ϟSzomorúanϟ

Szomorúan nézlek. Hisz legyünk őszinték, jelenleg csak ennyit tehetek. Faj nézni, ahogy kék szemeibe oly mélyen nézel, vagy ahogy mosolyogva szólítod nevét édeskés szájízzel. És ahogy centikre tőlem boldogan folytatsz vele heves eszmecserét a mindenről és a semmiről, megértem.

Szomorúan nézem ahogy látsz, de észre nem veszel. Ahogy derűsen felnevetsz a viccemen, nem látva, hogy szememben fényes könny mozog, mint a csillag a fagyos téli estén, mikor otthonát keresi. Ahogy hahotázva végig simítasz a karomon puha ujjaiddal, a hideg kiráz és tovább nevettetlek hangosan, de síri csendben.

Szomorúan nézem, ahogy arcodra kedves pír ül ki, amikor őt említem. Ahogy közel hajolsz hozzá, érzem, hogy érzel iránta. Hisz az én szívem is hasonlóan dobog, mikor valaki rólad beszél, vagy akár csak feléd pillantok.

Szomorúan nézem, ahogy mások arról mesélnek, hogy mennyit beszélsz rólam. Némán hallgatom merész szavaik arról, hogy milyen féltékeny voltál, mikor egy másikkal beszéltem. Kár, hogy ennek a fele sem igaz. Hisz nem lehet igaz.

Szomorúan gondolok arra, mikor a hídon sétáltunk együtt. Senki más, csak te és én. Akkor úgy éreztem, hogy a világgal is szembe szállnék veled az oldalamon. És bár mindenki arról beszélt, hogy te és én, senki sem mondta ki, hogy „mi". Lehet, ők már akkor tudták.

Szomorúan veszem tudomásul, hogy lehetne olyan, hogy mi. Bizony, de még mennyire lehetne, bármikor, bármelyik pillanatban berobbanhat kettőnk vulkánja, majd hatalmas katasztrófát hagyva maga után gyönyörű és békés tavat alakíthatna ki. De én nem akarok robbanást. Magamban fogom tartani lávám, mely idővel értékes bazalttá fog válni.

Szomorúan veszem tudomásul, hogy te is érzel valamit, csak ő iránta jóval többet. És azt hiszed, néhány tetteddel megnevettetsz, vagy boldoggá teszel, de 'szerelmem', ezzel csak összetörsz, pedig te nem vagy olyan, mint a többi. Nekem nem. Más a mezőt látja, melynek te mindössze apró része vagy, míg én meglátom egyéni színeid, azokat, amik senkiben nem csillannak meg, hiába süt rájuk a nap összes sugara.

Szomorúan veszem észre, hogy hiába vagy karnyújtásnyira, valójában kilóméterek ezrei választanak el minket. És bár a távolság átszelhető, egyre nő.

Szomorúan figyelem, ahogy darabokra hullok. Tehetetlenül rohanok a vesztembe, mely csakis te lehetsz, hisz egyfajta mágnesként vonzol magadhoz. És bár szeretnék, nem teszek ellene semmit, hisz időnk ijesztően ketyeg. Lassan minden mindegy lesz.

Szomorúan várok arra, hogy felkelj és kigyere. Arra, hogy ma is ugyanezt tegyem, mint eddig. Nevetve legyek a barátod, ki támogatja, hogy te meg ő, de apró említést sem tesz arról, hogy mi.

Kijöttél. Leültél mellém és elkezdtél mesélni, figyelve arra, hogy ebben a korai órában a többieket fel ne ébresszük. És szomorúan vettem tudomásul, hogy elérhető vagy, de nem az én személyemnek.

All the love, Ch