Úgy éreztem, a szívem majd kiugrik a helyéről, mikor meghallottam a nevem. Már azt is nehezen hittem el, hogy jelöltek erre a díjra, arról viszont álmodni sem mertem, hogy végül meg is kapom. Miután fél évvel ezelőtt külföldön is elkezdtek terjedni a cikkeim és az önéletrajzom, végre lett esélyem erre, és el sem tudom mondani, mennyire boldoggá tett, hogy teljesül életem álma.

– Milyen érzés egy Joseph Pulitzer-emlékdíjat szorongatni, mint a legjobb tényfeltáró riportsorozat írója? – ölelt át szorosan Jani.

– A pulzusom ezren pörög, mindenem remeg, és úgy érzem, mindjárt elhányom magam – bólogattam mosolyogva, noha tényleg úgy reszkettem, hogy majdnem elejtettem a díjamat.

– Nézd meg! – Fejével egy kisebb társaság felé intett, akik közül csupán egy személyt ismertem fel. A nő barna haja vízesésként omlott a vállára, dekoltázsa az én ízlésemnek túl sokat engedett mutatni átlagosnál nagyobb melleiből, formás combjából. Amíg együtt voltunk, sosem nézett ki így. – Végig téged bámult.

– Miután kijött az életrajzom, egy éven át próbált elérni – ingattam a fejem. Nem tudtam azt mondani, hogy sajnálnám őt, sokkal inkább lesajnáltam a viselkedése miatt. – Izi ötször vette fel a telefonom, mikor ő hívott, és az utolsó alkalommal már rendesen üvöltött vele, hagy hagyjon békén.

– Aki lemarad, kimarad. – Jani dühösen figyelte a nőt, aki egy pillanatra ismét felém kapta a tekintetét. Barátom kifejezetten béketűrő ember, de abban biztos voltam, hogyha Lizi megindulna hozzánk, képes lenne lekeverni neki egyet, vagy addig kiabálni vele, míg meg nem ríkatja. – Rühellem ezt a spinét. Aki a haverommal szórakozik, az készüljön, hogy pokollá változik minden perce, amit a közelemben tölt.

– Nem éri meg – intettem le. – Már rég nem érdekel, hogy lelépett azzal az arachnával, aki nem mellesleg kidobta, miután az életrajzomból rájött, hogy vele csalt engem.

– Ő volt az első, aki írt nekem, hogy interjút akar készíteni veled. – Mély légvétel után végre lehiggadt, megenyhült arccal nézett a szemembe. – Nem is tudom, hogy köszönhetném meg, amiért megtartottad nekünk az első veled készült riportot.

– Jani, a legjobb barátom vagy, ráadásul az első személy, aki valaha hitt bennem. Ha képes lettem volna másik lapnak adni interjút, megérdemeltem volna, hogy ott helyben üssön el három kamion.

– Mit fogsz most csinálni?

– Hazamegyek, mielőtt Izi magába roskad, amiért nem tudott eljönni – néztem az órámra.

***

Boldogan néztem végig a falra akasztott esküvői képeinken. Direkt halkan léptem be a lakásba, hogy meglephessem Izit, azonban egy valamivel nem számoltam. Emma pont akkor jött ki a fürdőből, mikor én levettem a cipőmet, és egyből kiabálva ölelte át a lábamat.

– Szia, apa! – mosolygott rám. Alig bírtam felfogni, hogy hamarosan hat éves lesz. Azonnal az ölembe vettem, mielőtt elkezdtem volna szomorkodni, amiért ilyen gyorsan megnőtt.

– Miért vagy te még ébren? – igazgattam meg hullámos tincseit, miközben elindultam befelé.

– Ninával és anyával téged néztünk. Anya még mindig sír, szóval, muszáj lesz megpuszilgatnod.

– Holnap még reggelit is viszek neki az ágyba, rendben?

– Csokit is adj neki mellé, és megegyeztünk.

– Fogok, aranyom. – Nevetve léptem be a hálószobánkba, ahol Izi éppen Nina, a kisebbik lányunk aranyszőke haját fésülgette. Még mindig szipogott, ahogy felnézett rám, így leültem mellé az ágyra, majd egy csókot nyomtam a homlokára, és megsimogattam gömbölyödő pocakját.

– Büszke vagyok rád! – mosolyodott el, amíg én átöleltem, hogy a vállamra dőlhessen.

– Nélküled sosem sikerült volna.

– A kicsi Tibi egész este rugdalózott, annyira izgult érted.

– Jobban vagy? – tettem a homlokára a kezem, de szerencsémre már nem éreztem, hogy láza lenne.

– Mondtam, hogy nem kell ennyire aggódnod. – Finom csókot osztott meg velem, mire elfeküdtem mellette, és hagytam, hogy Emma rám dőlve nézze tovább a tévét.

– Nézünk mese? – fordult az anyjához Nina. Izi persze azonnal átkapcsolta a tévét, noha egyáltalán nem azt figyelte, mi megy benne. Behunyt szemmel ölelt magához, fehér tincseimet simogatta, míg én a pocakján tartottam a kezem.

Ahogy ígyvégignéztem a családomon, hirtelen emlékek ugrottak be hat évvel ezelőttről. Haakkor kérdezi meg tőlem valaki, hogy képzelném el magam a jövőben, valószínűlegannyit válaszoltam volna: egy híd alatt, kicsavarodott végtagokkal, töröttgerinccel. Egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy valaha ennyire boldogleszek. Bele sem mertem gondolni, mi lenne velem most, ha Jani nem bízik bennemennyire, és ha nem találkoztam volna Izabellával.