Pan meg sem rezdült, tekintetét belefúrta Cathy barna íriszeibe. A lány arcát könnyek csíkozták, amikért jól tudta, hogy ő volt a felelős. Többet akart megtudni róla, olyan dolgokat, amiket önszántából sosem mondott volna el senkinek. Mikor meghallotta, hogy Cathy kedveli őt, furcsa boldogság töltötte el, de ez az érzés hamar szertefoszlott. Eljátszotta Cathy bizalmát, mikor Wendyt használta fel csalinak. Miatta ráadásul még meg is sebesült a lány, és ő sürgősen meg akarta gyógyítani őt, mielőtt komolyabb komplikációk lépnének föl.

Most pedig mozdulatlanul állt egyhelyben, s Cathy kést szegezett a szívének. Könnyedén kikaphatta volna a kezéből, de akkor csak tovább rontott volna a helyzetén, elvesztve az utolsó esélyt is, hogy valaha újra szóba álljon vele a lány. Cathynek magának kellett leeresztenie a fegyvert, rábeszélés nélkül.

― Cathy, elég! ― szólt rá Wendy. ― Ne öld meg!

― Miért ne? ― zihálta Cathy. ― Akkor szabad lennél, és együtt lehetnél Bae-vel. Nem akarod?

― De, mindennél jobban. Te viszont nem vagy gyilkos.

― Nem hallottad? Megöltem Jayt is! Pan haláláért még hálásak is lennének nekem...

Pan csendben hallgatta Cathyt. Cathynek talán igaza volt, de tettre váltani a szavakat olyan dolog, amire a legtöbb gyerek (és felnőtt) képtelen volt. A lány is közéjük tartozott, csak még ő maga nem látta ezt be.

A kés hegye lyukat fúrt a ruhájába, és élesen cirógatta a bőrét.

― Ha le akarod szaggatni rólam a ruhát, megteheted puszta kézzel is ― mondta Pan vigyorogva. Cathy elvörösödött, és még erősebben nekinyomta a kést a fiúnak.

― Fogd be!

― Jól látom, hogy hezitálsz? Nincs kedvem sokáig várni. Leszúrnál végre?

Cathy keze bizonytalanul remegett, és Pan tudta, hogy nyert. Cathy képtelen lenne megölni őt, még a pillanat hevében sem.

― Ugye tudod, milyen szerencsés vagy? ― sziszegte Cathy, majd kirohant a barlangból. Pan egy csettintésére az utána induló Wendy mozdulatlanná dermedt.

― Majd visszajövök érted ― ígérte a fiú, aztán kirepült a szabadba. Cathy nem messze állt a bejárattól Baelfire társaságában.

― Meglőtt téged? ― nyögte Baelfire, majd az érkező Panre függesztette pillantását. Ekkor vette csak észre, hogy van egy íj a fiúnál. Vajon honnan szerezhette?

Baelfire ügyetlenül mozgott, de sikerült kilőnie a nyílvesszőt, és elég pontosan is célzott.

A nyíl a mellkasa felé száguldott, de ő még a levegőben elkapta, majd egyetlen mozdulattal kettétörte.

Baelfire és Cathy megkövülten, rémülten néztek rá, várva a retorzióra.

― Nem volt rossz próbálkozás, Baelfire, de ennél kicsivel több kell ahhoz, hogy megsebezz. ― A fiú felé lépett, de Cathy gyorsan barátja elé állt.

― Ne bántsd őt ― kérte. ― Azt hitte, te lőttél le.

― Nem ő volt? ― csodálkozott Baelfire. ― Akkor ki?

― Egy elveszett fiú ― felelt Pan a lány helyett. ― Ezt soha többé nem fogod megpróbálni, igaz, Baelfire?

― I-igen ― hebegte a fiú.

Cathy még mindig a testével védte őt, hátha Pan bosszút akar állni rajta.

― Azt viszont csodálom, hogy egy lány védelmére szorulsz ― gúnyolódott.

Baelfire elpirult, és ellökte maga elől Cathyt. Cathy mérgesen pillantott mindkettőjükre.

― Rendben, nem érdekel, felőlem akár ki is nyírhatjátok egymást ― dünnyögte, magukra hagyva őket.

Pan nem törődött tovább Baelfire-rel, felrepült a levegőbe, és a lányt megelőzve a táborba suhant. Felix volt az, aki már másokból is kihúzott nyílvesszőt (a tábori élet nem volt veszélytelen), úgyhogy csak rá számíthatott ebben a helyzetben.

― Segítened kell ― mondta a fiúnak. Felix feléje fordult csúnya, csontos arcával. ― Cathyt meglőtték a karján, és ki kéne szedni belőle a nyílvesszőt. Meg tudod csinálni, ugye?

― Óvatosan vagy fájdalmasan szedjem ki? ― kérdezte Felix vigyorogva.

― Óvatosan, ha lehet ― felelt Pan. Cathy már eleget szenvedett miatta, nem akarta további fizikai fájdalommal kínozni a lányt. Felix kicsit csalódottnak tűnt, de nem ellenkezett.

Hamarosan fel is bukkant a lány, kimerülten és tántorogva. Pan oda akart sietni hozzá, de Cathy ingerült pillantása meghátrálásra késztette. Felix kényelmesen odacammogott hozzá, és erélyesen megparancsolta, hogy üljön le. Cathy nem szívesen engedelmeskedett a felszólításnak.

― Értesz egyáltalán hozzá? ― tudakolta Cathy gyanakodva. Felix letérdelt mögéje, és megszemlélte a sebesülést.

― Mindjárt kiderül ― válaszolt jókedvűen. ― Szerencséd van, hogy a csontod nem találta el.

― Akkor könnyen ki tudod szedni?

― Nem.

Megragadta a nyílvesszőt, és egy hirtelen rántással kitépte a lány húsából. Cathy felsikoltott, majd ájultan terült el a földön.

― Azt mondtam, óvatosan! ― szólt rá Pan, és odasietett az öntudatlan lányhoz.

― Ez óvatos volt ― felelt Felix. ― Ki kell mosni a sebét.

― Hozzatok tiszta ruhát és vizet! ― parancsolta Pan a közelben nézelődő elveszett fiúknak.

Cathy a szokásosnál is sápadtabb volt, bal karjából pedig vér szivárgott vékony patakban. Barna haja borzas volt, egy kósza tincset óvatosan kisimított a lány arcából. Mikor rájött, hogy nincs egyedül, utasította a többieket, hogy menjenek el vadászni, ha akarnak valamit enni ebédre.
Ráfektette a lányt egy pokrócra, majd elvette a visszatérő fiúktól a vizet és a rongyot.

― Most pedig takarodjatok! ― parancsolta.

Kettesben maradt a lánnyal, nem számítva Felixet, aki hitetlenkedve figyelte őt.

― Te magad akarod kitisztítani a sebét? ― kérdezte meghökkenten.

― Igen, és jobban örülnék, ha te is elmennél.

Felix felállt, és további szó nélkül magukra hagyta őket.

Pan bevizezte a rongyot, majd óvatosan felhajtotta a lány blúzának ujját. Lemosta a vért, s szorosan bekötötte a sérülést, hogy csökkentse a vérveszteséget. Megtisztogatta a lány arcát is a rászáradt könnyektől, figyelve, amint békésen pihen. Cathy sötét haja és szemöldöke élesen elütött bőrszínétől. Remélte, hogy a lány hamar újra erőre fog kapni.

Lehet, hogy fel kellett volna keltenie, de akkor Cathy újra ellenséges lenne vele. Nem, jobb volt így, hogy ki van ütve. Ujjbegyeivel finoman végigsimított Cathy selymes bőrén, arcélén, meleg homlokán. Remélte, hogy nem fog belázasodni. Ráterítette a rongyot a lány homlokára, majd gondolkodás nélkül lehajolt, ajkaival megérintve a puha arcot. Úgy egyenesedett fel, mint akit rajtakaptak, de senki sem volt a közelben. Nem értette, miért tette, amit tett, hisz Cathy úgyis utálta őt, és ő sem táplált gyengéd érzelmeket az irányába. A szerelem már hosszú évek óta nem volt részese az életének, és nem akart ezen változtatni. Direkt csak fiúkat hozott a szigetre, hogy ne terelje el semmi a figyelmét az örök élet megszerzéséről.

Cathyt mégsem küldhette el, és így állandó kísértésnek volt kitéve. Ha viszont arra gondolt, hogy a lány beleszerethet Ryanbe vagy Baelfire-be, düh töltötte el. Nem azért, mert féltékeny lett volna, Peter Pan sohasem volt féltékeny, hanem mert az elveszett fiúknak nem lehet szerelmi életük. Igen, csak ezért lett dühös...

Ekkor bukkant elő Timmy és Ryan, akik a raktár pakolásából térhettek vissza. Egy pillanat alatt felmérték az ájult Cathyt, és egyből a lányhoz rohantak.

― Mi történt vele? ― kérdezte a kisfiú, észrevéve Cathyn a kötést.

― Lelőtték, de nem komoly a sérülése, fel fog épülni.

Ryan gyengén pofozgatni kezdte a lányt, hogy magához térjen. Pan mérges pillantást lövellt felé.

― Ne ütögesd!

Elővette a tálat a maradék vízzel, és Cathy arcára loccsantotta. A lány olyan hirtelen ült fel, hogy lefejelte a föléje hajoló Pant. Egyszerre nyögtek fel a fájdalomtól.

― Au! Bocsánat... ― motyogta Cathy, majd szemei elkeskenyedtek a dühtől, amint eszébe jutottak a barlangban történtek.

― Minden rendben? ― tolta félre Ryan Pant. ― Hozzak valamit?

― Nem kell. ― Cathy megérintette az arcát, pont ott, ahol Pan megpuszilta. A fiú önelégülten elmosolyodott, majd ellépett a trió mellől. Kisétált a szirt szélére, majd elrugaszkodott és repülni kezdett.

Ezt szerette a legjobban, hogy képes volt repülni. Annak idején, mikor Sohaországba jött, a repülésért és fiatallá válásért cserébe el kellett hagynia a kisfiát, de ezt az alkut a mai napig nem bánta meg. Néha eszébe jutott Rumplestiltskin, hogy vajon hogyan boldogulhat az életben. Nem tudta, hány év telt el, mióta elhagyta őt. Az egyetlen emléke tőle egy kis szalmababa volt, amit Rumple Peter Pannek hívott. E miatt a baba miatt nevezte el magát végül Peter Pannek.
Rumplestiltskin azóta már felnőtt, és neki is született gyermeke, Baelfire. Ironikus volt, hogy a saját dédunokájában fog dobogni a Legigazabb Hívő szíve, de ez az aprócska részlet sem tántoríthatta el tervétől. Szüksége volt a szívre, ha örökké élni akart, és ő ezt akarta. A család sosem tartozott a fontos dolgok közé az életében. Egy kisgyerek élete semmiségnek számított ahhoz képest, amit ő kapni fog. Mire végez a tervével, a homokórából sosem fog leperegni a homok, ebben biztos volt.

Neki és a feleségének csak pár év adatott meg, amit együtt tölthettek. Cathy néha rá emlékeztette kedvességével és naivitásával, de mégis sokban különböztek. Susan békés volt, rendszerető és érett, Cathy kalandvágyó, kemény, és még olyan fiatal. Nem kellene rá gondolnia.

Lenézve mindig elégedettséggel töltötte el Sohaország látványa. A magasból úgy tűnt, mintha köd borítaná a szigetet, tejfehér derengésbe vonva be mindent, amihez hozzáért. A tenger körülötte végtelennek látszott, de a látszat csalt: Sohaországnak is voltak határai, csak puszta szemmel nem voltak láthatóak.

Visszakanyarodott, élvezve a szembeszél erejét. Leereszkedett a hegyre, ahonnan mindent beláthatott, s a látkép büszkeséggel töltötte el. Ez volt az igazi otthon minden gyerek számára.

És ő is közéjük tartozott.

Megint.

* * *

Cathy gyengén tűrte a többiek pátyolgatását. Baelfire is visszatért végre, és főzött neki teát a tűz fölött, de ízetlen lett és nem bírta leerőszakolni a torkán. Folyamatosan fázott, de még is úgy érezte, hogy majd' meggyullad. Lázas lett.

― Szerintem lenn kéne aludnod az üregben ― mondta Ryan, aggódó kék szemeivel a lányt vizslatva.

― Nem! ― tiltakozott Cathy. ― Nem kell, jól vagyok.

― Persze, hogy jól vagy ― csitította Bae. ― De aludnod kell, hogy felépülj. Elkísérlek az alvóhelyedre.

Cathy rátámaszkodott a fiúra, úgy mentek le a szirtről a fák közé. Bae leterített egy pokrócot, hogy puhán tudjon feküdni, majd Cathy letelepedett az előkészített helyre.

― Amúgy mit kerestél a Visszhang-barlangban? ― kérdezte a fiú kíváncsian.

― Öhm, Pan csapdába csalt ― felelt Cathy kínosan feszengve. ― De köszönöm, hogy itt vagytok nekem. Nem tudom, mi lenne velem nélkületek. Szeretlek titeket.

― Mi is téged ― mosolygott Bae, rádobva még két takarót. Cathy kényelmesen elhelyezkedett, majd elnyomta az álom.

* * *

Pan az elkövetkezendő időkben próbált közeledni a lányhoz, de Cathy megmakacsolta magát, és nem állt szóba vele. Mindig keresett valami ürügyet, hogy elmehessen a fiú közeléből. Pan nem akarta, hogy Cathy utálja őt, a lány társasága nélkül unalmas lett az élete, az elveszett fiúkkal való játékok sem szórakoztatták. Semmi sem tudta felvidítani, bár látta, hogy Cathy sem boldog, és néha magán érezte a kutató tekintetét. Bocsánatot kellett volna kérnie tőle, de sosem volt jó az ilyesmiben. Sokáig rágódott azon, mit tegyen, ám nem halogathatta ezt örökké. Remélte, hogy kapni fog még egy esélyt a lánytól. Kapnia kell, különben nem tudta, hogyan fogja kibírni a közelségét - vagyis annak a hiányát.

Csak várnia kellett a megfelelő alkalomra, amikor kettesben lehettek. Sajnos Baelfire, Ryan és Timmy szinte mindenhova követték a lányt, kivéve, mikor az fürdeni ment. Nem maradt más választása, akkor kellett lecsapnia rá.

Egy fa vastag ágán üldögélt az alvó lány felett, arra várva, hogy az felébredjen. Mellévarázsolt egy tiszta, zöld pólót és nadrágot, majd türelmesen várt tovább. Pár perc múlva végre felkelt Cathy. Kidörzsölte szeméből az álmot, azután a ruhakupacra esett a pillantása. Rövid tétovázás után felkapta őket, majd elindult, be a sűrűbe.

Pan repülve követte őt a levegőben, egészen a kis patakig. Cathy nem látta őt, de ő úgy érezte magát, mint egy beteges kukkoló. Inkább elfordult és feljebb emelkedett, hogy ráláthasson a szirtre. Valaki már tüzet gyűjtött, és remélte, hogy a vadászcsapat is elindult az útjára. Kezdett éhes lenni.

Tíz perc múlva hátralesett a válla felett. Cathy már a csizmáiba bújt bele, haja nedvesen tapadt a hátára, a zöld anyag hozzátapadt vékony derekához. A felkelő nap fényében gyönyörű volt. Nem akarta őt megzavarni. Mire menne egy bocsánatkéréssel? Cathy bizalmát talán soha többé nem nyerheti vissza.
Mire idáig jutott, már indult is volna vissza, de ekkor a lány felnézett és rémülten felkiáltott. Muszáj volt leszállnia mellé, hogy megnyugtassa.

Cathy arca piros volt, barna szeme gyanakvó. Keze az oldalán pihent, ahova fel volt tűzve a kés, amit a barlangban vett el a fiútól. Pan nem merte visszakérni tőle.

― Ugye nem néztél, amikor...

― Nem! ― vágott köze Pan, nagy nehezen legyűrve szokásos, feltörni akaró mosolyát. ― Én...

Nyelt egyet, majd felsóhajtott. Ki kellett mondania.

― Bocsánatot szeretnék kérni. Nem lett volna szabad Wendyt felhasználnom a célom érdekében.

― Miért érdekelnek téged a titkaim?

― Mert kiismerhetetlen vagy. Meg kellett tudnom, hogy mit gondolsz rólam.

Cathy lehajtotta fejét, cipőjével egy követ kezdett rugdosni.

― Ha megkérdezted volna...

― Akkor sem mondtad volna el ― jelentette ki Pan határozottan. ― A Visszhang-barlang az a hely, ahol csak a legmélyebb titkaiddal juthatsz át. Azokkal, amiket sose mondanál el senkinek.

― Igaz ― suttogta Cathy. ― Mégis, nagyon haragszom rád.

― Tudom, és megértem. Csak ne utálj.

Összekapcsolódott a pillantásuk, az övé reménykedő volt, a lányé kifürkészhetetlen sötét tó.

― Nem utállak, pedig szeretnélek utálni, és minden okom meg is lenne rá. De nem megy.

Pannek nagy kő esett le a szívéről, de nem mutatta ki.

― Megpróbálok jobb ember lenni, Cathy, de vannak dolgok, amiknek meg van a maga rendje. Wendyt és Baelfire-t itt kell tartanom. Téged elengednélek, ha...

― Értem ― állította le a lány. ― Sok mindenben nem értek veled egyet, de nem fogok rád támadni többé.

― Igazából azt eléggé élveztem ― csúszott ki Pan száján, mire Cathy nevetésre fakadt.

― Szerintem elhamarkodtad ezt a kijelentést. ― Cathy ajkain halovány mosoly játszott. Régi ruháit a vízbe mártotta, hogy kimossa őket.

― Nem kell ezt csinálnod, bármikor varázsolhatok neked újakat.

― De ettől úgy érzem, hogy csinálok valami hasznosat is.

Pan nem szólt többet, csak figyelte a lány ténykedését. Cathy egy kőre kiterítette száradni a vizes ruhákat, ahova pont odasütött a nap. A fák lombjai oltalmazóan borultak feléjük. Cathy hezitálva, tétován a fiú felé lépdelt.

― Ám csak egy módon tudom elfogadni a bocsánatkérésedet... ha te is elmondod nekem a legsötétebb titkaidat.

Pan összeszorította az állkapcsát, nyakán megfeszültek az izmok. Nem tetszett neki ez az alku.

― Muszáj?

― Így igazságos. Négy titok az én négy titkomért.

Cathy szigorúan nézett rá.

― Honnan tudod, hogy az igazat fogom mondani?

― Kénytelenek leszek megbízni benned. Ne adj rá okot, hogy megbánjam a döntésemet.

Pan bólintott, tudta, hogy ez az utolsó esélye, és ezt nem játszhatta el, még ha ódzkodott is a kiszabott feladattól.

― Senki sem tudja, hogy én nem Sohaországban nőttem fel. Egy másik birodalomban éltem, az Elvarázsolt Erdőben. Úgy hívtak, hogy Malcolm. Egy nap találkoztam egy gyönyörű nővel, Susannel, és egymásba szerettünk. Terhes lett. Megszületett a fiunk, de Susan elhunyt gyermekágyi lázban. Túl hamar lettem apa, ráadásul munkám sem volt. Kártyatrükkökkel szedtem össze némi pénzt, amit sajnos nem új otthonra költöttem, hanem elittam a fogadóban. Most, így utólag belegondolva azt hiszem, hogy alkoholista voltam.

Cathy döbbenten hallgatta, látszott, hogy meghökkenti az élettörténete. És ez még csak a kezdet volt.

― Ez az első.

― Az, hogy fiad volt, vagy az, hogy alkoholista voltál?

― Az alkoholistás rész. A fiamról még mesélnem kell.

Összeszedte magát, tudta, hogy ez a rész megvetéssel fogja eltölteni a lányt.

― Egy nap a fiam, Rumple, kapott egy ritka varázsbabot, és azt mondta, hogy új életet kezdhetünk, ahol senki sem ismer minket. Rám bízta a döntést. De hova is mehettem volna? Mindenhol rátaláltam volna az alkoholra, kivéve egy helyet, ahol gyerekként álmaimban jártam. Ez volt Sohaország. A varázsbab megnyitott egy portált, mi pedig azon keresztül ide érkeztünk. Ám közel sem volt olyan tökéletes, mint reméltem: mivel felnőtt voltam, nem tudtam repülni. Az árnyék tájékoztatott, hogy hogyan változhatok vissza gyerekké. Csak akkor sikerülhet, ha nincsen a közelemben semmi, ami arra emlékeztet, hogy felnőttem. Hagytam, hogy elragadja a fiamat.

Cathy rémülten a szája elé kapta a kezét.

― Megölte őt?

― Nem, csak visszavitte a mi világunkba, én pedig újra tizenhét éves fiú lettem. Képes voltam repülni, varázsolni. Néha eszembe jut Rumple, de bármilyen önzőn hangzik is, ma se cselekednék másként. Örökké akarok élni, olyan nagy bűn ez?

Cathy nem felelt, szánakozva figyelte a fiút, amitől az kezdett dühbe gurulni.

― Szereted a fiad?

― Nem.

Cathy nem hitt neki, látta az arcán.

― Ez volt a második. És most jön a harmadik, ami szintén mutatni fogja, hogy nem érdekel a fiam sorsa. Baelfire, akit fogságban tartok, az én unokám.

Cathy szemei elkerekedtek a sokktól, zihálva kezdett lélegezni.

― Hazudsz!

― Valóban?

― Nem tennél ilyet a saját rokonoddal!

― Talán rosszul ítéltél meg. ― Pan összepréselte az ajkait. ― Ugyanis az ő fiában fog dobogni a Legigazabb Hívő szíve.

A lány emésztette magában az információkat, úgy tűnt, küzd az érzéseivel, és nem akar kifakadni vagy ráüvölteni a fiúra. Csendben hallgattak egy darabig, Pan hagyta, hogy Cathy feldolgozza mindazt, amit elmondott neki. Kezdte megbánni az őszinteségét, de innen már nem volt visszaút. Arra sajnos nem volt képes, hogy kitörölje mások emlékeit, pedig ha tudná, most megtette volna. Cathy rájött, hogy sokkal, de sokkal rosszabb, mint amilyennek először hitte. Lehet, hogy a lánynak igaza volt, és ő valóban csak egy szörnyeteg.

― Még tartozol egy negyedik titokkal ― mondta végül Cathy, kommentár nélkül hagyva az elbeszélését.

Pan nem tudta, mi mást mondhatna. Arról tudtak páran, hogy mit tett Hook kapitány bátyjával, mi vezetett el addig, hogy a fekete hajú férfi kalóznak álljon. Más gonoszság nem jutott eszébe, a szigeten az elveszett fiúk tudtak a viselt dolgairól. Mi lehet még, amivel kiengesztelheti a lányt, ami megmutatja, hogy megbízhat benne?

Csak egy dolog volt, ami felért hozzá, ami ugyanolyan értékes volt, mint Cathy negyedik titka. Lehunyta a szemét, hogy ne lássa a lány reakcióját. Nem szeretett gyengének tűnni mások előtt.

― Mikor azt mondtad, hogy kedvelsz, boldog lettem, de nem értettem, miért számít annyira a véleményed, miért akarok annyi időt veled tölteni, miért érzek elviselhetetlen kényszert, hogy beszélhessek veled. Ha elmennél, ha meghalnál, az örökké nyomot hagyna a lelkemen, mert én is kedvellek, Cathy, máshogy, mint Felixet. Nem értem, miért történik ez velem, én nem szoktam kötődni másokhoz, de... te összezavarsz. Vigyázni akarok rád, veszekedni akarok veled, hogy ne vesszen ki az izgalom az életemből. Sajnálom, hogy sosem hagyhatod el ezt a szigetet, de örülök is neki. Azt hiszem, igazad van. Tényleg egy szörnyeteg vagyok.

Egy sóhajtással fejezte be a monológot, és ahogy kicsúsztak száján a szavak, már meg is bánta őket. Teljesen idiótát csinált magából, ő, Peter Pan, aki érzések nélküli életet kéne éljen.

― Lehet, hogy tévedtem ― mondta Cathy lassan. Vissza fogja vonni a második esélyét? Azt nem teheti! ― Talán mégsem vagy szörnyeteg.

Bizonytalanul, félénken lépett a fiú elé, vékony karjaival tétován átkulcsolta a nyakát. Pan érezte, hogy átforrósodik az arca, egy pillanatig átfutott az agyán, hogy ellöki őt, mert neki nem volt joga ilyesfajta örömökhöz, de aztán az érzelmei legyűrték a tétovázását. Gyengéden átkarolta Cathy derekát, tekintetük egybefonódott.

― Gyönyörű szemed van ― suttogta Cathy vörös arccal. Pan elvigyorodott, visszatért szokásos magabiztossága.

― Ez azt jelenti, hogy bocsánatkérés elfogadva?

― Azt hiszem ― dünnyögte a lány hozzásimulva.

● ● ●

Végre eljött a fordulópont Cathy és Pan kapcsolatában. Mit szóltok hozzá? :)