Megbeszéltünk mindent. Azt is, hogy így hogy Nico is benne van a tervben nem muszáj annyit várni, hanem a legközelebbi bulin meg lehet ejteni a dolgot, ami történetesen a hétvégén lesz. Piper addig azt mondta segít Nico abban, hogy mit mondjon majd Willnek. Este valahogy nem tudtam alundi. Nagyon melegem volt a takaró alatt és egy gondolat nem hagyott nyugodni. Miután belerúgtam egy két dologba és majdnem káromkodtam néhány cifrát kijutottam a házikó vagy kohó vagy mi a szösz elé. A levegő hűvös volt, a szél pedig csípte az arcomat. Nem is csoda, hogy fáztam csak a pizsamám volt rajtam, ami nem éppen a jó hőszigetelő képességéről híres. Felnéztem. Az ég teljesen tiszta volt. A hold és a csillagok gyönyörűen virítottak. Hülye hold. Ha Artemisz nem lett volna hajlandó eltűnni, akkor nem kellene bújkálnom a görög istenek ellen. Bár nem mintha a rómaiak jobbak lennének. Ezt csak a többiek mondandóiból szűrtem le. Hirtelen valami zajt hallottam. Kicsit megrémültem, de csak egy mókus volt.

- Aranyos. - hallottam egy hangot. Ijedteben egy hatalmasat ugrottam. Ja csak Nico volt.

- Nico a rohadt életbe! Nem akarok szívrohamot kapni miattad! - kiabáltam.

- A többiek pedig nem akarnak felkelni miattad. - mondta halkan.

- Kitekerem a nyakad. - motyogtam.

- Te miért vagy itt ilyenkor? Amilyen hideg van fel fogsz fátni. - jegyezte meg. Valami frappáns beszóláson gondolkodtam, amire nem tud mit mondani, de eszembe jutott valami.

- És téged mióta érdekel, hogy én megbetegszem? - erre elkussolt én pedig diadalmasan mosolyogtam. - Amúgy nyugi. Nem szoktam én megbetegedni. Nem kell aggódnod.

- Nem aggódom. - válaszolta mérgesen.

- Jaj bocsi Anyuci mindjárt bemegyek a sálamért. - gúnyolódtam.

- Én vagyok Medúza? Az jó. Kivéve, hogy a lányom kinyírt. - mondta.

- Tényleg jobb lett volna ha hagyom, hogy szalámit csináljon belőled. - feleltem.

- És utána lellopta a kardomat.

- Azt mondtad az nem lopás. - horkantam fel. - Bár az érdekelne, hogy honnan van a kard. - jegyeztem meg.

- Azt meg tudom oldani. - mondta Nico. - Menj a kardért. - hoztam is a kardom, majd Nico megfogta a kezemet és berántott az egyik árnyékba. Pizsamában még rosszabb volt az árnyékutazás. Valami furcsa helyen értünk ki. - Ez itt az Alvilág. - mutatott körbe. - Saks! - kiáltotta, mire megjelent a szellem. Izmos szakállas férfi volt. - Ginny ő itt Saks. Saks ő itt Ginny. Saks Héphaisztosz fia és remekül azonosítja a kardokat. - odanyújtottam neki az enyémet. - Vizsgáld meg! - utasította Nico.

- Hmmm.... Ez a akrd több ezer éves. Azt hiszem ismerem. Ezt apám készítette még Poszeidón lányának.

- Ki volt az? - kérdeztem.

- Azt hiszem Alexandretta volt a neve.- itt megremegtem. - Úgy mesélik Medúza volt az anyja. Csak remélni merem, hogy szegény kislánynak van lelke. - alig álltam meg a lábamon. Lehet, hogy nincs lelkem? Nico kivette a kezéből a kardot.

- Köszi Saks. - mondta, majd magával rántott az árnyékba. Csak akkor tűnt fel, hogy egész végig a csuklómat fogta. Újra a teraszon álltunk. Lerogytam a földre.

- Nico. Szerinted van lelkem? - kérdeztem halkan. Kiegyenesedett.

- Ne hüyléskedj Ginny! Te vagy a legkedvesebb ember akit ismerek! Egy olyan csupaszív embernek, mint te hogy ne lenne szíve?!

- Köszönöm. - mosolyodtam el, majd bementem aludni.