Mázli, hogy a suliban egész jó nyelvoktatásban részesültem. Az alapítvány központja Németországban helyezkedett el, vezetője és alapítója Karl Maassen egy szót sem tudott magyarul, így újból elővehettem kissé berozsdásodott németnyelvtudásom. A kiejtésem olykor nem a legtisztább, de szerencsémre minden szavamat megértette, direkt lassan beszélt, hogy mindenképpen le tudjam fordítani magamban, amit mond.

– Mi adta az ötletet, hogy létrehozza ezt az alapítványt? – tettem fel soron következő kérdésemet.

– A feleségem vízköpő, és kifejezetten rosszul viselte, mikor meglátta, miket tanítanak a mitikus lényekről az iskolákban. Éppen a lányunknak segített a házi feladatával, a kezébe került a misztikumismereti tankönyv. Gondolom, maga is tudja, mennyire félrevezető volt a tananyag régebben.

– Sajnálatos módon csak egy évvel a ballagásom után kapott megfelelő tanárt az iskola, ahová jártam.

– Egy ideig csupán annyi volt a célunk, hogy ezt a tantárgyat támogassuk, később azonban terjesztettük hatáskörünket. – Gyors gépelésbe kezdett, ahogy átnézett pár adatot, amikkel színesíthette a cikkemet. – Elsőként Svédország csatlakozott a program ezen részéhez, ahol egy szirén számára kellett megteremteni a körülményeket, hogy kémiát taníthasson. Eszközöket és pénzt adományoztunk, amikkel megépítettek neki egy tartályt, rendszeresen töltik fel tengervízzel, hogy kiszáradás nélkül tarthasson órákat.

– Akad esetleg egy magyar támogatottjuk, akivel beszélhetnék a személyes tapasztalatairól, élményeiről?

– Akadni akad, de sajnálatos módon nem a legközlékenyebb – köszörülte meg a torkát. – Megadom az elérhetőségeit, tehet egy próbát, viszont nagyon óvatosan kell megközelítenie, ha nem akarja, hogy kidobja magát, mielőtt megszólalhatna.

– Van esetleg oka, hogy ennyire nem akar szerepelni? – vontam össze a szemöldököm kíváncsian.

– Rengetegen próbálták már meginterjúvolni, és mivel általában csőbehúzós kérdéseket kapott, amikkel mocskolni akarták, nem kifejezetten bízik meg a riporterekben.

– Milyen fajba tartozik?

– Az úr hibrid. – Ezzel az egy mondattal kiemelten megragadta a figyelmem. Már előre sejtettem, hogy egy érdekes interjú vár rám.

***

Miután megmutattam neki a szerzett információkat, Izi elkerekedett szemmel közölte velem, hogy ismeri a férfit, akit meg kellene keresnem. Azt azonban már hiába kérdezgettem, mégis honnan, csak pironkodva húzta a fejére a takarót. Sejtettem, hogy nem kellett volna, mégis annyiban hagytam a dolgot, lévén teljesen felpörögtem, hogy egy hibriddel készíthetek interjút. Ha olyasvalaki kéri, akit ismer, csak nem fog elküldeni!

Ha azt hittem, a méhkirálynő lakott nagy házban, marha nagyot tévedtem. A tanár egy hatalmas kúriában várt rám, amihez foghatót eddig sosem láttam. Két emelet, padlás, és biztos voltam benne, hogy még egy bazi nagy pince is elterült alatta. Akár ötvenen is kényelmesen ellakhattak volna benne, és bár kívülről réginek tűnt, belül egész modern berendezés fogadott, miután egy alacsony, vörös lány beengedett.

– Jó napot! – Ránézésre meg tudtam mondani, hogy hozzá jöttem. A férfi alig nézett ki harmincnak, barna tincsei csapzottan érintették a vállát, égszínkék szeméből kimondhatatlan erő áradt, rockeres stílusa pedig még inkább fiatalított a külsején. Egész jól nézett ki bőrdzsekijével, kidolgozott izmaival, még a hegei is csak férfiasabbá tették. Valamiért sejtettem, hogy minden diáklány titokban rá gondol, ha magányosnak érzik magukat éjjelente.

– Takács Tibor vagyok – nyújtottam felé a kezem, ám ő csak intett a fejével, hogy menjek utána. Követtem a tágas nappaliba, majd leültem átellenben arra a kanapéra, amin ő foglalt helyet.

– Gyerünk, kérdezz! – intett unottan. – Essünk túl a „hány diákot akartál megkóstolni" részeken...

– Az első kérdésem az lenne: mi volt a legnagyobb nehézség, amivel a munkába állásakor szembe kellett néznie? – Erre már érdeklődve kapta fel a fejét. Összevont szemöldökkel méregetett, mintha nem tudná hová tenni a kérdésemet.

– Öhm... – Elgondolkodott, amiből érezhettem, mennyire nem szokott hozzá, hogy valaki normálisan akar interjút készíteni vele. – Nem rendelkezem semmiféle képesítéssel, az igazgató csupán a tudásom miatt vett fel, így kicsit féltem, milyen lesz az első napom. Nem voltam biztos benne, hogy tudom majd rendesen tanítani a gyerekeket.

– A szülők hozzáállása mennyi problémát okozott?

– A legtöbben egy ideig félelemből, majd már tiszteletből nem mondtak rám semmit. Egyetlen gyerek volt csak, aki mocskolódott az óráimon, kijelentette, hogy őt nem taníthatja egy ilyen manipulatív személyiség, amilyen vagyok. Megvádolt, hogy bűvölöm a diákokat, ez miatt figyelnek rám, amíg órát tartok.

– Viszont, hacsak nem ez a személyes képessége, akkor mindez hazugság.

– Igen, és bizonyítanom is kellett, mikor a szülők bejöttek kérdezősködni. – Ahogy beszélt, fokozatosan vett fel hivatalosabb testtartást, ezzel a tudtomra adva, hogy végre komolyan vesz. – A vámpírképességem lehetővé teszi, hogy macska alakját öltsem.

– Fél vérfarkasként ez igencsak ironikus, nem igaz? – mosolyodtam el, amiben követett.

– Több irónia van az életemben, mint azt maga gondolná.

– A nyakán több heget is látok. Gondolom, magának sem lehetett könnyű élete, amíg a mestere élt, igaz?

– Ez enyhe kifejezés – ködösült el a tekintete, mintha éppen máshol járna.

– Sajnálom, hogy felhoztam.

– Semmi gond – intett le. – Én azt vallom, semmi nem lesz jobb attól, ha magunkban tartjuk. – Vett egy mély levegőt, majd hirtelen, mintha a levegővel együtt a rossz emlékeket is elengedte volna, elmosolyodott. – Emberhez képest kifejezetten sokat tud.

– Az első cikkemet egy vámpírcsaládról írtam – vontam meg a vállam. – Milyen a kapcsolata a diákjaival?

– A tanítási stílusom miatt kedvelnek. Néhányan jobban is, mint illene.

– Főként a lányok, gondolom. – A megjegyzésemet nevetve fogadta, miközben szórakozottan ingatta a fejét. – Akadt már problémája ebből?

– A barátnőm néha féltékenykedik miatta, de ennyi. Hozzá viszont megvan a módszerem, hogy megnyugtassam. – Mosolyogva kacsintott rám, hogy egyértelművé tegye kétértelmű kijelentését.

– Szabad megkérdeznem, egy ilyen hibrid hogy ismerkedett meg Soós Izabellával?

– Biztonsági őr voltam egy sztriptíz bárban, ahol egyike volt a legjobb táncosoknak. – Ekkor rám került a sor, hogy meglepődjek. Lefagyva meredtem az előttem ülő férfira, aki hirtelen aggodalmassá vált, amint észrevette a döbbenetem. – Izabella a barátnője, jól sejtem? – Vontatottan bólintottam, mire megdörzsölte az arcát. – Nézze! Akkor még nem igazán akadt más munkahely egy szukkubusznak.

– Semmi gond – ráztam meg a fejem, miközbenpróbáltam összekaparni a gondolataimat, majd lassan felálltam a helyemről. –Köszönöm az interjút.