~Igenis!-hallottam az embereket majd pedig szapora lépteket mindenfelé. Hallottam a fémeknek a csattogását, esését majd pedig lépteket felém is. A szívem a torkomban dobogott és kezdtem szédülni is. Próbáltam minél jobban összepréselni magam a hordóban. Láttam, ahogy emelkedni kezd a teteje és megpillantottam egy női kezet. Hirtelen a lélegzetem is elállt....

~~~~~~~~~

-Engedjenek el!-hallottam meg Amanda hangját.

A női kéz tulajdonosa is meghallotta biztos, mert egyből visszatette a fedelet a helyére ezzel engem egyedül hagyva a szűk helyen a sötétbe burkolódzva. Óvatosan megemeltem egy picit a fedelet hogy ki tudjak lesni, hogy mi folyik itt. Láttam, ahogy odaráncigálja egy magas izmos testalkatú fickó a hulla mellett álló nőhöz majd a földre térdelteti..

-Kik maguk?-nézett fel dühösen barátnőm a nőre.

-Oh, drágaságom mi vagyunk a fegyőrök. Te pedig nagy bajban vagy.-mondta egy kis mosolygással miközben odahajolt az arcához.

Amanda morogni kezdett majd arcon köpte a nőt, aki akkora pofont adott neki, hogy elesett.

-Rohadt korcs..-morogta a nő.-Hogy engedhették, hogy megszökjön?!-nézett most a többi emberre, akik ijedtükben azt se tudták, hogy hol szarják magukat össze.

Miről beszél ez a nő?? Tőlük megszökött?!

-Erről majd beszélünk a kapitányságon.. Halljam, Amanda hol vannak a kis barátaid?-nézett most vissza az előtte térdelőre.

-Gondolom otthon.-játszotta, meg hogy nem tudja és feltérdeltették ismét.

-Ne játszd meg magad!-kevert le egy hatalmas öklöst mire a barátnőm oldalra esve elterült a földön eddigi helyzetéből. Legszívesebben ugrottam volna viszonozni a nőnek az előbbi tettét, de tudtam, hogy azzal csak rontanék a mostani helyzeten is.

-Vigyétek vissza a helyére a korcsot.-adta ki a parancsot a nő mire ugrott mindenki és felemelve Amandát elmentek. Még ott maradtam egy ideig hogy biztosan tiszta maradjon a terület majd kimásztam a szűk helyemről. Elkezdtem keresni Elenát mikoris valami zörgést hallottam a rozsdás gépek felől így arra vettem az irányt.

-Elenor?-kérdeztem meg félve a választól.

-Dia te vagy az?!-hallottam meg Elenor hangját egy gép mögül.

-Még szép hogy én vagyok az. Gyere ki elmentek már.

-Ezaz hogy nem tudok. Beszorultam!

Odamentem a géphez, amit szinte megevett a rozsda majd megnéztem, hogy hova szorult be a barátnőm. Megnézve a helyzetet meglepődtem, hogy egyáltalán hogy tudott oda bejutni, hiszen fele akkora volt a hely, mint ő maga.

-Hogy tudtál ide bejutni egyartalán?!-próbáltam kirángatni, de nem mozdult.

-Dia ne tépd ki azért még a karomat létszi!-morgolódott.

-Igyekszek nem megcsonkítani, de lehetetlen kiszedni téged innen!-próbálkoztam tovább a rángatásával majd eszembe jutott valami. Elrohantam keresni egy nagy feszítő vasat, amit mivel nem találtam, így ahogy csak tudtam hazarohantam. Otthon bementem a kertbe és felkaptam a kis segédeszközt majd rohantam visszafele Elenorért. Féltem, hogy visszajönnek azok, akik elvitték Amandát.

Odaérve megnyugodtam hisz még minden úgy volt mikor elmentem. Gyorsan odaszaladtam Elenorhoz majd a feszítő vasat használva kiszabadítottam.

-Dia, ha még egyszer itt mersz így hagyni nagy bajban leszel!-ugrott a nyakamba mire elvesztve az egyensúlyomat egy nagyot estünk mindketten.

-Hé, nem én ragadtam be a gép mögé!-borítottam le magamról majd felálltam a betonról. Ő csak morgott egyet majd felállt.

-Mi legyen a testtel?-kérdezte mikor elindultunk mindketten kifele.

-Mi lenne. Azt se tudjuk, hogy mi történt vele csak annyit tudunk, hogy meghalt..

-De hisz nem hagyhatjuk itt..

-Akkor hova vigyük? Hm? Vigyük haza hogy anya, apa hoztunk egy hullát de nyugi nincs semmi baj?!-vágtam közbe.

-Nem..

-Esetleg van más ötlet?

-Eltemethetnénk.

-Egyre jobb. Na jó induljunk mert tudod még haza is kell érnünk mielőtt keresnének minket. Remélem Amandának meg nem lesz baja..-az utóbbit halkabban mondom.

-Ugyan Dia. Amanda ügyes és tuti hamarosan ismét láthatjuk.-bátorított.

Kicsit elmosolyodtam, de mikor a hullához értünk meglepődtem kicsit hiszen hűlt helye volt

-Eh, Dia.. Hova tűnt a test?

-Nem tudom. Amikor visszajöttem akkor még meg volt.

-Csak nem életre kelt?-parázott be Elenor.

-Hagyd már a hülyeségeidet. Aki meghalt az úgy is marad.

-Hacsak nem zombi!

Forgattam a szemem, hogy hogyan lehet egy ilyen bolond velem majd rájöttem, hogy én vonzom a bolondokat hisz én is az vagyok egy szinten.

-Na jó hagyjuk inkább. Kevesebb a gond van a testtel legalább..-mondtam egyhangúan majd elindultunk hazafele. Egy ideig együtt mentünk az úton majd mikor egy olyan részhez értünk ahol utunk elválik egymástól akkor megálltunk.

-Vigyázz magadra csajszi. Mire visszaérek, addigra lehetőleg ne égesd fel a helyet jó?-nevetett kicsit.

-Tudod, hogy nem ígérhetek semmit.-mondtam kissé én is nevetve majd megöleltük egymást és elindultunk tovább az utunkon.

Olyan éjfél lehetett mikor hazaértem így igyekeztem csendben a szobámba surranni, de pechemre pont jött lefele a lépcsőn apám és meglátott.

Francba hogy nem tud aludni ilyenkor, mint más felnőtt!

-Khm mért is csak ilyenkor jössz haza? Anyáddal vártunk vacsoránál..

-Hm és finom volt?

-Már nem tudod meg. Hamár nem tiszteltél meg minket nagy jelenléteddel így nem kapsz vacsorát egy hétig. Ha pedig ez nem tetszik vagy pedig továbbra is marad ez az emo stílus, akkor el is köszönhetsz tőlünk kisasszony..

-Oh, minden vágyam.-mondtam mosolyogva és összeszűkített szemekkel felé fordulva.

-Menj a szobádba és majd holnap, ha anyád is fent lesz, akkor megkapod a magadét. Addig pedig szerintem pakold össze a cuccaidat, hogy elmész innen.-mondta mérgesen majd mielőtt folytathatta volna elindultam felfele a lépcsőn majd a szobámba érve becsaptam az ajtómat akkora erővel, hogy leesett a váza a szekrényről amit Amandáéktól kaptam szülinapomra.

Ránézek a törött vázának a darabjaira és eszembe jut, hogy mikor ezt kaptam akkor még nem volt ilyen a helyzet itt.

Akkor még boldogabb volt minden és nem mindenért büntettek, csak amiért megérdemeltük.. Viszont amióta megjelentek ezek az emberek a fekete felszerelésükbe azóta ez a boldogság és szabadság elveszett.. Eleinte ezt nem vettük észre, de mikor egyre többen tűntek el már kezdtünk Elenával kételkedni abban, hogy segíteni jöttek.

Emlékszem a fekete ruhások megjelenése után 10 nappal jelent meg Amanda a családjával. Visszagondolva mindig titkolt előlünk egy bizonyos témát. Most pedig kezdem sejteni hogy mért is titkolhatta. Talán szökevény volt..

Viszont ami most a leginkább foglalkoztatott az az, hogy mi folyik a fekete ruhások mögött..

Ki kell derítenem minél hamarabb mielőtt megint lépnek..

Jegyeztem meg magamban majd magamhoz vettem a pizsamámnak szánt toppot és fehérneműt majd elmentem zuhanyozni. Zuhanyzás közben próbáltam magamban összerakni az éppen kavargó gondolataimat, hogy tisztábban láthassam a dolgokat majd már a pizsamámban elmentem felírni egy kis noteszbe a már tisztábban látott gondolatokat és a hosszú nap után nyugovóra tértem inkább.

Másnap reggel reggelizésem közben eszembe jutott, hogy jobb lenne megosztani Elenorral a dolgokat így fogtam telefonomat és felhívtam. Vártam, hogy felvegye, de a kicsöngés után hangpostára kapcsolt a telefonja, amit kissé furcsálltam hisz ő mindig a harmadik kicsöngés után fel szokta venni. Felhívtam így a vezetékes telefont, amit az anyja vett fel.

~Jó napot.-szólalt meg édesen csilingelő hangja.

~Önnek is. Elenor alszik?

~Oh, szia Dia. Elenor? Nem. Ma ment el tőlünk..-mondta mire leejtettem a telefonomat az ágyra és lefagyva meredtem a szürke falra.

-Ez nem lehet..-suttogtam lefagyva majd magamhoz térve egyből a telefon után kaptam és szerencsémre nem tették le.

~Mikor ment el?

~Ma reggel jöttek érte. Azt mondták valaki más is volt még. Ugye nem te voltál?

~Nem.-hazudtam egyszerűen, de legbelül féltem, hogy értem is eljönnek.

Közben hallottam a háttérből anyám hangját, ami nem kecsegtetett sok jóval így inkább elköszöntem majd letettem és lementem anyámhoz, aki keresztbe tett kezekkel és mérges tekintettel várt a lépcső alján apámmal együtt.