Sylvia tudta, hogy a vérfarkasok ritkán támadnak rá az állatokra, könnyebb animágusként megnyugtatni őket. Az, hogy ő maga egy farkas alakját tudta felvenni, csak javított a dolgon, mert mondhatjuk azt is, hogy egy fajba tartoznak. Bár, azért Sylvia sosem érezte azt, hogy szívesen támadna meg embereket.

- Azért... Ezt igazán közölhetted volna velünk... - lépett mellé egy szarvas, ami James hangján szólalt meg. Volt ott még egy fekete kutya is, amiről Sylvia azonnal tudta, hogy az bizony Sirius.

- Ti se szóltatok erről, és nem is kérdeztétek - felelte Syl, majd óvatosan, hogy azért ne ijessze meg, Remushoz sétált. A vérfarkas némán és kissé zavartan álldogált. Nem tudta, hogy csak képzelte, hogy Sylvia farkasként közelít felé, vagy tényleg így volt.

Syl hamarosan elég közel ért hozzá, s leült elé. Nem akart semmi hirtelen mozdulatot tenni, nehogy Remus támadásnak vélje. Lassan lépkedett a ziháló állat felé. Mikor már meg tudta volna számolni, hogy hány sebhely van a farkas testén, nagyon bátor dolgott tett.

Nem törődve azzal, hogy Remus akár meg is támadhatja, odabújt a vérfarkashoz. Az sem zavarta nagyon, hogy James és Sirius minden mozdulatát figyelemmel kísérte. Remus meg sem moccant. Annyira ledöbbentette, hogy Syl farkassá változott, s hogy még hozzá is bújt, hogy meg sem tudott mozdulni.

De végül kicsit ő is bújni kezdett. Nem értette ugyan, hogy Sylvia miért bízik benne ennyire, illetve, hogy egyáltalán mit keres ott, de nem is nagyon érdekelte. Örült, hogy ott van vele, s neki ennyi elég is volt. Nem sokkal később, már aránylag vidáman kergették egymást. Remus teljesen meg is feledkezett arról, hogy amúgy ő egyébként egy vérfarkas, egy veszélyes fenevad. Akárcsak egy boldog kiskutya, olyan élvezettel kergette játékosan Sylviát.

James és Sirius is beszállt a mókába, bár nekik kellett ehhez egy kevéske idő, mert nem tudták olyan hamar felfogni, hogy mi is történik most tulajdonképpen. De nem sokáig álltak bambán a fák mellett, úgy jó tíz perc elteltével már ők is részt vettek a vidám kergetőzésben.

Remusnak talán ez volt a legkellemesebb átváltozása. Csak egyszer fordult elő az, hogy saját magát bántotta, így csak egy délutánt kellett a gyengélkedőn töltenie, azt is csak azért, mert Madam Pomfreyt egyszerűen nem lehetett lerázni. Utána viszont már újra szabad ember lehetett, s csatlakozhatott a barátaihoz.

Sylvia kicsit zavarban érezte magát, mikor Remus visszatért, s leült mellé vacsorázni. Ezt furcsának is találta egyébként, mert a fiú általában vagy James, vagy Sirius mellett szokott ülni. Persze örült neki, csak nagyon meglepődött rajta. Nem számított rá, hogy ilyen is megtörténhet.

- Syl! Minden okés? - kérdezte nevetve James. - Vörösebb vagy, mint a függöny a klubbhelyiségben.

James ugyan csak viccelődni akart, de Sylvia szinte azonnal megbosszulta a fiú beszólását. A paradicsom tökéletesen eltalálta a szemüveges srác arcának a közepét, ezzel együtt tíz ponttal kevesebb is lett a Griffendélnek, de az már nem zavart senkit.  Nevetve indultak vissza a klubbhelyiségbe.

- Amúgy... Te mikor tanultad meg az animágiát? - kérdezte halkan Sirius, mikor a diákok között próbáltak minél gyorsabban átjutni.

- Még Lily adott nekem egy ezzel foglalkozó könyvet karácsonyra, s én szorgalmasan tanulgattam - feleli ugyancsak nem kiabálva, hogy azért ne tudja meg az egész Roxfort.

- Azért veszélyes dolog volt, hogy egyedül vágtál neki - szólalt meg Remus. Syl aggodalmat vélt kihallani a hangjából.

- Tévedés - rázta a fejét nevetve a lány. - Will tudott róla, s segített, mikor még az elején volta.

- Te előbb szóltál a bátyádnak, mint nekünk? - kérdezte tettetett sértődéssel James, viszont Remus, Sirius és Peter csak nevettek.

- Nem tudtam, hogy mit szólnátok ehhez az egészhez. Arra gondolni sem mertem, hogy ti is ilyen illegális dolgokat tanultok a szabadidőtökben.

- Igazából csak azóta, hogy tudjuk Remus titkát - motyogta Peter. - Előtte eszünkbe se jutott az animágia.

- Hát igen. Akkor még olyan ártatlanok voltunk - sóhajtott fel Sirius.

Remus és Syl prüszkölve nevetett fel. Elég nehéz volt róluk elhinni, hogy ők valaha is ártatlanok voltak. Még talán a születésük pillanatában sem.

- Azért ne szálljatok el magatoktól - nézett rájuk mosolyogva Sylvia, majd szép lassan tovább mentek. Most, hogy már szinte teljesen kihaltak a folyosók, hamar elérték a Griffendél tornyot, ahol letelepedtek a klubbhelyiségben. Még nem is sejtették, hogy mi vár rájuk.

|~|

Helo! Igen, él még ez a történet, csak valahogy nem akart jönni az ihlet ehhez a részhez. Egyszerűen, nem ment. De igyekszem a következő fejezetet tényleg hamar hozni.

Köszi a kitartást :3