Csak ennyi kellett. Ennyi, hogy megváltozzon körülöttem minden. Oly kevés, nekem mégis végtelenek tűnt az a röpke idő. Nem tudom, hogy de mintha megállítanod volna a napot és én nem akartam, hogy az újra elinduljon.

Azt tudnod kell, hogy semmi hasonlóra nem számítottam akkor. Pedig tudtam, hogy bál lesz, amire én is hivatalos voltam. Viszont ismertem már magam és az ilyen rendezvényeken betöltött szerepem. Már hozzá szoktam, hogy a büfé asztal mellöl figyelem a táncoló párokat. Most sem számítottam másra. Miért is tettem volna?

Mégis mindig reméltem egyszer másképp lesz. Hogy talán majd eljön az én időm és én is megtapasztalhatom milyen a táncparketten ölelve keringőzni a társaddal. Azt hittem ez egy örök álomkép lesz, amíg te nem jöttél.

Ezért hát bár kissé szomorkásan is, de igyekeztem a legjobb formámat adni. A legszebb ruhámat vettem fel és órákat szenvedtem míg a hajamat megfelelőnek találtam. Még ki is próbáltam sminkelni magam, annak ellenére, hogy egyáltalán nem értek az ilyesfajta kenceficékhez. Kifestettem a körmöm, feltettem a szüleimtől kapott nyakláncomat és fülbevalóimat. Igyekeztem rendesen megállni a magassarkúban, amit csak az este miatt erőszakoltam rá a lábamra.

Kivételesen nem a megszokott katasztrófát láttam vissza a tükörből. Már majdnem szépnek éreztem magam és örültem, hogy nem viszolygok a látványtól. Egy kicsit feléledt a szívemben a remény, hogy talán ez a bál tényleg más lesz.

A készülődés közben észre se vettem, hogy már el is késtem a megnyitóról. Mások biztos a hajukat tépték volna, ellenben én boldog voltam, mert így észrevétlenül tudok elvegyülni a tömegben.

Mikor beléptem, elcsodálkoztam, hogy milyen igénytelen a díszítés. Még sose voltam ilyen ócska helyen bálozni. Miután végig mértem a termet, megfigyeltem a táncolókat is. Mindenki felszabadultabb volt, mint amihez szoktam és az öltözékük is egyszerűbbnek látszott. Csak nem túl öltöztem?

Most először futott át az agyamon, hogy esetleg valami nincs rendben ezzel a bállal. Viszont ezt hamar elhessegetem és a saját képzelődéseimnek tartottam a bál összes hibáját. Ezért megkerestem a már megszokott helyem. De a büfé asztal is újabb meglepetéseket tartogatott.

Az általában itt lévő flancos és kimondhatatlan nevű fogások helyét átvették az egyszerűbb és finomabb sütik és szendvicsek. A látványra majdnem kicsordult a nyálam. Az italok is másképp néztek ki, mint máskor. Üdítők és műanyagpoharak fogadtak. Viszont én egyáltalán nem bántam a változást.

Szinte rávetettem magam. Eddig általában kínosan feszengtem és finnyásan figyeltem azokat, akik valami hasonlóra vetemedtek, mint én most. Akkor viszont nem a jelenlegi finomságokról volt szó. Élvezettel haraptam a 3. muffinba, mire egyáltalán eszembe jutott, hol is vagyok valójában.

Máskor unottan és irigykedve pillantottam volna a táncparketten lévők felé. Most ellenben lenyűgözött a sok táncoló pár, akik bár néha számomra túl vad koreográfiákba kezdtek, mégis magukkal ragadott az energiájuk és bájuk.

Talán ezért csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy felém jössz. De ekkor se tulajdonítottam neki túl sok figyelmet, mert szimplán azt hittem te is a büfé asztal iránt érdeklődsz. Mégis miért gondoltam volna, hogy én vagyok az, aki miatt erre tartasz?

Kivételesen rajtad egy öltöny feszült, mely legalább annyira nem illett ide, mint én. Lazán megkocogtattad a vállam, hogy rád figyeljek, majd megszólaltál azon a bársonyos hangon.

-Felkérhetlek táncolni?-kérdezted miközben bizakodva néztél rám. Mintha nem lennél benne biztos, hogy pozitív lesz a fogadtatás. Én értetlenül körül néztem, hátha meglátom a lányt, akihez beszélsz. Ellenben meglepetésemre senki más nem volt a közelben. Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy talán nekem szólt.

-Mármint engem?-kérdeztem vissza a gondolat képtelensége miatt. Arcod zavarodottá vált, mert nem értetted a fennakadásomat.

-Ki mást? Csak te vagy itt.-válaszoltál már mosolyogva és felém nyújtottad a kezed. Én félve néztem rá és alig tudtam felfogni a történéseket, mivel számomra ez volt a legabszurdabb dolog aznap.

Majd arra gondolva, hogy esetleg soha nem lesz még egy lehetőség, kezedbe helyeztem a sajátom. Olyan meleg és barátságos volt a kézfejed. Úgy éreztem sosem akarom elengedni. Óvatosan elkezdtél a parkett felé húzni és én hagytam, hogy magával sodorjon a pillanat.

Mire középre értünk vettem csak észre, hogy mindenki a falak mellett áll és minket néz. Szörnyen zavarba jöttem. A zene is megváltozott. Az eddig pörgős számokat leváltotta egy klasszikus keringő dallama.

Megijedtem ebben a pillanatban jutott el a tudatomig, hogy mi is történik körülöttem. Ja meg, hogy olyan rég táncoltam már, hogy egyetlen lépésre sem emlékszem. Úgy tűnik a keringőzés nem olyan, mint a biciklizés.

Te is észrevetted ijedelmem, ezért igyekeztél bátorítóan mosolyogni rám. Finoman beállítottál a kezdőpózba és éreztem, hogy te készen állsz. (Kíváncsi vagyok hányan értettétek félre :)) De én még mindig lesokkolva néztem a csokornyakkendőd. Képtelen voltam az arcodra nézni. Közelebb hajoltál, hogy a fülembe suttogj.

-Ne félj. Én majd vezetek. Neked csak annyi a dolgod, hogy kövess és ugyanilyen gyönyörű maradj.-Képtelen voltam megszólalni vagy bármi érdemest reagálni. Csak hagytam, hogy magaddal ragadj egy szám erejéig.

Legalább két percnek el kellett telnie, hogy magamhoz térjek. Hihetetlen volt, de valóra váltottad az álmomat. Amiért hálás voltam és boldogan mosolyogtam végre vissza rád. Te pedig hasonlóképp tettél. Örömmel töltött el a tudat, hogy valószínűleg te is annyira élvezd, mint én. Táncközben egyre bátrabban simultunk egymáshoz, ami leírhatatlanul jó érzés volt.

Rád emeltem most már félelem nélkül a tekintetem és ekkor bevillant valami. Ott a karjaid közt számomra megállt az idő és te örökre beloptad magad a szívembe, bár nem tudtam rólad semmit. Csak egy pillanatra volt szükséged, hogy beléd szeresek. Sajnos a szám a végéhez közeledett és ezt te is érzékelted. Újra a fülemhez hajoltál, hogy belesúgj.

-Örülök, hogy nem csak én értettem félre.-mondtad."Megint összezavartál. Mégis, miről beszélsz?"-gondoltam, miközben te szinte szerelmesen pillantva rám, vártad reakcióm. Fogalmam se volt, mire céloztál. Szerencsére ez neked is leesett.

-Még nem jöttél rá?-Hát nem. Nagyon, nagyon nem.-Ez egy Nem bál bál.-Erre csak felvontam a szemöldököm. Tényleg azt hiszed, hogy ezzel mindent megmagyaráztál. Bár lehet csak én vagyok túl ostoba.

-Vagyis pont az a lényeg, hogy minél kevésbé hasonlítson egy rendes bálra. Egyszerűen egy buli és semmi köze a valódi bálokhoz.-Ekkor kezdett el derengeni, mire is akarhat rávezetni az előttem álló helyes srác. Közben a zene leállt, majd visszatért a pörgősebb számokhoz.

A tömeg visszaszivárgott a táncparkettre és míg én lefagytam egyre messzebb sodortak ideiglenes partneremtől. Utoljára a kijáratban láttam meg, ahol tátogott felém, intett és eltűnt az éjszakában.

A szájáról a következőket olvastam le:"Jó volt veled táncolni, Bálkirálynő." Én lassan tértem magamhoz, mert legalább 15 ember lökött meg, majd minél óvatosabban próbáltam kimászni a hering partiból. Rögtön a kijárat felé tartottam, tudat alatt bizakodva, hogy esetleg még megpillanthatlak. De csak a sötét éjszaka fogadott, a szemkápráztató csillagokkal. Vágyakozva tekintettem fel az égre és neki mondtam el vallomásomat.

-Köszönöm vadidegen srác, hogy újra megszeretetted velem a bálokat, még ha ez egy Nem bál bálon sikerült is. Sajnálom, hogy már elmentél, de azt hiszem így kellett lennie. Mindig te leszel az első táncpartnerem és az első fiú, aki csak egy pillanatra magával ragadott és elrabolta a szívem.

~Sziasztok :) Az a kérdésem lenne szeretnétek-e, hogy folytassam ezt vagy ennyi elég volt?~