5. nap

Az elmúlt napokban végig az erdőt jártam. Dominik csak a harmadik napon kérdezte meg mit csinálok odakinn egész nap, mire magamhoz híven a lehető leggyatrább kifogással sikerült előállnom; miszerint odakinnt sokkal jobban tudok gondolkozni és az ösvények felfedezése erre tökéletes helyet biztosít. Persze  mindeközben sáros cipőben, itt-ott szakadt kabátban- kiszúrta néhány szembejövő ág-, hullafáradtan topogtam a bejárati ajtóban, készen arra hogy letusoljak és minél előbb ágyba kerüljek. Dominik, bár valószínűleg átlátott szerencsétlenül eszkábált kifogásomon, vagy nem tartotta fontosnak feszegetni a témát, vagy egyszerűen csak nem érdekelte annyira hogy belekössön. Így aztán én is annyiban hagytam a dolgot. Ahogy telnek a napok viszont egyre inkább őrülök meg azt hiszem. 5. napja járkálok ebben a nyamvadt erdőben de egyszerűen nem találom a végét. Komolyan, én mindent próbálok. Íránytű alapján nyíl egyenesen megyek előre, és folyamatosan jelzem a fákat, hogy merre jártam. Árkon bokron átmászok, mindenféle gödröket ugrálok át hogy a lehető legkevesebb kitérőt kelljen tennem és egy teljes nap után sem találom a kivezető utat. Van egy pont amin egyszerűen nem bírok túljutni mert kénytelen vagyok visszafordulni hogy még éjszaka haza is érjek olyan időben hogy másnap némi alvás után újra nekivághassak. Ezen a ponton már nem is fáj a lábam és a testem kezd hozzászokni a folyamatos barangoláshoz. Viszont ha ez így folytatódik minden irányban esküszöm bedilizek!!! A legnagyobb terület amit famentesen találtam egy aprócska tó volt valahol félúton. Mivel azt az útvonalat azonban kimaxoltam, ma új irányban indulok. 

Teljes elszántsággal ültem fel az ágyban és indultam el hogy összeszedjem magam a mai úthoz. A fürdőből kilépve ijedten ugrottam vissza és kaptam a szívemhez. Az ajtófélfának támaszkodva Dominik várt rám. Az ajtónyitásra felemelte a fejét és szemébe lógó tincsei alól rám emelte fürkésző tekintetét. 

"Azt hiszem igazán türelmes voltam veled Edina..." 

"Hogy-...M-mi-mi?" torpantam meg és néztem rá zavarodottan. Dominik lustán ellökte magát az ajtótól és kezeit karba fonva állt meg előttem.

"Nem fogsz kijutni." közölte komolyan. "Próbáltam. Hetekig. Tisztelem az elszántságodat és az igyekezetedet tényleg. De azt hiszem elég időt hagytam hogy kibohóckodd magad." elképedve néztem rá. Meglepettségemben köpni-nyelni nem tudtam. Néhány hitetlenkedő fújás után azonban halálosan komoly arcát látva el kellett fogadnom, hogy ő ezt teljesen komolyan mondja.

"Nem tudom mit képzelsz magadról, vagy úgy egyáltalán mit gondolsz erről az egész helyzetről de hadd áruljak el neked valamit. Neked, és nekem semmi közünk egymáshoz. Ergo nem vagyok kíváncsi a véleményedre a dolgaimmal kapcsolatban. Mellesleg a leghalványabb sejtelmem sincs hogy miről beszélsz." közöltem vele. Az utóbbi időben nem változott róla a véleményem így jobbnak láttam hülyét tetteni semmint rögtön beismerni mindent.

"Tudod az a szolid kirándulócucc, a mindennapos eltűnéseid, a szakadt cuccok és a hullafáradtság elég árulkodóak..." jegyezte meg. "Edina komolyan mondom. Nincs járművünk és pontosan úgy van biztosítva a környezet, hogy kétlábon ne találj ki. Eleve őrültség nekivágni a vadidegen erdőnek tök egyedül főleg úgy, hogy arról például fogalmunk sincs hogy lakik-e benne valami. Nem mondom, tisztelem a bátorságodat, de elegem van ebből a szenvedésből. Nem nézem tovább." jelentette ki. "Ezért nyomatékosan megkérlek, hogy hagyj fel ezzel a tervvel mert nekem 5 év alatt nem sikerült. Autó kellene hozzá legalábbis hogy kijussunk. És ez a ribanc még arra is figyel, hogy amikor elmegy mindig új útvonalon hagyja el a etrületet, így még a kocsinyomokat sem lehet követni. Hidd el. Próbáltam, tudom." tette hozzá, majd közelebb lépve megragadta a vállaimat. "Minél előbb teszel le róla annál gyorsabban jutsz túl a pánikon hogy egyszerűen lehetetlenség kijutni. Tudom, hogy nem bízol bennem és ez teljesen jogos de én egyszer már végigmentem ezen. Pontosan tudom mit érzel, milyen legszívesebben egyszerre sírni és ordítani tehetetlen dühödben majd alig átjutni a holtponton és onnan felküzdeni magad. De mikor eljutsz a holtpontra Dina én ott leszek és segítek amiben csak tudok. Mert ennyivel tartozom neked mint 'törzslakos'. Én segíteni akarok neked Dina és esküszöm nem akarok rosszat. Felőlem folytathatod a kalandozást, nem állok az utadba, de őszintén nem szeretném ha neked is végig kéne csinálnod amit nekem. Kérlek. Hinned kell nekem. Most nincs más aki segíthet..." a mondókája végére könnybe lábadt a szeme. Összekapcsolódó tekintetünkből nem éreztem mást csak mély őszinteséget. Az arcomon lassan csordult le az első könnycsepp. Dominik arcán végigfutott a sajnálat, majd óvatosan felém nyúlt. Megadóan hagytam, hogy letörölje és esetlenül magához húzzon. Hátamat veregető keze volt az ami betette a kaput. Keserves sírás szakadt fel a mellkasomból. Mélyről jött... Minden kiszakadt belőlem amit eddig visszatartottam. Az egész abszurd helyzet, az aggodalom, hogy vajon ezután hogy lesz tovább, a vágyakozás és a hiány amit a Debrecenben maradtak iránt éreztem, a Dominik által emlegetett tehetetlen düh és a mérhetetlen gyűlölet a nő iránt aki tönkreteszi az életünket. Végső elkeseredésemben mint mentőöv kaptam a vígasztaló kar után ő pedig csitítgatva morzsolgatta a saját arcán lefutó könnyeket. Elegem lett az egészből. Vissza akarok menni Koloshoz. A barátaimhoz. A családomhoz . Az életemhez. De ehhez le kell küzdenem az itteni akadályokat. De bárhogy is lesz addig nem nyugyszom amíg ki nem jutunk innen és bosszút nem állunk a gyűlöletes fogvatartó egész csapatán. Ahogy ott álltam zokogva már csak egy gondolat járkált a fejemben. Ha össze is török, és kész vagyok feladni, Dominik akkor is ott lesz, hogy felrántson a porból és továbblökjön az általa már egyszer bejárt úton. Kettő jobb mint egy nem igaz? Ki tudja... Kettőnknek együtt talán sikerülhet kiszabadulni innen...

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bonsoir drágáim! ;)

Kis érzelgősség azért már hiányzott a szürke hétköznapjaitokból nem igaz? ;) Nos itt vagyok hogy ezen változtassak... :D Nem sok hozzáfűzni valóm van ehhez a fejezethez ezért ikább csak... Jó olvasást remélem tetszik. :) 

Anne<3

(Már nem nagyon tudom mit tegyek ezeknek a végére :D)