Lehullt, s mindent betakart a fehér lepel. Sylviáék majdnem minden hétvégén hótacsát vívtak a birtokon, mint az ovisok. Felszabadultak és boldogok voltak. Nem törődtek azzal, hogy a Reggeli Prófétában egyre több halott boszorkányról és varázslóról, s nem kevés mugliról számolnak be.  Ők csak szerettek volna, ha csak pár napig is, de önfeledten játszani. Szinte már a nyakukon a téli szünet. Ilyenkor a tanárok még az átlagosnál is jobban ráhajtanak az órákon és sokkal több házidoldogozatok kérnek, mint egyébként.

A diákoknak kutya kötelességük |látod-látod, Sirius :3| szinte majdnem minden idejüket a könyvek felett tölteni, ha nem akarnak megbukni. Ez persze egyet jelent azzal, hogy egyesek inkább a könyvtár csendjébe menekülnek, ahol nyugodtan tudnak magolni.

Sylvia ez egyik ilyen napon épp egy bájitalokkal foglalkozó könyvet keresett, mikor is valaki neki ütközött, s egy jókora könyv landolt a lány lábán.

- Bocsáss meg! - kapta fel ijedten a fejét az illető, mikor meghallotta Sylvia fájdalmas sziszegését.
- Ugyan! Nem tesz semmit - felelte kedvesen Syl. Ekkor vette csak észre, hogy a fiúnak zöld nyakkendője van, s hogy mennyire hasonlít Siriusra. - Te nem Sirius öccse vagy? - kérdezte mosolyogva, miközben felvette a leesett könyvet, hogy aztán a fekete hajú kezébe nyomja.

A fiatalabb Black egy darabig csendben kémlelte az előtte álló griffendélest, majd végül csak megvonta a vállát.
- De. A nevem Regulus Black - nyújtotta ki Syl elé a kezét. - Fogadjunk, hogy a bátyám csupa jó dolgot mesélt rólam. Sylvia kuncogva megrázta a kezét.
- Hááát... Az biztos, hogy nem igazán beszélt rólad. Egyébként a nevem Sylvia Hale.

Reg bólintott. Kissé furcsa volt neki ez az egész. A mardekárosok azt mondták, hogy akit a süveg a Griffendélbe oszt be, az csak rossz ember lehet. Hogy ők el vannak szállva maguktól, s hogy direkt megátkozzák a Mardekár növendékeit. És most itt előtte egy vörös taláros lány, aki nem szór rá rontást, s még mosolyog is.

- Nem tudtam, hogy a mardekárosok ilyen bőbeszédűek - mondta Syl kuncogva, mire Regulus ajkain is megjelent egy halvány mosoly. - Ahogy azt sem tudtam, - folytatta a lány - hogy járnak könyvtárba.

- Muszáj, ha egyszer a tanárok így ráhajtottak - felelte Reg bánatos mosollyal. Syl sanda pillantást vetett a fiú kezében heverő könyvre. Az árnyak könyve.

- Minek ez neked? - mutat a könyvre.
- Kell a fenének! - sóhajt fel Reg. - Binns házidolgozatához van rá szükségem.
- Akarod, hogy segítsek? - kérdezte Syl oldalra döntött fejjel.
- Nem félsz, hogy a barátaid kitagadnak, ha rájönnek, hogy egy mardekáros fiúval tanulsz a könyvtárban? - néz a lányra cinkos mosollyal Reg.
- És te nem aggódsz amiatt, hogy egy griffendélessel látnak? - fordul felé Syl. Szemeiben vidám tűz lángjai lobognak.

- Engem nem zavar, de azért ne híreszteljük - feleli Black komolyan.
- Rendben - bólintott rá Syl. - Akkor ez legyen a kígyó és az oroszlán titka.

|•|

Ezzel a nappal kezdődött egy újabb különös barátság Sylvia életében, ami végül egészen Regulus korai haláláig kitartott.

Sylt ugyan nagyon lefárasztották a délutáni tanulások, de még így is maradt ereje arra, hogy a Tekergők ne tudjanak meg semmit. Abból hatalmas botrány fakadna. Erre pedig nincs szüksége, így tehát újra megindult a titkolózás Sylvia és a fiúk között. A lány még Lilynek sem mondott semmit.

Ebben a pillantban, Will mászott be a festményen, s azonnal szeretett húga mögé sétált, aki éppen a bájitaltan háziját körmölte.
- Ezt neked küldik - dobott le elé egy hófehér borítékot. Sylvia zavartan vizsgálta, majd félre tette, hogy majd később megnézi.
- A feladó szerint azonnal el kéne olvasnod - mondta Will, majd egy puszit nyomott a húga homlokára, s felsétált a hálókörletébe.

Syl gyors mozdulatokkal törte fel a pecsétet.

Oroszlán!

Gyere ma este a Tiltott Rengeteg széléhez. Nagyszerű meglepetésem van a számodra!

Kígyó

Sylvia mosolyogva tette le a pergament. Pontosan tudta, hogy ki küldte neki a levelet, s már izgatottan várta, hogy mit szeretne mutatni neki az illető. Ezt a pillanatot választották ki a Tekergők arra, hogy mindenféle kajával megrakottan beszerencsétlenkedjék magukat a festményen. Syl nevetve ugrott fel, hogy segítsen nekik

- Megint a konyhában sompolyogtatok? - kérdezte huncut mosollyal.
- Sylvia - nézett rá James. - Mi ha tehetnénk, a konyhában élnénk le az életünket.
- Így igaz! - helyeselt Sirius. - Tudod már, hogy hol leszel a szünetben?
- Nem - rázta meg a fejét a lány. - Pedig már napokkal ezelőtt elküldtem apáéknak a levelet.
- Nyugi - tette Remus a vállára a kezét. - Biztos csak sok a dolguk.

Napok óta ezzel próbálják vígasztalni, de Syl egyre jobban retteg, hogy valami történt. Minden reggel a Próféta olvasásával kezdett, hátha talál benne valami hírt. Elvégre a szülei aurorok.

Már jócskán estébe hajlott a délután, mikor egy tépett és fáradt bagoly kért bebocsátást az egyik ablakon. Remus azonnal felismerte benne Sylvia kedves kis állatkáját, s vigyázva a lányhoz vitte.

- Luna! - kiáltott fel fájdalmasan Syl, s azonnal a levélért nyúlt. Remegő ujjaival nagy nehezen sikerült leszedni a madár lábáról a pergament. James, Sirius és Remus aggódva figyelték barátjukat, aki a levél olvasása közben egyre sápadtabb és ijedtebb lett. Aztán se szó, se beszéd, felrohant Will szobájába, ahonnan először egy, majd később két ember sírása hallatszott.

Közben Remus óvatosan az ott hagyott levélért nyúlt.

Sylvia!

Sajnáljuk, hogy eddig senki sem válaszolt, de anyut megtámadta egy csapat halálfaló, s biztonsági őrizet alá helyeztek minket. Sajnos nem tudok többet mondani, mert nem engedik, de ne aggódj! Anya a Szent Mungoban van, de fel fog épülni! Nem tudjuk, hogy mikor találkozhatunk. Vigyázz magadra!

Ölel keresztapád,
Alexander

|•|

És itt az új rész!

/Csíny letudva!