Cathynek semmi kedve nem volt reggel felébredni. Fejére húzta a vékony, foltvarrott takarót, hogy kizárja a külvilág zajait, de kísérlete kudarcba fulladt. Mellette Timmy és Bae nagyban beszélgettek, öltözködtek, készültek a reggelihez. Nagy sóhajjal megadta magát; felülve kisöpört pár lehullott falevelet a hajából. A nap világossága bántotta a szemét. Fura volt belegondolni, hogy nem tudja milyen hónap van, milyen nap, hány óra, de ezek a dolgok a szigeten elvesztették a jelentőségüket. Már nem tudta volna megmondani, mennyi ideje élvezi Sohaország vendégszeretetét. Az idő repült, de épp az idő volt az, ami örökké a rendelkezésére állt. Ijesztő kilátások.

― Nem jössz enni? ― kérdezte Bae. Szép arcát koszfoltok tarkították, de szemmel láthatóan nem érzett rá késztetést, hogy megmosakodjon.

― Menjetek csak előre ― mondta a fiúknak, akik azonnal engedelmeskedtek. Körülötte csend honolt, a többiek is minden bizonnyal a szirten voltak.

Rövid és gyors mosakodása után belebújt a tiszta, ropogós ruhákba, és éhségének csillapítására követte a finom illatokat. Az elveszett fiúk többsége már végzett is a reggelivel, de megkönnyebbülten konstatálta, hogy Pan félrerakott neki még egy nyársat. Mosollyal jutalmazta az apró gesztust, majd csendben enni kezdett.

― Az apád látni akar ― szólalt meg Pan, mikor kettesben maradtak.

― Sajnos ez a szándék nem kölcsönös ― felelt Cathy. Gyomra összeszűkült, elment a maradék étvágya is. Félretolta a fatálat maga elől.

A kalózok még mindig a szigeten tartózkodtak, ami jobban zavarta, mint amennyire mutatta. Hookot rendszeresen látta, de apja szerencsére többnyire a hajón tartózkodott. És ha kegyes a sors, ott is fog maradni, amíg tovább nem állnak.

― Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Jól teszed... nem érdemli meg a bocsánatodat.

Cathy csak bólintott, bár kicsit zavarta Pan véleménye. Mindenki érdemelt egy második esélyt, nem? Pannek is adott egyet, a saját apjának ne adna? Bár Carlos Gerard olyat tett, amit nagyon nehéz volt feldolgozni, és egyelőre még nem is sikerült neki.

Pan odalépett a dermedten álldogáló lány mellé és átölelte. Cathy beletemette arcát a fiú nyakának hajlatába, mélyen beszívva az ismerős illatot. A fiú végigsimította a hátát, a derekát, majd lejjebb csúsztak az ujjai. Cathy nevetve tért ki a szorításából.

― Hova mész? ― kiáltott utána Pan csalódottan.

― Dolgom van ― válaszolta, és igazat mondott. Várt rá még egy feladat, ami régóta esedékes volt.

* * *

Cathy remélte, hogy Wendy még a régi helyén tartózkodik, a Visszhang-barlangban, és Pan nem telepítette el onnan. Már megbocsátott barátnőjének, és hiányzott neki. Nélküle nem lehetett teljesen boldog.

Felixet a barlang előtt találta. A fiú a kőfalnak dőlve ült, unott ábrázattal kapargatva körmei alól a koszt. Szőke, ápolatlan haja az arcába lógott. Cathy egy pillanatra megtorpant, mikor meglátta, de aztán tétován folytatta az útját.

― Mit akarsz itt? ― kérdezte az elveszett fiú gorombán, sötét tekintettel méregetve a lányt.

― Beszélni szeretnék Wendyvel.

― Senki sem léphet be a barlangba, ez a parancs.

― Pan engedélyt adott rá. Ha nem engedsz be, gondoskodni fogok róla, hogy büntetést kapj ― hazudta Cathy szemrebbenés nélkül.

Felix egy türelmetlen intéssel betessékelte.

A lányt megrohanták az emlékek, ahogy belépett a sötétségbe. Az ő titkai által létrehozott kőhíd a helyén volt, csakúgy, mint a nádketrec, amiben Wendy raboskodott. Szíve eltelt szánalommal, mikor meglátta a lány beteges arcát, beesett szemeit, és nem értette, hogy lehetett olyan kegyetlen, hogy magára hagyta.

― Ó, Cathy! ― sírt fel Wendy a közeledtére. ― Úgy sajnálom!

― Minden az én hibám ― vágott a szavába Cathy, és letérdelt mellé. ― Ugye senki sem bántott?

― Senki. De már Pan sem látogat, az étel és ital a semmiből szokott felbukkanni. Néhány estén Felix kienged, hogy kicsit mozogjak és fürödjek, míg ti alszotok, de nincs más társaságom. Annyira hiányoztál!

― Te is nekem. ― Cathy belebámult Wendy szemeibe. ― Ki foglak szabadítani előbb vagy utóbb. Már van is egy tervem.

― És hogyan? ― kérdezte Wendy kétkedve.

― Úgy, ahogy Bae is megpróbált elszökni. A kalózhajón.

― Az lehetetlen! Hook Pannek tartozik hűséggel, azt teszi, amit mond neki.

― Hooknak nem muszáj tudnia róla. Van a hajón valaki, aki segíteni fog a bocsánatomért cserébe.

― Az apád?

― Igen.

― Találkoztál már vele?

― Futólag ― felelt Cathy szűkszavúan. A hideg kő miatt kezdtek fájni a lábai. ― De segíteni fog, higgy nekem. A gondot az jelenti, hogy Hooknak most a szigeten kell maradnia, de nem tudom, hogy meddig. Megkérdezném Pant, de nem akarom, hogy gyanakodjon. Ha eljön a megfelelő alkalom, ha Hook nem lesz a közelben, először is beszélni fogok az apámmal. Pan azt hiszi, sosem bocsátanék meg neki (ebben talán nem téved akkorát), szóval csak valahogy el kell kerülnöm őt, és valami más úton lejutni a hajóhoz. Amint apám belemegy a tervbe... hát, a többit később kitaláljuk.

― Szerinted ez sikerülhet?

Wendy nem volt meggyőzve, aggodalmasan ráncolta a homlokát.

― Talán ez az egyetlen reményünk, hogy kijuss innen.

― És Bae?

― Hát, két gyereket elrejteni a hajón... ― Cathy beharapta az ajkát. ― Majd megpróbálom őt is kijuttatni.

― De te is velünk jössz, nem?

Cathy el is felejtette, hogy Wendy nem tudott róla, hogy megszúrta őt az álomárny. Viszont Wendy lehet, hogy nem akarná itt hagyni, ha megtudná az igazságot, és akkor az összes ténykedése hiábavaló lenne. Nem árulhatta el ezt a titkot, barátnőjének az utolsó pillanatig ki kellett tartania.

― Persze! Együtt jöttünk, együtt is térünk majd haza ― mosolygott rá reményei szerint magabiztosan. ― Képzeld el, hogy fog örülni a családod, mikor visszakapnak!

― Már nagyon hiányoznak ― szipogott Wendy. ― De John és Michael élvezni fogják majd a beszámolókat a kalandjaidról.

― Biztosan. ― Cathynek kezdett elszorulni a torka. ― Most mennem kell, Pan nem tudja, hogy meglátogattalak. Tarts ki, oké?

― Te is! ― Wendy kinyúlt, megragadva a másik kezét. ― Vigyázz Pannel! Tudom, hogy kedveled, de... ő Peter Pan, és a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy ő akarja.

― Már nem sokáig ― ígérte Cathy. ― Még Peter Pan sem győzhet mindig.

* * *

A barlangból kilépve már korántsem volt olyan biztos magában. Sajnos Wendy utolsó mondata bogarat ültetett a fülébe. Tetszett vagy sem, Pan mindenről tudott, ami a szigeten történt, és ha belegondolt, hogy tervét titokban kell tartania a fiú előtt... a küldetés szinte lehetetlennek tűnt.
Mégis, ha csak a legkisebb lehetőség is kínálkozik rá, hogy megmentse Wendyt, azt meg kell ragadnia. A siker bármit megért, a következményekkel és a lehetséges büntetésekkel pedig ráér később foglalkozni. És ha egyszerre Wendy és Bae is elhagyná a szigetet, akkor dupla adagnyi aggodalomtól szabadulhatna meg.

Igaz, hogy Pannek szüksége lesz Bae fiára ― na de lehet, hogy a jóslat tévedett. Ráadásul Pan eleve halhatatlan és nagyon erős, meglenne a szív nélkül is. Őt ismerve, nem valami jóra használná fel.

Visszatért a táborba, ahol szokásosan zajlott az élet. Ryant szerencsére nem látta a tömegben, de Timmyt és Bae-t sem vette észre. Végül a kisfiút a sziklán fekve találta, élvezve az aranyló napsugarakat. Nem akarta megzavarni a pihenésben, úgyhogy sarkon fordult, majdnem összeütközve Hook kapitánnyal. Zavartan hátrébb lépett, kerülve a férfi hideg tekintetét.

― Csak nem Pan kis barátnőjét sodorta elém a sors? ― suttogta olyan mosollyal, amitől a lány hátán végigfutott a hideg. ― Mondd csak, hol találom az uradat?

― Nem az uram ― csattant fel Cathy dühösen. A kapitány lekezelő modora felettébb bosszantotta.

― Tényleg? Ha jobban belegondolsz, rájössz, hogy te is a tulajdona vagy, ahogy mindenki más a szigeten.

― Mint mondjuk maga?

Hooknak megvillant a szeme.

― Az én esetem más. Én el fogom hagyni a szigetet, veled ellentétben.

― Én is elmehetnék, ha nem lett volna az álomárny. Pan elengedett volna.

― Te hiszel neki? Butább vagy, mint amilyennek látszol...

Cathynek most már erősen fékeznie kellett magát, hogy ne kövessen el valami igazán nagy butaságot.

― Igenis hiszek neki. Pan nem hazudna ilyen dologban.

― Majd megtanulod, hogy Pan játékszabályai nem olyanok, amikhez hozzászoktál.

― Ez meg mit jelent ponto...

― Mi folyik itt?

Pan bukkant elő a semmiből, majdnem egy kisebb szívrohammal ajándékozva meg a lányt.

― Pont veled akartam beszélni ― mondta Hook. ― Közben váltottam párt szót Cathyvel. Ne aggódj, nem az apjával volt kapcsolatos ― tette hozzá, látva a fiú elkomorult ábrázatát.

― Ajánlom, hogy fontos ügyben keress.

Odébb mentek, otthagyva őt egyedül. Cathy letelepedett egy fa alá, az előbbi beszélgetésen rágódva. Hook nagyon igyekezett elbizonytalanítani őt Pannel kapcsolatban. Ő tényleg hitt abban, hogy elengedte volna, de ez nem sokat javított a mostani helyzetén. Vajon a fiú tényleg úgy tekint rá, mint a tulajdonára? Még mindig nem volt biztos abban, milyen kapcsolat van köztük, de bízott benne, hogy többet jelent Pannek holmi trófeánál. Mindenesetre nem fogja hagyni, hogy Pan irányítgassa őt, ahhoz idő kell, hogy teljesen megbízzon benne ― bár ez talán sosem fog megtörténni. Nem is próbálta tagadni, hogy a fiúnak van egy sötét oldala, és általában csak saját magával törődik, de ez most megváltozhat. Majd kiderül, mennyire fontos neki.

Nem sokkal később látta a kalózt távozni a szirtről, az elveszett fiúkra rá sem pillantott, amíg elhagyta a tábort. Cathy megkönnyebbült. Határozottan nem kedvelte a férfit, és még elképzelni sem tudta, milyen sötét dolgokon járhat az esze. Cathy hiába nyújtogatta a nyakát, nem látta Pant. A fiú viszont látta őt...

― Csak nem engem keresel? ― hallotta a hangot, és felnézve a vigyorgó Pant pillantotta meg.
A fiú lassan leereszkedett mellé.

― Miért élvezed annyira, hogy a semmiből előtűnve megijeszthetsz?

― Fő a meglepetés ereje. Azt hittem, már kezdesz hozzászokni. ― Pan beljebb húzta a fák közé, ahol senki sem láthatta őket. ― Minden rendben? Mit akart Hook? ― kérdezte aggódó hangon.

― Csak a holléted felől érdeklődött ― hebegte a lány, lesütve a szemét. Semmilyen találó hazugság nem jutott az eszébe.

― Ó, Cathy. ― Cathy reménykedve pislogott fel rá, abban bizakodva, hogy ejtik a témát. ― Mikor fogod megtanulni végre, hogy nekem nem lehet hazudni?

Cathy elvörösödött. Pan valóban mindig rájött, ha nem mondott igazat, de úgy tűnik, nem tanult a hibáiból.

― Szóval mit akart Hook? ― erősködött tovább a fiú.

― Nem számít! Nem akarok róla beszélni. ― Ezúttal nem fordította el a tekintetét. ― Nem muszáj engedelmeskednem neked.

Pan arca megfeszült, s Cathy kíváncsian várta, elbukik-e a teszten. De a fiú láthatóan erőt vett magán, meglepve a lányt, aki ellenkezésre számított.

― Értem. ― A szeme csillogásából látszott, hogy nem elégedett. Cathy kíváncsian várta a további reakcióit.

Pan közelebb lépett, mire ő ösztönösen hátrálni kezdett. A másik önelégült mosolyát sehogy sem tudta elviselni.

― Szóval még mindig félsz tőlem? ― Pan vékony ujjai végigsimították az arcélét, majd kézbe vett egyet a hullámos, sötét tincsek közül. Cathy megborzongott az érintéstől, de ez határozottan nem a félelem miatt volt.

― Nem.

A fiú felvonta a szemöldökét, s magához húzta őt a hajánál fogva. Túlságosan közel álltak egymáshoz, Cathy tisztán látta a zöldeskék szemekben táncoló fényeket. A bal szeme mellett apró heg volt, kíváncsian érintette meg a forradást.

― Ezt meg hogy szerezted?

Pan elvigyorodott. Cathy szíve mindig felgyorsult, ha meglátta elővillanni szabálytalan fogsorát. De a fiúnak még ez is jól állt.

― Még pár éve kaptam Hooktól ― felelt lassan, elmélázva, mint aki a nosztalgia hullámai közé vetette magát. ― Tudod, nem mindig volt olyan harmonikus a kapcsolatunk, mint most...

Cathy erőtlenül felnevetett. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy átkarolja a fiú széles vállát, hogy biztonságot keresve a mellkasába fúrja a fejét. De igazából Pan volt az egyedüli, aki veszélyt jelenthetett rá, ahogy arra mindenki szüntelenül emlékeztette.

Legyengülve roskadt a földre, kezébe temetve az arcát. Mi történik vele? Miért nem tudja jól érezni magát?
Semmi oka nem volt az aggodalomra... nos, leszámítva, hogy Pan fogságban tartotta a két legjobb barátját. Rá kellett jönnie, hogy senki természetét sem lehet megváltoztatni. Érezte, hogy Pan lehuppan a földre vele szemben. Elhúzta a lány kezeit az arca elől, neheztelően nézve le rá.

― Cathy, mi a baj? Történt ma valami, amiről nem tudok? ― Mintha enyhe fenyegető él költözött volna a hangjába, amitől Cathy gyomra összerándult. Lázasan gondolkodott, hogy térjen ki a válaszadás alól. ― Azzal van kapcsolatban, amit Hook mondott?

Ezzel nem várt segítséget nyújtott Cathynek.

― I-igen. Én... nem vagyok biztos abban, hogy szeretsz-e engem.

És igazat mondott, mert tényleg nem tudta értelmezni a másik érzéseit. Pan meglepettnek tűnt, amin most Cathynek kellett mosolyognia. Néha ő is képes volt rá, hogy meglepetést okozzon a hatalmas Peter Pannek.

― Jaj, Cathy. Hogy beszélhetsz ilyen butaságokat?

Cathy észrevette, hogy nem a megjegyzésére válaszolt, és ettől valamiért elszomorodott. Talán valóban nem jelentett neki semmit?
Pan mintha csak olvasott volna a gondolataiban. Szokatlanul gyengéden vette kezébe a lány puha tenyerét, végigsimítva a mélyedéseken.

― Hosszú-hosszú évek óta, Cathy, te állsz a legközelebb ahhoz, amit mások családnak hívnak. Nem mondhatnám, hogy érdekel mások sorsa, de ez rád nem igaz. Ha valamire szükséged van, csak kérned kell.

― Akkor... szeretsz?

Pan elmosolyodott. Felállt, talpra segítve a lányt is.

― Most egy kicsit repülni fogunk.

Cathy félve pislogott le, ahogy távolodtak a földtől. Még mindig megdöbbentette az a sok zöld, ami a szigetet borította. A fák lombkoronái egymást érték, hatalmas, levelekből álló baldachint alkotva. A szirten apró pontokká zsugorodtak az elveszett fiúk, a tábortűzből vékony füstcsík szállt a magasba. A hegy felé tartottak, melynek teteje ködbe veszett. Lassan repültek, a hideg széltől Cathy teljesen libabőrös lett. Beszálltak a fehér ködfoszlányok közé, mígnem elérték a csúcsot, ahonnan egész Sohaországot be lehetett látni.

A távolban megpillantotta a végtelen tengert, amint a nap aranyló sugarai megcsillantak rajta. A hely békésnek, gyönyörűnek tűnt, mégsem értette, miért hozta ide Pan konkrét válaszadás helyett. A hegytetőn hűvös volt, és a különböző elvadult növények miatt jórészt árnyékba borult. Pan arca is homályban maradt, csak szemének csillogása látszott. Kezével körbemutatott, a sziget egyik végétől a másikig.

― Sohaország az én legnagyobb büszkeségem. És te ― meg én ― együtt irányíthatjuk.

Ez nem teljesen az volt, amire Cathy számított. Tudta, hogy megtisztelve kellene éreznie magát, mégis csalódott. Pannek nem tűnt fel, hogy ő nem erre vágyott? Nem kellett neki hatalom, csak valaki, akire támaszkodhat, valaki, aki törődik vele.

― Ez igazán kedves tőled, de én nem akarok ,,uralkodni" ― mondta határozottan. ― Ezt a feladatot szívesen meghagyom neked.

― Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Már túl jól ismerlek.

― Azt csak hiszed ― replikázott Cathy. Közelebb húzódott Panhez, hogy ne fázzon annyira. Pan egyik oldalról átkarolta, de tekintete még mindig Sohaország vidékét pásztázta. ― Ha tudtad, hogy ezt fogom mondani, miért hoztál ide?

― Hogy tisztán lásd az otthonunkat ― felelt a fiú. ― Tudom, hogy nem erre vágytál, és a múltat sajnos nem tudjuk megváltoztatni... de Sohaország örökre az otthonod lesz. És igyekezni fogok, hogy jól érezd itt magad, mert fontos vagy nekem.

Cathy szomorúan elmosolyodott. Pan lassan maga felé fordította, majd óvatosan a lányhoz hajolt, mintha csak attól félne, hogy az végül meggondolja magát. Cathy érezte a fiú puha ajkait a sajátján, és egy szempillantás alatt minden értelmes gondolat kiröppent az agyából. Mint egy fuldokló, közelebb húzta magához őt, ujjait a hátába vájva. A levegő szinte felforrósodott körülöttük a hideg szellő dacára. Cathy sosem hitte, hogy ez ilyen természetes érzés, együtt lenni valakivel. Pár pillanatig olyan volt, mint bármely más, szerelmes lány az ő korában, eltekintve attól a ténytől, hogy ő sosem fog megöregedni, és mindig tizenhat éves marad.

Csak akkor tisztult ki a feje, mikor a fiú keze a blúza alá tévedt. Nevetve ellökte magától, azt javasolva, hogy induljanak vissza a táborba.

Mikor már lefelé repültek a hegyről, jutott eszébe, hogy Pan nem mondta, hogy szereti őt.