A rémálmok okozta nyugtalanság kihatott mind Sylviára, mind a Tekergőkre és Lilyre is. Végül bevallották a fiúknak, hogy már máskor is volt erre példa, csak Syl nem akarta terhelni őket a gondjaival. Természetesen James és Sirius morgolódott kicsit, hogy igazán elmondhatták volna, S hogy egyáltalán nem okoznak gondott, de aztán lenyugodtak ők is. Peter a maga módján fogta fel a történteket. Leginkább evett, vagy próbálta megjegyezni a varázslatokat, de nagyon nem tudott hozzászólni a beszélgetéshez. Remus szokatlanul csendes volt.

Mármint, a fiú alapból sem egy sokat beszélő egyén, de most még a szokásosnál is némább volt. Néha beleszólt ugyan a témába, de inkább csak üldögélt, S nézett maga elé. Ez a barátainak is feltűnt. Sylvia aggódott érte a legjobban. Kezdte azt hinni, hogy bajt követett el azzal, hogy a múltkor este hozzábújt. Félt, hogy emiatt talán tönkretette a barátságukat. Nem akarta elveszíteni...

Syl mostanában Regulust sem látta sokszor. Egyre többször fordult elő az, hogy a fiú lemondta a közös tanulásukat. A lány látta rajta, hogy valami nincs rendben. Reg láthatóan fogyott, S az arca is sápadt volt. Mindenre összerezzent, mintha félne, hogy lebukik.

Sylvia nem értette, hogy mi történik körülötte. Előbb Remus kezd furcsán viselkedni, aztán Regulus... Elég baja volt a saját életével, most már két barátja miatt is aggódhatott. Ha izgalmas életet szeretett volna, hát most megkapta...

Egy valami azért mégis fel tudta vidítani. Az édesanyját végre haza engedték. Syl keresztapja írta meg neki, S a lány testvérének, Willnek. A két gyermek végre egy kicsit fellélegezhetett. Persze tudták, hogy a szüleiket még most is folyamatosan figyelik az aurorok, de legalább már a közvetlen veszély elmúlt. Will még nagyon jól emlékezett arra, hogy Syl mennyire szomorú volt, mikor a minisztériumban megtiltották, hogy láthassák a családjukat. Jó nagy pecsét volt az a karácsonyi hangulaton.

De azóta már sok víz lefolyt, S végre most már Syl is többet mosolyogott, aminek talán Will örült a legjobban. A lány bátyja azóta nagyon jó barátságot kötött a Tekergőkkel. Igaz, néha morgott kicsit, hogy Sylt beleviszik a bajba, de igazából annyira nagyon nem bánta, mert tudta, hogy a fiúk vigyáznak rá. Meg, Sylvia is boldogabb volt. És neki ez volt a legfontosabb.

|~|

Itt volt a következő hétvége, amikor lemehetnek a faluba. Roxmorts egy vidám, picit talán hangos, csak varázslók lakta település. James, Sirius, Peter és Remus imádtak az utcákon sétálni. Lily és Syl általában előbb megvették a fontosabb dolgokat, s csak utána csatlakoztak a fiúkhoz. Izgatottan várakoztak a kastély előtt. Mivel azért még javában a tél utolsó hónapját taposták, muszáj volt melegen felöltözni.

Hamarosan Mcgalagony professzor is megérkezett, így el is indulhattak. Lily és Syl bizalmas dolgokról tanácskoztak, így most kivételesen eltávolodtak a fiúktól. Természetesen leginkább azért, mert pont róluk volt szó.

- Valld be, hogy teljesen bele vagy esve egy bizonyos Potterbe - szólalt meg fojtott hangon Syl, s közben próbált nem felnevetni. Lily erre azonnal elvörösödött, mint a paradicsom. Syl viszont eddig bírta, s hangosan felnevetett.

- Ez... Ez nem igaz! - próbálta menteni a menthetőt Lily, kevés sikerrel. - Én és Potter? Soha! Annyira arrogáns, idióta, helyes... Izé... Szemtelen! Azt akartam mondani.

- Ugyan Lily... - mondta nevetve Syl. - Hidd el, látom, amit látok.

- Igazán? Akkor te pedig Lupinba szerettél bele - felelte gyorsan. Sylnek a torkán akadt a kacagás. Most ö pirult el, s némán meredt maga elé. Nem is akarta tagadni, hogy barátnőjének igaza van. Syl tudta jól.  De ki ne szeretne bele Remus Lupinba? Hiszen az a fiú a megtestesült álom!

- Talán... - suttogta halványan mosolyogva Sylvia. Lily óvatosan átkarolta a lány vállát. Tudta, hogy mi játszódik le benne. Ugyanazt érezte ő is.

- Semmi baj, Syl. Ez az érzés nem rossz dolog. Természetes - mondta mosolyogva a vörös hajú. - Senki sem ítél el érte.

- Biztos? - kérdezte Syl, enyhén remegő hanggal.

- Biztos.

|~|

A Három Seprűben ücsörögve, Remus Lupin azon gondolkozott, hogy mi az a fura érzés a mellkasában. Valahányszor Sylviára pillantott, furcsa melegség töltötte el. Nem mondaná rossznak, egész kellemes volt. A gond csak annyi, hogy nem tudta, mi az...

Amíg a többiek jót beszélgettek, Remus csak meredt a semmibe. Nem szólt bele a beszélgetésbe. Nem mintha, az asztal repedései annyira izgalmasak lettek volna... James ugyan próbálta időnként belevonni a társalgásba, de Remus nem mondott semmit. Elvolt a maga kis világában. Egy idő után feladták, S hagyták, hogy eméssze magát.

Mikor délután elindultak vissza a kastélyba, Remus továbbra is csendes volt. Most Sylvia igyekezett szóra bírni, több kevesebb sikerrel.

- Elmondod, hogy mi bánt ennyire?

- Engem? Semmi... - felelte oda sem figyelve a fiú. Kezeit zsebre dugva sétált a többi roxfortos diák után.

- Ugyanmár! Senkihez nem szóltál, nem is figyeltél ránk! - mondta Syl, S közelebb ment Remushoz. - Nekem sem mondod el?

- Nincs semmi baj... - nézett Sylviára Remus, S óvatosan átkarolta a vállát. - Nem kell úgy aggódni. Csak elgondolkodtam valamin.

|~|

Bocsi, hogy ennyit késik minden rész. Időm alig, kedvem még kevesebb, ihlet még annyi, hogy tele vagyok velük. Igyekszem, hamarabb hozni legközelebb.