Hiába a barátom, mégis gyomorgörccsel várakoztam, amíg Jani a cikkemet olvasta. Arcára semmiféle érzelem nem ült ki, barna szeme lassan vándorolt a szavak közt, mintha keresett volna valamit. Hogy mennyivel jobban tetszett, mikor nem a jelenlétemben ellenőrizte a munkámat...

– Na? – Nem bírtam tovább, sürgetni kezdtem, elvégre elég régóta olvasgatott már.

– Már vagy öt perce befejeztem – mosolyodott el, ahogy sejtelmesen felém nézett a papír fölött. – Ki akartam élvezni a látványt, hogy mentálisan tövig rágod a körmeidet. Ez általában azt jelenti nálad, hogy fontos számodra valami.

– Akkor tetszik? – Lehettem volna dühös, vághattam volna a fejéhez az íróasztalára állított családi fotót, a cikk elfogadhatósága azonban ebben a pillanatban sokkal jobban érdekelt.

– Tibi, sosem kételkedtem a képességeidben. Ez a cikked is ugyanúgy tökéletes lett, mint az előző.

– Izabella nélkül nem ment volna – mosolyodtam el halványan. Fogalmam sincs, miért, ám ekkora Jani arcán is megjelent egy idióta vigyor. – Mi van? – Értetlenül néztem végig, amint pötyögött valamit a számítógépén. – Te készülsz valamire.

– Milyen kis bizalmatlan lettél hirtelen – ingatta a fejét. – Semmi rosszat nem tettem, csak elküldtem egy e-mailt, hogy megvan a következő cikk. Nem értem ezt a gyanakvó magatartásodat. Évek óta ismersz, hányszor tettem bármit ellened?

– Szándékosan egyszer sem, de több terved sült el balul, mint jól. – Már előre fogtam a fejem, hogy ezúttal mit talált ki, bár mikor pillanatokkal később Izi lépett be az iroda ajtaján, hirtelen mindenről megfeledkeztem. A nő értetlenül nézett hol rám, hol Janira, majd az asztalhoz lépett.

– Pont ide akartalak hívni – csapta össze a tenyerét a barátom, mikor Izi szólásra nyitotta a száját. – Mindketten annyira keményen dolgoztatok az utóbbi időben, hogy kijárna nektek egy szabadnap. – Felállt az asztal mögül, majd engem is felrángatott, hogy aztán az ajtó felé toljon minket. – Élvezzétek ki! Látom rajtatok, hogy szükségetek van erre. – Kicsukott minket az irodájából, nekem pedig azonnal leesett, mit akart ezzel. Izire néztem, hátha ő is felfigyelt a dologra, a nő azonban csak értetlenül vakarta a fejét.

– Ha már így alakult – vettem a kezembe az irányítást –, mit szólnál, ha holnap elmennénk vacsorázni? Van egy hely, ahová egy ideje el szeretnék menni, de eddig nem nagyon akadt társaságom hozzá.

– Az remek lenne – mosolyodott el.

***

A látványtól kényelmetlenül fészkelődtem a helyemen. Szőke fürtjeit enyhén behullámosította, vörös ruhája nem mutatott semmit a dekoltázsából, mégis hihetetlenül vonzónak találtam. Annyira elegáns volt, én viszont csak egy hülye, fekete inget vettem fel, amit még hétköznapokon is hordani szoktam. Talán nekem is ki kellett volna öltöznöm kicsit, ha már randira hívtam egy hangulatos, számomra azonban túldíszített étterembe.

Az öltönyös pincér többször is rossz szemmel nézett rám, Izit viszont többször nézte meg, mint ellő lett volna. Miután kihozta az ételeinket, még egy fecnit is a nő elé csúsztatott, amire rálátás nélkül is meg tudtam mondani, hogy a telefonszámát rejtette.

– Ez most olyan, mintha én interjúvolnálak téged – nevetett halkan Izi.

– Egy interjú végül is a másik fél megismeréséről szól, szóval igen – vontam meg a vállam céklavörösen. Hogy szedtem fel először, ha ennyire nem tudok vele rendesen beszélgetni? – Bármit kérdezhetsz. Nyitott könyv vagyok.

– Mondjuk... – Pár másodpercig gondolkodott, miközben a gombáját piszkálta. Az elmém teljesen elködösült, mikor beharapta ízlésesen vörös alsó ajkát. – Mi a kedvenc filmed?

– A Démonvadász.

– Nem rossz. Bár Reeves filmjei közül nekem jobban tetszett a John Wick. Nehezen veszem rá magam, hogy démonos filmeket nézzek.

– Persze, ez valahol érthető. – Idióta módjára bólogattam, mire égkék íriszei felragyogtak. Megint sikerült megnyernem valami hülye megjegyzéssel. – Tudom, hogy nőtől nem illik ilyet kérdezni, de nem bírok magammal.

– A korom érdekel, igaz? – Mosolygott, így mertem venni a bátorságot, hogy helyeseljek. – Nehéz lenne pontosat mondani. A legelső dolog, amire emlékszem, hogy rengeteg ember özönlött az utcára, főként egyetemisták.

– Ezt nem mondod komolyan... – kerekedett el a szemem.

– Akkor átkozott meg egy nő, akit velem csalt a férje. De remélem, említenem se kell, fogalmam sem volt róla, hogy egy nős pasival kavarok.

– Nem is nézném ki belőled. – A keze után nyúltam, miközben egy boldog mosoly jelent meg az arcomon. Csak reménykedtem benne, hogy bízik majd bennem ennyire, ő mégis magabiztosan avatott be az életébe.

– És mi a te történeted? Miért pont egy kocsmában találkozhattam veled?

– Kirúgtak, a barátnőm kidobott, úgy éreztem, a diplomámat maximum vécépapírnak használhatom. Nyolc évig gürcöltem, hogy újságíró lehessek, de az első munkahelyemen nem volt olyan főnököm, mint Jani. Fogyókúrázós tippeket kellett írnom mitikus lényeknek, majd csak úgy átkerültem a horoszkópokhoz és keresztrejtvényekhez.

– Nem mondod, hogy te írtad azokat a borzasztóan negatív horoszkópokat a Szóforgatagnak! – nevette el magát. – Egyszer poénból elolvastam a sajátomat. Két hónappal később rájöttem, hogy a vőlegényem megcsal, pont, ahogy megjósoltad. Utána csak ezért vettem meg azt az újságot minden héten, de miután megint a sikerekről kezdtek magyarázni benne, felhagytam ezzel a szokásommal. A pozitív horoszkópban semmi vicces nincs.

– Nem tudom eldönteni, hogy ez bók volt, vagy szomorkodsz az exed miatt.

– Sokáig voltam magam alatt – fonta össze az ujjait az enyémekkel, hogy megszorítsa a kezem. – Most inkább örülök, hogy így alakultak a dolgok. Másképp sosem találkozhattam volna veled.

– Az öröm kölcsönös. – Önfeledt mosollyal néztem a szemébe. úgy éreztem, számomra már csupán egyetlen kék létezhet, és az az ő íriszeinek égkékje.

– Hozhatok még valamit? – jelent meg mellettünk hirtelen a pincér. Bevallom, valami különös elégedettség járt át, ahogy elsápadva meredt Izi kezére, mely az enyémet fogta.

– A számlát kérnénk. – Partnerem hangulatváltozása meglepett. Nem értettem, miért fehéredett le, mikor azonban egy pillanatra megfordultam, valamennyire kezdtem sejteni. – Elmegyek a kabátomért. – Sietve pattant fel mellőlem, majd indult el a kijárat felé.

– Akkor hozzam a számlát? – zökkentett ki a töprengésből a pincér. Erős megérzés lett úrrá rajtam, miszerint minél hamarabb be kell érnem Izit, de ha ez a bamba fickó most elmegy nyomtatni, bármi is történik az étterem előtt, későn fogok odaérni. A nyomulása miatt nem terveztem borravalót adni neki, mégis csak úgy előhúztam egy tízest a tárcámból, majd a kezébe nyomtam. Izi biztonsága sokkal fontosabb számomra, mint egy kis csorba a férfiasságomon.

Szinte kirohantam az utcára, őt azonban sehol sem láttam. Találomra indultam el balra, és szerencsémre az első sarok mögött meg is találtam Izabellát. Kigyúrt, karamellszőke fickó szorította a falhoz, miközben olyasmit duruzsolt a fülébe, amit a nő nem igazán akart hallani. Izi arcán rémület és undor keveredett, ahogy próbálta kiküzdeni magát a férfi szorításából.

Ha ő félt a csávótól, azt csak azt jelenthette, hogy nem emberrel volt dolga. Nekem valószínűleg annyi esélyem sem lenne, mint neki, mégis vettem egy mély levegőt, majd megindultam feléjük. A lehető leghatározottabban léptem fel, miközben megragadtam a fickó vállát, hogy ellökjem Izitől. Megleptem, így sikerrel jártam, valami mégis azt súgta, nem éppen így kellett volna kezdenem. A nőt mindenesetre magamhoz húztam, szorosan öleltem, miközben a nyakamhoz rejtette könnyes szemét.

– Ezt szedted össze? – mutatott végig rajtam undorodva a férfi. – Azt hittem, ennél jobb ízlésed van, Bella. – És már tudtam is, kivel néztem farkasszemet. Végre láthattam, ki az a barom, aki képes volt kidobni egy ilyen csodálatos nőt. – A két lábon járó tökéletességet egy kis senki emberre cserélted le.

– Ő ezerszer jobb nálad – morgott válaszul Izi, amitől hatalmasat dobbant a szívem. – Teszek rá, hogy elhasználtad a szukádat. Engem felejts el!

– Inkább leszel egy ilyen alacsonyabb létformával? Könyörgöm, még meg sem tud rendesen dugni. Egyszer eldurran, aztán napokra kifekszik.

– De azzal az eggyel jobban ki tud elégíteni, mint te valaha tetted. És ő sosem hagyna ott, amint meglátja a bögyösebb verziómat.

– Kezdesz felhergelni. – Amint két fekete szarv nőtt ki a férfi homlokából, rémülten szorítottam meg Izi vállát, azt azonban már nem hagytam, hogy ez a félelem az arcomon is megmutatkozzon.

– Mit nem tudsz felfogni azon, hogy elbasztad? – morogtam hangosan a fickóra. – Miért nem keresel magadnak egy pár két lábon járó mellet? A hallottak alapján nincs is szükséged többre.

– Anyádék nem tanították meg, hol a helyed, pondró? – Agresszívan tett felém egy lépést, ám hirtelen meg is torpant. Valamit nagyon figyelt a hátam mögött, mégsem éreztem bölcs döntésnek, hogy megnézzem, mit. Arcán rémület jelent meg, majd úgy húzott nyúlcipőt, mint egy kisgyerek a szekrényében élő szörny láttán. Ekkor már megengedtem magamnak egy pillantást arra, ami úgy megijesztette.

Alacsony, vörös hajú, szemüveges nő állt pár lépésre tőlünk. Külsőre könyvtárosra emlékeztetett, mégis hasonló kisugárzással bírt, akár Izi. Furcsa, de miatta nem öntöttek el olyan érzések, mint mikor Izabellával találkoztam, pedig ő is egész biztosan szukkubusz. Még éppen elkaptam a mozdulatot, ahogy lehúzta garbójának felgyűrt ujját, azt azonban már nem láttam, mit mutathatott az inkubusznak, amitől az ennyire megrémült.

– Rég láttalak – mosolygott Izire, aki erre odalépett hozzá, és megölelte.

– Dolgozni mész? – állt vissza mellém a nő.

– Nem is mondtad, hogy kidobtad azt a barmot. – Barna szeme egy pillanatra felém siklott, miközben valami sejtelmes kifejezés ült ki az arcára. – Szép fogás. Ez jobban tetszik. Helyes, bátor, bár kissé bolond. Nem sokan mernének nekimenni egy ötszáz éves inkubusznak, főleg az emberek közül.

– Érte bármit – simogattam meg Izi arcát. A nő elkerekedett szemmel nézett fel rám, mintha nem hinné el, amit hall. A másik szukkubusz közelebb lépett hozzánk, majd végigsimított Izabella karján.

– Az enyém ugyanilyen. Ne is próbálkozz! Nem fogod tudni lebeszélni. – Mosolyogva biccentett mindkettőnknek, és már ment is tovább a dolgára.

– Tibi, én...

– Nem kell mondanod semmit. – Puha tincsei közétúrtam, ahogy magamhoz húztam, édes ajkait a sajátjaimmal zártam le, és őhagyta. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor Izi az arcomra csúsztatta a kezét.Érzelmekkel telien csókolt vissza.