ϟÖlelésϟ

Hát búcsúzunk. A bőröndöm a kocsi csomagtartója, én pedig feléd tartok. Csomagodon ülve vársz. S mikor meglátsz, alakod felemelkedik. Melléd lépek és tanácstalanul nézek fel rád. Szomorú mosoly ül ki arcodra, kezeid pedig szélesen kitárod. Gondolkodás nélkül bújok közel hozzád, mintha csak vonzanál magadhoz.

Átölelsz és szorosan magadhoz húzol. Némán lábujjhegyre emelkedek, és érzem, ahogy halkan felnevetsz. A másodpercek órák most, és ezek a szent pillanatok sosem kopnak ki az emlékezetemből. Fejem lassan széles válladra hajtom, arcomra lágy mosoly ül ki. És még jobban szorítalak.
- Olyan kicsi vagy – suttogod puha hangodon, s ezzel szemembe kövér könnyet csalsz. Hisz előtted száraz sivatag voltam, de mára patak lettem. Bizony, könnyeim patakot serkentettek, s te csodát tettél.

És már nem vagyunk távol. Néhány pillanatig csak ketten vagyunk, nem is gondolunk másra, hisz nincs is mire. Mert ott vagyok, ahol lennem kell. A karjaidban, ahogy óvatosan ölelsz, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék.

S pont, mint a Nap mögöttünk, az álmaim is lassan eltűnnek a horizonton. De még itt vannak és most ragyognak a legjobban. És már kifutunk az időből. Már nem kéne ölelnünk egymást, de egyikünk sem enged. Tudom, hogy te fogod megtörni, hisz én kétségbeesetten kapaszkodom álmaimba, melyek el fognak bukni.
- Te vagy a magas – nevetek fel halkan, s visszatartom azt a kósza könnycseppet. Visszaereszkedek a földre, de nem engedsz el. És bár meg sem szólalsz, szinte hallom, ahogy azt mondod: még ne.

És naiv módon hallgatok néma kérésedre, s bár vállad fejemmel már fel nem érem, tovább pihentetem azt izmos mellkasodon.

Óráknak tűnik, pedig csak parányi másodpercek voltak. De végül ennek a kis végtelennek egyszerre vetetünk véget, s pontot téve mindezek végégre a szemembe nézel. És észreveszed azt az apró könnyet. Végig simítasz karomon, és kicsit hátrébb lépsz.
- Majd beszélünk – mosolyogsz rám, én pedig bólintok, és tovább állok.

All the love, Ch