- Hé! - szólt Cedric Diggory a folyosón Greta után, mikor az ebéd előtti utolsó órák véget értek. - Ígértem neked, meg a barátnődnek egy kviddicsedzést, igazam van? - mosolygott rá a lányra, mire ő azonnal belelkesült, és biccentett egyet. A mellette sétáló Hermione Grangernek elkerekedett a szeme a hirtelen jött társaságukat látva. - Nagyon kínosan érzem magam, de a barátnődre nem nagyon emlékszem, tudnál neki szólni, hogy ma délután ráérek, ha nektek is jó? - kérdezte. A társaságban lévő eminens annyira lefagyott, hogy még azt is elfelejtette jelezni, hogy a délután folyamán tanulni terveztek.

- Persze, és nekem teljesen megfelel - intézett egy mosolyt a fiú felé, akinek egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el kissé cserepes ajkait. Senki sem lehet tökéletes, még ez a barna hajú, kissé még serdülő adonisz sem; ezek szerint a szél még rajta is kifogott. Tagadhatatlan azonban, hogy már ekkor is nagy kedvenc volt a lányok körében a negyedikes fiú, nemhogy egy vagy két év múlva. A fiú hamar túl volt a pattanásokon és egyéb kamaszkorral együtt járó nem túl előnyös dolgokon. Azt is könnyedén megtalálta, hogy mi áll jól neki, bár ez valószínűleg azért volt, mert a srácnak minden jól állt.

- Köszi, Greta - biccentett még egy utolsót, majd egyet intett a loboncos hajúnak is. Hátat fordított, és eltűnt a tömegben, már amennyire egy olyan feltűnő jelenség, mint ő, el tud tűnni.

A hugrabugos lány is megindult volna - csak épp az ellenkező irányba -, de barátnője még nem igazán tudott a hápogáson kívül egyéb mozgást produkálni. Nagyon mondani akart valamit, de egyszerűen nem tudta, hogy reagálhatna, végül óvatosan megrázta a fejét.

- Hozzá kell szoknom, hogy mindenkivel jóban vagy - mondta végül hitetlenül, mire Greta elkuncogta magát. A kis incidens után folytatták útjukat a Nagyterem felé. Hermione fejében megfordult, hogy Cedric vajon mégis mi a fészkes fenéért ment az ellenkező irányba, amikor valószínűleg ő sem ebédelt még. Arra jutott, hogy valószínűleg a fiúnak volt egy lyukas órája, vagy valami - egyszerűen nem látott más észszerű magyarázatot. Azonban ha a társaságában lévőt megkérdezte volna, valószínűleg csak annyi lett volna a reakció, hogy ne gondolkodjon már ezen.

Ahogy beértek, Greta egyből körülnézett, hogy hová is üljön. A Griffendél asztalánál helyet foglaló Ron és Harry hevesen integettek nekik, hogy üljenek oda. A lány ezt az opciót viszont elvetette, mikor meglátta, hogy szőke barátja egyedül ücsörög a Mardekár asztalánál. Ezt nagyon furcsának vélte, hiszen a fiút még egyszer sem látta egyedül enni, legalább a két testőre mindig vele tartott. Elköszönt hát Hermionétól, majd elindult Draco felé. Ahogy közelebb ért hozzá, látta, hogy a fiú turkál az elé rakott tányérban, ami különösen nem tetszett a lánynak.

- Szia - köszönt neki vidáman, ahogy odaért. - Baj van? - kérdezett rá azonnal, majd leült a fiú jobb oldalára.

- Az mindig van - vont vállat válaszul Draco, majd mosolyogva a hugrabugosra nézett. - De nem akarlak ezzel terhelni.

- Hazudsz - jelentett ki egyszerűen Greta, mire a mellette ülő felnevetett. - Ismerlek már, mint a rossz galleont - tette hozzá. Draco összevont szemöldökkel nézett rá, ezt nem teljesen értette. - Van egy mugli mondás, hogy ismerlek már, mint a rossz pénzt. Ezt otthon anyáék úgy szokták mondogatni, hogy ismerlek már, mint a rossz galleont, mert anyának így jobban tetszik, mi pedig átvettük tőle. Ne haragudj - tette hozzá, mert tudta, hogy barátja nem igazán van kibékülve a muglikkal kapcsolatos dolgokkal.

- Mit jelent? - kérdezte kisebb grimasszal az arcán, egyszerűen képtelen volt teljesen visszafogni magát. Nem tudott nem undorodni a mugliktól, vagy a sárvérűektől, alapvetően feleslegesnek tartotta a varázstalanok létezését, azt pedig, hogy nekik varázsló, vagy boszorkány gyermekük szülessen, egyszerűen sértésként élte meg.

- Hogy nagyon ismerlek - mondta a lány, majd csillogó szemekkel hosszabb magyarázatba fogott. - Régen minden pénz nemesfémből készült a mugliknál, és így könnyű volt megkülönböztetni a valódit a hamistól, ha tudtad a trükkjét. A hamis pénz pedig náluk valóban létező dolog volt, sőt, gyakran még ma is, az avatatlan szem számára ugyanolyannak tűnik, mint az igazi. Ez a lényege, így ha ezzel fizetnek, azt hiszik, hogy igazi, és nekik nem kell tényleg megadni az összeget. Aljas húzás, de nem mindig veszik észre. Persze a mi világunkban egy egyszerű varázslattal le lehet buktatni, de náluk ez sosem működött ilyen egyszerűen.

Draconak fájt bevallani, de szinte itta a lány minden szavát. Igenis érdekes volt számára, amit mesélt, nem tudta tagadni. Szépen lassan a grimasz is leolvadt az arcáról, és csak hallgatta a magyarázatot.

Hirtelen csend lett, Greta várta, hogy a mardekáros visszatérjen az eredeti kérdéshez, de nem nagyon fűlött hozzá a foga, így egyikőjük sem szólt egy szót sem vagy egy percig.

- Elmondod akkor? - érdeklődött türelmesen a lány, mire a fiú hatalmasat sóhajtott.

- Aggódok egy kicsit miattad - vallotta be.

- Miattam? - kérdezett vissza döbbenten Greta, miközben szedett magának egy kevés hasábburgonyát, ugyanis nagyon megkívánta, mikor észrevette, hogy van az asztalon.

- Igen - biccentett. - Apám úgy járt-kelt egész nyáron, mintha övé lenne a világ, ami rád nézve nem feltétlenül jelent jót, hiszen nagyon nem ugyanolyanok a nézeteitek. Márpedig apám nem szereti, ha valaki másképp gondolkodik, mint ő - magyarázta. - És én lennék a leghálásabb, ha mondjuk Dumbledore-t sikerülne innen végre eltávolítani, de mi lesz akkor veled?

Greta barátja gondolatait hallva elmosolyodott. Jól esett neki az aggódása, de az egészet feleslegesnek gondolta.

- Draco, én az maradok, aki vagyok, bármi lesz. Ugyanígy célom lesz az, hogy mindenki boldog legyen, és senki ne érezze magát egyedül - vont vállat levakarhatatlan mosollyal.

- És elég erős leszel ehhez, ha valaki elkezdi legyilkolni a sá... mugliivadékokat? - nyelte vissza a szót, amit eredetileg akart mondani. - Mi lesz, ha Granger meghal? - kérdezte. - Ki fog boldoggá tenni téged?

- Lalala - fogta be a fülét Greta, mert félt, hogy a fiú még több negatív gondolatot akar beletölteni a fejébe. - Elég legyen, még a végén rám is átragad a pesszimizmusod - szólt rá a mardekárosra.

- Greta, nem tehetsz úgy, mintha semmi nem történne - sóhajtott fel Draco a lány gyerekességére reagálva.

- Draco, tizenkét évesek vagyunk. Gyerekek. Nem akarok ezzel foglalkozni - ingatta a fejét.

- De Greta... - kezdte volna a szőke, de a hugrabugos azonnal félbe is szakította.

- Ez nem a mi dolgunk - jelentette ki határozottan. - Igyekezz még egy kicsit boldog lenni!

- Azt mondod, élvezzem a sárvérűek terrorát? - mosolyodott el Draco, ahogy eszébe jutott az egyik elsős rémült arca, mikor a fülébe súgta, hogy tudja, hol a titkok kamrája. Az volt ám a szórakozás!

- Én nem ezt mondtam - emelte égnek a tekintetét Greta, de magában mosolygott. Igen, ez az a Draco, akit ismer. A maga módján gyerekes. A maga mindenkivel kötekedős módján.

- De utaltál rá - vigyorgott a szőke.

Ezután a beszélgetés után mindketten jóízűen ettek, közben csipkelődve egymással, majd együtt hagyták el a Nagytermet. Illetve ez így nem teljesen igaz, ugyanis néhány méterre az ajtótól Greta észrevette Susant. Odaszaladt hozzá, hogy elmondja neki, amit Cedric-kel megbeszéltek. A lány búskomor arca azonnal felvidult, és kijelentette, hogy fél óra múlva ott lesz a kviddicspályán, majd elrohant. A barna hajú nevetve nézett utána, majd visszaszaladt a szöszihez, aki kérdőn nézett rá.

- Cedric tart nekünk kviddicsleckét ma délután - válaszolt röviden a fel nem tett kérdésre. Mikor Draco felfogta a mondatot, azonnal bedurcizott.

- Engem is megkérhettél volna - motyogta rendkívül felnőttes módon.

- Csak nem féltékeny vagy? - cukkolta a lány, majd felnevetett. - Ő ajánlotta fel, hogy segít - vont végül vállat. - Viszont most mennem kell - intett a fejével a konyha felé, amelytől nem messze a klubszobájuk bejárata helyezkedett el.

- Megengedi, hogy elkísérjem? - kérdezte udvariasan Draco egy apró meghajlással.

- Részemről az öröm - pukedlizett válaszul Greta. Mindketten elnevették magukat, majd megtették azt a rövid távot, miközben további hasonló mondatok hangoztak el.

- Igazán hálás vagyok, hogy eljött velem egészen idáig - fordult teljesen a fiúval szembe Greta.

- Ugyan, ez csak természetes - mondta, majd kinyújtotta a kezét várva, hogy a lány rátegye a sajátját. A hugrabugos benne volt a játékban, gyengéden belehelyezte Draco tenyérébe kézfejét, amelyre Malfoy egy apró csókot hintett. Mindketten elnevették magukat, majd a lány bement a klubhelyiségbe, barátja pedig megfordult, és elindult a pince felé. Nem igazán tervezett aznap délutánra a tanuláson kívül semmit, és így, hogy tudta Greta programját, még jobb ötletnek tűnt a bájital tankönyvébe való beletemetkezés.

Greta felvett egy kényelmesebb talárt, majd bűbájtan házijával leült az egyik fotelbe, hogy ameddig Susant várja, elkezdje írni a feladatot. Cedric is bent volt a klubhelyiségben, a házi feladata fölé görnyedve. A lányra igen sokat kellett várniuk, de Adams még így sem jutott olyan sokáig a házijával, mindenesetre nem volt hajlandó feladni. Végül tíz centi lett meg a harmincból, amit nem könyvelt el olyan rossz eredménynek, el is határozta, hogy még este befejezi. Ahogy meglátta érkező barátnőjét, gyorsan bevitte a tekercset, majd a fiúval együtt elindultak a kviddicspálya felé.

- Milyen szurkolók vagytok? - kérdezte Cedric, ahogy kiértek a folyosóra, mire a két lány összenézett.

- Pride of Portree - jelentette ki egyszerűen Greta. - Anya óriási szurkoló, ez ilyen családi örökség egyébként, nagyapa egy időben minden meccsükön ott volt - mosolyodott el a történetre, amit neki mesélt az idősödő férfi néhány évvel ezelőtt. Egy hónapig tartott a leghosszabb meccs, amin volt, és felváltva aludtak a legjobb barátjával, de hatalmas élményként élte meg.

- Mi Chudley Csúzlik szurkolók vagyunk - vont vállat a Bones lány. Annyira sosem foglalkoztatta ez a téma, de tisztában volt vele, hiszen őt is elrángatták már egy-két meccsre.

A hármas egész jót beszélgetett út közben, bár Susan néha elég idegesítő módon próbálta lenyűgözni a negyedikest.

Ahogy a kviddicspályára értek, Cedric Invito bűbájjal odahívott három seprűt, majd megkérte a két lányt, hogy mutassák be, hogy hogyan is repülnek, mire ők felszálltak.

- Így jó? - kérdezte Susan a fiú felé nézve, miközben teste eléggé természetellenes pozícióban volt kicsavarodva.

- Igen, csak előre nézz - mondta neki válaszul a srác. - Okés, a szabályokat mennyire tudjátok? - kérdezte, miután mind a ketten leszálltak.

- A lényeg megvan - biccentett Greta, ellenben Susan a szempilláit rebegtetve megkérte a fiút, hogy magyarázza el neki. Cedric türelmesen elmondott mindent, közben pedig a földön passzolgatták a kvaffot.

- Rendben, akkor most ugyanezt fogjuk csinálni, csak levegőben - jelentette ki. Greta szeme felcsillant, alig várta, hogy ténylegesen csináljanak valamit, ami kviddics. A labdát az édasapjával való kosárlabdázás közben is passzolgatták, ez neki nem volt újdonság, de hogy mindezt a levegőben... Bizsergett a keze a gondolattól.

Eleinte csak passzolgattak, majd mindhárman beálltak védeni is kicsit. Susan nagyon sokat bénáskodott, Cedric nyilván nagyon jó volt mindenben, bár nem véletlenül fogó volt, azért neki is voltak hibái ezen a két területen. Greta pedig... Nos, maradjunk annyiban, hogy egyértelműen fejlődőképesnek mutatkozott, a srác számára élmény volt nézni, ahogy egyre kevesebb labdát ejt el, egyre jobban céloz, könnyebben felméri, hogy melyik karikához fog érkezni a kvaff, esetleg ki is védi azt.

- Mára ennyi - szállt le a földre a negyedikes, a kisebbek pedig követték. - Susan, ha tényleg szeretnél valamit ettől a sporttól, akkor komolyan kell venned, de repülni nagyon jól tudsz, az alapnak nem rossz. Greta... Szerintem neked a véredben van a kviddics, már most rengeteget fejlődtél, esélyes, hogy később akár játszhatsz is majd a csapatban - mosolygott rá a lányra, aki csillogó szemekkel nézett vissza irányába.

- Komolyan? - kérdezte boldogan, mire a srác biccentett egyet.

Együtt visszamentek a klubhelyiségbe, majd a két lány elment átöltözni. Ezen tevékenység közben Susan azt ecsetelte, hogy szerinte Cedric azzal, amit mondott, arra célzott, hogy ha elég kitartó, akkor lehet esélye nála. Greta igyekezett megértetni vele, hogy ez valószínűleg nem így van, hiszen nem akarta, hogy barátnője tévhitekbe ringassa magát, de ő hajthatatlan volt.

Természetesen a bűbájtan házijáról sem felejtkezett meg - valójában csak azért, mert az az ágya közepére volt hajítva. Kiment a klubhelyiségbe, hogy ébren tudjon maradni, amíg elkészíti, majd a maradék húsz centiméter lekörmölése után eldőlt a kanapén, amin ült. Magára húzta a plédet, majd egy ásítás után szinte azonnal elaludt.