A kedélyek egy hét után sem akartak csillapodni. Sylvia egy szellemként kóborolt fel-alá a kastélyban, gyakran éjszaka is. Remus pedig nem szólt senkihez, de feltünően sokszor pillantott Sylviára. Azonban ezen a hétvégén más a téma. A vasárnapi szezon nyitó mérkőzés! A híresztelések azt sugallják, hogy a Griffendélnek csuda jó játékosai vannak. Ráadásul idén egy új hajtót is kaptak.

Sylvia legszívesebben elásta volna magát a föld legmélyére. Napok óta semmit sem aludt, így tökéletes hasonlóságot tudott felmutatni egy halottal. Bőre a szokotnál is sápadtabb, szemei alatt sötét karikák húzódnak. James már azon volt, hogy visszaparancsolja a lányt az ágyba, de ez lehetetlen küldetésnek bizonyult tekintve Syl makacsságát.

- Kérlek Syl! Ha tényleg játszani akarsz, akkor legalább egyél valamit! - könyörgött Sirius reggeli közben.
- Nem tudok - felelte halkan Syl. Ebben a pillanatban jelent meg közöttük Remus. A fiú se nézett ki jobban, bár ő még evett. Syl nem mert felnézni Remusra. Így is a sírás szélén áll.

Remus rémült tekintettel mérte végig Sylviát. Igazság szerint alig látta a lányt, így nem láthatta a mostani állapotát. Ám most, hogy ott ült előtte, komolyan aggódni kezdett.

- Csinálj valamit! - suttogta James Remus fülébe, de a srác annyira ledöbbent, hogy enni is alig tudott, nemhogy cselekedni. A reggeli csendben telt el, s szinte vágni lehetett a feszültséget.

Végül aztán szorongva indultak meg a pályára, s Remusnak csak megoldódott a nyelve egy bocsánat erejéig, de mire összerakta a novelláját, Syl már eltűnt a szeme elől. Sápadtan, s egyre jobban aggódva követte Lilyt a lelátóra. Csak érjen már véget ez a meccs.

|~|

Syl remegve hallgatta James lelkesítőnek szánt szónoklatát. Próbált figyelni a fiúra, megfogadni a tanácsait, de a gondalatai folyton visszasompolyogtak Remus felé. Hiába akarta elfelejteni, folyton ő járt a fejében. Álmaiban is vele volt. A szelíd hangja, a boldog nevetése. Mind olyan élesen visszhangzott a fülében, mintha megszakítás nélkül ezeket hallgatná. Még a ritka mosolya is ott vibrált a szemei előtt. Az oly ritka értékeit ásta el...

- Biztos nem akarsz inkább kimaradni ebből a mecsből? - kérdezte újra James, ezzel visszarángatva Sylviát a jelenbe. - Ha véletlenül leesnél a seprűdről, azt nem bocsátanám meg magamnak. Van tartalék hajtónk, szóval azzal se lenne gond.

- Nem, James - szólt közbe Syl. Hangja határozott volt. - Jól vagyok. Ha mégis leesnék, az csak az én felelősségem lenne. Nyugi! Te csak figyeld a cikeszt. A többi az én dolgom.

A griffendél csapata elindult a pályára. A zöld taláros mardekárosok már a pályán várakoztak. Madam Hooch is megérkezett, s a két csapatkapitány kézfogása után a játék elkezdődött.

- A griffendélnél a kvaff! - szólalt fel a kommentátor, aki - Sylvia legnagyobb meglepetésére - Will volt. Hangja vidáman csengett a hideg novemberi szélben. - Szép dobások a griffendélesektől! Ajjaj! A mardekárosok elorozták kvaffot, s már száguldanak is a karikák felé! Ám Sophie Williams, a griffendél legendás őrzője most se hagyott cserben minket. Köszi, Sophie! Persze én pártalan vagyok...

A lelátó zengett a nevetéstől. Will kiváló hangulatot tudott varázsolni. Syl nem is emlékezett arra, hogy mikor látta utoljára ilyen boldognak a testvérét. Ám hamarosan, hozzá került a kvaff, így igyekezett a gondolatait kis időre száműzni. Egy kígyó ügyességével kerülgette a játékosokat. A meglepetés erejével érkezett meg a mardekáros őrző elé, s sikeresen bele is talált a középső karikába. A vörös kavalkád egyszerre éljenezni kezdett.

- Az én csodálatos húgom... Khmm... szóval Sylvia Hale gólt szerez a griffendélnek! De a meccs megy tovább. A labda a mardekárnál, s ők már száguldanak is a vörösök karikái felé.

Mérhetetlen öröm szállta meg Sylviát a sikeres gólt követően. Úgy érezte újra átjárja az a rég elfeledett erő. Képes lett volna az összes mardekárost lesöpörni a pályáról egyedül. Hallotta James és Sirius hangját, s hogy mennyire örülnek a sikernek, de más jobban érdekelte. Akaratlanul is betolakodott Remus a gondolataiba, s szinte azonnal a fiút kezdte keresni a lelátón. Ott ült Lily mellett, s egy szomorú mosoly pihent az ajkain.

Közben a meccs tényleg ment tovább, s az oroszlánok azóta már bedobtak négy új gólt is, bár kettőt a mardekárosoknak is sikerült.

- Nocsak! - kiáltott fel Will élesen. - Úgy látszik a cikesz is megjelent, mert James Potter észrevett valamit! Olyan sebesen repül, mintha gurkó üldözné!

Syl is felfigyelt James hirtelen sebességére, s ha nagyon koncentrált a cikeszt is látta a fiú előtt csillogni. Mármint nem, mert ebben a pillanatban James elkapta a labdát.

- Igen! James Potter elfogta a cikeszt, ezzel megszerezve a győzelmet a griffendélnek! - kiabálta az általános éljenzésbe Will.

|~|

- Ügyes dobás volt! - dícsérte meg Sirius Sylt a klubhelyiségben. A hangulat már kicsit alábbhagyott, így végre tudtak beszélgetni.

- Köszi - felelte szerényen a lány. Csukott szemmel ült a fotelben, mint a aki alszik. Mivel csendes volt, a többiek el is hitték, hogy a lány már rég az álmok ösvényére lépett.

- Mi lesz most? - kérdezte Lily suttogva.
- Hogy érted? - kapta fel a fejét James.
- Sylvia és Remus. Mi lesz velük? Örökké fújni fognak egymásra?
- Nem tudom - rázta a fejét James. - Remélem hamar visszatér közéjük az összhang, mert hiányzik Remus, ahogy Sylvia is.

Később, mikor Syl felkelt, mert közben válóban bealudt, egy pokróc volt a vállára terítve, s a feje alatt egy cetlit talált.

Gyere holnap este nagyteremhez! Egyedül, s kérlek ne szólj senkinek!

R.L.

|~|

Hali...?

Tudjátok, ihletem, kedvem és időm lenne írni, de sajnos random időközönként behal a telóm érintőpanelje, s hát nem éppen azt csinálja, amit én szeretnék.

Most úgy látszik minden szuper, egy darabig. Szóval azt terveztem, hogy ha nem sikerül vasárnapig részt hozni, akkor leülök a gép elé, s bepötyögök előre pár részt, amit majd lassan publikálok.

Csíny letudva!