A hét hamar elrepült, s Sylvia azon kapta magát, hogy szombat van. Először el sem jutott a tudatáig, hogy ma lesz a roxmortsi kirándulás napja. Lily emlékeztette, és Sylvia kapkodva próbált valami elfogadható külsőt varázsolni magára. A helyiségben kaotikus állapot uralkodott. Ruhák hevertek az ágyakon, egy sál volt feltekeredve a lámpára, az egyik utazóláda tartalma a padlón.

- Szent Merlin! - kiáltott fel szörnyülködve Lily. - Úgy készülődsz, mintha egy randi lenne.

Sylvia zavartan állt meg. Arca a griffendél vörösét idézte fel, s kezei is remegni kezdtek.

- Csak nem szerelmes valaki? - élcelődött a vörös hajú.
- Én nem... - mondta zavartan Syl.
- Nem baj az. A szerelem jó dolog. Na meg persze a lehető legjobb embert választottad - folytatta Lily.
- Én nem... - motyogta Sylvia kezében egy pólót csavargatva.

Végül Lily uralma alatt, sikerült rendbe rakni nem csak a szobát, de Sylviát is. Egy vöröses, hosszú ujjú ruhát vett fel, alá egy fekete, jó meleg harisnyával. Nyakába kötötte a háza színeiben játszó sálját, valamint természetesen egy csizmát is felhúzott a lábára. Lily megcsinálta a lány haját is. Két oldalon készített egy-egy fonatot, amit aztán összefogott Syl tarkóján. Végül kabátban és egy sapkával Sylvia készen állt arra, hogy habár állítása szerint ez nem randi, elmehessen Remussal Roxmortsba.

Épp időben értek a fiákerekhez, ahol már a teljes csapat, és egy igen türelmetlen Mcgalagony várakozott. Syl és Lily gyorsan megkeresték a fiúkat.

- Már azt hittem el se jössz - súgta Sylvia fülébe Remus, majd újra Mcgalagony felé fordult.

- Ritkán szegem meg az ígéreteim - felelte Syl. Ajkain halvány mosoly játszadozott, ami teljesen elvarázsolta Remust. Úgy érezte, Sylvia most igazán boldog. Amikor Roxmorstba értek, Remus azonnal más ötlettel rukkolt elő.

- Bocsi srácok, de most szeretnék Sylviának mutatni valamit - mondta, azzal el kezdte húzni a mit sem sejtő lányt. Gyors iramban vágott át a többi roxfortos diák között, s meg sem állt a Szellemszállásig.

- Mit gondolsz erről a helyről? - kérdezte a fiú.
- Azt mondják róla, hogy szellemek lakják. Szerintem csodálatos. Áraszt magából valamit, amitől számomra varázslatos.

Syl ámulattal bámulta az öreg, mesélő épületet. Remus inkább a lányt nézte. Most úgy tűnt, mintha tényleg élne. Nem tud rajta kiigazodni. Egyszer szomorú, utána meg boldog. Mi játszódhat le benne? Mitől ilyen?

- Lám csak! Kikkel hozott össze a sors? Amugy tök aranyosak vagytok így együtt - nevetett gúnyosan mögöttük valaki.

Remus és Syl egyszerre fordult meg, s Rosierrel és bandájával találták szembe magukat. Sylvia alig észrevehetően húzódott közelebb a mellette álló fiúhoz.

- Nem volt még elég? - kérdezte Remus. - Mit akarsz?
- De bátor lettél, Lupin. Csak aztán nehogy pofára ess! Tudod, Sylvia szereti cserben hagyni a barátait, akiket állítólag szeret. Majd te is megismered. Na mi van? Ezt még nem mondta el?

Remus döbbenten nézett Sylviára, de a lány nem mert a szemébe nézni. Valamilyen szinten Evan igazat mondott. Tényleg tett már rossz lépéseket, amiket a kezdeteknél megbánt.

- Tűnj el! - felelte végül Remus. Hangjában olyan mértékű harag bújkált, hogy Evan jobbnak látta elhúzni a csíkot.

De nem könnyebbültek meg. Remus továbbra is kétségbeesetten fürkészte Sylt, hátha választ kap, a még ki nem mondott kérdésre.

- Igazat mondott?
- Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy nem? - Nem tudom. Azt hiszem, ehhez több idő kell.

Elment. Remus ott hagyta a lányt egyedül. Nem akart hinni Rosiernek, de Sylvia se tagadta a dolgot. Mivan akkor, ha igazat mondott? Úgy tervezte, hogy a Szellemszállásnál elmondja Sylviának a titkát. De így vajon képes rá? Tényleg elárulná?

- Remus!

Sirius kiáltása hozta vissza a jelenbe. James, Lily és Sirius épp akkor léptek ki a Mézesfalásból.

- Hol van Sylvia? - kérdezte Lily, s aggódva kezdte fürkészni a tömeget.
- A Szellemszállásnál - felelte komoran Remus, majd újra elvegyült a tömegben.

Mikor a három értetlen griffendéles megtalálta Sylviát, a lány már a füvön ülve sírdogált.

- Syl! - rohant mellé Lily. Óvatosan átölelte a vállait, mire a másik zokogva borult barátnője karjaiba.

- Szörnyű ember vagyok... Egy szörnyű szörnyeteg...

|~|

A legrosszabb dolgok, a legjobb pillanatokban történnek, mikor már közel járunk a sikerhez. A kérdés csak az, feladjuk vagy harcolunk?

Remus nem tudta, hogy melyiket válassza. Szeretett volna hinni Syl ártatlanságában, de valami megmagyarázhatatlan erő a másik irányba taszította. Hiába küzdött, nem tudott szabadulni az érzéstől. Menekülni... Csak eltűnni innen...

Teljesen összezavarodott... A szívére akart hagyatkozni, de az most nem adott tanácsot. Elárulta... Vajon meddig lesz képes egyedül élni úgy, mint eddig...?

A folyosó néptelen volt, csak Remus lehelt bele némi életet. Legalábbis ezt hitte...

- Kérlek ne szaladj el! - szólalt meg mögötte Sirius.
- Jól van?
- Nem. Mit tettél? Sylvia nem mondott semmit, csak annyit, hogy egy szörnyű szörnyeteg - mondta Sirius. Hiába kutatta Remus szemeit, semmit nem tudott kiolvasni belőlük.

- Nem tudom... Ott volt Rosier, s azt mondta, hogy Sylvia elárulja a barátait. Én nem akartam elhinni, hisz ez képtelenség, de Syl nem tagadta. Inkább úgy tűnt, mint aki beismeri a bűnösségét.

- Ha Rosier igazat is mondott, te javíthatatlan hibát követtél el.
- Tudom...

|~|

Bocsi a kihagyásért!

/Csíny letudva!