✨Ineffable Husbands✨

Crowley egyedül sétálgatott az éjszakai utcán. Egyszer csak betévedt a St. James Park-ba. Elkezdett a park belseje felé haladni, egészen a tóig. Ott megállt és felnézett az égre. A csillagok gyönyörűen ragyogtak, a hold pedig még szebbé tette a látványt, ahogy beragyogta a sötét eget. Crowley szomorúan nézte a csodálatos képet. A szíve tele volt bánattal és gyásszal. Elvesztette élete legbiztosabb pontját. A csillagokban is Őt látta. Csak Őt. Bárhova ment, bárhova nézett, csak Ő jutott az eszébe. Egy bánattal teli sóhajtás kíséretében lehajtotta a fejét.

- Ne szomorkodj Crowley.- mondta valaki mellőle. A démon felkapta a fejét és a hang irányába fordult. Ő volt az. Fényes csillagokból álló alakja állt mellette.

- Nagyon hiányzol.- mondta rekedtes hangon.- Nagyon hiányzol drága Angyalom.- mondta és könnyek gyűltek a szemébe.

- Tudom.- mondta az angyal mosolyogva.

- Ez belegondolva csak az én hibám...- kezdte a démon.

- Crowley ez nem igaz.- mondta lágy hangon és a démon vállára tette a kezét.

- DE IGEN!- Kiáltotta és egy-két könny kicsordult a szeméből.- Ha soha sem ismertél volna meg, ez az egész meg se történik! A-Akkor még mindig itt lennél... Nem haragítottad volna magadra Gabriel-t! Nem hagytál volna itt... V- Végleg! Nem akarok azzal a tudattal élni, hogy már nem vagy velem angyal! Én... Én szeretlek! Mindig is szerettelek! Mindig féltem, hogy ez egyszer megtörténik... Hogy egyszer elveszítelek. Nagyon hiányzol kedves angyalom!!-kiabálta, majd a földre rogyott és keservesen zokogni kezdett. Az angyal kedvesen mosolyogva letérdelt Crowley elé, és a két keze közé fogta a démon arcát.

- Én is szeretlek Crowley.- suttogta Azirafael, és megcsókolta a démont. Crowley hirtelen megdermedt a cselekedet miatt, és az arca felvett egy kis vörös színt. Néhány másodperc múlva viszont, viszonozta a csókot. Miután elváltak egymástól, a démon megölelte Azirafael-t.- Te is nagyon hiányzol nekem Crowley. Kérlek sose felejtsd el, hogy én sosem hagylak el. Én mindig itt leszek melletted.- mondta az angyal mosolyogva. Crowley lehunyt szemmel, szorosan ölelte az angylat. Pár percel később kinyitotta a szemét, és arra lett figyelmes, hogy a levegőt öleli. Még mindig potyogtak a könnyei. Felnézett az égre, és el-elcsukló, halk hangon megszólalt.

-Szeretlek angyal.- szomorúan mosolyogva fürkészte az eget, majd meglátott egy hulló csillagot átsuhanni az égen. Könnyeit letörölve felnevetett. Tudta, hogy ez egy jel az Ő angyalától. Felkelt a földről, majd még egy utolsó pillantást vetett az égre és elindult haza. Mostmár sokkal boldogabb volt, mivel tudta, hogy az angyala viszont szereti őt, és, hogy mindig mellette lesz. És tudta azt is...

Hogy amikor elérkezik számára is a vég, lelkeik a végtelenség tengerében úszva, újra egymásra lelnek.