Emma nyugodt baba volt, alig sírt, de ha mégis, akkor aztán leszakadt a plafon. Az altatás is viszonylag könnyedén folyt le, ma valahogy mégsem tudtam elringatni őt. Csendesen feküdt a vállamon, kedvenc kismadaras cumiját szopizta, apró kezével időnként rámarkolt a pólómra, de aludni nem akart. Fél órája sétálgattam vele a lakásban, amíg Izi a nappaliban tárgyalt e-mailben az egyik üzlettel, akik a lapot szerették volna árusítani.

– Még mindig ébren van? – kerekedett el a szeme, mikor visszaértem a nappaliba. – Pedig éjjel háromszor riadt fel.

– Talán hülye kérdés, de annak lehet köze ahhoz, hogy mit csináltunk volna mi ketten? – vontam fel a szemöldököm kíváncsian.

– Ha szukkubusz a kis drága, akkor hülyét fogunk kapni. – Fáradtan nevetett, miközben leültem mellé. – Egy tinédzser vágydémonnal nehezen lehet bírni.

– Mit csinálsz az én fiókommal? – néztem értetlenül a másik lapon megnyitott e-mailemre.

– A többi újságtól írnak folyamatosan a szerkesztők, hogy adj nekik interjút. Jani külön megkért, hogy koptassam le őket.

– Úgysem állnék eléjük. Ha valaha lesz velem interjú, azt az Éjjeli körút kapja. Jaj! – Ahogy Emma véletlenül a mellszőrömbe markolt a pólóm helyett, enyhén megugrottam. Óvatosan leszedtem magamról a lányom kezét, majd feljebb húztam a ruhadarab nyakát, nehogy újra meg tudja ezt csinálni. – Nem csinálunk ilyet apával!

– Ezt nézd meg! – adott át egyet az újság legutóbbi példányából Izi. A cikkemnél volt nyitva, aminek a végére egy rövid szerkesztői levél került Jani jóvoltából: Ezúton szeretnénk gratulálni Takács Tibor és Soós Izabella eljegyzéséhez. Sok boldogságot kívánunk nektek!

– Jó, erre nem számítottam – nevettem el magam. Mikor megszólalt a csengő, Izi lerakta a laptopját, hogy kimenjen az előszobába. A hangos gyerekzsivajból azonnal megtudtam, kik jöttek meg. Két szőke kislány rohant be hozzám a nappaliba, mosolyogva ölelték át egy-egy lábamat.

– Szia, Tibi! – pattogott a nagyobb.

– Szi, Tyipi! – utánozta le nővérét a másik.

– Niki, Lilla! – Hanna lépett be a nappaliba a lányok után, miközben szigorú szemmel nézett le rájuk. – Megmondtam, hogy halkan legyetek, mert lehet, hogy a baba alszik.

– Baba. – Lilla, a kisebb mosolyogva mutatott a vállamon pihenő Emmára, mire Hanna tekintete ellágyult.

– Menjetek játszani a gyerekszobába! – simogatta meg mindkettő fejét, a gyerekek pedig sikongatva rohantak vissza az előszobába. – Nem találtunk senkit, aki vigyázhatna rájuk.

– Semmi gond – legyintettem szórakozottan, miközben ellenőriztem, elaludt-e már Emma. – Fél órája járkálok vele, de semmi.

– Legalább nem sír – lépett be a nappaliba Adrián. – Niki és Lilla órákig üvöltöttek minden altatásnál.

– Szabad? – Hanna felém nyújtotta a karját, én pedig lassan elemeltem magamtól Emmát, hogy átadhassam neki. A kislányomnak azonban ez nem tetszett annyira, szomorúan nyöszörögni kezdett, amint elengedtem, így Hanna gyorsan vissza is adta őt a kezembe.

– Nagyon apás – ült le mellettem Izi. – Ha kényelmesen érzi magát Tibinél, még én sem vehetem el tőle. Sőt, a múltkor sírni kezdett, amíg az apja interjúzott, és csak úgy tudtam megnyugtatni, hogy felvettem Tibi egyik pólóját.

– Azt hittem, azt azért csináltad, hogy szexisen fogadj, mikor hazajövök – vontam össze a szemöldököm.

– Az csak bónusz volt. – Pironkodva ingatta a fejét, miközben én odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.

– Lehet egy talán kényelmetlen kérdésem? – vakarta meg a tarkóját Adrián, mire óvatosan bólintottam. – Gondolkodtatok már rajta, mi lesz később?

– Mire gondolsz?

– Egy halandó és egy halhatatlan kapcsolata... – Nehezen fejezte ki magát, mit is akar mondani ezzel, nekem viszont már ennyi is elég volt hozzá, hogy ledermedjek. Teljesen kiment a fejemből, hogy Izi örökéletű, és mikor felé fordultam, láttam, hogy ő is teljesen elfeledkezett erről a tényről.

– Hogyan nyírjuk ki a hangulatot á la Adrián – dörzsölte meg az arcát Hanna. – Ne haragudjatok ezért...

– Semmi gond – ingatta a fejét Izi. – Jobb most, mint később.

– Ha máskor nem, de biztos előjött volna, mikor elkezdek őszülni. – Mély sóhajjal próbáltam elnyomni épülő aggodalmamat. Az nem érdekelt, hogy megöregednék Izi mellett, az viszont már igen, hogy milyen lesz majd neki, ha én eltűnök. Szeret engem, és ez még annál is rosszabb lenne, ha szimplán szakítanánk. A halálból nem jöhetek vissza hozzá, hogy újból együtt legyünk.

– Nem, nem, nem, nem, nem! – Hanna hihetetlen gyorsasággal termett előttem, hogy aztán a tarkómra csapjon egyet, miközben odafigyelt a babára. – Ismerem ezt az arcot, és nem, ezt most felejtsd el. Ha most Adrián faszsága miatt szakítani akarsz Izabellával, megagyallak.

– Finomabban! – szóltam rá, ahogy befogtam Emma fülecskéjét. – Eszem ágában sincs szakítani. Annyi jutott eszembe, hogy ki akarok találni valamit, mert Izinek rossz lesz, ha meghalok.

– Te rám gondoltál? – kerekedett el a menyasszonyom szeme. – A legtöbben ilyenkor az öregedéstől kezdenek félni, te meg az én érzéseimet félted? – Válaszul határozottan bólintottam, mire Izi mosolyogva bújt hozzám, hogy egyszerre szeretgessen engem és Emmát is.

– Ha gondoljátok, segíthetek megoldani a dolgot. – Hanna egy pillanatra bátortalanul nézett a férjére, aki csupán beleegyezően bólintott. Talán nem akarta úgy felajánlani a segítségét, hogy Adriánt nem kérdezte meg.

– Nem szeretném, hogy Tibi vámpír legyen – ingatta a fejét Izi. – Nem fog tudni csak éjszaka élni, és ehhez a munkához gyakran nappal kell kimennie.

– Hamarosan egyszerre lesz teljes holdfogyatkozás, vér- és szuperhold. – Adrián felszólalására Hanna szeme elkerekedett. – Ne nézz már így! Tibinek teljesen jó lesz az az eljárás is. Varázserőre van szüksége, hogy együtt lehessenek.

– De az fájdalommal jár – ellenkezett Hanna. – Mi van, ha Tibi nem bírja ki? Amúgy sem száz százalékos a siker lehetősége.

– Igazad van, csak az esetek kilencvenkilenc százalékában vált be a dolog – forgatta a szemét Adrián.

– Belehalhatok? – A kérdésemre mindketten megugrottak, mintha egy pillanatra elfelejtették volna, hogy én is a szobában vagyok.

– Nem, csak nagyon fájna – fogta meg a kezem Izi.

– Akkor bevállalom. A fájdalom nem nagy ár azért,hogy együtt lehessünk.