálltam a kocsiból, majd beültem hátra és a minihűtőt kinyitva kivettem egy kis dobozos kólát, aminek tartalmát gyorsan meg is ittam. Kicsit sem voltam ideges, nem is nagyon érdekelt, hogy miattam csúszik az estély, így legalább megvan az ok, amiért azonnal haza is zavarnak engem. Érdeklődve figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat, majd a limuzin letért egy mellékútra, át hajtott egy kerítésén, ami mögöttünk azonnal elkezdett csukódni, ebből arra következtettem, hogy már biztosan megérkeztünk. A Sztárszerelemnek idén egy hatalmas Balatoni villa ad otthon és a villát figyelve akaratlanul is ámulattal figyeltem a kivilágított házat, majd amikor a kocsi megkerülte a szökőkutat és megállt megpillantottam Krisztiánt és a műsorvezetőt vagy kit, akik rám vártak a lámpákkal szegélyzett járdán. Nem tagadom a szívem őrült táncba kezdett, amikor megláttam Krisztiánt, kiöltözve, tökéletesen kusza barna hajjal és az a kisugárzás, ami belőle áradt. Hiába választott el minket jó pár méter és hiába ültem a kocsiban, a testem megremegett a belőle áradó férfias vonzerőtől.

-         Csak közlöm, nem fogom hazavinni – fordult hátra hozzám Józsi.

-         Ilyen biztos abban, hogy nem maradok bent? – kérdeztem kisé meg bántottan.

-         Száz százalékosan – szögezte le, én pedig elnevettem magam, aztán a kilincs felé nyúltam, hogy kiszálljak, de rám förmedt. - Nekem kell kinyitnom!

-         Ó, bocs – rántottam el a kezem és türelmetlenül megvártam, míg kiszállt a kocsiból, megkerülte azt és kinyitotta a kocsiajtót.

Egy nagyot sóhajtva szálltam ki a kocsiból, majd ránéztem Krisztiánra és a műsorvezetőre.

-         Bocs a késésért – mosolyogtam rájuk bocsánat kérően.

-         Megérte várni – kapta el a tekintetem Krisztián hiába próbáltam elkerülni.

-         Szerencsés lesz az a lány, aki elnyeri a szívedet, ezeken a falakon kívül – vágtam rá azonnal, mire felvonta a szemöldökét, de semmit se szólt. – És most mi a teendő? – érdeklődtem.

-         Be az épületbe aztán majd érkezünk – instruált a műsorvezető.

-         Okés. Egyébként Bartha Adrienn vagyok – mutatkoztam be.

-         Én tudom, ő pedig kifaggatott, amikor hallotta, valaki nem hajlandó elindulni, amíg nem tudja vannak-e itt könyvek.

Elvigyorodtam, aztán elindultam a bejárat felé, közbe összefontam magam előtt a kezem, mert kezdett egy kicsit lehűlni a levegő. A villába belépve a hangokat követve a társalkodóba mentem és köszöntem a bent tartózkodó 19 nőnek, akik láss csodát mind idősebbek voltak nálam és úgy tűnik már össze is ismerkedtek. Sebaj, nem is akartam barátokat szerezni. Köszöntem, aztán a bárpulthoz léptem és töltöttem magamnak egy kis whiskyt, amit aztán felhígítottam kólával. Az italt kortyolgatva csendben hallgattam a többiek beszélgetését, akik mind Krisztiánról beszélgettek. Nem tudtam megérteni őket, itt voltak, mind Krisztiánt akarták és mégis tudtak beszélgetni egymással. Mi ez, ha nem kétszínűség? Nekem ne mondja senki, hogy nem féltékenyek egymásra. Az előítélet rá lehetett írva az arcomra, mert amikor a tekintetem összeakadt egy szőke hajú nőével, odasúgott valamit a másik kettőnek, akikkel beszélgetett. Megforgattam a szemem és elindultam, hogy felfedezzem a villa többi részét. Először a vitrinben lévő könyveket vettem szemügyre, és amikor a tekintetem megakadt az Anyeginen, kinyitottam az üvegajtót, kivettem a könyvet, aztán leültem az ablakpárkányra és fellapoztam a kötetet. Utáltam az Anyegint, mégis szinte minden évben egyszer elolvastam, csak azért, hogy mindig rájöjjek, Anyegin sosem lesz képes megváltozni. Esküszöm nem értettem, hogy hogy lehet ennyire érzelem mentes és valaki szerint még ő az áldozat. Aha, persze, max a saját maga áldozata. A tizedik oldalon jártam, amikor elhalt a beszélgetés, de én fel se pillantottam, csak lapoztam egyet fél füllel hallgatva a műsorvezetőt.

-         Hölgyeim. Molnár Krisztián. Most lehetőségetek van beszélgetni vele, kicsit megismerni egymást, aztán tizenegykor Krisztián eldönti, hogy ki az a 15 nő, akit szeretne, hogy maradjon. A maradék ötnek távoznia kell. Vessétek be magatokat lányok, ugyanis akinél Krisztián nem érzi a kémiát már most, annak sajnos távoznia kell.

Nehezen álltam meg horkantás nélkül és felpillantva felvont szemöldökkel Krisztiánra meredtem, aki belépett a társalkodóba és azonnal körülvette vagy 4 lány. Forgott a gyomrom az egésztől, hogy egy nő, hogy képes ennyire lealacsonyodni. Értem én, hogy ő szeretne lenni az igazi Krisztián számára, de miért ilyen módon? Miért kell erőltetetten nevetni és hajat dobálni? Miért kell minden mondat után megsimogatni Krisztián karját? Krisztián arcát figyeltem, akin látszott élvezi a figyelmet, majd hirtelen találkozott a tekintetünk. Gúnyos mosolyt villantottam rá és lenézve tovább olvastam.

Fél órával később megéreztem a jelenlétét. Nem néztem fel, de a zsigereimben éreztem, hogy ott áll mellettem és arra vár, hogy ránézzek. Azt viszont várhatta, hogy megtegyem.

-         Mond, csak ilyen rosszul megy az írás? – kérdeztem lapozva a könyvben, majd megittam a maradék whiskykólát.

-         Nem, nem megy rosszul – válaszolta.

-         Érdekes… Akkor tényleg nem értem, hogy mit keresel itt – húzódott keserű mosolyra az ajkam.

-         Értettem a célzást már korábban is.

-         Nagyon helyes, akkor legalább nem kell elmagyaráznom.

-         Nem akarsz rám nézni?

-         Éppen olvasok, nyugodtan menj és beszélgess a többiekkel, örülök, hogy megismertelek személyesen, meg minden, de nekem ennyi elég is volt.

-         Nem értelek – ült le mellém az ablakpárkányra, aminek következtében a combja a combomnak simult. – Miért vagy itt, ha nem akarsz tőlem semmit?

Idegesen csuktam be a könyvet, a csípős válasz már ott volt a nyelvemen, de ekkor felnéztem és találkozott a tekintetem azzal a gyönyörű szürkéskék szempárral.

-         Ünnepeltünk, poénból jelentkeztem, ennyi. De te szépen megmondod a műsorvezetőnek, hogy semmi kémia nincs, köztünk én pedig hazamegyek – magyaráztam. – Amúgy is öreg vagy hozzám.

-         30 vagyok – ráncolta össze a homlokát.

-         Ide figyelj Krisztián, mindketten kurvára tudjuk, hogy semmi szükséged nem lenne egy ilyen idióta műsorra, ahhoz, hogy barátnőt találj magadnak. Itt nem is fogsz bármennyire is reménykedsz, le merném fogadni, hogy itt mindegyik csak azért akar téged, mert jól nézel ki és híresebb vagy, mint ők valaha is lesznek. Mint rajongód mondom, hogy rohadtul csalódtam benned, és jöhetsz azzal, hogy ez is te vagy, meg, ha nem tetszik, akkor kövesselek ki. Nem hittem volna, hogy ennyire felszínes vagy és mindened a pénz. De kívánom, hogy találd meg a szerelmet, ami nem csak 3 hónapig fog tartani, mint az előző évad szereplőinek – pattantam fel, majd a könyvet magamhoz szorítva kisiettem a társalkodóból.

Csak mentem előre, majd amikor feltűnt, hogy valaki követ, dühösen megfordultam és a kamerázó férfire szegeztem a tekintetem.

-         Odabent zajlanak a dolgok, nem itt kint – böktem a ház felé dühösen.

-         Nekem az a dolgom, hogy felvegyek mindent. Benne van egy rövid kis interjúban, amiben elmondja, miért távozott ilyen feldúltan?

-         Nem – mosolyogtam erőltetetten. – Inkább mondja meg nekem, hol tudnék nyugodtan olvasni, amíg Krisztián haza nem küld.

-         Ezek szerint úgy érzi, hogy nincs meg köztük a kémia?

-         A kedvenc írónőm szavaival élve. Kettőnk között semmilyen kémia nincs; egy periódusos rendszer választ el minket! Krisztián szavaival élve pedig. Akárhányszor ránéztem késztetést éreztem, hogy alaposan megrázzam, hogy végre észre térjen! Most már békén hagyna?

-         Menjen vissza a házba, sétálok egyet a kisasszonnyal – ütötte meg a fülem a műsorvezető hangja.

Magam előtt összefont kézzel néztem a műsorvezetőre, akivel már személyesen is volt alkalmam találkozni. Valamilyen különös oknál fogva, ő volt az egyik zsűritag, amikor versenyre vittük a kisfilmünket a csajokkal. Most felvont szemöldökkel visszanézett rám, majd elindult én pedig némi hezitálás után követtem.

-         Ez nem egy játék remélem, tudja!

-         Na, nem mondja! Kirúgtak, amiért eljöttem – morogtam.

-         Ezt sajnálattal hallom, de miért kockáztatta az állását, ha nem is akar itt lenni?

-         Mert… hát egy az, hogy mindenki erősködött, hogy jöjjek el, ha már egyszer beválogattak és én is jönni akartam, mert szerettem volna megmondani Krisztiánnak, hogy egy idióta. Mennyit kap, hogy szerepel ebben a műsorban? És kivel fog végül szerelembe esni? Tudom, hogy megvan írva előre az egész!

-         Éles esze van, csak az a baj, hogy rosszra használja! Egy ilyen versenyt nem lehet előre megrendezni.

-         Ó, dehogyisnem. Megbeszélitek a leg dögösebb csajjal, hogy ő lesz a kiválasztott és közben magasról leszarják mit akar Krisztián. Négy hét alatt nem lehet szerelmes az ember!

-         Van, akinek egy pillantás is elég!

-         Ez hülyeség, régen nem hiszek ebben a mesében, meg az első látásra szerelemben.

-         Nem is szeretné megpróbálni? Miért nem marad és vigyáz Krisztiánra?

-         Nem szorul a védelmemre – nevettem el magam hitetlenkedve.

-         Mégis minden szavából és mozdulatából süt, hogy meg szeretné védeni Krisztiánt a számító hölgyektől. Én is látom, hogy van köztük olyan, aki nem Krisztiánt akarja megismerni.

-         Figyeljen, tudom, mire megy ki a játék, a jelenlétemmel érdekesebb lenne a show, én lennék az a lány, akit nehéz meghódítani, aki veszekedik Krisztiánnal és nem próbál a kedvében járni. Nos, sajnálom, de nem fogom népszerűsíteni magukat – tártam szét a kezem és faképnél hagytam.

Tűkön ülve vártam, hogy végre tizenegy óra legyen, és fél tizenegykor már Krisztiánt szuggeráltam, aki a kanapén terpeszkedett, köré gyűlve az összes nő, kivéve én. Nem mintha a csajok annyira bánták volna, így legalább egy ellenséggel kevesebb volt neki. Sóhajtva szakítottam el róluk a tekintetem, aztán felálltam és visszatettem az Anyegint a vitrinbe, majd töltöttem magamnak egy pohár gyümölcslevet. A pultnak támaszkodva tekintetem újra Krisztián felé vándorolt, aki ekkor felpillantott és elnézést kérve, elindult felém. Azonnal kiegyenesedtem, és elindultam az ellenkező irányba, de aztán megtorpantam és sóhajtva felé fordultam.

-         Remélem, könnyes búcsút akarsz venni tőlem.

-         Nem. Inkább szeretnélek megfejteni – billentette oldalra a fejét, majd kivette a kezemből a poharat és belekortyolt, közbe tekintetét rám szegezte.

-         Itt vagyok és máris a trófeáid egyikének tekintesz? Mi ez a nézés? – forgattam meg a szemem és megpróbáltam nem törődni az érzéssel, amit kiváltott belőlem ez a tekintet. – Komolyan Krisztián, tartogasd ezt azoknak, akik téged bámulnak jelen pillanatban is.

-         Miért beszélsz róluk ilyen ítélkezve?

-         Mert szánalmasak – mosolyogtam rá.

-         Ilyen hozzá állással nem igazán leszel népszerű.

-         Pont ez a célom – néztem a szemébe. – Komolyan Krisztián, had menjek haza!

-         Köszönöm az üdítőt – adta vissza a poharat, anélkül, hogy megígérte volna, hogy hazamehetek.

Pontban tizenegykor aztán belépett a szalonba a műsorvezető és megkérte Krisztiánt, hogy álljon mellé. Ezúttal sima kólát kortyolgatva vártam, hogy véget érjen az este, és, hogy végre mehessek haza, hogy másnap megpróbáljam visszaszerezni az állásom. Ha a csajoknak igazuk van, és Bertold tényleg érez irántam valamit, akkor biztos nem lesz nehéz dolgom, bár a telefonban nagyon dühös volt rám.

-         Krisztián mi a véleményed a ma estéről? Milyennek találod a lányokat?

-         Sokatokkal beszélgettem, némelyiketekkel azonnal az első pillanatban egy hullámhosszon voltunk, ám akadtak olyanok is, akikkel nem igazán volt közös téma. Senkit se szeretnék hitegetni, hogy majd később kialakul, ezért a döntésem tényleg csak azon alapul, hogy kikkel nem bírnám elképzelni a jövőmet.

-         Arra kérlek Krisztián, sorold el azoknak a hölgyeknek a nevét, akiket szeretnél itt tudni és add át nekik a karkötőt, amit minden nap viselniük kell.

Gúnyos mosoly terült el az arcomon. A Sztárszerelem egy az egyben kopizta a Nagy Ő-t, annyi volt csak a különbség, hogy rózsaceremónia helyett karkötőceremónia van. Talán minden ceremónián kapunk egy medált, míg végül az utolsó medált az kapja, aki elnyerte Krisztián szívét. Már négy nő nevét is mondta Krisztián, amikor a pillantása rám rebbent és a szemembe nézve mosolyra húzódott az ajka. Folyamatosan ráztam a fejem, arcom sápadt színt öltött. Nem! Nem teheti meg ezt velem!

-         Bartha Adrienn – mondta ki a nevem, mire lesütöttem a szemem.

Legszívesebben nem mozdultam volna meg, de ekkor a hozzám legközelebb álló nő megfogta a kezem és előre tolt, míg ott nem álltam Krisztián előtt.

-         Elfogadod tőlem ezt a karkötőt?

-         Nem – sziszegtem, mire elmosolyodott, megfogta a kezem és felcsatolta rá a karkötőt. – Nem ezt beszéltük meg – morogtam, amikor közelebb lépett hozzám és a derekamra csúsztatta a kezét, hogy megpuszilja az arcom.

-         Semmit se beszéltünk meg. Te mondtad a magadét, én pedig rád hagytam.

-         Nagyon szemét vagy – húztam össze a szemem haragosan.

-         Nem fogok olyat haza küldeni, akinek élvezem a társaságát – nézett a szemembe, majd egy puszit lehelt az arcomra és elengedett.