Pár hosszú, kínkeserves óra után Mazsi végre megkegyelmezett nekünk. Sóhajtva dőltünk hátra a székünkben. 

"Hát ez húzós volt." Jegyeztem meg. 

"Na jah! Nem érzem a kezem!" Panaszkodott Kata. 

"Jól van lányok le voltunk maradva muszáj volt belehúzni kicsit." Mosolygott Mazsi a szenvedésünkön. "Na de mára kész vagyunk, mehettek!" Hessentett el minket. Elköszönés után boldogan indultunk az ajtó felé. Ahogy kinyitottam, Ati esett be lendületesen, engem is feldöntve, és rajtam landolva. 

"NA VÉGRE! Azt hittem már sose jöttök ki." Vigyorgott. 

"Ati... SZÁLLJ LE RÓLAM!" Nyögtem. Hát, ő sem pehelysúlyú... Kata nevetve rángatott fel bennünket a földről. Ati éhségét hangoztatva terelgetett minket az ebéd irányába. Az előtérbe érve nem megszokott látvány fogadott minket. Fegyveres őrök sokasága állt katonás rendben, az ikrek is, Kolos pedig egy ismeretlen magas férfival beszélt, aki nekünk háttal állt. 

"Peti bácsi!" Lepődött meg Ati, mire kérdőn fordultunk felé. A férfi megfordult, és azonnal felismertem. Ő csak Nagy Péter lehet. Kísértetiesen hasonlít Kolosra. Ugyanazok az erőteljes vonások, barna haj ami oldalt kissé kezdett őszülni, kidolgozott test, előkelő öltözék, sugárzó önbizalom, és magabiztosság. Az egyetlen különbség kettejük között a szemük volt. Ahogy a király rámnézett, akaratlanul is megfélemlítve éreztem magam az átható kék tekintettől. Mandulavágású szeme jeges fennsőbbséget hordozott, mintha röntgenszemei lennének. Ezt nem lehet megmagyarázni, az egész olyan ijesztő volt. Tiszta, mélykék íriszei egyszerűen félelmetessé tették a férfit, ezzel tekintélyt kölcsönözve neki... Bambulásomból a férfi hangja szakított ki. 

"Áh! Attila! Jó, hogy itt vagy, beszédem van veled... és Kolossal.". Mondta, miközben kezet fogott vele. Felnézve a tekintetünk összeakadt, szinte egy pillantással azonnali megadásra kényszerített, de miután nem fordultam el, és álltam a tekintetét, kérdőn felhúzta a szemöldökét, majd visszafordult a fiához. 

"Ezek lennének ők?" Mutatott ránk, mire Kolos félszegen bólintott. Láthatólag ő sincs teljesen rendben az apjával. 

"Hmm. Érdekes." Jegyezte meg Péter, majd elindult felénk. Kata nyikkanni sem mert mellettem, pedig az nagyon ritka, hogy ő elveszítse a beszédkedvét...

 "Te vagy Edina igaz?" Állt meg előttem. 

"Igen uram. Talán valami gond van?" Kérdeztem udvariasan. 

"Ami azt illeti igen. Túl sok itt az ember. Kolos nem végez túl jó munkát szigor és fegyelem terén. A fiam... kezd megváltozni. Nem tudom miért- nem is érdekel-, de ez nem mehet tovább. Kettőtök közül az egyik összepakol, és azonnali hatállyal átköltözik Atival Győrbe. Remélem sikerül eldöntenetek ki lesz az, semmi kedvem a drámához." Forgatta meg a szemét. 

"Ezt nem teheted!" Jött közelebb Kolos. 

"Oh dehogyisnem! Nem is tudom ki itt a király. Te vagy ÉN?" Hangjából csak úgy csöpögött a gúny. 

"Nem. Katának barátja van a kastélyban, Dina pedig-" kezdte Kolos, és bármennyire is meghaltam volna, csak hogy tudjam, mit akart mondani, Péter ezt nem várta meg. 

"Akkor gondolom teljesen egyértelmű, hogy ki fog elmenni." Vágott közbe. Kata kétségbeesetten nézett rám, mire a kezét megszorítva mosolyogtam rá.

 "Én megyek." Jelentettem ki. "Dina te nem-" most én vágtam bele Kolos mondandójába. "Katának itt a helye, és amúgy se lesz az olyan rossz..." bátorítottam, mire Péter felnyögött. 

"Túl sok a dráma. Na tűnés pakolni emberek. Fiam! Csodás vizit volt, majd később még beugrom. Nagyon remélem, hogy addigra rendet teszel itt. Luca kap egy lakást a városban a munkájához, nem kell majd bejárnia, az informatikus srác szintén. Nem szeretném, ha további gondok lennének a kastélyban... Már így is épp eléggé fontolgatom az ikrek áthelyezését. Viszlát mindenki, az egyik őröm marad, hogy beszámoljon később mindenről." Intett, majd távozott egész kíséretével, kivéve egyet, aki most szúrósan méregetett. 

"Ha jól emlékszem az úr pakolni küldte." Morogta, mire bólintva indultam el a lépcsőn Atival. 

"Akkor jössz velem haza?" Kérdezte ő összezavarodva, mire bólintottam. "Hazavihetem Dinát!" Kezdett ugrálni örömében, mire nevetve indultam utána. "Uuuuuuuu tök jó lesz már alig várom!" Kezdett tervezgetni, de nem igazán figyeltem rá. A figyelmem elkalandozott. Vajon nagyon más lesz? Igazából nem is bánom hogy elmegyek. Főleg így, hogy Atival leszek... Gyors pakolás után elindultam lefelé. A búcsúzkodás picit hosszúra nyúlt, hiszen arra már mindenki lejött, de a katona ceccegésére elengedtem az ikreket, majd már csak egy ember volt hátra. Kolos. Dühösen meredt az itthagyott őrre, majd ahogy észrevette, hogy figyelem, ellágyult a tekintete. 

"Dina én..." nem igazán akartam hallani. 

"Köszönöm a felejtehetetlen élményt, ez örökké egy részem marad." Mondtam, majd kinyújtottam felé a kezem. Ne hagyjam már itt minden hála nélkül. Azért van mit köszönnöm neki. Kolos fájdalmasan kezet rázott velem, de nem engedte el. 

"Most már elengedhetsz." Jegyeztem meg, mire közelebb húzott. 

"Látlak még?" Kérdezte. 

"Valószínűleg meg fogom látogatni Sármosékat, noha nem hiszem hogy Helga túlságosan örülne nekem." Jegyeztem meg, majd a táskámat felkapva kiléptem a kapun, hogy kezdetét vegye egy új 'korszak'...

---------------------------------------------------------

Tudom, szörnyű vagyok, semmi gond elfogadom! Bocsánat, hogy ezer éve nem hoztam új részt, de rengeteg dogát kellett pótolnom a suliban, és még kell is majd a jövő héten. :(
Valamiért nagyon nehéz volt összehozni&megírni ezt a részt, de sehogy sem tetszett akárhányszor írtam át, gyengének érzem, úgyhogy sajnálom ha valakinek csalódást okoz, igazán megpróbáltam. (Igazság szerint a sztori fő esemény sorozata megvan, ezeket összeírni, kitölteni...stb. a nagyobb feladat. Nem tudom ez a rész csak valahogy nem feküdt nekem, majd a kövitől belelendülök ígérem. ;) )
Na mindegy is, de már szarul éreztem magam a hatalmas csúszás miatt, úgyhogy jó olvasást, a kövi ígérem jobb lesz, ha még élek addig... :)
Nagyon köszönöm a kommenteket, a támogatást, királyak vagytok gyerekek! <3 <3
És a következő fejezetig maradjatok szuperek! ;)
Anne <3