Lehet, hogy csak én bonyolítom túl, de lehet, hogy ez tényleg ilyen. Összezavarsz és bár ez egy kurva nagy klisé, még sosem éreztem ilyet. Nem vagyok szerelmes, ezt pontosan tudom, nem magam elől tagadom.

Azt mondják, hogy ami két mondatnál hosszabb az hazugság: innen tudom, hogy ez valós. Egy szót sem tudok mondani rólad. Miattad elvetettem az ígéretem, mely szerint osztálytással sohasem leszek. Hisz házi nyúlra nem lövünk, akármilyen éhesek is vagyunk. Pont úgy, ahogy saját vécébe sem hányunk, akármennyire is csábító a keserédes vodka.

Erre most ráfáztam.

Elmosolyodok, mikor látom, hogy írtál. Bazsalyogva szívok bele az utolsó, ütős pink LD-be, amiről már leszoktam. Mégis, az az egyetlen utolsó szál olyan szomorúan árválkodott a fekete öngyújtó mellett, hogy nem volt szívem kidobni. Ha már hónapokig a táskámban zötykölődött úgy, hogy még a szűrőről is lekopott a felirat, igazán megérdemli, hogy nemesen elszívjam.

Nem akarlak elhamarkodni, ezért alig valakinek említettelek meg. Azt mondtad, hogy tetszik neked, hogy a körmöm fekete, mert ez olyan művészi és bár nem fejezted be a mondatot, értettem, mire gondoltál.

Furcsa veled lenni. Kettesben sétálni a buszmegálló felé egy olyan útvonalon, ahol még sosem voltam és ahol mi „sosem jártunk", mert, ha jártunk volna, lehet, hogy az nem kevés bajt okozna. Gavallérként előre engedtél a drótkerítéssel borított, előre kifeszített kapunál, melyre oly nagy betűkkel volt kiírva az a bizonyos belépni tilos, Arról beszélgettünk, hogy ha elkapnának, akkor futunk-e, vagy inkább okosan kimagyarázzuk. Ekkor került szóba Panni. Azt mondtad, hogy tök csendes de én „megvédtem", mire te megkérdezted, hogy honnan ismerem ennyire. Aztán Pécelről volt szó, elmesélted, hogy a polgármester jófej és hogy a lánya negyedikig az osztálytársad volt. Azt mondtad, hogy olyan érinthetetlen és félős volt én pedig rákérdeztem, hogy te negyedikben mégis hogy érintetted volna meg, te pedig ezt félreértetted.

Ugyanazzal a busszal mentünk de az ellentétes irányba. A regény utcán át néztük egymást és röhögtünk, hisz mindkettőnk busza késett. Aztán a neked jó 198-as begördült a megállóba, mi intettünk és azóta csak virtuálisan beszélünk. Veled jól éreztem magam.

All the love, Ch