Pár nappal később, mikor már a Tekergők közül mindenki be volt avatva Syl életébe, s Lily fejét sem akarták leharapni, mert eltitkolta előlük az igazságot, a klubhelyiségebn üldögéltek. Elméletben házit írni vánszorogtak le a hálókörletekből, de senkinek sem, még a két tanuló mániásnak sem volt kedve elkezdenie. Végre minden újra olyan volt, mint előtte. Sylvia Remus mellett, s félig a fiú vállának dőlve hallgatta James mondókáját arról, hogy hogyan kéne a mardekárosokon bosszútállni.

- Valami olyan kéne, ami számukra nagy megaláztatás lenne - vetette fel James. Szemeiben a kópéság elvakító fénye csillogott.
- Szerintem nem kéne - szólalt meg halkan Syl.
- Azt hiszed hagyjuk, hogy csak úgy éljék tovább vidáman az életüket? - kérdezte döbbenten Sirius.
- Nem, csupán nem akarom, hogy miattam kerüljetek bajba - felelte feszülten Syl.

Remus sóhajtott egyet, mint aki nem akar belekeveredni, de azért kissé idegesíti már a téma. Ideális prefektusként nem kéne az ilyen apró ügyek felett szemet hunynia.

- De akkor mit tegyünk? - kérdezte James.
- Semmit! - vágta rá csuklóból Sylvia. Értékelte, hogy a fiúk így törödnek vele, de ez már tényleg sok volt. Egyrészt, nem hülye mágiából, tehát alapjáraton ő maga is el tudná intézni a mardekárosokat. Másrészről pedig már így is sok pont elszublimált a srácok kópéságai miatt, nem kell még több.

- Ne hidd, hogycsak úgy lemondunk  a bosszúról - zárta le a témát Sirius.

Sylvia csak sóhajtott egyet, majd belemerült a bájitaltan házijába. Ám sehogy sem tudott a feladatra koncentrálni. Reggel óta marcangolta egy érzés, miszerint valami rossz fog történni vele a napokban. Nem igazán akart vele foglakozni, de folyton ott sunnyogott a tudata peremén ezzel arra késztetve Sylt, hogy csak ezen tudjon rágódni. De vajon mi folyik itt valójában? Idegesítette a tudatlanság. Végül morogva csapta le a pennáját. Mi a fene történik vele?

|~|

Az élethez hasonlóan a bosszú is zavaros, és mindkettő sokkal egyszerűbb lenne, ha az agyunk irányíthatná a szívünket. De a szívnek is megvannak a maga indokai, még ha néha éppoly érthetetlenek is.

A mardekáros fiú a normálistól eltérően, egyedül ücsörgött a tóparton. Egy-két barna tincs a szemébe hullott, ahogy előrehajolva nézte a tükörképét. Sose szerette a tömeget, ahogy a hírnevet sem, s még is belekényszerült. Tenni azonban már nincs lehetősége...

Evan Rosier a régi időkben még egy ártatlan kisfiú volt, akinek barátai is akadtak szép számmal.  Sose gondolt arra, hogy egyszer majd elveszt mindent. Egy egy "árva" lett belőle, aki nem találja a helyét a nagyvilágban.  Hiányzott neki a gyerekkora, ahol még nem kellett olyan dolgokon gondolkodni, mert efféle sötét gondolatok akkor még nem léteztek. Most viszont az események közepén áll, s egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel. Fél... Ha visszamehetne az időben... Ha csak egy apró eseményt megváltoztathatna... Annyival könnyebb lenne most.

Tudta, hogy nem valós, s mégis elhitte, hogy újra hallja azt a bizonyos nevetést. Olyan volt, mint a patak csörgedezése, mint az első tavaszi madarak éneke. A szeme úgy csillogott, mint a legfényesebb csillagok. Amikor biztatta, hogy minden rendben lesz, hogy majd a Roxfortban is barátok maradnak... Nem akarta elveszíteni! Mégis, minden álmában újra csak ugyanazt látta. A lányt, aki foszladozó, fehér ruhában lebeg a semmiben, s egyre távolabb kerül tőle. El a végtelen messzeségbe.

Nem! Nem gondolhat ilyenekre! Az az idő már elmúlt. Annak már vége van, és új mese veszi kezdetét. Egy olyan történet, amiben Sylvia Hale-nek nincs szerepe. Élve biztosan nem.

|~|

Lassan elmúlt a november, s december első napjával fehér por borította be a tájat. Minden ifjú boszorkány és varázsló örült a hónak, de persze leginkább a közeledő karácsony miatt. Sylvia tudta, hogy a következő hétvégén le kell majd mennie Roxmortsba megvenni az ajándékokat, s még a szüleinek is küldeni kéne egy levelet, hogy letisztázzák, hol fogja tölteni az ünnepeket. Szerencsére a tanárok is erre az időpontra gondoltak, így senki sem fog tilosban leszökni a faluba.

Sajnos azonban abba már nem mentek bele, hogy kicsit engedékenyebbek legyenek, szóval ugyanolyan lendülettel adják le az anyagot, mint máskor. Ez már annyira nem tetszik a diákoknak, kivéve talán a hollóhátasokat. Ők bármiben benne vannak, aminek csak egy kicsit is köze van a tanuláshoz. A többiek már kevésbé.

Példának okáért ott vannak a Tekergők. A négyesből, talán csak Remus próbál oda figyelni az órákon, de úgy kicsit nehéz, hogy három barátja egyfolytában karácsonyi dalokat énekelnek, s minden második órán bűntetést kapnak. Új, mostmár titkok nélküli barátjuk, Sylvia pedig csak nevetve kísérgeti őket, aztán este ott hagyja nekik a házit, hogy meg tudják írni másnapra.

Egyvalamiben azonban a négy fiú is változott. Szinte testőrré avanzsáltak, s mindig Sylvia mellett vannak. Teljesen komolyan gondolták, hogy ha kell, akkor a széllel szemben is harcba vonulnak. A télre való tekintettel a kviddicset most hanyagolták, de technikai megbeszéléseket így is összehoztak. James fanatikus megszállotsággal készült a következő összecsapásra, s ez hamarosan ráragadt a többiekre is. Néha egész délután a klubhelyiség egyik sarkában ücsörögtek, s mindenféle statrégiai fontosságokról tanácskoztak.

Azonban a fiatalok nem tudták, hogy ez a tél igen más lesz, mint a többi. Fájdalommal jön, s azzal is fog távozni.

|~|

Sziasztok!

Kissá rövid lett, de minél hamarabb ki szerettem volna rakni, hisz hosszú kihagyás lebeg a hátunk mögött. Köszönöm az 1k-s megtekintést! Azt hiszem, sikerült tönkre tenni a hangulatot, de ez már lassan a védjegyem lesz.

/Csíny letudva!