A hangulatingadozásomnak szerda délre már meg is lett a magyarázata, ugyanis meglátogatott a Mikulás és hozta magával a derék fájdalmat, és ha ez még nem lenne elég a fejem is hasogatni kezdett, ráadásul az idő is rossz volt odakint, így ez a három együtt teljesen rányomta a napomra a bélyeget. Mint egy zombi úgy mentem le ebédelni, de csak pár szem sültkrumplit tudtam leerőltetni a torkomon, a rántott húsnak már a gondolatától is rosszul voltam, pedig Tündi csirkeszárnyat rántott ki, amit mindennél jobban imádtam, de most rá se tudtam nézni. Amilyen gyorsan csak tudtam visszamentem a szobámba, besötétítettem és aludtam, de amikor órákkal később felébredtem egy fokkal sem éreztem jobban magamat. Ezért utáltam menstruálni, az első napot mindig pokolként éltem meg és most még migrénem is volt, köszönhetően a változékony időjárásnak. 6 óra körül újra lementem a konyhába, csináltam magamnak egy kávét, jó éjszakátot kívántam Melisszának és Tündinek, akik a kinézetemet látva orvost akartak hívni, de megnyugtattam őket, hogy holnapra már semmi bajom nem lesz. A szobámba belépve aztán elkortyolgattam a kávémat, miközben fel alá sétáltam az ágy előtt. Szerettem volna kimenni a teraszra, de az eső folyamatosan szakadt, ezért csak kinyitottam a teraszajtót, hogy friss levegőt engedjek be a szobába. A telefonom ekkor kezdett el csörögni, és amikor megláttam, hogy Zoé keres sóhajtottam egy nagyot.

-         Szia – szóltam bele a telefonba a lehető leglelkesebben.

-         Ó, zavarlak? – kérdezte enyhe éllel a hangjában.

-         Nem, csak szétrobban az agyam, leszakad a derekam és zuhog az eső – foglaltam össze a rossz hangulatomnak az okát.

-         Nem lep meg, hogy akkor elérlek, amikor nem happy minden körülötted – cukkolt. – Nagyon el vagy tűnve, én pedig kezdek nagyon haragudni – közölte velem.

-         Megfogadtam a tanácsodat és élek.

-         A tanácsaim közé tartozott az is, hogy mondj el mindent! Elvégre miattam vagy ott!

A szememet forgatva tettem le az éjjeliszekrényre az üres bögrét, aztán nekiálltam elő kotorni egy tiszta pizsamát a bőröndömből, míg végül a legalján rá is akadtam a királykék pamut pizsimre, amit imádtam. A telefont ki hangosítva az ágyra dobtam, miközben megnyitottam a fürdő vizet és nyomtam hozzá a kedvenc almáspite illatú tusfürdőmből.

-         Kedvelem Krisztiánt ennyi. Jó érzés a társaságában lenni.

-         Csak ennyi? Csók? Valami?

-         Semmi – vágtam rá azonnal.

Nem tudom miért nem mondtam el neki, hogy Krisztián felizgult rám tegnap az étteremben, én pedig később szintén felizgultam az ujjai láttán és a történetrészletét olvasva. Ha azt valóban kipróbáltuk volna, amit leírt, életem egyik legemlékezetesebb első szexében lett volna részem, az ezer százalék. Talán pont ezért nem akartam Zoénak elmondani, mert az ő tanácsait fogadtam meg a leginkább. Jó, azért ha azt mondja ugorjak a kútba, nem ugrok utána, így Krisztián ágyába se ugrottam volna bele, csak mert Zoé azt mondta. Zoé inkább az érzelmeimre volt képes hatni, olyan érzésekre ébresztett rá engem, amiket tagadni akartam magamba, és ha ő megkapargatta a felszínt, onnantól kezdve nem volt visszaút. Ezt pedig nem akartam.

-         Nem hiszem el, hogy ott vagy lassan két hete és semmi izgalmas nem történt.

-         Más lányokkal már biztosan smárolt – vontam meg a vállam fáradtan. – Ne most beszéljünk már erről. Fáradt vagyok és nyűgös – kértem.

-         Hát jó, de figyelmeztetlek, ha mostantól nem jelentkezel, napi kétszer beadom a válókeresetet. Én nem tudok tovább így élni!

-         Jól van drágám. Vedd, be a nyugtatót mielőtt felmegy a vérnyomásod – mosolyodtam el halványan, aztán kinyomtam a hívást, megszabadultam a ruháimtól és a kádba mászva nyakig merültem a meleg habos vízbe.

Nem gondoltam volna, hogy szerencsével járok, de amikor fél nyolc körül felmentem Krisztián szobájához és kíváncsiságképp lenyomtam a kilincset, azt gondoltam zárva találom az ajtót, de nyitva volt így mire hazaérkezett engem ott talált az ágyában. Terveim szerint ébren vártam volna, de annyira szarul voltam, hogy engedélyeztem magamnak pár perc pihenőt, ami alatt az egyik pólóját ölelgettem és szépen el is aludtam. Magamhoz ölelve a pólóját, ő pedig úgy talált rám. Kell ennél nagyobb jel egy pasinak, hogy bejön a csajnak? Nem. Ezt én is tudtam, és ő is tudta, de egy szóval sem említette, amikor a karomat simogatva ébresztgetett. Először azt se tudtam, hogy hol vagyok, hunyorogva néztem Krisztiánra, akinek arcát megvilágította a fürdőből kiszűrődő fény.

-         Megjöttem kis írónőm – suttogta, mire elmosolyodtam és felkönyököltem, arcom pedig azonnal fintorba torzult, a fejembe hasító fájdalomtól. – Nem érzed jól magad?

-         Migrén és havi – sóhajtottam a hátamra fordulva. – Milyen volt a randi?

-         A program nagyját elmosta az eső, szóval spontánkodtunk. Elmentünk megnézni a Fekete kastélyt. Zsuzsi szeret régi helyekre járni, nekem pedig jót tett a fantáziámnak egy romos kastély. Utána pedig szabadtéri mozi helyett, elmentünk egy rendes moziba és megnéztük a legújabb Marvel filmet.

-         Élvezted?

-         Igen! Zsuzsi szórakoztató társaság. Néha talán kicsit sokat beszél, de legalább nem hülyeségeket mond – vigyorodott el.

-         A túlzott okoskodás se vonzó. Vegyen példát rólam, én is sokat beszélek, de engem imádsz – eresztettem meg egy erőtlen mosolyt.

-         Igen, téged tényleg imádlak – simogatta meg az arcomat, majd a tekintete a hasamra vándorolt, ami hangosan kordult egy hatalmasat. – Ettél te valamit?

-         Aha!

-         Adri – húzta össze a szemét haragosan.

-         Mikor migrénem van, nem tudok enni, mert minden visszajön – húztam a fejemre a pólóját, hogy ne lássam a vádló tekintetét, amivel engem méregetett.

Nem sokáig élvezhettem a póló rejtekét ugyanis lehúzta a fejemről és mélyen a szemembe nézett, homlokát aggódva összeráncolta.

-         Megyek, készítek neked valami finomat, amit tuti nem hánysz ki. Maradj itt!

-         Nem…

-         Nincs, semmi nem! Maradsz!

-         Jó – sóhajtottam fel. – Visszakapom? – intettem a póló felé.

-         Ezt is be csórod? – kérdezte gyanakodva.

-         Naná! Meg kell edződned, mire megtalálod a Nagy Őt!

-         Mire megtalálom, a Nagy Őt az egész ruhatáramat eltulajdonítod – nevette el magát hallkan.

Mosolyogva néztem a távolodó alakja után, aztán visszadőltem a párnák közé és szorosan behunytam a szememet. Fél órával később jött vissza Krisztián, addigra én már azon voltam, hogy utána megyek, nehogy magára gyújtsa a konyhát, de szerencsére nem ez történt. Felkapcsoltam az éjjelilámpát, hogy még több fény legyen, hátamat egy párnának vetettem és kíváncsian pillantottam a Krisztián kezében lévő tálcára.

-         Ülj inkább az asztalhoz, még forró – intett az íróasztal felé és oda vitte a tálcát.

Arra számítottam, hogy összedobott pár szendvicset, vagy rántottát készített, ezért teljesen meglepődtem, amikor egy nagy tányér gőzölgő zöldéglevessel találtam szembe magamat. Meghatottan ültem le a székre és a szavakat keresve felnéztem Krisztiánra, de aztán csak átkaroltam a derekát és a kockáinak nyomtam az arcomat, ő pedig megsimogatta a hajamat és finoman eltolt magától.

-         Kicsit közel voltál – jegyezte meg szórakozottan.

-         Ne rontsd el a szép pillanatot, a mocskos fantáziáddal, különben is direkt kihúztam magam, hogy ne a faszodhoz bújjak – morogtam.

-         Egyél – mosolygott rám. – De úgy edd, hogy ez a nagymamám receptje!

-         Igen? Na, gyere ide – pattantam fel és elérzékenyülve szorosan átöleltem. – Senki sem főzte még meg nekem a nagymama főztjét, sokat jelent – bizonygattam könnybe lábadt szemekkel.

-         Igen az látom – pillantott le rám zavartan, majd mosolyogva megsimogatta az arcomat. – Folyton meglepsz kis írónőm, tele vagy felfedezetlen kincsekkel és titkokkal.

Egy pillanatra behunytam a szememet, arcomat a tenyerébe simítottam, aztán leültem és neki láttam este 10-kor levest enni. Már az első kanál után, azt hittem, helyben elélvezek és egy nyögés tört elő a torkomból. Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű zöldségleves lehet ilyen finom. Az ízek bombaként robbantak szét a számba, ízlelőbimbóim örömtáncot lejtettek a gyönyörtől. Soha nem rajongtam a levesért, sőt simán le tudtam volna élni az életemet leves nélkül, de ha mindennap Krisztián levesét kellett volna ennem a világ legboldogabb nője lettem volna a világon. Pillanatok alatt, a lüktető fejfájásom ellenére elpusztítottam az egészet, aztán szomorúan állapítottam meg, hogy elfogyott. Lebiggyesztett szájjal kavargattam a semmit a kanállal, aztán felpillantottam Krisztiánra és szomorúan a tányér felé intettem.

-         Hozok még – vette el a tányért Krisztián mosolyogva.

-         Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan, és amíg rá vártam kisé előre kapva kezdtem el írogatni az asztalon talált jegyzettömbre egy új sztorinak az ötletét, amiben a főhősnő egy vállalkozó, akinek saját étterme lett és épp egy szakácsot keres.

Krisztián nem sokkal később vissza is érkezett, letette elém a levest, aztán félresimította a tömbre hulló hajamat, az asztalra támaszkodott, és amíg én ettem ő a firkálásomat olvasgatta. Nem tudom mennyire sikerült neki bármit is kibogozni belőle ugyanis nagyon csúnyán írtam, mert siettem nehogy el felejtsem, ami eszembe jutott. Leginkább kulcsszavakat írtam fel, amikről tudtam, hogy azonnal elindítanak egy úton. A főhősnő lángvörös haja, a szakács szürke szeme, ami rengeteg titkot rejt.

-         Szeretlek – sóhajtottam fel az utolsó kanál leves után és boldogan mosolyogva behunytam a szememet, fejemet Krisztián hasának döntöttem, majd felnéztem rá.

Ő szó szerint megkövülten meredt vissza rám, ajka szavakat formált, de semmit se mondott, csak tátogott, mint egy hal, ettől pedig teljesen összezavarodtam. Most azért vág ilyen rémült fejet, mert megijedt, hogy szerelmes vagyok belé, vagy pedig azért, mert nem számított egy szerelmi vallomásra? Tényleg ha valóban szerelmet vallanék, neki vajon mit reagálna? Kihasználná a szerelmemet? Ugyanúgy tenné a szépet a többi másik lánynak is? Bár ez nem kizáró ok, attól, hogy én szeretem, nem köteleződött el mellettem, de ha már elérte, hogy belé szeressek, akkor igenis szeressen viszont! Nem is tudom, miért gondolkodok most ezen. Nem gondoltam komolyan, nem szeretem és kész.

-         A végén be repül a légy a szádba – morogtam és felálltam, aztán az ágyhoz sétáltam és fejjel a párnákra dőltem.

A derék fájdalmat, a melleim érzékenységét, és a görcsölést, sajnos Krisztián fantasztikus levese nem tudta elmulasztani, de a fejfájásom szerencsére csillapodott.

-         Szerencsés lesz a lány, aki megnyeri majd a szívedet. Kevés pasi áll neki az éjszaka közepén levest főzni – suttogtam az oldalamra fordulva és Krisztiánra néztem, aki még mindig engem figyelt, a homlokát ráncolva.

-         Amit mondtál azt komolyan gondoltad vagy a levesem miatt szeretsz?

-         A levesed miatt. Nagyon finom volt. Talán átgondolom a dolgot és adok esélyt kettőnknek. Féltékeny leszek, ha belegondolok egy Lizi féle lány fog enni ebből a levesből – panaszkodtam és még össze is rezzentem a gondolattól, hogy ez bekövetkezhet.

-         Jó, mert ha komolyan gondoltad volna, az sok mindent megváltoztatott volna.

Nem válaszoltam semmit, ő pedig nem feszegette tovább a témát. Leült az ágyra, elhelyezkedett, bekapcsolta a laptopot, a fényerőt minimálisra vette, hogy ne zavarjon, aztán írni kezdett, én pedig csendbe figyeltem, ahogy dolgozik. Le se vettem a tekintetem az arcáról, csak gyönyörködtem benne, hogy milyen tökéletes. Magamba ittam a látványt, hogy később legyen mire visszaemlékezni, bár ismertem magam annyira, hogy tudjam, mikor már nem itt leszek, úgy fogom érezni mintha az egész meg se történt volna. Mintha csak álmodtam volna, hogy itt fekszek mellette, tökéletes csendbe, amit nem tör meg más, mint a billentyűzet hangja és a lélegzetvételünk nesze.

-         Simogatnád a hasam? – kérdeztem meggondolatlanul, amikor már vagy 10 percet szenvedtem síri csendben, annyira elkezdett görcsölni a hasam.

-         Ennyire rosszul vagy? – tette félre a laptopot, keze azonnal a hasamra csúszott és simogatni kezdte, én pedig könnybe lábadt szemekkel behunytam a szemem.

-         Pokoli szokott lenni az első nap – motyogtam.

-         Pihenj Adri – suttogta és egy lágy puszit lehelt az ajkamra, ami még csóknak se volt nevezhető, olyan gyorsan történt.

Kipattant a szemem, ajkamat szólásra nyitottam, de képtelen voltam bármit is kinyögni. Krisztián a tekintetemet kutatta, én pedig az övét, de egyikünk se mondott semmit. Csak néztük egymást, aztán én újra behunytam a szemem, ő pedig tovább cirógatta a hasamat, míg a gyengéd simogatásától szépen lassan álomba merültem.