⇝Hullámvasút⇜

A kocsiban ülve zenét hallgatni egy idióta mosollyal az arcomon. A göröngyös aszfalt miatt fel-le pattogok pont úgy, mint egy hullámvasúton a vidámparkban. Akármerre is fordulok, mindig Te vagy a gondolataimban. EL sem tudod képzelni, hogy milyen érzés rájönni, hogy az összes út hozzád vezet vissza. Hozzád, akiknek a neve mellől eltűntek a szívecskék aztán visszatértek, most pedig éppen darabokra törnek. Nem mutatom, sőt, szerintem jól bújtatom azt az érzést, mely üldözöttként kopogott be lelkem ajtaján. Viszont, akármennyire is jól rejtegetem, a pincéből időnként felkopog csak azért, hogy emlékeztessen a bánatomra. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ismét felbukkantál. Valóra váltottad az álmaim és új vágyakat hagytál magad mögött. A Te üzenetedre keltem egy hete reggel és elképzelhetetlenül boldoggá tettél azzal, hogy játszadoztál az érzelmeimmel, amikről egyébként nem is tudtál, így még hibáztatni sem tudlak. Igen, azt akartam, hogy a barátaimat aggodalommal töltse el a megjelenésed és, hogy a hajnali két órási sötétséged a hangom fesse színesre, ahogy reményekkel telve és mosolyogva suttogom a neved. Csak azzal nem számoltam, hogy az ismerőseim szavaira Te majd elfelejtesz rácáfolni vagy, hogy ahányszor kimondom azt a csodás, négy betűből álló kombinációt a szívemen lévő hegből újra friss vér folyik le. Mégis, Te túl sokat jelentesz nekem ahhoz, hogy a neved felkerüljön a „Fiúk, akik megsirattak" nevet viselő listára, így ezt a feltörni készülő könnyet is visszafolytom valahogy. Minden erőm rámegy, az a kevéske, ami pedig még nem hagyja el a testem is arra megy el, hogy olyan helyzeteket képzeljek el, melyeket maximum a képernyőn látok viszont, semmikép sem a való életben.

A buszon ülni halálos csendben és visszanyelni a könnyeim. Tudom, hogy az utolsó utáni esélyemet fogom ellőni, de éjjel az álmomban azt mondtad, hogy szeretsz, s amikor felébredtem végleg összetörtem. El fogom mondani neked, vagy legalábbis le fogom írni és a könnyeimnek utat engedve fogok rányomni a küldés gombra. Pokoli lesz és egy részemet fel fogja emészteni az elutasítás de el foglak tudni engedni. Attól a naptól fogva sosem fogok azon gyötrődni, hogy mégis mi lett volna ha... Tisztázni fogom a lapjaimat Te pedig biztosan nem azzal fogsz válaszolni, hogy ugyanígy érzel. Ez irreális lenne. Ugyanakkor, megannyimilliárd évvel ezelőtt irreális volt, hogy egy majom lejött a fáról, és bár esetlenül de járni kezdett. Mindenki azt gondolta, hogy ostobaság ét követ egymásnak dörzsölni, mígnem kipattant az első szikra. Így hát, az utolsó reményem az, hogy bár már nem is lesz soha tábortüzünk, legalább egy kis szikrát csiholunk majd, ami miatt rá fogsz jönni, hogy milyen gyönyörű is lehet a tűz.

Ha már porig égetted a lelkemet.

All the love, Ch