~Nem.-hazudtam egyszerűen, de legbelül féltem, hogy értem is eljönnek. Közben hallottam a háttérből anyám hangját, ami nem kecsegtetett sok jóval így inkább elköszöntem majd letettem és lementem anyámhoz, aki keresztbe tett kezekkel és mérges tekintettel várt a lépcső alján apámmal együtt.

~~~~~~~~~

Mikor leértem csak ránéztem kérdőn anyámra, aki nekikezdett a kis beszédének.

-Ugyan hogy képzelted, hogy olyan későn érsz haza és még nem is szólsz?!-akadt ki egyből mire belül éreztem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa hisz nekem is hirtelen haragú természetem van akárcsak neki. Igen ebből meg is szokott lenni a baj sokszor.

-Anya, én már nem vagyok egy kisgyerek, akinek minden dolgáról egyből tudnotok kell!

-Akkor már nem vagy gyerek azt mondod?-kérdezett rá, ami nem jelentett sok jót, de én mégis bólintottam kiállva azokat a gyilkos tekinteteket, amik engem ostromoltak hátha feladom.

-Akkor ez esetben már nincs is ránk szükséged. Összepakoltál, ahogy mondtam este?-szólalt meg apám.

-Várjunk csak.. Ti komolyan ki akartok dobni?!-kerekedtek ki a szemeim, amik így kb. a kilencszerese lett a rendes tekintetemhez képest.

-Ugyan mit hittél? Te mondtad, hogy nem vagy már gyerek szóval megélsz magadtól is.-folytatta majd anyám jött utána.

-De nyugi nem vagyunk szívtelenek, hogy az utcára kerülj.. Ma úgyis jön érted 2 kedves fickó szóval majd ők elvisznek.

Nem hallgatva tovább őket inkább felrohantam az én kis szentélyembe, ami a szobám nevet viselte. Becsukva az ajtót végig szántva tekintetemet a szobán egyből az ablakokhoz mentem. Miután kinéztem, hogy biztos nincs senki, akitől tartanom kellene egyből becsuktam, hogy ne jussanak be azon keresztül és elhúztam a sötétítőt, hogy be se tudjanak lesni. Hátat fordítva az ablaknak ismét végig néztem a szobán majd az ajtóhoz sietve bezártam azt is a kis éjjeli szekrényről elvett kulccsal, amit a zárban hagytam, hogy ne tudják kintről kinyitni.

-Nem kerülhetek oda.. Legalábbis terv nélkül nem..-jegyeztem meg magamnak és egyből gépemhez ültem rákeresve az intézmény alaprajzára. Mondanom se kell, hogy egy találat se volt..

Ugyan mit vártál? Majd minden az öledbe pottyan?-gondoltam.

Inkább kitöröltem a sorokat a keresőből és az intézményről kerestem bármilyen képet. Itt már találtam párat, de mindegyiket mikor megnyitottam a tűzfalam jelzett és egyből leléptem onnan.

Egyre jobban sürgetett az idő és én pedig még mindig ugyanott tartottam.. Meghallottam, ahogy élesen leparkol egy autó a házunk előtt mire megugrottam és odarohantam az ablakhoz és kilestem. Mikor pedig megláttam egy fekete kocsit, ha eddig nem is teljesen, de most éreztem, ahogy a szívem a torkomban dübörgött.

Annyi biztos, hogy nem hagyom magam!-jegyeztem meg magamban.

Ahogy füleltem a kinti hangokat hallottam, ahogy 2 mély hangú fickó beszélget anyámékkal aminek nem igen örültem. Gondolkoztam, hogy hogyan is tudnék valami jelet adni annak az illetőnek, aki utánam nyomozna, hogy segítsen, de persze nekem is csak egy ötletem volt, ami nem volt más, mint egy üzenet.. Telefonom után nyúlva megírtam egy sms-t minden ismerősnek hogy szabadítsanak ki arról a helyről és mikor megnyomtam a küldés gombot egyből egy nagy ütődés érte a szobám ajtaját mire összerezzentem és elejtettem a telefonomat, ami sikeresen becsúszott az ágyam alá. Odakaptam a fejem az ajtóra majd egyből keresni kezdtem az előbb elejtett készülékemet. Megint egy ütés érte az ajtót mire inkább gyorsabban folytattam cselekedetemet végül pedig mikor megtaláltam egyből a táskámat megfogva inkább kiugrottam az ablakon. Szerencsémre az ablakom alatt volt egy bokor, ami miatt eddig mindig is morogtam, de most mivel felfogta az esést így inkább csak örültem annak.

Kimászva a bokorból egyből futásnak eredtem. Nem volt hely ahova fussak csak az volt a cél, hogy minél távolabb innen.

Az este közeledtével már javában az erdőben a fák közötti üres utakat jártam. Felpillantottam az égre ahol egyre több csillag vetette le álcáját ezzel megmutatva magukat a felfele nézőknek.

Jobb lenne, valami helyet találni ahol megpihenhetek..-jegyeztem meg magamnak majd folytattam utamat reménykedve egy barlangban vagy bármi másban ahol majd töltöm az éjszakát.

Mikor már nem éreztem a lábam feltekintettem természeti órámra, az égre és láttam, hogy kezdenek eltűnni a csillagok, ami annyit jelentett, hogy közeleg a reggel viszont én még mindig nem pihentem. Megunva a sétát inkább lepihentem egy terebélyesebb fának a tövébe. Ezt a tettemet egy jóleső sóhajjal díjazta a testem.

Amint lepihentem egyből nehezebbnek éreztem szemhéjaimat és nem sokkal később feladtam a harcot velük és lehunyva őket elaludtam, míg táskámat védelmezőn öleltem testemhez.

Álomvilágomból egy éles sikítás tépett ki és ijedtemben felpattanva gyorsan körbenéztem és csak vért láttam mindenütt. Épphogy felemeltem a fejem egy ágról fejjel lefele lógó lányt láttam meg mire hátra estem egy testre. Megérezve ezt félve, de hátra néztem és megláttam, hogy egy női testnek a hátán fekszek így egyből felpattantam állásba.

Ki tehette?? Ha ők meghaltak, akkor én hogyhogy nem?? Csak nem idáig követtek?! Az lehetetlen hisz azt hallottam volna.-futottak át az agyamon a kérdések, amik nem hagytak gondolkodni se.

Inkább magamhoz vettem kis társamat, aki magában tartott mindent, de mikor megláttam mi van benne elállt a lélegzetem és kivéve az időzített bombát eldobtam magamtól a lehető legtávolabb és futni kezdtem az ellenkező irányba. Mikor pedig a bomba robbant a lökés hulláma a földre terített még így is. Percekig csak feküdtem mozdulatlanul és füleltem, hogy aki ezt tette az a közelben van e még majd miután nem hallottam semmit néhány csicsergésen kívül felkeltem és leporoltam magam mikor reflexből hátra fordultam és táskámat mellkasomhoz kapva abba fúródott bele a nekem szánt tőr mire elfehéredett arccal előre néztem ahonnan csak egy hátborzongató nevetést hallottam. Nem tétovázva tovább futottam.

Mikor már éreztem, hogy nem bírom tovább és mindjárt feladja a testem is megláttam a távolban pár kis fehér sátorszerűséget mire erőt vettem magamon és célba vettem a hozzám legközelebb elhelyezkedett menedéket.

Odaérve egyből megcsapta az orromat az a tipikus orvosi rendelőben érzett szag mire ledermedtem és csak néztem ijedten a sátor irányába.

Ha ez valamilyen orvosi hely lesz, inkább meghalok!

Gondoltam magamban, hiszen utalom az orvosokat és mindent, ami velük kapcsolatos. Nagy gondolatmenetem közben kilépett a sátorból egy magas fickó, akit így elsőre 180 cm-re tippelnék. Fehér rongyos pólót hordott, amit lazán beletűrt egyszerű sötétkék nadrágjába. Fekete egyenes hajába kicsit belekapott a szél így megláthattam gyönyörű kissé feketés szemeit, amik kíváncsian lestek rám.

-Szia.-köszönt rám ezzel kívánta a bámulásából a rideg valóságba.

-Sz..szia.-köszöntem én is bar ez fele olyan bizalom teli, mint amilyen az övé volt.

-Hogy kerültél ide?

-Um bocsi csak menekültem valami elől és ide tévedtem.-mondtam mire az egyik szemöldöke a magasba szökött.

-Valami elől?

-Igen. Valaki meg akart ölni és még egy prérifarkas hangját is hallottam.-hadarom el, de mivel láttam nem hisz nekem gyorsan megmutattam a táskám, amiben ugyan nem volt benne a fegyver, de így is látszott ahol eltalálta annak az anyagát. Jobban szemügyre vette majd mintha nem lenne nagy szám inkább nem foglalkozott vele.

-Azt mondtad egy prérifarkasnak a hangját hallottad. Láttad is?-emelte rám ismét tekintetét.

-N..nem.. Nem vagyok olyan bolond, hogy még meg is nézem!-dobtam magam mellé a földre a táskát és kissé mérgesen ránéztem mire érzéstelen arcán egy kis mosoly látszódott meg a reakcióm miatt.

-Helyes.-bólintott egy aprót, amit épphogy látni lehetett.-És mi a neved?

-Diana Tomlinson de jobban szeretem, ha Diának hívnak.-mosolyogtam mire, ahogy láttam levetette előttem teljesen a távolságtartást.

-Őrülök, hogy megismerhetlek Dia.-fogta meg a kezemet és kissé megemelve azt nyomott rá egy lágy puszit. Elpirulva, de egyben kérdőn is ránéztem, hogy ezt mért is kaptam, de ő csak legyintett.

-Jössz segíteni? Hamarosan a többiek is megjönnek, és akkor nem lehet dolgozni tőlük.-nevetett kicsit majd rám nézett várva a válaszomat mire bólintottam majd bevezetett a sátorba ahonnan az imént jött ki.

Követve őt beléptem én is. A látvány, ami bent elém tárult hasonlított egy orvosi rendelőre és egy kész kémia labort is akár meg lehetett találni benne, ami kissé megijesztett. Ezt a fiú is észrevette, mert megállt és rám nézett bátorítva.

-Nyugi nem boncollak fel vagy ilyesmi.-nevetett kicsit mire inkább én is követtem a példáját nehogy az legyen a baj.